Klió 2005/2.

14. évfolyam

KORA ÚJKOR

Shakespeare kora

 

 

Lenyűgöző könyv.  Frank Kermode Nagy-Britannia klasszikussá vált irodalom­kritikusa, számos amerikai és európai akadémia tagja, számos város díszdoktora, cambridge-i professzor, érdemei elismeréséül 1991-ben lovaggá emelték. Gazdag munkásságának tetőpontja ez az igazgyöngyszerűen nemes, kitisztult, tényekben vitathatatlan alkotás, amely szakembereknek, laikusoknak, érdeklődőknek elmeséli, megmagyarázza egy századokkal korábban született zseninek életkö­rül­ményeit, korát, a körülötte zajló világot társadalmával, kultúrájával, minden­napi életével, borzalmaival és kulturáltságával együtt. Megmagyaráz egy csodát, egy olyan tehetség létrejöttét és máig tartó hatását, amely az emberiség történetében ritka, és amely hatásában örökérvényűnek mutatkozik. S a hatás nem lokális, nem országos szintű, hanem világméretű. Hogy csak magyar példákat hozzak, legjobbjaink legjavát adták művei megismertetése céljából, gyönyörükkel meghajolva a nagyság és emberség művészi oltárán (Petőfi, Arany, Babits, Kosztolányi, legjobb műfordítóink, irodalmáraink, költőink).

S ez az ember, William Shakespeare mindössze ötvenegynéhány évet élt. Az angliai Stratford on Avonban született és ott is halt meg 1616-ban. Shakespeare-t a költőt, a drámaírót, a színészt Anglia nemzeti költőjének és többnyire minden idők legnagyobb drámaírójának nevezik. Egy kis színház számára készített XVI. és korai XVII. században írt darabjait ma is gyakrabban és több országban mutatják be, mint bármely más szerzőét. Shakespeare városa középiskolájában tanult, 18 évesen nősült, majd lett három gyermek atyja. 1584–95-ben Londonban találjuk, mint kiemelkedő színházi embert, 1610-től tehetős polgárként visszatért szülővárosába. Korai drámáit az 1590-es évektől írta (a Rómeó és Júliát 1594/5-ben), jellemzései, nyelvezete már ezekben a lángelme realizmusára, művészetére utaltak. A századelőn számos vígjátéka és történelmi drámája íródott, a Julius Caesaral (1599–1600) kezdte meg a régi rómaiakról szóló történeti, összetett karakterekkel életre keltett darabjait. A XVII. század első éveiben, művészetének tetőpontján teremtődtek nagy tragédiái (Hamlet, Othello, Lear király és Macbeth), mély emberi, politikai, erkölcsi és filozófiai rajzolatok, adekvát nyelvezettel. Utolsó alkotásai elegyítik a tragédiát, komédiát, érzelmeket. A tragikus forma, könnyed képzelőerővel társul, korábbi műveihez képest kísérteties, reményt sugalló. Shakespeare összes darabjának gyűjteménye közismerten az Első Folio (First Folio) 1623-ban jelent meg. Szonettjei írásának időpontja ismeretlen, a 154 szonett (különböző személyekhez írottak) 1609-ben látott napvilágot.

Kermode előszavában utal arra, hogy az Erzsébet-kornak nevezett időszak egyik jellemző vonása volt a professzionista dráma fejlődése. A XVI. század végére Londonban megjelentek a színházépületek, amelyek mintegy 3000 személynek tudtak helyet adni. A színházat, a színdarabokat személyek vagy társaságok birtokolták, gyakran ők voltak a színészek, és Shakespeare esetében írták is. Erzsébet királynő uralkodása elején még az effajták nem voltak nagyon tiszteletreméltó emberek, de később tekintélyesebbekké és vagyonosokká váltak. A legmegbízhatóbb becslések szerint 1558 és 1642 között 3000 színdarab készült, amelyekből 650 fennmaradt. Évente mintegy 36 készült el. A kereskedő­várossá váló Londonban ez jó üzletnek bizonyult, gyakran egy nemesember vagy udvaronc védelme alatt állt. Erre időnként szükség is volt a színházközönség fegyelmezetlensége vagy az előtte torlódó forgalom miatt. A színházak egy része London leghírhedtebb negyedében volt. De voltak jó hírű magánszínházak, amelyekben 1609-ig csak fiúk játszottak. Shakespeare társulata egyike volt a legtekintélyesebbeknek, a legkitűnőbb költőként ünnepelte közönsége, és védték patrónusai. Tulajdonképpen sikeres üzletembernek is számított, aki nemcsak költő volt, hanem az udvarral és arisztokráciával jó kapcsolatban állt – egyszóval, olyan személy volt, aki karrierje 21 évében a társadalom alsó és felső rétegeivel volt érintkezésben. Ez első ízben történt meg egy színésszel, színdarabíróval. Pályája során sok ellenzője akadt, de minthogy hivatalos védelemben részesült és nagy népszerűségnek örvendett, nem zavartatta magát különösképpen.

Kermode számos fejezetben nagy részletességgel elemzi és sok kis történet­kével fűszerezi Shakespeare színházi tevékenységét, főleg a The Globe-ban, hiszen 1594 után Shakespeare teljesen a színház embere lett. Évente írt egy-két darabot, némelyekben játszott, gyakran a karakterszínészek számára írta a tragikus jellemeket (Hamlet, Othello, Lear, Coriolanus). Szerzőnk figyelme kiterjed a színház, színészélet számos kis és nagy problémájára a belépőjegytől kezdve a külföldiek látogatásaira, a cenzúrára, az előadásmód változásaira, az öreg királynő nehézségeire is figyelve, egyszóval sok mindent elárul színház- és irodalomtörténészeknek a XVI. századi kis londoni bohém és pénzes világról, találkozásokról és pletykákról, amelyekről ilyen módon más művekben eddig nem esett szó.

Shakespeare nagyobb tragédiai közül a Macbethnek volt a legnagyobb köze a korabeli eseményekhez. A mű 1606 körül készült, és sok utalás történik benne az l605-ös Gunpowder Plot néven ismert katolikus összeesküvésre és az összeesküvők kihallgatására. Egyéként a történészek számára legtöbbet nyújtó első két fejezetet, a Reformáció és az Örökösödési kérdést, valamint az Erzsébet-kori Angliát szinte szó szerint ismertetni kellene, minthogy tömören és eredetien foglalja össze e korszak valamennyi főszereplőjének jellemét, tetteit és az ország lakosságának helyzetét a Velencével és a hollandiai kikötőkkel versenyre kelt kereskedő London színes az élet élvezeteire adó populációjának szokásait, sőt bűneit.

E műben jelen van a tudomány, mint történettudomány, színháztörténet és nyelvészet, de egyszersmind az élő XVI. századi ember és a talányos Shakespeare, aki  1596-ban fiát,1601-ben apját vesztette el; aki házat vett Londonban, de egyre több időt töltött Stratfordban. Sok megmagyarázhatatlan jelenségre utal Shakespeare életével kapcsolatban Kermode, pl. vajon öregnek és idősnek érezte magát akkoriban, de hisz sem idős, sem betegségre utaló adatok nincsenek. Minden nyitva maradt kérdés ellenére, e könyvből Shakespeare jelleme, élete és a korszak, amelyben élt, úgy áll előttünk, mintha mi is a középpontjában lennénk, és részt vennénk a színházi életében, mindennapjaiban.

 

Frank Kermode: The Age of Shakespeare (Shakespeare kora). London, 2004. 194 o.

 

H. Haraszti Éva