Klió 2005/3.

14. évfolyam

Város és vidék az athéni demokráciában

Az utóbbi évek egyik érdeklődéssel várt munkája jutott el a szakkutatáshoz N. F. Jones tollából. Korábbi kötetei1 már érzékeltették, hogy az ambiciózus fiatal kutató valami nagyra készül, valami olyanra, ami alapjaiban módosíthatja a klasszikus kori athéni társadalomról alkotott képünket. Nem csalódtunk: a kötet informatív és elgondolkodtató, néhol provokatív és egyéni, de mindenféleképpen figyelemreméltó olvasmány.

Jones monográfiájának témája a történelem egyik örök kérdése: város és vidéke, a városi és vidéki ember, a városi és vidéki társadalom különbözősége és ennek következményei. A szerző a klasszikus kori Athén (Kr. e. 508/507–322/321) rurális társadalmát veszi vizsgálat alá, ami igen indokolt az attikai félsziget humánökológiai tényezői ismeretében. Az athéni állam a maga mintegy 2500 négyzetkilométeres területével messze kimagaslik a hellén polisok közül. Ennek a területnek túlnyomórésze a khóra, a városias központon kívüli vidék. Jones munkájának célja, hogy bemutassa a vidékiség tényeit és áttekintse az ezen alapuló eltérések megjelenését és befogadását a városi kultúrában, különösen a korabeli attikai irodalomban és filozófiában.

A vizsgálat színtere Jones számára az athéni Akropolist és a városmagot körülvevő falakon kívüli (extramural) világ. A szerző számára – jogosan – alapvető, hogy a klasszikus kori athéni emberek nagy többsége vidéken lakott, ott élt és dolgozott, ahogy ezt például Thukydidés korabeli leírásából is tudjuk. A vidéki ember, néhány kivételes alkalomtól és helyzettől eltekintve nem járt be a városba, nem került mindennapi kapcsolatba a városi kultúrával és életmóddal, és ez meghatározó a falakon kívüli társadalomra.

Vegyük sorra a kötet fejezeteit, hogy láthassuk, kérdésfeltevésében, módszertanában és következtetéseiben miben hoz újat, de legalábbis mást Jones a kutatás eddigi eredményeihez képest.

Rövid, három oldalnyi előszó (Preface) tűzi ki a célt: a szerző az attikai nem urbánus társadalom és kultúra hatását kivánja bemutatni a korabeli irodalom és filozófia képviselőire.

A Bevezetésben (Introduction) az Ismeretelméleti probléma című alfejezet a kötet témájának egyfajta hangulati megteremtésével indít. Három aristophanési forráshely felhasználásával érzékelteti a szerző azt, hogy miként látja és miként láttatja a vidéki embert a városban nevelkedett komédiaszerző. A Terminológia és a tanulmány tervezete című alfejezet megindokolja Jones kutatási célját. Míg a korábbi szakirodalom elsősorban a földművelést, az abban dolgozó parasztságot vizsgálta, addig Jones számára a vidékiség nem csak agrárkérdés és nem csak gazdaságtörténet. A falakon kívüli világban sokféle ember lakott: pásztorok, halászok, bányászok, szentélyek alkalmazottai, helyi kézművesek és lehet folytatni a sort. E kategóriák együttese adja azt a társadalmi csoportot, melynek életfeltételeiben és ezáltal életmódjában található meg a vizsgálandó vidékiség. A szerző a kérdés történeti áttekintésében leírja, miért alakult ki az athéni társadalomban ez a sajátos elkülönülés, miért jelentenek a falak bizonyos területeken éles határt a városias mag és a vidék között. Jones számára Peisistratos athéni tyrannos az első olyan politikus, aki tudatosan elkülönítette a városi embert a vidékitől és ettől kezdve egészen a kleisthenési reformokig, sőt azon is túl kimutatható ez a tendencia az attikai politikai vezetés szándékaiban. A tyrannis bukása után Kleisthenés osztotta be Attika lakosságát 139 faluba (démos), és az odatartozást kötelezően öröklődővé is tette. Miután ez a démos-szervezet az attikai félsziget egészét behálózta, egyértelmű a következmény: a reformok után az athéni állampolgárok túlnyomó része vidékhez kötődött, oda, abba a faluba, amelyben megszületett és amelyben élete nagy részét töltötte.

A bevezetésben kapott helyet még a témával foglalkozó korábbi szakirodalom bőséges és alapos felsorolása és érveik áttekintése.

A kötet első elemző fejezete (Settlement) lényegében Jones egy korábbi cikkének átdolgozott újraközlése.2 E fejezetben a szerző egyrészt kísérletet tesz a vidéki településtípusok kialakulására ható tényezők tipologizálására, és megpróbálja kimutatni ezek attikai előfordulását. Ezután, ahogy említett korábbi cikkében is, a szerző kifejti azt az álláspontját, hogy az attikai parasztság, a földbirtokos kistulajdonos általában saját földjén lakott, ott, ahol dolgozott, azon a földdarabon, amiből megélt. Ez az állítás a kutatás egy részének véleményével ellentétes ugyan, de a rendelkezésünkre álló epigráfiai forrásbázis alapján – melyet Jones kiválóan ismer és fel is használ – legalábbis nem alap nélküli.

A második fejezetben (Society) Jones a vidéki társadalmat vizsgálja, ezen belül a vidéki családok helyzetét, az elkülönült háztartások együttműködését vagy versengését, és elemzi a vidéki életmódban kimutatható patronátus-rendszer történeti valóságát. Leírja: az agráréletmódból fakadó kiszolgáltatottság miatt jöhettek létre azok a viszonyok, amikor a kisparaszt a szükségszerűen bekövetkező élethelyzetekben kénytelen volt segítségért fordulni a nagyobb termelőkapacitással és agrárpotenciállal rendelkező társaihoz, és ennek következtében sajátos alárendeltségi struktúra jött létre, mely az idők során átalakult nemcsak gazdasági, hanem társadalmi-politikai függéssé is.

A harmadik fejezet (Village) az attikai faluszerkezet vizsgálata. Jones szerint négy démos reprezentálja igazán a falusi közösségeket: Akharnai, Aixóné, Halai Aixónidés és Teithras. Ezeknek a démosoknak valamennyi fennmaradt dokumentumát áttekinti a szerző. E források, valamint az előző fejezetek összedolgozásával Jones a vidéki falvakról, mint az attikai emberek lehetséges életteréről három modellt alkot. Ezek a következők: 1. a független családi háztartások viszonylag szervezetlen gyülekezete; 2. egyesített, belülről szervezett közösség, melyben a faluszervezet elsőbbséget élvez az egyén és a háztartások fölött; 3. a létező városias településrészek melletti „alvóközösségek”. Jones maga is elismeri, hogy e modellek csak gondolati termékek és nem lehetnek alkalmasak egyes démosok leírására, működésük tanulmányozására. Ebben egyet kell értenünk a szerzővel. Az attikai démosok tipológiai skálája ennél jóval bonyolultabb, e közösségek topográfiailag és történetileg meghatározott szerkezete és funkcionalitása sokkal összetettebb.

A következő négy fejezet a vidéki életmód jellemzőit taglalja. A negyedik fejezet (Dionysia) arról a nagyszabású ünnepségről szól, melyet az athéniek Poseideón (a mi időszámításunkban hozzávetőlegesen december) hónapban tartottak. Jones az ünnep rurális eredete mellett érvel. Bizonyítottnak látja, hogy a legtöbb vidéki közösségben fennmaradt, mint az egyik legkedveltebb agrárrítus. Feltárja a kultuszcselekmények részleteit, az ünnepség kereteiben lezajló eseményeket, amelyek többsége az állatok termékenységével kapcsolatosak. Igazolva látja, hogy az idők folyamán a látványosságok és történések drasztikus jellege megszelídült és elfogadhatóvá vált a finomabb ízlésű „városi” tömegek számára is, és így jelenik meg a korszak irodalmi műveiben.

Az ötödik fejezet (Realities) a vidéki és városi lakosság között látható, tapasztalható, a valóságban kimutatható különbözőségeket írja le. Vizsgálja az életmód jó néhány összetevőjét, így a táplálkozást, öltözködést, zenekultúrát, beszédstílust, vallásos érzületet és mentalitást. Tulajdonképpen az első három fejezetben található előzetes megállapítások forrásokkal alátámasztott kifejtése található itt, például Hésiodos Munkák és napok című művének párhuzamai alapján.

A hatodik fejezet (Images) vizsgálja a vidéki élet megjelenését a városban keletkezett irodalomban, elsősorban a komédiairodalomban, továbbá Xenophón és Theophrastos műveiben. A vidéki életmód ezekben a munkákban jó néhányszor romanticizálódik, a paraszt és életvitele szinte mitizálódik, a leírások egyre inkább távolodnak a valóságtól egy olyan városi szemléletmód következtében, mely az adott korra paraszti gyökereit sokszor elfelejti, de legalábbis háttérbe szorítja.

A hetedik fejezet (Philosophy) négy filozófus, Hippodamos, kalkhédóni Phaleas, Aristotelés és Platón műveiben keresi a ruralitást. Ezek a filozófusok alapvetően idealista szemszögből és jócskán kívülről nézik a vidéki életet. Felhasználták a hagyományos életmód erkölcsiségét saját korukkal kapcsolatos kritikai nézeteik alátámasztására, szembeállították azt az elkorcsosult városias viszonyokkal. Reális, megvalósítható megoldást a kor problémáira így sem találtak, az agrártársadalomban rejlő értékekhez való visszatérést javasló gondolati konstrukcióik idealizmusa előlegezi a későbbi utópistákét.

A nyolcadik fejezet (Paradigms) a lezárás szándékával készült, de meglehetősen szerényre sikeredett. Egy ilyen típusú, monografikus szándékkal készült kötet mondanivalóját nehéz összefoglalni öt oldalban. Nem is sikerülhetett. Elemző összefoglalásként többet, mást várhatunk általánosságoknál, így az olvasónak hiányérzete támad. Ez a hiányérzet a monográfiáknál természetes szükségletként, kötelező elemként létező Indexnél bosszúsággá növekszik. Az Index egész egyszerűen csapnivaló! Az utolsó három fejezetből csak véletlenszerűen került bele adat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 6. fejezettől elszaporodnak a súlyos helyesírási hibák, illetve elírások (pl. Aristophanés komédiájának címe angol átírásban helyesen: Acharnians, ezzel szemben a kötetben egy meghatározott ponttól szinte minden lapon „Archarnians” szerepel; a 284. oldalon Buford található Burford helyett; a 157. oldalon ta kat’ argous Dionysia szerepel a helyes ta kat’ agrous Dionysia helyett és sorolhatnánk), akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy elmaradt a kötet utolsó átolvasása és végső korrektúrája. Hiányzik még egy alaposabb forrásjegyzék, de legalább került volna bele az Indexbe. Mindezek együtt azt eredményezik, hogy kezdő kutató számára kézikönyvként, alapvető monográfiaként Jones műve csak óvatossággal használható.

A kötetnek mindazonáltal tagadhatatlan érdemei vannak. Komplex forráshasználat keretében feltárja és felhasználja a téma szinte minden lényeges forrását, nemcsak az ismert auktorokét, hanem a feliratok és a régészeti feltárások anyagát is. Sajátos nézőpontja átértékeli város és vidéke viszonyát, és a valaha létezett történeti valósághoz hűbb képet rajzol a klasszikus kori athéni államról és társadalmáról. Felhívja a figyelmet: Athén történelmi jelentőségét a sokszor láthatatlan, mert a forrásokban ritkán, vagy torzítva megjelenő, de kétségtelenül létező és történelmi szerepet játszó vidéki tömegnek köszönheti. Nem Periklés, vagy az Akropolis márványa és a filozófusok intellektuális beszélgetései, hanem a közönséges paraszti tömegek munkája és áldozatai tették naggyá, egy időre egész Hellas urává Athént.

N. F. Jones: Rural Athens under the Democracy (A vidék az athéni demokráciában). Philadelphia, Univ. of Phil. Press, 2004. 330 o.

Nemes Zoltán

 1. The Associations of Classical Athens: The Response to Democracy. Oxford, 1999; Ancient Greece. State and society. Upper Saddle River, N.J., 1997; Public Organisation in Ancient Greece. A Documentary Study. Philadelphia, 1987.

2. Epigraphic Evidence for Farmstead Residence in Attica. Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 133 (2000) 75–90.