Klió 2006/2.

15. évfolyam

Éremképek és propaganda a római császárkorban

A császárkori érmék egy részét az igen nagyszámú lokális veret teszi ki, melyek főleg a keleti görög városokból származnak, más részük pedig a római állam által központilag készített arany, ezüst és bronz veret. Ebben a korszakban a pénzérméknek mind az elő- mind a hátlapján igen változatos képtípusok és feliratok fordulnak elő. A különböző kulturális hagyományokat egyesítő, többnyelvű birodalomban ugyanis lehetetlen volt a egységesített tömegtermelés.

A központilag kiadott érmék előoldalán általában az uralkodó vagy az uralkodóház egyik tagjának portréja, illetve az uralkodó aktuális titulusa látható, míg a hátoldalon egy istenség, egy perszonifikáció, magának az uralkodónak a képmása vagy épület ábrázolása, tehát viszonylag szabadon választható képtéma és felirat van.

A pénzérme kibocsátójának képmása az előoldalon hitelesítette a pénzérmét mint teljes értékű fizetőeszközt. A hátoldalon ezzel szemben „hírek” voltak. H. Mattingly a tömegkommunikációs eszközökkel állította őket párhuzamba: az állandóan változó motívumok, a tömeges kibocsátás és a gyors terjedés ugyanis a birodalom központi információhordozóivá tette a pénzérméket. Ehhez hasonlóan jellemzik őket acta urbis-ként is, a képprogram értelmezhető úgy is, mint Res Gestae, maguk a veretek pedig mint a császár hivatalos publikációs eszközei, (mivel az elő- és a hátoldal tematikája közvetlenül vonatkozik egymásra). Pl. előfordulnak aktuális külpolitikai események ábrázolásai az ezekre utaló feliratokkal: így Titus és Vespasianus alatt a Iudea Capta-veretek sorozata, illetve Domitianus alatt a Germania Capta, Traianus idején az ARMENIA ET MESOPOTAMIA IN POTESTATEM P(OPULI) R(OMANI) REDACTAE felirat vagy a REX QVADIS DATVS Antoninus Piusnál. A pénzérmék megörökítenek belpolitikai híreket is: pl. adóváltozásokat, így az RRC (Remissa ducentesima) felirat utalt a fél százalékos árverési adó elengedésére Gaius uralkodása alatt; vagy az adótartozások elengedését Hadrianus idején RELIQVA VETERA HS NOVIES MILL(IA) ABOLITA felirat őrizte meg. Az uralkodó feleségének és Fecunditasnak (a Termékenység perszonifikációjának) a képmása örvendetes eseményről tudósítanak. Az istenábrázolások és perszonifikációk pedig inkább általános értékeket közvetítenek.

Felmerül a kérdés, hogy a tömegek megértették-e ezt a képprogramot. Barbara Levick szerint a pénzérmék ábrázolásai nem a birodalom lakosainak szóltak, hanem magának a képnyelvben járatos uralkodónak: szerinte a hivatalnokok, akik a motívumok kiválasztásával foglalkoztak, az új ábrázolásokkal elsősorban tiszteletüket fejezték ki.

A tanulmány írója öt lépésben vizsgálta meg az éremképek szerepét a császárkor politikai és gazdasági életében.

Éremképek és motívumválasztás a köztársaságkorban

A képtipológia meglehetősen statikus. Főleg a bronzpénzeknél, melyek egy Kr. e. III. századi típust követnek: az előlapon istenek portréi, a hátlapon hajóorr látható. A denarius bevezetése után az ezüstérmék előlapján Róma portréját, hátlapján a Dioskurosokat ábrázolták, később előfordult, hogy Luna képmását bigán (kettősfogaton). Ezek az alapmotívumok kb. Kr. e. 60-ig változatlanok maradtak.

A Kr. e. II. században kezdtek el ezen folyamatosan változtatni. Ennek kiindulópontja a denarius volt a biga-ábrázolással, melyen a bigát húzó állatok lovak helyett lehettek szarvasok, kecskék vagy kentaurok, illetve Luna istennőt felválthatta Iuppiter, Victoria vagy Diana, sőt a biga helyett is előfordul quadriga (négyesfogat).

A pénzverésért felelős hivatalnokok eleinte jelzésekkel és monogramokkal látták el az érméket, melyek ezek ellenőrizhetőségét szolgálták, ettől az időtől kezdve teljes nevüket kiírták. Végül egészen új motívumokat találtak ki: pl. olyan ábrázolásait a mitikus múltnak, melyekkel saját családjuk történetét Róma város történetével kötötték össze. C. Caecilius Metellus pl. az elefánt húzta bigát hajtó Victoria ábrázolásával emlékezett meg L. Caecilius Metellus Hasdrubal feletti pontusi győzelméről; Mn. Aemilius Lepidus egy vízvezetékre utal, melyet egyik őse kezdett el építeni; L. Manlius Torquatus pedig T. Manlius Torquatus gallok feletti győzelmére.

Marius folytonos consulságával az arisztokrácia belső egysége felbomlott, s ez az éremverésben is éreztette hatását. Kr. e. 101-ben C. Fundanius denariusának hátoldalán a már bevezetett képtípus látható, Iuppiter quadrigán, de a kocsit húzó lovon felismerhető egy kis lovagló fiú. Ez az ábrázolás közvetlen utalás volt Marius ugyanazon évben megrendezett triumphusára, melyen a trumphator nyolc éves fia is részt vett.

Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan a pénzérmék előlapján Róma portréja helyett megjelennek más istenek, végül mitikus figurák, sőt történelmi személyek is. Két Sabinus előnevű pénzverésért felelős hivatalnok az istenportré helyett a szabin király, Titus Tatius portréját tette az előlapra, M. Iunius Brutus pedig a köztársaság legendás megalapítóját, L. Iunius Brutust, és még tovább ment Q. Pompeius Rufus, aki a hátoldalon (QVINTVS POMPEIVS) RVFVS CO(N)S(VL) felirattal apai nagyapját jelenítette meg, az előlapon pedig (LVCIVS CORNELIVS) SVLLA CO(N)S(VL) felirattal anyai nagyapját.

A polgárháborúk korában egyre inkább aktualizálódtak az éremképek, ami főleg a Rómán kívül vert érmék esetében figyelhető meg. Ez a fejlődés Caesarral érte el csúcspontját: nemcsak először jelenik meg egy élő kortárs portréja az előlapon, hanem egyúttal Venus Genetrix látható a hátoldalon, mint az ő személyes védőistene. (Ezzel Caesar a hellenisztikus uralkodók pénzérme-típusát veszi át.) Ezenkívül bevezeti az arany vereteket.

Az Antonius és Octavianus közötti harc idején különösen sok új éremkép keletkezett. A triumvirátus érméi eleinte még egyenrangúnak mutatnak minden hatalmon levőt, aztán Octavianaus éremveretei hangsúlyozzák az ő legitimitását mint Divus filius-ét, illetve M. Antonius legiós denariusai konkrétan utalnak saját csapataira. (A zsoldfizetéshez szükség volt a forgalomban lévő pénzérmék megsokszorozására, így tömegesen adtak ki új pénzérméket.) A képeket és feliratokat tehát a köztársaságkor végének pénzkibocsátói saját elképzeléseik szerint alkalmazták, saját reprezentációjuknak és ábrázolási szándékuknak megfelelően.

Az éremképek kiválasztása a császárkorban

A motívumok kiválasztása a köztársaságkorban a tresviri aere argento auro flando feriundo, azaz egy háromfős testület kezében volt, de az Augustus-korban már nem jelenik meg nevük az érméken. A kortársak szerint az uralkodó lett felelős az éremképek kiválasztásáért. Pl. Suetonius tudósít arról, hogy Augustus saját csillagképével, a capricornusszal díszítette ezüstpénzeit, illetve Nero Görögországból való visszatérése után kitharódosként ábrázoltatta magát a pénzérméken.

Néhány motívum el sem képzelhető az uralkodó közvetlen befolyása nélkül: pl. Claudius közvetlenül hatalomra lépése után pénzérméin IMPER(ATOR) RECEPT(VS) – PRAETOR(IANUS) RECEPT(IS) felirattal utalt trónra emelése körülményeire. (Őt ugyanis elődje megölése után a palotában egy függöny mögött találták meg a katonák, s császárrá választották. Ezután császárként az éves zsold ötszörösével jutalmazta meg a praetorianus gárda minden tagját.) Ebben az időben jelent meg a perszonifikációk egy sajátos típusa: Pax Augusta Claudiana (Victoria szárnyaival, Felicitas caduceusával, Salus kígyójával és Pudor tartásában).

Előfordult olyan is, hogy nem az uralkodó kívánságára történt egy-egy új motívum létrehozása. Pl. Gaius uralkodása kezdetén adtak ki Lugdunumban aureust és denariust az előlapon Gaius portréjával és titulusával, a hátlapon pedig Tiberius portréja jelent meg sugárkoszorúval két csillag között. Az érme nyilvánvalóan Tiberius megistenülésére utal, a két csillag pedig az istenné emelt Augustusra és Tiberiusra. Bár halála után Tiberius is részesült abban a megtiszteltetésben, mint Augustus, de a konszekráció nem történt meg, mert a senatusnak nem volt rá felhatalmazása, Gaius pedig elhagyta Rómát. Ez az ábrázolás egy korábbiból alakult ki, amelynek hátoldalán Augustus portréja látható két csillag között. Ez tulajdonképpen a harmadik fázisa ugyanannak a hátlapmotívumnak, ami most DIVVS AVG(VSTVS) PATER PATRIAE felirattal jelenik meg. Ebben az esetben a lugdunumi pénzverésért felelős hivatalnokok önkényesen létrehoztak egy motívumot Tiberius várható konszekrációjának alkalmából. Ennek a motívumnak a felvételéhez valószínűleg Tiberius első, Augustus halála utáni veretek szolgáltatták a mintát. Miután a konszekráció elmaradt, az éremmotívumot két lépésben korrigálták, s ebben Róma kétszeri beavatkozása tükröződik. Egy-egy éremkép lecserélése vagy visszavonása tehát az új helyzethez való alkalmazkodásra vagy az uralkodó beavatkozására utal.

Másik példa erre Claudius, akinek első pénzérméin látható öröklött mellékneve: GERMANICUS. A második kiadáskor viszont az már elmarad. Ez a változtatás a császár hivatalos titulusában nem fordulhatott elő az uralkodó közvetlen beavatkozása nélkül. További példát nyújt erre az eljárásra a pénzérméknek az a kis csoportja, melyek hátoldalán Claudius portréja látható diadalívvel és DE GERMANIS felirattal, mely Suetonius közlésével állhat összefüggésben, miszerint Claudius diadalmenetet tartott a germánok legyőzése után.

Egyéb esetek: Traianus első érméin PATER PATRIAE titulus jelenik meg, amely először az ifjabb Plinius panegyricusában olvasható. Ezeknek a verését beszüntették, és olyan érmékkel váltották fel, melyeken nem szerepel ez a titulus. Ehhez hasonlóan Hadrianus első érméin is szerepelt a PATER PATRIAE cím, melyet ő is megszüntetett.

Számos példát találunk arra, hogy egy-egy éremkép vagy felirat nem magától az uralkodótól származott, hanem az éremverő hely kezdeményezésére jött létre. Ha egy motívum vagy titulus nem volt az uralkodó kedvére, korrigáltatta azt. Ez általában új császár hatalomra kerülésekor fordult elő, mert amikor már hosszabb ideig uralkodott valaki, az új éremterveket bemutatták neki, mielőtt elkezdték a pénzverést és -kiadást.

Kiknek szólnak az éremképek?

Az érméken mind a képnek, mind az írásnak kommunikatív funkciója volt, hiszen mindenki láthatta és olvashatta. Bár a Római Birodalomban elsősorban a katonaság körében és a városokban tudtak olvasni, de a pénzérmék feliratai a betűcsoportok gyakori ismétlődése folytán az írástudatlanok számára is azonosíthatók voltak. Azonkívül ezek a feliratok – a pénzforgalomból adódóan – a birodalom egész területén egyidejűleg olvashatók voltak.

A feliratok mellett a képnyelv is fontos szerepet játszott: az éremábrázolások megszilárdult ikonográfiájával konkrét közlésre törekedtek. A pénzérme sajátossága, hogy szemlélője általában a tulajdonosa is egyben, ennek megfelelően elképzelhető, hogy a különféle pénznemek ábrázolásai különböző társadalmi rétegekhez szóltak: így az aranypénzek elsősorban a senatorokhoz és lovagokhoz, az ezüstpénzek a katonasághoz, a bronzok pedig a szegények szélesebb rétegéhez, illetve a plebshez. Míg a kisebb pénzérmékre általában konkrét események kerültek, az ezüst-, illetve aranypénzeken elvontabb ábrázolásokat találunk, melyek már nem feltétlenül az uralkodó személyéhez kötődnek, hanem lehetnek erények ábrázolásai is.

Az új kiadású pénzérmékkel azonban elsősorban azok találkoztak, akiket az állam fizetett: katonák, állami hivatalnokok és Rómaváros lakói. Ezek az érmék aztán keveredtek a régebbi kiadásokkal, így a birodalom sok városának és falvának lakói mit sem tudtak az aktuális ábrázolásokról vagy komplex képprogramokról.

Az éremképek felhasználása

Antik íróknál olvashatunk a különböző pénzérmék ábrázolásairól, s találunk utalásokat arra is, hogy már az ókorban gyűjtöttek pénzérméket, sőt hamisították is őket. Előfordult az is, hogy az éremképeket újra felhasználták oly módon, hogy a portrét átvésték, a feliratban pedig néhány betűt töröltek vagy megváltoztattak, így alakítva a veretet az új igényekhez.

A pénzverés üteme és programja

A rómaiaknál nem volt rendszeres, éves pénzverés. Ez főleg a Iulius-Claudius-korra érvényes, ahol több év is eltelt pénzverés nélkül. Hogy az új pénzek kiadásának gazdasági okai voltak vagy az uralkodói propaganda szolgálatában álltak, azt nem lehet egyértelműen eldönteni, viszont néhány szabályszerűség megállapítható: általában új császár uralomra kerülésekor verettek jóval nagyobb számú pénzérmét (egyrészt azért, hogy az új uralkodót bemutassák, másrészt a népnek és a katonáknak a hatalomra kerüléskor osztogatott ajándékok miatt).

Ha hosszabb időszakot vizsgálunk, megfigyelhető egy bizonyos ritmus a pénzverésben. A köztársaságkor végi polgárháborúk idején nemcsak jóval több érmét vertek, hanem nagyszámú új motívum is felbukkant. Ugyanez a tendencia figyelhető meg a Kr. u. 68/69-es polgárháború idején, míg az egyes uralkodók hatalmának megszilárdulása utáni időszakokban kevesebb új motívumot vettek fel.

Az éremveretek ábrázolásai között gyakran összefüggés volt, meghatározott képprogramot követtek. Ebből azonban a kortársak nem sokat észleltek, ugyanis a régi és az új pénzérmék együtt voltak forgalomban. Az ábrázolásokban rejlő propaganda tehát inkább a történészek számára rekonstruálható, s ezáltal a pénzérmék a kutatás elsődleges forrásainak tekinthetők.

Összegzés: A római birodalmi veretek éremképei a hatalom központjában keletkeztek. Tartalmilag megőrizték az állami hagyományokat és értékeket, illetve az uralkodót mint a közösség jólétéért felelős személyt mutatják be. A pénzérmék ábrázolásai ezenkívül az aktuális társadalmi és politikai változásokról is hírt adnak, s ezáltal is legitimálják az uralkodót és pozícióját, így időtlenné válnak. Az császár tehát az éremképekkel magát és uralmát „reklámozta”, de az ábrázolás azt is megmutatja, mit vártak el az emberek tőle mint uralkodótól.

Reinhard Wolters: Die Geschwindigkeit der Zeit und die Gefahr der Bilder: Münzbilder und Münzpropaganda in der römischen Kaiserzeit (Éremképek és propaganda a római császárkorban). In: G. Weber/M. Zimmermann: Propaganda – Selbstdarstellung – Representation im römischen Kaiserreich des I. Jhs. n. Chr. Stuttgart, 2003. 175–204. o.

Nagy Márta