Klió 2005/2.

14. évfolyam

KORA ÚJKOR

Német–magyar szellemi kapcsolatok a reneszánsz korában

 

 

2001. szeptember 24–26. között a wolfenbütteli Herzog August Könyvtárban a korai újkor német-magyar szellemi kapcsolatait vizsgáló tudományos konferenciára került sor, amelyet a vendéglátó intézmény és a Magyar Tudományos Akadémia reneszánszkutató munkacsoportja közösen szerveztek. Wilhelm Kühlmann heidelbergi és Anton Schindling tübingeni professzorok szerkesztői tevékenysége nyomán, a Tübingeni Egyetemi Szövetség anyagi támogatásával, 2004-ben nyomtatásban is megjelenhetett az ülésszak teljes anyaga Deutschland und Ungarn in ihren Bildungs- und Wissenschafts­beziehungen während der Renaissance címen, a Contubernium, Tübinger Beiträge zur Universitäts- und Wissenschaftsgeschichte sorozat 62. köteteként.

A szóban forgó tanulmánykötet írásai a Mohács utáni évtizedek német-magyar művelődési kapcsolataival foglalkoznak. Közismert tény, hogy a történelmi Magyarország világa ez idő tájt többszörösen is megosztott: a geopolitikai adottságaiból következő hagyományos etnikai sokszínűséghez ekkor politikai széttagoltság és egyre élesedő felekezeti megosztottság társul. A korabeli hazai szellemi elit a szétzilálódott közigazgatás és iskolaügy következtében a korábbiaknál is erősebben rá van utalva a nyugat-európai, elsősorban német egyetemekre. A német–magyar kapcsolatok fölértékelődé­séhez a lutheri, majd a helvét reformáció gyors térhódítása is hozzájárul. Az új eszmék terjesztésében nem csekély szerepet játszik az észak-magyarországi (cipszer) és az erdélyi (szász) városok német ajkú polgársága.

A kiadvány 13 tanulmánya két nagy tömböt alkot. Az első négy tanulmány Rahmenbedingungen (Kerettörténet) összefoglaló címmel a korabeli német és magyar gondolkodók működésének történeti kereteit igyekszik fölvázolni, míg a további kilenc írás a két ország szellemi élete néhány kiemelkedő alakjának és a kor meghatározó szellemi irányzatainak bemutatására vállalkozik.

A nyitó tanulmányban Franz Brendle (Tübingen) a Habsburg politika fényében vázolja a XVI–XVII. századi magyar világot (Ungarn in der Politik des Hauses Habsburg im 16. und frühen 17. Jahrhundert). Hangsúlyozza, hogy a Balkán irányából megjelenő török veszély és a török ellen Magyarországnak nyújtott birodalmi segítség egy időre még stabilizálta a Német-Római Birodalom politikai helyzetét, s feltétlenül hozzájárult a formálódó német nemzeti identitás erősödéséhez. E jelenségnek irodalmi szempontból jelentős hozadéka a latin és német nyelvű, késő humanista szellemiségű, török tematikájú irodalom.

Matthias Asche (Tübingen) a magyarországi és erdélyi diákok németországi egyetemjárásáról értekezik (Bildungsbeziehungen zwischen Ungarn, Sieben­bürgen und den deutschen Universitäten im 16. und 17. Jahrhundert). A tanul-mányíró úgy látja, hogy a XVI. század közepétől kezdve a felekezeti hovatartozás egyértelműen meghatározza a peregrináció irányát, azaz az egyetemválasztást: a lutheránusok elsődleges célpontja Wittenberg, majd a századforduló és a harmincéves háború közötti időszakban a reformátusok körében Heidelberg jut hasonló szerephez. A katolikus diákok viszont a jezsuiták által alapított gráci egyetemet látogatják nagy előszeretettel. Asche meglátása szerint a katolikus egyetemjárás kérdéskörének a szakirodalom eddig kevesebb figyelmet szentelt, mint a protestáns peregrinációnak. Ennek okát abban látja, hogy a Habsburg hatalmi érdekeket is kiszolgáló katolikus lelki megújulás problémája még ma is kevésbé érdekli a nemzeti szellemű történetírást, mint a protestáns szellemiség kérdése, amely helyzeténél fogva a defenzióba kényszerült nemzeti tudat kifejezőjévé vált.

Fata Márta (Tübingen) tanulmánya a lutheri és a svájci reformáció magyar­országi elterjedésének felekezeti és etnikai vonatkozásait elemezve érdekes kísérletet tesz a jelenség tipológiai leírására (Deutsche und schweizerische Einflüsse auf die Reformation in Ungarn im 16. Jahrhundert. Aspekte der frühneuzeitlich-vormodernen Identität zwischen Ethnie und Konfession).

A kerettörténeti részt Imre Mihály (Debrecen) tanulmánya zárja, amely a török elleni harc retorikatörténeti összefüggéseit igyekszik föltárni (Der ungarische Türkenkrieg als rhetorisches Thema in der Frühen Neuzeit). Imre Mihály úgy látja, hogy az állandósult török veszély tudatosítja a magyarságban saját történeti, sőt „üdvtörténeti” szerepét („antemurale Christianitatis”), s ennek következtében a XV. század végétől kezdve felekezeti hovatartozástól függetlenül a német és a magyar irodalomban egyaránt kialakulnak a török tematika retorikai közhelyei, s ezek mintegy kétszáz esztendőn át erőteljesen formálják a retorikus beszédmódot.

A kötet Personen und geistige Strömungen (Alkotó személyiségek és szellemi áramlatok) című, terjedelmesebb második fejezetének nyitó tanul­mányában Balogh F. András (Budapest) a XVI. század első felének német-magyar irodalmi kapcsolatait veszi szemügyre (Literarische Querverbindungen zwischen Deutschland und Ungarn in der ersten Hälfte des 16. Jahrhunderts). Ez az európai művelődés utolsó olyan pillanata, amikor a reformációval megjelenő új irányzatok és felekezeti csoportosulások még nem szabdalták szét a kontinens szellemi térképét.

Ulrich Andreas Wien (Landau) ezt követően Brassó városának példáján a humanista műveltségelemekkel vegyített városi reformáció kérdését járja körül („Sis bonus atque humilis, sic te virtusque deusque / Tollet is excelsum, constituetque locum „. Die humanistische Reformation im siebenbürgischen Kronstadt: Johannes Honterus und Valentin Wagner). Értekezésének középpont­jában a két jelentős erdélyi szász reformátor, Johannes Hunterus és Valentin Wagner tevékenysége áll.

A XVI. századi német–magyar szellemi kapcsolatok egyik izgalmas, de mind máig csupán részleteiben feltárt területe Philipp Melanchthon (1497–1560) hatása. A humanista műveltségű tudós korán csatlakozott Lutherhez, és segítette tanainak megfogalmazásában. Ő állította össze az augsburgi hitvallást (1530), majd annak tíz évvel későbbi, módosított változatát is. A wormsi és a regensburgi birodalmi gyűlésen a protestantizmus érdekeit képviselte. Köztudott, hogy Luther halála után a szabad akarat kérdésében Erasmus, az úrvacsora értelmezésében pedig Kálvin felfogásához közeledett. Ezzel némileg meg is osztotta a korabeli német protestantizmust. Magyar diákok wittenbergi peregrinációja révén Melanchthonnak hazánkban is szép számú követője akadt, különösen a kálvini reformáció felé tájékozódó teológusok körében.

A kötet több tanulmánya is érinti a magyarországi Melanchthon-recepció kérdését.  Krista Zach (München) a reformáció százada német nyelvű katekiz­musainak magyarországi fogadtatását vizsgálva új adalékokkal gazdagítja ezt a kérdéskört [„Eine kleine Biblia” – Rezeption und Resonanz des reformations­zeitlichen Kathechismus im historischen Ungarn (1530–1640)].  Keserű Bálint (Der Fall Imre Újfalvi. Die reformierte Opposition in Ostungarn und die Melanchthon-Anhanger in Sachsen) és Ötvös Péter (Aus Wittenberg heim­gekehrt. Möglichkeiten und Grenzen der Aktivitat in der Heimat) szegedi kutatók tanulmányai Újfalvi Imre, illetve néhány észak-magyarországi város (Kassa, Bártfa, Eperjes) konkrét példáját szem előtt tartva elemzik azt a Melanchthon szellemisége által motivált humanista magatartásformát, amely a lutheri és a kálvini szemlélet között egyensúlyoz. Mivel a melanchthoni világkép vizsgálata az utóbbi években a német kutatásnak egyik meghatározó témájává vált, a magyar szerzők megállapításai – s ezáltal a feltárt magyar párhuzamok – a nemzetközi kutatásnak is komoly impulzusokat adhatnak.

Az utóbbi évtizedekben a történetírás nemzetközi szinten megkülönböztetett figyelemmel közelít a régi századok mindennapjaiba betekintést nyújtó műfajokhoz, ilyenek tulajdonképpen a naplók, útleírások, családi és gazdasági följegyzések.  Németh S. Katalin (Budapest) tanulmánya az ulmi illetőségű Veit Marchthaler Magyarországról szóló úti beszámolóját (Eine wieder entdeckte Reisebeschreibung. Veit Marchthaler, Ungarische Sachen, 1588) mutatja be. Marchthaler 1588-ban kelt feljegyzéseiből a felekezetileg, etnikailag, politikailag erősen megosztott Magyarország hétköznapjainak színes palettája tárul elénk. Szabó András (Budapest) a vorarlbergi származású, Kopernikusz-követő humanista, Georg Joachim Rheticus észak-magyarországi tartózkodásáról, elsősorban kassai kapcsolatairól értekezik. Írásából nyilvánvalóvá válik, milyen kiemelkedő szerepe volt Kassa városának a kései humanizmus és a reformáció eszméinek közvetítésében (Der Copernicus-Jünger Georg Joachim Rheticus in Ungarn).

Mint fentebb már láthattuk, a XVI–XVII. század fordulóján a magyar protestáns diákok egyetemjárásának elsődleges célpontjává Heidelberg válik. Robert Seidel (Frankfurt am Main) tanulmánya a kutatás számára korábban szinte teljesen ismeretlen korabeli dokumentumok vizsgálatával új adalékokkal gazdagítja a pfalzi–magyar szellemi kapcsolatok kérdését (Der ungarische Späthumanismus und die calvinistische Pfalz).

A kötet záró tanulmányában Achim Aurnhammer (Freiburg) Martin Opitz erdélyi kapcsolataival foglalkozik [Tristia ex Transilvania. Martin Opitz’ Ovid-Imitation im siebenbürgischen Exil (1622/23)]. Köztudott, hogy a neves XVII. századi sziléziai költő és esztéta (az első német poétikai munka szerzője) 1622–23-ban a gyulafehérvári református főiskola tanára volt, s eközben az Erdélyben előkerült római kori latin nyelvű feliratokat is tanulmányozta. Opitz erdélyi tartózkodása a XVII. századi német-magyar kapcsolatok egyik igen figyelemre­méltó mozzanata.

A szóban forgó kötet, amely a kora újkori német–magyar művelődési kapcsolatok kutatásában minden túlzás nélkül mérföldkőnek tekinthető, Magyarország uniós csatlakozásának évében jelent meg. Ez a körülmény szimbolikusan is példázza azt, amit a kötet egészét áttanulmányozva az olvasó érezhet, hogy a közös európai identitás gyökerei jórészt az antikvitás örökségét újraértelmező európai humanizmus és az egyetemes kereszténység megújulását eredményező XVI. századi reformáció szellemiségéből eredeztethetők.

 

Deutschland und Ungarn in ihren Bildungs- und Wissenschaftsbeziehungen während der Renaissance (Német–magyar szellemi kölcsönhatások a reneszánsz korában). Szerk. Wilhelm Kühlmann és Anton Schindling, Wolfram Hauser közreműködésével. Franz Steiner Verlag. Stuttgart, 2004. 292 o.

 

Győri L. János