Klió 2006/1.

15. évfolyam

Avarkori temetkezési hely Szarvason

Ennek a sorozatnak már ismertettük egyes köteteit a Klió hasábjain. Csakúgy, mint a többek, a hazai és a nemzetközi avar kutatás bázisait képviselik. Ez a kötet is egy jelentős temetőt ölel fel, melyet 1983-ban kezdtek el feltárni leletmentés-szerűen, Szarvas város területén. 1986-ban fejezve be az ásatást, 422 sírt sikerült feltárni a kötet szerzője vezetésével. Ezt megelőzően a sírok közül alig pusztult el néhány. A monográfiában az összes sír leírását megtaláljuk (11–62. old.) A leleteket és azok időrendjét a kötet IV. fejezetében értékelte az ásató (63–102. old.). Az egyes tárgytípusokat és az általa felvett időrendi sírcsoportokat temetőtérképek segítségével mutatja be.

Ez a temető már régen foglalkoztatta a hazai kutatást, mivel annak 67. számú sírjából egy olyan, négy oldalsíkkal rendelkező csont tűtartó került napvilágra, melyen 62 rovásjelből álló felirat van. Az említett jelek közül 51 megegyezik a híres nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak jeleivel. Ebből többen azt a következtetést vonják le, hogy az említett kincs avaroké volt, hiszen a szarvasi temető is az avarokhoz kapcsolható. A tűtartó négyoldalnyi feliratát Róna-Tas András altajista 1983-ban avar-török nyelven olvasta el. Vele szemben azonban Harmatta János iranista 1990-ben részben magyar, részben pedig avar nyelvű feloldást tartott helyesnek. Vékony Gábor régész teljes egészében magyar nyelvű olvasatot közölt 1985-ben. (A tűtartó első, német nyelvű publikációjában, sajnos, az egyes oldalakat nem megfelelő sorrendben közölték 1985-ben.) 1990-ben, alig nyolc kilométerre ettől a temetőtől, egy másik avar temetőből is előkerült rovásfelirat, melyet 1992-ben tett közzé Juhász Irén.

A temető jellegének vannak érdekes sajátosságai: alig van olyan sír, amelyből fegyver is került elő, ezek száma összesen csak 17. Ebben nem áll ugyan egyedül, de az eddig feltárt és közölt késői avar temetőkben a fegyvermellékletes sírok száma nagyobb szokott lenni. Érdekes, hogy a sírba helyezett agyagedények (egy kivételével, kézzel gyúrtak!) is csak 21 sírból ismeretesek. Valószínű, hogy a mellékletek között fa- és bőredények lehettek nagyobb számban, de azok nem maradtak ránk.

Az egyik sírban vasból készült metszőkés került napvilágra, mint igen ritka lelet. (Magunk Budafokon találtunk 1965-ben késői avarkori szőlőmetszőkést és azt 1992-ben publikáltuk, de ezt a szerző nem idézi.)

A lelet nélküli sírok száma jelentős: összesen 76. Ez nagyon komoly társadalmi különbségekre is utal. A másik oldalról a bronzveretes övekkel ellátott személyek jelzik a társadalmi ranglétrán magasabban állottakat. Érdekesek még a hasra fektetett és zsugorított testhelyzetben eltemetettek sírjai, ráadásul ezek is melléklet nélküliek. Idegenekről, vagy rabszolgákról lehet esetükben szó?

Ami a temetkezési szokásokat illeti, feltűnő a temetőben volt fülkesírok („katakombasírok”) rendkívül nagy száma: 50 eset! Ezek a különös sírok, amelyekben a főaknából, ferdén vezet lefelé a zsákszerű sír, benne az emberi holttestek, nem ismeretlenek az Alföldön. A főaknába levezető lépcsőzetes megoldás és maga a sír jellege, emlékeztet a Don-menti és az észak-kaukázusi alán sírokéra, jóllehet azok esetében a holttest számára kialakított üreg nagyobb és kupolás jellegű. Megjegyezzük, hogy Kínában, az ázsiai hunok ősi területén, már a i. e. évszázadokban ismeretes volt a fülkesírok készítése.

A szintén magasabb társadalmi pozícióra utaló lovassírok száma sem túl nagy (17 eset összesen). Ezek a sírok nem egy típusba sorolhatók, ami a temetőn belüli időrendi különbségre és esetleg etnikai csoport-eltérésre is utalhat. Az úgynevezett jelképes lovassírok száma, amikor valójában csak a lószerszámokat helyezték a sírba együtt az elhunyttal, több a valós lovastemetkezéseknél.

A sírokat valószínűleg már nem sokkal a temetkezések felhagyása után, igen sok esetben (116!) kirabolták, feldúlták. A sírhelyek és sírjelek a kirabláskor nyilván még jól láthatóak voltak a földfelszínen.

A temető általános és belső időrendjének az elemzése képezi a szerző feldolgozásának a java részét. Belsőleg 37 sírcsoportot különített végül el. Úgy véli, hogy a temetkezések a temető széleitől indulva haladtak befelé, részben egyenetlen sorokba rendeződve. Érdekes módon nagyon kevés az olyan sírgödör, amely érinti egymást (15 eset), tehát fentről még jól kivehetők voltak az újabbak létesítésekor a korábbi síraknák. Sajnos az ilyen esetekben csak ritkán állapítható meg az, hogy egy korábbi keltezésű sírt késői, gazdag avar sírja metszette át (pl. a 367. sz. sír esetében). A pozicionálisan egymást metsző sírgödrökben általában szegényes mellékletű, vagy melléklet nélküli eltemetetteket találtak. Tehát a temetőn belüli időrend finomítását ez nem segítheti.

Ami a keltezést illeti, a szerző úgy véli, hogy a temetkezések kezdete a VII. század végétől indul és folyamatosan a IX. század elejéig tartott. (Tehát nem nagyon több mint 130 éven át, azaz alig háromnemzedéknyi időn belül temetkezhettek ebben a temetőben?) Általában a hazai kutatás nem viszi feljebb az avar temetők használatát a kilencedik század harmadik évtizedénél. Ezt a nagyon fontos, a felső időhatárt érintő kérdést azonban érdemes volna még behatóbban vizsgálni.

A temető embertani (és emellett az állattani: lovassírok, szarvasmarhás temetkezések stb.) leletanyagának feldolgozása, ha el is készült már, ebben a kötetben nem kapott helyet, ami nagyon sajnálatos, hiszen az egymástól gyökeresen eltérő sírformák és temetkezési szokások más – más eredetű avar kori népcsoportokat takarhatnak. A közölt adatok csupán az életkorra és a nemre vonatkoznak.

Fontos része a kötetnek a temető tágabb környezetében ismeretes avar lelőhelyek rövid felsorolása, illetve térképi közreadása. Igaz, hogy a régészeti kutatás nagyon intenzív volt a térségben, de mégis feltűnően jelentős számú ottani avar kori lakosságra utal mindez.

A kötet újabb jelentős nyeresége a hazai és nemzetközi avar temetőpublikáció-sorozatoknak.

Juhász Irén: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szarvas, Grexa-téglagyár, FO 68. (Az avarkori sírkert Szarvason) Monumenta avarorum archaeologica Vol.7. Budapest, 2004. 185 oldal, ezeken belül 49 rajzos és 18 fényképes tábla, valamint 4 ásatási fénykép.

Erdélyi István