Klió 2006/1.

15. évfolyam

Türoszi Maximosz: Filozófiai előadások

 

 

A türoszi Maximosz ránk maradt 41 beszédét németre fordító és szolid mennyiségű magyarázattal ellátó Otto és Eva Schönberger munkája nem annyira a történelemtudomány, sokkal inkább a filozófiatörténet szempont­jából jelentős. A türoszi Maximoszról viszonylag keveset tudunk. A rendelkezésünkre álló kevés információ alapján kb. i. sz. 125-ben született Türoszban, és Commodus császár idejében Rómába is ellátogatott, itt tartott meg ránk maradt 41 beszédéből hatot. Maximosz a római császárkor legjelentősebb irodalmi áramlatához, a második szofisztikához tartozott, amely fénykorát az i. sz. II–III. században élte. Az irányzathoz tartozó szofisták, mint például Ailiosz Arisztidész, Dión Khrüszosztomosz, Philosztratosz, s talán a leghíresebb, a szamoszatai Lukianosz, vándorló életet folytattak, és nagyobb városokban tartottak előadásokat. Legfőbb jellemzőjük a díszes beszéd volt, ezzel nyerték meg a népet és az uralkodókat is. Fellépti díj gyanánt szép összegeket szedtek be, és gyakran fontos állami tisztségeket viseltek. A második szofisztika ideálja a tökéletes férfi, aki egyben tökéletes szónok is. A legfontosabb tananyag a szép beszéd, a választékos kifejezésmód volt, amely egyben a magasabb tisztségek betöltésére való előkészületnek is számított. Ez a fajta ékesszólás a régi görög rétorikát volt hivatott megújítani, ennek megfelelően az irányzat művelői a letűnt idők felé fordultak. Szónoklat tárgyává váltak nemcsak a politikai és kultúrpolitikai kérdések, hanem filozófiai, különösen etikai és teológiai problémák is. Maguk a császárok is támogatták a második szofisztikát, és nem csupán politikai érdekből, hanem azért is, mert őszinte örömüket lelték a régi görög műveltség újraélesztésében.

A türoszi Maximosz filozófiai előadásai is a második szofisztika alkotta keretek között nyerik el igazi jelentőségüket. Maximosz beszédeinek stilisztikai célja a szépség. A szónok valamennyi témához tökéletesen megalkotott, finoman kimunkált darabokat szerkeszt, művészien kimunkált nyelvezettel. Maximosz teljesen az atticizmus hatása alatt áll, Platón és Xenophón stílusát és szóválasztását követi.

A szóban forgó kiadvány nagymértékben hozzájárul a türoszi Maximosz tevékenységének megismeréséhez. Maximosz nem tartozik az antikvitás legjobban ismert szerzői közé, és a kutatás sem szentelt eddig túlságosan nagy figyelmet munkásságának. Otto és Eva Schönberger jóvoltából a ránk maradt corpus teljes fordítását kapjuk, rövid bevezetővel, amelyben szó esik arról, hogy milyen helyet foglal el Maximosz a második szofisztikában, tömör összefoglalásban képet kapunk forrásairól és előképeiről, majd a Maximosz világképéről szóló alfejezet megindokolja, szerzőnk világlátásában miért olyan jelentős a filozófia, ezen belül is a platóni értelemben vett teológia. A filozófia feladata szerinte abban áll, hogy az értelem, a logosz uralmát erősítse az emberben, és szabályozza az emberek együttélését. Értelme révén az ember kapcsolatba kerül az istenséggel, és ezen a ponton ragadhatók meg legjobban Maximosz világképének platóni alapjai. A jótékony hatású megismerésnek azonban Maximosz egy további forrását is ismeri: ez a költészet. Nézete szerint a költők ugyanis már a filozófusokat megelőzően közvetítették az emberek számára az isteni bölcsességet, és a költészet a filozófiától valójában csak elnevezésében különbözik. A költészet és a zene volt a korai idők filozófiája, így érthető, hogy Maximosz szemében a tudás forrása sok tekintetben Hésziodosz és Homérosz.

Az egyébként a platóni hagyományból kinőtt középső platonizmushoz sorolható Maximosz teológiájában újpüthagoreus elemek is fellelhetők: a legmagasabb szellemi létezőn kívül, aki maga a legfőbb jó, Maximosz számtalan démon létezésében is hisz. Szerinte ezek kötik össze az érzékelhető világot az érzékelésen túli világgal. A démonok a filozófus számára közvetítők az emberek gyengesége és az isteni tökéletesség között. Ezek a szellemi lények a legfőbb istenség szolgái, és az emberek felügyelői, a jó embereknek úgyszólván a védőszellemei. Az effajta differenciált démonhit Maximosz mély vallásosságának kifejeződése.

A német szerzőpáros röviden összefoglalja a türoszi Maximosz nyelvének, stílusának, elrendező képességének jellemzőit, majd áttekintést kapunk a görög szöveg sorsáról, a szövegkiadásokról, a fordításokról és a maximoszi oeuvre utóéletéről. A bevezetőt háromlapnyi bibliográfia zárja, mely megint­csak azt tükrözi, hogy a kutatás viszonylag későn választotta tárgyául a türoszi Maximosz életművét.

Megtudjuk, hogy legelőször Fr. Duebner 1840-es párizsi szövegkiadása szentelt kellő figyelmet a ránk maradt szöveget hagyományozó kódexnek,1 amely a X. vagy XI. századból származik. Jelentős előrelépést jelentett Hermann Hobein 1910-es kiadása, amely első ízben vonultatta fel a teljes szöveghagyományt, és amely a Quellenforschung szellemében az előképek és párhuzamos szöveghelyek gazdag tárháza. A görög szöveget ma két fontos kritikai kiadásban olvashatjuk: az egyik M. B. Trapp gondozásában,2 a másik G. L. Koniaris jóvoltából3 látott napvilágot. A Koniaris-féle kiadás a szövegértelmezés szempontjából sem elhanyagolható.4

Egészében véve Maximosz nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna. Wilhelm Kroll 1930-as reálenciklopédia-dolgozata5 után csak a XX. század nyolcvanas éveiben születtek olyan munkák, amelyek a korábbi filológusok előítéleteivel kívántak leszámolni. Ezek közül kiemelkedik a lengyel Marian Szarmach munkássága, aki önálló monográfiát is szentelt Maximosznak,6 ez a munka azonban csak nehezen hozzáférhető.

A maximoszi beszédeket most németre fordító szerzőpáros legfőbb célja az, hogy a görög szöveg két legújabb kiadását követően, a könnyebb hozzáférhetőség révén lehetővé tegyék Maximosz munkásságának valódi értelmezését.

 

Maximos von Tyros: Philosophische Vorträge (Filozófiai előadások). Übersetzt von Otto und Eva Schönberger, Königshausen und Neumann GmbH, Würzburg 2001, 211 o.

 

Kiss Sebestyén

1. Codex Graecus Parisinus 1962.

2. Maximus Tyrius: Dissertationes. Edidit Michael B. Trapp, Stuttgart / Leipzig 1994.

3. George Leonidas Koniaris: Maximus Tyrius, Philosophumena. Texte und Kommentar 17. De Gruyter. Berlin / New York 1995. Ismerteti Ch. Riedweg, in: Museum Helveticum 1995. (52) 243.

4. Trapp kiadásának recenziója, amely inkább a két legfrissebb kiadás összehasonlító értékelése, Heinz-Günther Nesselrathtól való, in: Museum Helveticum 1996 (53), 315–316.

5. Kroll, Wilhelm, Artikel Maximos Tyrios, Sophist, in: RE 14, Stuttgart, 1930, 2555–2562.

6. Szarmach, Marian, Maximos von Tyros. Eine literarische Monographie, Torun, 1985.