Klió 2005/2.

14. évfolyam

KÖZÉPKOR

Szent István királyságában. A magyarországi állam létrejötte és az Árpád-házi királyok kora

 

 

Egy érdemes szlovák sorozat egyik darabját tudjuk itt röviden ismertetni. Ezt a kötetet a magyar medievisták körében jól ismert, kiváló szlovák történész, Richard Marsina állította össze, aki már két kötetet adott ki a Szlovákiára vonatkozó középkori oklevelekből. Ebben a kötetben az Árpád-kor elsőrendűen okleveles anyagából válogatott, elbeszélő forrásból csak néhány rövid szemelvény található itt, hiszen megjelent szlovákul a válogatás a középkori krónikákból, sőt Anonymus teljes szövege is megvan.

Mielőtt azonban kitérnénk erre a kötetre, röviden a sorozatról. Az első kötet a szlávok megérkezése előtti korra vonatkozó történeti forrásokat adta ki, a második a kora-középkori (VI–X. századi), külföldi forrásaiból hozott szövegeket, a  negyedik az Anjou-királyok korát, az ötödik pedig Zsigmondét mutatja be. A 14. kötet a novemberi forrada1omtó1 az önálló szlovák állam megteremtéséig tartó korszak iratanyagából válogat. Az egész sorozat a szlovák nagyközön­ségnek van szánva, ezért minden idegen nyelvű szöveget csak szlovák fordításban közöl.

Így van ez, természetesen ennél az Árpád-kori kötetnél is. De érdemes itt rögtön leszögezni, hogy a korábbi, negatív szlovák szemlélet (ahogy azt olykor egyéb kiadványokban is meg lehet figyelni) kezd elfordulni olyan szemlélet felé, amely tudomásul veszi a szlovákok betagozódását a magyar államba, amelyre, szerencsére külön szlovák elnevezés is van (ahogy nem egy szomszédos népnél is), Uhorsko, ez jelenti a mi fogalmaink szerint a történeti Magyarországot, a mainak a szlovák neve Maďarsko.

A szerkesztő, összeállító Marsina egységes rendben közli az okleveleket, rövid regesztával, ahol kell, magyarázatokkal, és ezek eléggé részletesek is többnyire, és utána következik maga a szöveg, vagyis a fordítás. Marsina ugyan előszavában panaszkodik arra, hogy a korabeli, nem is elsőrendű latin­ságot a maga rengeteg pleonazmusával eléggé nehéz modern nyelvre lefordítani. Úgy tűnik azonban, hogy mégis sikerült a feladatot jól megoldani, Marsina fordítása igen jó, olvasmányos szöveg. Bevezetőjében azt ígéri, hogy a neveket és helyneveket, ha szlovákok, akkor mai formájukban, ha magyarok, akkor magyar formában adja meg. Csakhogy itt persze közbelép a mai szlovák helyesírási szabály, amely szerint a magyar neveket szlovák helyesírással kell írni, tehát pl. nem lehet egymás mellett két hosszú szótag (ezért szerepelnek a szövegben Arpádok, nem Árpádok). Ahol valamilyen földrajzi név az oklevélben magyarul szerepel, ott közlik ezt a magyar formát is. Így, találomra, II. András 1234-es, a garamszentbenedeki kolostor egyházi jobbágyainak ügyében kiadott oklevelében van egy – megállapíthatóan hamisított – határjárás. Ebben fordul elő a szöveg szerint fiatal erdő, mellette a magyar kifejezés az eredeti írásmódban (erezthwen vagias eresztvénye, tehát most megeredt erdő), vagy egy barlang, népnyelven pokoli üreg (poklosverem). Egy magyar olvasó számára világos, mi légyen az eresztvény és a pokolverem, de hát a könyv nem magyaroknak készült, vagyis nem ártott volna ilyenkor valamiféle magyarázat a magyarul nem tudó szlovák olvasó számára.

Hasonló eset egy 1266-os IV. Béla-oklevélben, ahol Oroszvárról (a mai Rusovce) van szó, benne van a szövegben, hogy ez magyar elnevezés, Körtvélyes a jelentése, sőt az oklevélben előforduló eredeti forma is megtalálható (Kurtuil). Az 1245-ös zólyomi városi kiváltságlevé1 kapcsán a szerkesztő megjegyzi, hogy ez az egyetlen hely, ahol a szöveg emberek (nyilván homines) néven nevezi meg a falu lakosait, másutt mindig hospites.

Mint a találomra kiszemelt példákból látható, a kötet a mai Szlovákia területét érintő okleveles anyagot tárja fel, természetesen csak válogatva: városi kiváltságleveleket, kolostori alapítóleveleket, birtokfelosztásokról szóló okleveleket, az első nyitrai ispán kinevezését (1208), hasonló egyéb, helyi vonatkozású írásokról van mindig szó. Természetesen a 300 éven belül az anyag megoszlása nem egyenletes, 1204-ig mindössze valamivel több mint 200 oklevél szerepel, az utolsó évszázadból viszont már több mint 4000. Ennek megfelelően a korábbi oklevelek magyarázata bővebb, mint a későbbieké. Az egyes okleveleknél idézi az eddigi kiadásokat, és ha van az illető oklevélre vonatkozó szakirodalom, azt is.

A kötetnek nagyon jó kiegészítő anyaga van. Először egy kronológia a legfontosabb eseményekről, ez természetesen összmagyarországi vagy külföl­di eseményekre is kitér. Utána kitűnő színes reprodukciók következnek, először a Bécsi Képes Krónikából, mindig magyarázatokkal, a Szt. László-legendák ábrázolásai ezen a címen „A gyengék védelme”. Ezt követik továbbra is színes képek egyes középkori helységek épületeiről, a szepesi káptalan temploma és a szepesi vár mai állapotában, de itt van a prágai püspökség 1086-os alapítólevele is, végül a középkori szlovákiai városok részletei színes rekonstrukciókban. Egy rövid bib1iográfia a felhasznált forráskiadványokról és feldolgozásokról természetesen magyar anyagot is tartalmaz. Végül található válogatott név- és helynévmutató,  persze ez is csak a fontosabb nevekről.

A magyar olvasót talán zavarja egy szlovákiai oklevéltár olyan korból, amikor még nem létezik Szlovákia. De nyilván semmi kifogása sem volna egy dunántúli vagy tiszántúli oklevéltár ellen. Az igen nagyszámú megyei oklevél­kiadványokat nem említem, mert azok valóban korabeli területi képződmények voltak. Úgy véljük, ezzel a magyarázattal a magyar olvasó is beérheti. Zárszóként szeretnénk újból hangsúlyozni, milyen fontos jelenségnek tartjuk a szlovák történetírás – ma persze még nem általános – beágyazódását az 1918 előtti keretekbe.

 

V Královstve svätého Štefana. Vznik uhorského štátu a čas arpádovských králov (Szent István királyságában. A magyarországi állam létrejötte és az Árpád-házi királyok kora). Bratislava, 2003, Literárne informačné centrum, 359 o.  (Pramene k dejinám Slovenska a Slovakov III.)

 

Niederhauser Emil