Klió 2006/1.

15. évfolyam

Nemzetiszocialista népiség- és kényszermunka-politika a Kattowitz-körzetben 1939–1945 között

A lengyelországi német megszálló politika az egyik legjobban kutatott téma a lengyel történelemben, de Felső-Szilézia 1939–1945 között tartó történetét – a sok tanulmány dacára – eddig még nem dolgozták fel. A területen történő folyamatokat próbálja tisztázni Valentina Maria Stefanski, a bochumi Ruhr Egyetem kutatója, a Geschichte und Gesellschaft negyedévente megjelenő folyóirat 2005/1-es számában megjelent cikkében. Ebben a tanulmányban a szerző bemutatja a körzet összetett népi szerkezetét és a kényszermunka-politika jeleit.

A megszálló politikáról szóló összefoglaló művekben a területet a Biroda–lomhoz csatolt többi területtel hasonlítják össze a bevonulás, a gazdasági kiaknázás, a germanizáció és a kolonizáció aspektusában, de a lengyel kutatások eddig csak a katonai kormányzatot és a Warta-vidéket dolgozták fel, a felső-sziléziai helyzettel még csak most fognak foglalkozni. Ennek a tanulmány szerzője szerint két oka van: először is néhány forrás nem az általános és terjesztett képet adja a német bevonulókról, és ez maga után vonja a kutatások eredményeinek publikálását; mivel a megszálló politikát általában jól előkészítették, a Német Birodalomról és a német stabilizációról alkotott képet a különböző fejlemények miatt tisztázni kell. Másrészről a felvetett probléma olyan összetett, hogy azok, akik a lengyel kutatásokat általában ismerik, és akik azt német kategóriaként használják és magyarázzák, nem tudják megérteni sem az okkupálás paradigmáját, sem a felső-sziléziai kolonizáció jeleit. Az elfoglalt területet, amit Felső-Sziléziához csatoltak kettéosztották, a kisebbik rész az oppelni körzethez került, a nagyobbik rész alkotta a Kattowitz-körzetet.

Ez az újonnan alakított körzet jelentősen különbözik a többi közigazgatási egységtől, még pedig oly mértékben, hogy ebben a körzetben senki nem várta el a normális közigazgatási politika bevezetését. A kutatott területnek különleges státusza volt, ami nemcsak az eredeti birodalom többi részéről különböztette meg, hanem a többi megszerzett területtől is, különösen a Warta-vidék körzetétől. Egyrészt annektált területről volt szó, amit a porosz közigazgatási struktúra kiépítése alatt a német birodalmi területekkel egyesítettek és a Német Birodalomhoz csatoltak, másrészről egy régióról beszélünk, amelyben az azonos közigazgatási rendszer ellenére a német jogrendszert nem vezették be automatikusan, hanem számtalan külön rendelet született. Ez a köztesállapot, amelyhez a megfelelő kifejezés hiányzik, a népiség- és kényszermunka-politika átláthatatlanságának következményeként működött, ami a levéltári iratokban is kifejezésre jut.

A cikk a bevezetésben megfogalmazott céljai után a második részben részletesen bemutatja Felső-Szilézia lakossági adatait és etnikai térképét. A terület 1918-ig a Német Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia között oszlott meg. Az 1740 óta porosz kézen lévő Szilézia tartományt már a XII–XIII. század óta folyamatos kolonizáció következtében a német jelleg határozta meg, bár a területre a XIX. században történő nagy iparosítás óta folyamatos a lengyel bevándorlás. Édekessé teszi a terület etnikai összetételét, hogy a tárgyalt körzet 1939-ben Csehszlovákia széthullása után az annektált tescheni területtel bővült ki, ami 1918-ig az osztrák Szilézia néven futott. A német megszállás során megszervezett kattowitzi körzetben keveredik a német, a lengyel és a cseh-morva lakosság, s bár a lengyelséghez tartoznak a szlonzákok¹ és a „vízi lengyelek”, de a németek külön népcsoportként kezelik őket, tovább színesítve a már addig is sokszínű etnikai képet.

A harmadik részben olvashatjuk a nemzetiszocialista terveknek megfelelően elindult népiségpolitika fő mozzanatait, amelynek megfelelően elkezdődött a terület germanizációja. Érdekes momentuma volt az, hogyan próbálták megállapítani a németség valós számát a területen. A beszélt nyelv alapján a terület közel 80 százalékban német és 10-10 százalékban sziléziai² és lengyel etnikumú, de a népszámlálási adatokból nem tűnik egyértelműen ki, hogy a német lakosság milyen arányban van jelen a területen valójában. A zsidó és cigány lakosság deportálása után, a helyben hagyott lengyelségből csak azokat távolították el, akik a nácik számára értéktelenek voltak. A német megszállás alatt fel sem merült – hasonlóan az eredetileg is a Német Birodalomhoz tartozó Sziléziában élő lengyelekhez – a szakképzett lengyel munkaerő kitelepítése. A területen élő németek pontos számának meghatározásához ú.n. Német Népi Listákat (DVL) állítottak össze, amelynek alapján osztályozták a lakosságot.

Négy kategóriát határoztak meg. Az elsőbe tartozott a birodalmi polgárok és az állampolgárok, a DVL 1. és 2. csoportja, a másodikba a DVL 3. csoportjába tartozó állampolgárok, a harmadikba a DVL 4. csoportjába sorolt elnémetesítendők és a negyedikbe a többi idegen.

A negyedik részben a szerző részletesen bemutatja a németek kattowitzi kényszermunka-politikáját. Nemcsak keleti és lengyel kényszermunkások, hanem birodalmi és népi németek is dolgoztak a körzet bányáiban és az iparban. Részletes adatokat közöl a tanulmány írója a kényszermunkában és a „munkaszolgálatban” részt vevő népcsoportokról, illetve a háború előrehaladtával a munkások etnikai arányaiban történt változásokról.

A tanulmány egy rövid konklúzióval zárul, amelyben értékeli az eddig leírtakat. A munka tágabb értelemben véve a második világháború tárgykörébe tartozik, ennek ellenére reménnyel kecsegtet, hogy a szerző társadalomtörténeti kutatásait folytatni fogja az adott témában, és ezzel az időszak egy újabb, eddig feltáratlan része válik ismertté.

Valentina Maria Stefanski: Nationalsozialistische Volkstums- und Arbeitseinsatzpolitik in Regierungsbezirk Kattowitz 1939–1945. (Nemzetiszocialista népiség- és kényszermunka-politika a Kattowitz-körzetben 1939–1945 között). In: Geschichte und Gesellschaft, Arbeitseinsatz und Zwangsarbeit im besetzten Europa, 31. évfolyam/1, 2005. január–március, 38–67. o.

Györfi Mihály

1. A szlonzákok a mazúriaiakhoz hasonlóan protestáns lengyelek voltak.

2. Ez az a népcsoport, amely mindkét nyelvet bírva, se lengyelnek, se németnek nem vallotta magát, bár tudjuk, hogy már a XIX. század közepétől erőteljes a lengyelség asszimilációja, s az ahhoz vezető úton az első lépcső a kétnyelvűség volt.