Klió 2006/1.

15. évfolyam

Érdekes tanulmánykötet az európai civilizáció évezredeiről

A lengyel történettudomány mindig tartogat számunkra érdekességeket. Most a hazánkban jól ismert és nagyra értékelt Maciej Kożmiński (aki történészi munkája mellett évekig Lengyelország Magyarországon akkreditált nagykövete volt) szerkesztésében jelent meg egy érdekes könyv „Cywilizacja europejska” címmel. A kötet a varsói Collegium Civitas diplomáciai tanulmányok diplomások számára meghirdetett egyetemi kurzuson elhangzott előadásokat és az ezek alapján készült esszéket tartalmazza. Negyven előadás hangzott el eddig négy szemeszteren. 26 előadó, neves lengyel történész vállalt szerepet az izgalmas feladatban. Egyelőre huszonnégy előadó írása került be a kötetbe, egy újabb kiadásban további előadások közzétételét is tervezi a kiadó. Az előadások jellegükben és előadásmódjukban harmonikusan egyesítik a tudományos színvonalat a sokak számára élvezhető népszerűséggel, miközben a sokakat izgató kérdésekre irányítják a figyelmet. Némileg rokoníthatók a nálunk oly nagy érdeklődésre szert tett népszerű tudományos előadássorozatokhoz. A kérdések ez esetben azonban egy(?) téma körül csoportosulnak. Kezdetben természetesen a kurzus a „Kelet” (India, Kína, Japán) civilizációs eredményeivel foglalkozott, majd sorra került Afrika, Amerika, de kiderült, hogy Európa nemcsak hogy nem kerülhető meg, s nem csak azért mert a „mi” világunk és szoros szálak fűzik Ázsiához, de hatalmas az a „hozomány” amit a többi kontinens számára Európa eredményezett. Ami hosszabb fejtegetést igényel.

Mert valójában miről is szólnak ezek az előadások? Mi is ez az Európa? Valójában csak Nyugat-Európáról van-e szó, vagy az egész kontinensről? Milyen szerepet játszott ez a földrész és egyes részei az elmúlt évszázadokban a világ kulturális, civilizációs fejlődésében? Milyen tényezők alakították ezt? Mit kell értenünk európai civilizáción? Egyáltalán mit értünk azon, hogy civilizáció? Miért éppen Európa? Milyen szerepet kaptak a civilizáció fejlődésében az európai intellektualisták? Egyáltalán kiket jelent ez az adott viszonyok között? És mi a helye az egyes népeknek, történetesen a közép-európaiaknak, de a szlávoknak, a lengyeleknek és tegyük hozzá nekünk magyaroknak (mert erre is számos utalás történik az előadásokban) ebben az európai civilizációs folyamatban? És hol is tartunk most? Számtalan kérdés, amelyekre választ próbálnak adni a kötetben elhelyezett írások. Mit mond erről a bevezetőben a kötet szerkesztője, aki egyúttal maga is az érdekes tanulmányok egyikének a szerzője?

„A könyv alapjául szolgáló előadások ötlete és célja nem korlátozódott csupán az Európára vonatkozó ismeretek és gondolatok népszerűsítésére. Arra a kérdésre – valójában kérdésekre – kerestük a nem könnyű választ, melyek az európai civilizáció rendkívüli jelenségének konstitutív jegyei, feltételezve természetesen, hogy tényleg létezik valami ilyesmi. Hiábavaló és hasztalan lenne ez esetben valamiféle definíció kialakítására erőfeszítéseket tenni.” S miközben felhívja a figyelmet, hogy valójában kivételesen bonyolult jelenségről van szó, rámutat arra is hogy a tanulmányokból bizonyos közös, leírható jellemvonások mégis kimutathatók.

Mielőtt a kötet anyagának részletesebb ismertetésére rátérnénk, érdemes talán két szót szólnunk a tanulmánykötet aktualitásáról. Gondolom, ma már banalitásnak tűnik, hogy az a történelmi változás, amelyet napjainkban élünk meg, és amelyik jelentőségében nyugodtan összevethető történelmünk évezredes változásaival, számunkra is megválaszolandó kérdésként teszi fel, mi is ez a mi Európánk, és nem utolsó sorban, milyen szerepünk volt és lehet nekünk ennek az Európának további alakulásában. Nem alaptalan ugyanakkor az a szorongás sem, ami térségünk lakosságának egy részén úrrá lett az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán. Vajon nemzeti értékeink, érdekeink és nemzeti identitásunk nem sérül-e a továbbiakban? Talán ha szembesülünk azzal – s ez az előadások egyik fontos mondanivalója –, hogy az európai civilizáció milyen bonyolult és sokrétű folyamat, amelyre az európai népek mindegyike így vagy úgy, rányomta a bélyegét, a periférián élők is, s hogy mindannyian alakítói voltunk, és amelyből mindannyian merítettünk, s amelyikkel mindnyájan ütköztünk is, közelebb kerülünk mai valóságunk megértéséhez.

A kérdés azonban ennél is bonyolultabb. Az tagadhatatlan, hogy Európa igen nagy szerepet játszott a világ kulturális, gazdasági, társadalmi sorsának alakulásában, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Volt időszak, amikor politikai és civilizációs fölénye szinte vitathatatlannak tűnt. De így van-e ez ma is? Hol tart ma Európa? Melyek a tényleges realitások? Mind nyugtalanítóbb kérdésekkel kell az emberiségnek, az európai embernek is szembenéznie. Ma már nem az a kérdés, hogy Európa megtudja-e őrizni meghatározó szerepét a világban, inkább az, hogy egyáltalán saját földrészén létre tudja-e hozni és fenntartani azt a rendkívül kényes egyensúlyt, ami a továbbiakban feltétele, hogy ne veszítsen jelentőségéből új évszázadunkban sem.

Az előadások ezekre a kérdésekre keresnek választ. Nem egyszerűen történelmi elemzések. Azt mutatják be, hogy melyek azok a civilizációs építőkövek, amelyek beépültek évszázadok során a mai európai ember civilizációs valóságába. Hogyan éltek tovább, hatottak és ütköztek az új tendenciákkal. S ebből következőleg az előadások nemcsak kiegészítik egymást, de vitatkoznak, más és más szempontból közelítik meg a folyamatokat s ez talán még inkább emeli a kötet értékét. Erre érdekes például szolgálhat már rögtön az első négy előadás.

Ewa Wypszycka, Karol Modrzelewski, valamint a két lelkész professzor, Piotr Mazurkiewicz és Michał Czajkowski különböző aspektusból vizsgálja az európai önazonosság kialakulását. Wypszycka esszéjében történelmi perspektíva szempontjából egységnek fogja fel azt a civilizációs folyamatot, amely az i. e. I. évezred elejétől az V–VII. századig ment végbe a Földközi-tenger medencéjében. Természetesen nem tagadva a folyamatok bonyolultságát, ellentmondásait, elsősorban azokat az elemeket emeli ki, amelyeket az európai (vagy nyugat-európai?) civilizációs fejlődés szempontjából fontosnak tart.

A görög polis, a szerző szerint nemcsak érdekes szerkezeti megoldásokat hagyott az európai civilizációra, amelyek alapjaivá válhattak a modem demokrácia és önkormányzatiság kialakulásának, de originális, a világtörténelmi méretekben teljesen egyedi gondolkodásmódot is. Érdekes, hogy írásában, amikor a polisokról szól, soha nem a lakosok fogalmát használja, minden esetben az „obywatel” (magyarul állampolgár) kifejezést. Ezt azzal magyarázza, hogy ez utóbbiak szűkebb kört jelentettek, jogilag zártabb társadalmi csoportot, kivételezettebbeket, akik származásilag is az állandó lakosokhoz tartoztak, s akiknek a gyermekei is örökölték ezt a jogállást. A görög polisok elzárkóztak az idegenektől. A római birodalom már nyitottabb volt ebből a szempontból.

Előadásának második részében az antik kultúra hagyományainak Európa későbbi századaiban bekövetkezett sorsát elemzi. Fontos kiegészítője, bizonyos mértékig színezi is azt Modrzelewski esszéje: Európa barbár gyökerei. A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy Európa genealógiai gyökerei nem egyneműek. A hellenisztikus kultúra despotikus elemeket is közvetített az európai civilizáció számára. Példaként erre az ókori Egyiptomot, majd Bizáncot hozza fel. Miközben nem tagadja a kereszténység szerepét az európai kultúra kialakulásában, egyoldalúnak tekinti azt a megközelítést, hogy a germán, szláv, balti és finnugor népeket a kereszténység kapcsolta volna a földközi-tengeri kultúrkörhöz, amelynek továbbvivője az egyház volt, illetve azt a megközelítést, amelyik az európai civilizáció gyökereit kizárólag a kereszténységgel magyarázza. Az a klasszikus kultúra – amelyet Európa genealógiai gyökereinek ismerünk el, nem egysíkú – hangsúlyozza a szerző. Előadásában részletesen foglalkozik a Rajnától, Alpoktól, Dunától északra élő, ún. barbarikummal, amely érdekes kísérleteket mutat a társadalom belső struktúráinak formálódására, és felhívja a figyelmet a szabad egyén rendkívül érdekes pozíciójára ezeknek a népeknek a körében. Európa civilizációs gyökereinek sokrétűségét bizonyítja a másik két előadás, P. Mazurkiewicz Európa keresztény gyökerei, valamint M. Czajkowski Az ótestamentumi örökség. Ez utóbbi előadásoknak a jelentősége különösen felértékelődhet, ha figyelembe vesszük az Európai Unió alkotmánya körül napjainkban kialakult s meglehetősen éles formát öltött vitákat.

Európa egy másik szegletét veszi górcső alá Jan Kiniewicz érdekes írásában – Andalúzia, Spanyolország és a civilizáció határterületei. Azt feszegeti, hogy mi is történt az Ibériai-félszigeten a VIII–XIII. században, majd azt követően. Az uralkodó történelmi felfogással szemben azt a véleményét fejti ki, hogy a történelmi folyamatokban nem annyira a katonai hódítás, mint inkább a civilizációk konfrontációja játszott döntő szerepet. Illetve, mind az agresszió, mind pedig a védekezés mechanizmusa függvénye az adott társadalom civilizációs hovatartozásának. A XXI. század embere számára sem érdektelen az a megállapítása, éppen Spanyolország példájára hivatkozva, hogy „Az alakuló, majd már létező Európa határterületein szinte mindennapos volt a kereszténységre épülő civilizáció és az iszlám közötti kapcsolat. Ez gyakran járt katasztrófával, összeomlással. Az is előfordult azonban, hogy a kétoldalú agresszió megnyitotta a terepet a gyümölcsöző cserének, amely még felölthette a vallási tolerancia formáját is. Mindig esélyt teremtett azonban a kulturális elemek átvételére. A találkozás vitathatatlan feltétele az volt, hogy meg van-e a készség a civilizáció originális formájának a kialakítására.”

Henryk Samsonowicz – A szlávok a középkorban – a szláv államok kialakulásának, osztódásának folyamatát elsősorban a politikai, civilizációs sajátosságok oldaláról mutatja be. Azt a folyamatot vázolja fel, ahogy a szlávság és a vele szomszédos népek, így pl a magyarok, részben a kereszténység felvétele révén, beépültek az európai civilizációs folyamatba. Továbbá, melyek voltak azok a földrajzi, társadalmi és történelmi tényezők, amelyek az egyes szláv államok eltérő fejlődését meghatározták.

Az írások, természetesen, nagy hangsúlyt helyeznek a lengyel vonatkozásokra, az európai politikai és kulturális fejlődésre és a lengyelországi párhuzamaira. Ez több fontos írás témáját képezi. Az olasz reneszánsz éltető hatása a lengyel művészvilágra, irodalmi életre a témája Jerzy Miziołek Minden művészetek éltetője, Michelangelo és Raffaello alkotó inspirációi a lengyel művészeti kultúrára című esszéjének. Azt a csodálatosan gazdag vonulatot vázolja, fel amely a XVI. századtól szinte napjainkig nyomon követhető, s termékenyen épült be a nagy nemzetközi elismerésnek örvendő lengyel irodalom, képzőművészet kiemelkedő alkotásaiba.

További előadásoknak is témái voltak a lengyel kultúra nemzetközi összefüggései. Így Stanisław Mossakowski A lengyel művészet – az univerzalizmus és hazai forrásai, valamint Mieczysław Demska-Trębacz Hazafiság és európaiság a XIX–XX. század lengyel zenéjében című esszéjének. Kilép ugyan a lengyel keretekből Lech Sokól Ibsen és Strindberg a skandináv dramaturgiában és az európai kultúrában, de szintén számos lengyel vonatkozást tartalmaz.

A kötetben szereplő írások egy csoportja főként azokat az összetevőket kísérelik meg bemutatni, amelyek magyarázatul szolgálhatnak Európa szerepének a megnövekedésére a XV–XVI. században. Az egyik legizgalmasabb kérdés ebből a szempontból, amit Jan J. Milewski elemez: Miért Európa? Európa felgyorsuló gazdasági fejlődésének forrásai – irodalmi áttekintés címmel. Európa a XV–XVI. századtól játszik meghatározó szerepet a világban – írja. Miért csak ekkortól és vajon meddig tarthat ez a szerep, melyek az okai és meghatározó tényezői a felgyorsuló fejlődésnek, és melyek a II. világháborút követően kibontakozó visszaesés jelei? Rövid összefoglalójában összehasonlítja a legnagyobb civilizációk gazdasági fejlődését. A XV. századot követően miért nem Kína és miért Európa játszott meghatározó szerepet a világ civilizációs fejlődésében? – teszi fel a kérdést. Milyen tényezők játszottak ebben döntő szerepet? Milyen szerepe volt ebben a történelmi eseményeknek, a kialakult intézményrendszernek vagy azok összeomlásának? Bemutatja azokat a legfontosabb elméleteket, amelyek megfejteni törekszenek ezt a sokakat foglalkoztató problémát. A szerző elsősorban a gazdasági fejlődésben, a tudományos kutatás és technológia eredményeiben keresi a magyarázatot. Utal ugyanakkor az európai gazdasági expanziónak az Európán kívüli országokra játszott szerepére is. Figyelmeztet persze arra is, hogy amikor Európáról beszél mint egészről, az nem jelenti azt, hogy az egyes területek gazdasági fejlődése egyforma. Ami még fontosabb, világosan felvázolja azokat az új folyamatokat, amelyekkel a mai Európa gazdaságának és társadalmainak szembe kell nézniük.

Másik oldalról, a politikai hatalom működésének lehetőségei felől közelíti meg az európai civilizáció bonyolult jelenségét Antoni Mączak esszéje A hatalom működési terepe. A szerzőt elsősorban a lengyelek tragikus történelmének máig nem megnyugtatóan megválaszolt okai foglalkoztatják. Párhuzamba állítva Európa más országainak, elsősorban a svéd, dán fejlődésnek a tapasztalataival, elsősorban a lengyel nemesi demokrácia kialakulásának sajátos folyamatában, mágnás oligarchiává torzulásában, és ez erős központi hatalom hiányában keresi a választ. A nemrégiben elhunyt szerző írásából kiérezhető, hogy azokra a napjainkig nyugtalanító folyamatokra szeretné ráirányítani a figyelmet, amelyek a lengyel valóság számára vélhetően ma is megoldatlanok, s amelyek annak idején, a viszonylag korán kialakult lengyel „nemzeti” fejlődést az összeomlás tragédiájába sodorták.

Újszerű, izgalmas kérdéseket taglal Jerzy Jedlicki előadása: Az intellektualisták mint európai minőség címmel. A XIX. század végéről, a Dreyfus-per időszakától eredezteti magát a fogalmat. (Persze, utal rá, hogy a jelenség már sokkal korábbi, példaként említi Szokrateszt, Abelard-t stb.) Azokat az önálló gondolkozókat érti alatta, akik ugyan hatalommal nem rendelkeznek, de mégis meghatározói a korszellemnek. A történelemfilozófia két irányzatába sorolja őket a tudományos haladásért lelkesedő optimista utópisták és a dekadencia és önpusztítást hirdető pesszimisták. Majd a XX. században a történelmi kataklizmák hatására az intellektualistáknak egy fajtáját véli felismerni: a szkeptikusokat, akik ellenállnak minden fajta jelszónak, harci dalnak stb., azokat a magányosokat, akik saját belső függetlenségüket hangsúlyozzák. Napjainkban ezeknek a szerepét látja növekvőben. Az intellektualisták egyik fő jellemzőjének – tartozzanak bármelyik áramlathoz – a mindenkori hatalommal szembeni bizalmatlanságot tartja. Megkísérli napjaink intellektualistáinak típusát is felrajzolni. Írása végén felteszi a kérdést, tényleg európai jelenség-e az intellektualista szerepe, valószínűsíti, hogy nem, de vitathatatlan, hogy európai minőség, „Montaigne örököse, a kétkedő, szkeptikus és önkritikus, annak tudója, hogy a legszentebb célok és értékek konfliktusban lehetnek, de ki kell, hogy egyenlítődjenek”.

A kötet következő témacsoportja még közelebb áll hozzánk, hiszen a napjainkat feszítő problémákról és közvetve vagy közvetlenül rólunk, a térségünkben élő népekről szól.

Janusz żarnowski: Modernizáció. A periférikus régiók esélyei és a veszélyek-ben érdekes és nyugtalanító kérdéseket vet fel a civilizáció és a gazdasági modernizáció legfontosabb jellemzőiről, a társadalmakra kifejtett hatásáról, a „centrumok” és a „perifériák” közötti pozitív és negatív kölcsönhatásról. Figyelmeztet az európai modernizációs folyamatok bekövetkezett válságjelenségeire. A modernizáció és globalizáció kapcsán rámutat arra, hogy amikor globalizációról beszélünk, akkor kétféle jelenségről van szó: globalizációról, mint a mind erősebb globális gazdasági, társadalmi és politikai kötelékekről, valamint a „globalizációról” idézőjelben, amely egy politikai-gazdasági központ – világhatalom – (esetleg kisebb hatókörű csoportok) globális dominanciáját jelenti. Ezek alapján elemzi az eddig lezajlott lengyel modernizációs folyamatok sajátos vonásait és következményeit. Valójában azokra a sokakat foglalkoztató kérdésekre keresi a választ, kell-e a modernizáció, mi az összefüggés a gazdasági felzárkózás és a civilizációs fejlődés között, vagy meg kell-e, lehet-e maradni a saját elkülönült létben? Az előadások elhangzása óta lezajlott történelmi események a kérdésfeltevésen már úgy változtattak, hogy megmaradnak-e országaink az unión belüli sajátos perifériának, vagy tényleg bekövetkezik az a civilizációs, gazdasági strukturális változás, amelyről Lengyelország esetében történetesen már a 30-as években olyan kiváló közgazdászok álmodtak, mint Eugeniusz Kwiatkowski.

Hasonlóan a felzárkózás esélyeit és korlátait feszegeti Jan Baszkiewicz: Állam és nemzet Európában a XVIII–XIX. század fordulóján című előadása, kapcsolódik hozzá Andrzej Ajnenkiel Az európai alkotmányok és az európai politikai élet témája.

Gondolom, nem kell hangsúlyozni Daniel Grinberg A nagyhatalmak koncertje és a versailles-i rendszer. Az 1815–1919-es évek európai politikájának diplomáciai körülményei című írásának aktualitását. Az ún. „reálpolitika” és a tényleges „hatalmi politika” vetélkedését, s annak diplomáciai hátterét vázolja fel a szerző.

Szorosan idekapcsolódik tematikailag Andrzej Nowak: Európa és Ázsia között: a geopolitikai orientáció az orosz eszmetörténetben. A XIV-XVI. századtól szinte napjainkig vázolja fel Moszkva geopolitikai elképzeléseit, főbb irányait, a törekvések változásait, az Eurázsia hatalmi centruma törekvés szerepét az orosz nagyhatalmi politikában. Képet ad arról a geopolitikai és geokulturális rivalizációról, ami főként a XVIlÍ. század végétől erősödött fel Moszkva politikájában Európával szemben, s az ezzel kapcsolatos dilemmákról, s nem utolsó sorban a német–orosz közeledésről, s a lengyelek kiszolgáltatott helyzetéről. A pánszlávizmus szerepéről, Oroszország a pusztuló világ megmentője, stb. nézetekről, majd a bolsevik forradalmat követően felújuló koncepciókról.

„Németország Európában vagy talán Európa fölött?” – teszi fel az újra és újra megfogalmazódó kérdést Jerzy Holzer. A német külpolitikát, pontosabban a NSZK háború utáni külpolitikáját, illetve az egyesülést követő német állam politikájának átértékelődéseit, változásait vázolja fel. Azt kísérli meg bemutatni, hogy a nyugati orientációt és szoros együttműködést, a kommunista blokktól elzárkózó adenaueri politikát hogyan módosítja a hatvanas években a Moszkvával való megegyezés kísérlete, majd az 1989-es események hatására milyen újabb változások követhetők nyomon a német külpolitikában. Milyen szerepet játszhatott ebben Németország európai súlyának és szerepének a megnövekedése, és mik a jelei napjainkban az integrációs érdekek és a nemzeti érdekek ütközésének. Az előadás végül a német–orosz, illetve német–lengyel kapcsolatok napjainkban ismét rendkívül érzékennyé vált összefüggéseire hívja fel a figyelmet.

Hasonlóan nyugtalanító kérdéseket feszeget Jerzy W. Borejsza Az olasz fasizmus, a nácizmus és a sztalinizmus. Három totalitárius rendszer a XXI. század perspektívájából című írásában. A totalitárius rendszerek ismert kutatója az első világháborút tekinti az alapvető cezúrának, amelyet követően az előre megjósolt „fehér emberek nagy háborújából” tömeges extrém mozgalmak születtek, jobb és baloldalon egyaránt. Az előadás arra a riasztó következtetésre jut, hogy vannak nemzetek, amelyek különlegesen prediszponáltak az autoritatív, totális rendszerekre. Olyan népek, amelyek nem rendelkeznek a parlamenti demokrácia és a vallás- és lelkiismereti szabadság hagyományaival, az állam ellenőrzésének stabil mechanizmusaival. Ide sorolja azokat a nemzeteket is, ahol az egyén életében túlzottan dominál az államapparátus vagy az egyházi hierarchia.

Piotr łossowski Az egység hagyományai a két világháború közötti Európában elsősorban a páneurópai mozgalom kísérleteiről és kudarcairól szól részletesebben.

Feltehetően vitát provokáló előadás lehetett Andrzej Paczkowski A múlttal való leszámolás európai módra előadása. A szerző, elismerve, hogy ezek a kérdések részben a jogtudomány és részben a történelem további elemzéseire szorulnak, főként a II. világháborút követő gyakorlatot, valamint napjaink szemléleti problémáit feszegeti.

Azt hiszem, a kötet tartalmához méltóan kapcsolódik Maciej Kożmiński záró esszéje, a Skiccek az Európa határairól szóló előadáshoz és az európai határok. A szerző, miközben rámutat arra, hogy az európai civilizáció ezeréves alakulását bemutató kötetből nem hiányozhat a határok kialakulásának és történelmi szerepének felvázolása, ugyanakkor nem vállalkozik valamiféle szintetikus összefoglalóra, mert az szerinte sem reális. A Skiccek a görög mítoszoknál kezdődik, felvázolja a korai századok, majd napjaink európai határvitáit s ezek mozgatóit, s az egyesült Európa esélyéig viszi el az olvasót.

Huszonnégy előadás részletesebb bemutatása szinte lehetetlen feladat. Mindegyikük egy-egy önálló, bonyolult témát elemez. Mégis valahogy így áll össze az a kép, amelyik megkísérli a sokszínű európai civilizáció mibenlétét, történelmi múltját és jelenét hozzáférhetővé tenni a ma embere számára. Egy-egy téma kiragadása a szubjektivitás veszélyével fenyeget. Mégis vállalva ennek kockázatát, csupán néhány, saját szakterületemhez közelebb álló, vagy számomra érdekesebbnek tűnő, téma bővebb ismertetésére vállalkozhattam. Az előadásokban természetesen nagy helyet foglalnak el a lengyel vonatkozások, az utalások a lengyel történelmi párhuzamokra. Mint említettem, számos magyar vonatkozás is szerepel, de ahol konkrétan nincs is a magyar történelem megemlítve, ott is érdekes következtetések olvashatók ki a magyar történetírás számára is. A témák összessége, maga a kurzus egésze azonban érdekes lehet nálunk induló, hasonló kezdeményezések számára. A legutóbbi hírek szerint Lengyelországban már sor került aa kötet újabb, feltehetően bővített kiadására, sőt szlovák nyelvre is lefordították. Magyar nyelvű kiadása is hasznos lehetne.

Cywilizacja europejska, wykłady eseje (Az európai civilizáció – előadások és esszék). Szerkesztette Maciej Kożmiński. Wydawnictwo naukowe SCHOLAR. Collegium Civitas Press. Warszawa 2004. 467 o.

Szokolay Katalin