Klió 2005/3.

14. évfolyam

A vajdasági svábok lelkialkata

 

Zoran Janjetović belgrádi történész már több szempont alapján feldolgozta a vajdasági németek történetét.1 Arról a kisebbségről van szó, amely a második világháborút követő években jórészt teljesen eltűnt a titói Jugoszláviából, de meghatározóan befolyásolta a terület korábbi történel­mének alakulását. A mintegy két és fél évszázados – az anyaországon túli, később a Vajdaság névvel illetett területen való – tartózkodásuk jelei nem tűntek el nyomtalanul. Az ott lakó más nemzetiségűek napjainkban is őrzik emlékezetükben jellegzetességeiket, és természetesen az általuk létrehozott anyagi javak is valamikori jelenlétükre figyelmeztetnek. A szerző szándéka ezeknek a lelki jellemzőknek a századokon túlmutató állandó, illetve változó jegyeit megrajzolni és a változások okaira rámutatni, mindeközben kerülve a kisebbség tagjaira vonatkozó általánosításokat.

A bécsi udvar által a XVIII. században kezdeményezett betelepítés a török hódítás következtében pusztává vált térség újra civilizálását szolgálta. A nyugati és délnyugati német területekről érkező parasztokat szokásaikon túl mentalitásuk is elkülönítette új környezetük más etnikai csoportjaitól, mégpedig világosabban, mint a nyelvük. A monarchiában egyébként sem a nyelv jelentette a legegyértelműbb nemzeti határt. Az új hazába való költözés során megmu­tatkozó mobilitásukat a későbbiekben is megőrizték. A gazdasági gyarapodás reményében a Bácska és a Bánság területéről készek voltak a Szerémségbe vagy Szlavóniába, majd pedig – a XIX. és a XX. század fordulóján – tengerentúli országokba költözni. A föld számukra tehát elsősorban jövedelemforrás volt, míg a környezetükben élő, például szerb és magyar paraszt számára szentimentális kötődéssel is járt a föld birtoklása. Tehát a létfeltételek idegenben történő biztosítása után is életük alapvető vonása maradt az anyagi előrelépés, a javak, elsősorban a föld területének gyarapítása. „Nyugodtan mondhatjuk, hogy a vajdasági németek egyéb tulajdonságainak többsége a „materializmusukból” ered” – állítja Janjetović. A protestánsok már a betelepedéskor vállalták a katolizációt, hiszen csak katolikus németek érkezhettek. Azonban a létbiztonságon túl a társadalmi tekintély is motiválta őket a felhalmozásra. Mivel többségük földműveléssel foglalkozott, a nagyobb birtok egyúttal nagyobb tekintélyt is jelentett. Adott település legnagyobb birtokosa pedig a közösség vezérének számított. A társadalmi tekintély fontos tényezőként épült be a közösség életébe, hiszen mindennapjaikat a szigorú osztálytagozódás jellemezte. Szociális kérdésekben igen konzervatívnak mutatkoztak.

A felhalmozás elengedhetetlen feltétele volt a takarékosság és a szorgalom. Ezek a tulajdonságaik szintén egyedivé tették őket környezetükben. Településeik, házaik külseje eltért más nemzetiségűekétől, kitűntek tiszta­ságukkal és rendezettségükkel. Nagyobb figyelmet fordítottak a higiéniára s jobban táplálkozhattak, bár ez utóbbi esetében is visszafogottság jellemezte őket. Környezetükhöz képest modern módszerekkel dolgoztak, és jövedel­mezőbb foglalkozásokat űztek. Szellemi értékekre keveset költöttek, idejük sem igazán volt rá. Így a két világháború közötti legnagyobb jugoszláviai német szervezet, a Kulturbund nehezebben működött. Iskoláik esetében pedig – takarékos­ságukból eredően – a magyar állami támogatás került előtérbe, amely együtt járt a magyarosítással. Szellemi aktivitásukat tehát ugyancsak a gazdaság szolgá­latába állították. Takarékosságuk szerény ruházkodásukban is megmutatkozott. Groteszknek tűnik viszont az a fajta takarékosság, ami a házasulási szokásaikat jellemezte. Míg szláv környezetük ősszel, a betakarítási bőség idején házasodott, addig a svábok tavasszal. Így nem kellett egész télen „haszontalanul” táplálni az újasszonyt, akit áldott állapota miatt éppen a mezei munkák idején egyébként sem lehetett volna dologra fogni.

A nagyfokú individualizáció szintén megkülönböztette őket. Ez nehezítette a kommunális feladatok megoldását, és a sváb falvak gazdasági szövetkezését. Individualizációjuk és falvaik izolációja okozhatta az egy nemzethez való tartozás közös tudatának megkésett színre lépését. Társadalmi beilleszkedésük és felemelkedési vágyuk az elszigeteltségükkel párosulva nagyméretű beolva­dásukat eredményezte. A kiegyezésig a német polgárság szinte teljesen beolvadt. Janjetović szerint habár az oktatás ehhez nagyban hozzá­járult, a jelenség okozójaként nem lehet pusztán a magyar állam intézkedéseit megnevezni.

Nemzeti ébredésük idejét a szerző a XIX. század utolsó évtizedére datálja. Ezt a folyamatot azután az első világháború felgyorsította, hiszen ekkor érintkez­hettek az osztrák és a német egységekkel. Ezután következett az új állam keretei között való élet. Azonban mivel szinte a teljes nemzeti értelmiségük beolvadt a magyarságba, Magyarország még sokáig élt bennük. Az 1930-as években jelentős részük a németen kívül még csak magyarul beszélt. A fiatalabb korosztály viszont már úgy tekintett az új államra, mint amely az etnikai beolvadástól védi őket. (Ez az idősebb és a fiatalabb korosztály között mutatkozó ellentét egészen a második világháború végéig megmaradt.) Ekkorra tehető az individualizáció háttérbe szorulása az új állam, a gazdasági szükségletek és a nemzeti öntudat együttes hatásaként. Éppen akkor kezdtek el tömegesebben politikailag gondolkodni, amikor a náci ideológia útjára indult. A szerző részletesen taglalja a náci ideológia svábok közötti elterjedésének feltételeit. A korszak antiszemitizmusa és a rájuk jellemző apolitikusság mellett megemlíti a két világháború közötti kedvezőtlen kisebbségi helyzetüket is. A saját fejjel való politikai gondol­kodás hiánya szintén segítette a totalitariánus eszme befogadását, legalábbis szervezeti szinten. Mindehhez hozzájárult az anyaor­szágban való támasz keresése. A nácizmus propagálásában a protestáns egyházi sajtó kivette részét. Ez az egyház az 1930-as évektől a jugoszláviai németek nemzeti intézményévé vált, habár döntő többségükben katolikusok voltak. A náci ideológiával szemben a Magyarországgal való szimpátia tűnt a legerősebb védelemnek. De az ideológia kuszasága, valamint a magyarofil és kroatofil katolikus egyház mellett a német kisebbség regionális tagoltsága és eltérő eredete is nehezítette a náci tanok meggyökeresedését. Míg a szlovéniaiak büszkének, harciasnak, addig a Duna-mentiek – talán nemzeti öntudatuk kiforratlansága miatt – békésebbnek tűntek. A vajdasági németek ekkor először követtek egy olyan elképzelést, amely nem volt „materialista” irányultságú, nem kapcsolódott az anyagi javak megszerzéséhez, mutat rá Janjetović. A nemzeti öntudatukban bekövetkező változásokon túl a munka­erkölcsük és a takarékossági szokásaik is megváltoztak a XX. század első évtizedeiben. A XIX. és a XX. század fordulójától a családtervezésben megjelenik az új tendencia: az egy, legfeljebb két gyermek vállalása. Ebben a modernizációs jelenségben is élen jártak a többi etnikai csoporthoz képest. A két világháború között a tehetősebb rétegeknél erősödött a luxus iránti igény. Ráadásul esetükben a családfő már ötven éves kora táján visszavonult az aktív munkától.

Jugoszlávia megszállását követően a svábok közül sokan csalódtak anyaországuk politikájában. Határozott kijózanodásukra mégis csupán a harmadik birodalom összeomlása után került sor. De a folyamat kiteljesedését akadályozta a második világháború utáni meglehetősen nehéz helyzetük. Ekkor ugyanis egy részüket evakuálták vagy a német erőkkel együtt elmene­kültek. Az otthon maradókat viszont egészen 1948 tavaszáig koncentrációs táborokba zárták. Leginkább idősek, asszonyok és gyermekek kerültek erre a sorsra, ők is bírósági ítélet nélkül. Így többnyire az ártatlanok szenvedtek. Janjetović ennek a szomorú történelmi epizódnak tulajdonítja azt, hogy gyengült a svábok reális visszatekintése saját második világháborús szerepükre. Ezt az állapotot pedig tovább súlyosbította a jugoszláv rezsim, amely „hazaárulóknak” kiáltotta ki őket, s ez bevésődött a szerbek nagy részének tudatába.

A német kisebbség életmódjának elemzését, a környezetében élő más etnikai csoportokéval való összehasonlítását adja ez a tanulmány. A már eddig is közismert tulajdonságok így tudományos megfogalmazást nyertek, mégpedig hosszabb időszakra kiterjedően, történelmi összefüggések keresztmetszetében. Sajnos, a tanulmány megírásáig – amint arról a szerző is említést tesz – ezt az érzékeny témát a szerbiai történészeknek még nem sikerült feldolgozni hazai források alapján. Azonban a már szintén jól ismert manipulációk elkerülése végett elkerülhetetlen a korabeli események rekonstruálása.

 

Zoran Janjetović: Duhovni profil vojvođanskih Švaba (A vajdasági svábok lelkialkata) Tokovi istorije, Beograd, 2000, br. 1–2, 55–67. o.

 

Törőcsik Ferenc

 

1. Az eddig megjelentek közül néhány könyv, illetve tanulmány: Between Hitler and Tito: The Disappearance of the Vojvodina Germans Belgrade; 2000.;  O širenju zemljoposeda vojvođanskih Nemaca između dva svetska rata. Godišnjak za društvenu istoriju, godina V, sveska 1–3, Beograd, 1998.; Prilog proučavanju položaja folksdojčera u Jugoslaviji 1944-1948. „Istorija XX veka” 1, Beograd 1996, str. 143–152.; Odnosi Srba i Nemaca u Vojvodini (XVIII-XX vek) „Tokovi istorije” 1-2, Beograd 1996, str. 55–71.; Odlazak vojvodjanskih Švaba: proterivanje ili iseljavanje. „Tokovi istorije” 3-4, Beograd 1997, str. 111–117.; Deportacija vojvodjanskih Nemaca na prinudni rad u Sovjetski Savez krajem 1944. i početkom 1945. godine. „JIC „1, Beograd 1997, str. 157–168.; Vajmarska republika i nemacka manjina u Jugoslaviji. „Tokovi istorije” 1-4, Beograd 1998, str. 140–155.; Nemice u logorima za folksdojčere u Vojvodini 1944-1948. Srbija u modernizacijskim procesima XIX i XX veka II, Beograd 1998, str. 496–504.; Srbi i Nemci u Vojvodini i mađarizacija. Etnički odnosi Srba sa drugim narodima i etničkim zajednicama, Beograd 1998, str. 115–132.; Zeitweise getruebte Beziehungen durch Jahrhunderte. 1. Dialog Symposion in Wiener Haus der Heimat, Wien 1998, str. 19–23.; Državotvorne ideje Srba, Hrvata i Slovenaca o nacionalnim manjinama. U: Hans-Georg Fleck, Igor Graovac (ur.), Dijalog povijesničara-istoričara 1, Zagreb 2000, str. 173–188.; Istorijski uzroci odnosa Hrvata i Srba prema nacionalnim manjinama u jugoslovenskoj državi 1918–19 u: Hans-Georg Fleck, Igor Graovac (ur.), Dijalog povijesničara-istoričara 2, Zagreb 2000, str. 379–394.