Klió 2005/2.

14. évfolyam

ÓKOR

Hogyan sajátították el az írást a görögök?

 

 

Mikor és hol vették át a görögök a nyugat-sémi mássalhangzós rendszert, ki hozta létre a magánhangzókat is tartalmazó görög ábécét, hol és hogyan történt mindez? Ezekre a kérdésekre keres választ Iris von Bredow nemrég meg­jelent tanulmányában. Ma több a vitás kérdés, mint valaha. Mintegy harminc évvel ezelőtt, szinte teljes egyetértés alakult ki azt illetően, hogy az átvételnek a Kr. e. VIII. század végén a föníciaiakkal való kapcsolat idején kellett megtör­ténnie. Ma mind a datálást, mind az átvétel helyét és módját tekintve megoszlanak a vélemények.

A korábbi egyetértés felbomlásának oka mindenekelőtt azokon az eredmé­nyeken alapszik, amelyekhez a sémi és korai görög betűformák összehason­lításakor jutunk. Ezek szerint e betűk átvétele elvben a Kr. e. XI–VIII. század idején következhetett be, amit megerősíteni látszanak a korai görög és nyugat-sémi kapcsolatok nyomai Lefkandi, Kréta, Szamosz, Euboia szigetén, de Görögországon kívül is (pl. Levante, Egyiptom, a Földközi-tenger nyugati partvidéke, Észak-Szíria és Kis-Ázsia). A tanulmány szerzője szerint mindezen területek szóba jöhetnek a görög ábécé kiindulópontjaként. Felmerül azonban a kérdés: vajon a görög ábécé egyetlen helyen alakult ki, és ezután hihetetlen gyorsasággal terjedt el az egész görög világban, vagy több központja volt, és a görögök az írást különböző helyeken és időpontokban vették át.

A betűformák összehasonlítása a probléma megoldásához nem szolgálhat egyetlen kiindulópontként, mivel keleten jelentősen különböznek, és nem lehet őket biztosan datálni, a görög betűjelzéseket pedig nem lehet egyértelműen magyarázni. Iris von Bredow ezt alapul véve más nézőpontból kiindulva próbálja a görög ábécé átvételének és elterjedésének problematikáját vizsgálni. Ezek: történeti háttér, szociális adottságok, az írás átvételének mechanizmusa.

Ami a történeti hátteret illeti, úgy kb. Kr. e. 950-től a VIII. század első feléig kell áttekinteni a görög-sémi kapcsolatokat, mivel ezek ebben az időszakban archeológiailag bizonyítottak, és ezen időszak után már kialakult a görög ábécé. E két nép közti kapcsolat hogyan és miért vezetett az írás átvételéhez? – veti fel a kérdést a tanulmány szerzője. A feliratok, amelyek a tárgyakon Görögországba jutottak, vagy az emlékművek feliratai aligha ösztönözhették írásra a görögöket, és az idegen írott szövegek puszta megismerése sem vezethetett saját irodalmuk kifejlődéséhez. Olyan szituációt, illetve kényszerítő körülményeket kell feltételeznünk, melyek során az írással nemcsak vizuálisan kerültek kapcsolatba, hanem alkalmazták is azt.

Két fő tevékenység volt, melyet a görögök a kései protogeometrikus kortól kezdve a korai archaikus korig (a Kr. e. VIII. századtól a VII. század első feléig) a keleti területeken többé-kevésbé huzamosabb ideig végeztek: a kereskedelem és a zsoldos katonáskodás. A kereskedelmi kapcsolatokat a Kr. e. IX. századtól (Krétán, Euboián már korábban is) több lelet biztonsággal alátámasztja, azonban a korai zsoldos katonáskodást, ami a Kr. e. VIII. században teljesen kifejlődött, már nehezebb bizonyítani. Görög részről írott forrásként az Odüsszeiában találhatunk utalást a keleti területeken folyó katonáskodásról (pl. 14,229 skk.), ezen kívül a korai görög költészetben és Hérodotosz történeti műveiben (pl. 2,154,163.), keleti részről pedig pl. III. Tiglath-Pilesár (Kr.e. 744–727.) és utódai idejéből való feliratok és ábrázolások bizonyítják a zsoldos katonáskodást.

De végül is kik voltak ezek a kereskedők és zsoldosok, akik az archaikus korban gyakran hosszú éveken át keleten tartózkodtak? A kérdés megválaszo­lásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a szociális adottságokat. A kereskedők csak akkor tudták foglalkozásukat gyakorolni, ha megvolt a lehetőségük, hogy egy teherhajót építtessenek, azt legénységgel szereljék fel, és volt cserekereskedelemre szolgáló árujuk. Ehhez olyan embereknek kellett lenniük, akiket, dacolva a veszélyes tengeri utazással (ezekről az Odüsszeia igen szemléletes képet ad), roppant becsvágy űzött, vagyis erős szociális nyomás alatt álltak, hogy vagyont szerezzenek. Ezek nem veszélyt kereső, pénzsóvár kalandorok voltak, hanem szociálisan magas szinten álló férfiak, Görögország különböző államaiban fejlődő arisztokrácia tagjai, akik állandó versenyben álltak egymással, hogy szociális és ezzel együtt politikai befolyást szerezzenek. E nemesek esetében ehhez még bizonyos műveltségi szintnek kell járulnia, melyről az Odüsszeia aoidosz-jelenetei (pl. 1,345 skk.; 8,487 skk.), és a korai görög költészet biztos értesülést adnak. E képzésszint a zsoldos katonáknál is bizonyítható: az Odüsszeia Kr. e. VII–VI. századi verstöredékei, valamint az Abu Simbelből való falfirkákon található nevek, és a helyes írásmód egyöntetűen mutatják e férfiak arisztokratikus származását. A hosszabb ideig keleten tartózkodó görögök mindenekelőtt a külföldi arisztokrácia velük egy szinten álló, azonos rangú tagjaihoz mentek, vendégbarátként személyes kapcsolatot alakítottak ki velük, és e kapcsolatok verbális szintre fejlődtek. A külföldi tartózkodás a kereskedőknek és a katonáknak is nyereséget hozott, ami hosszútávon megkövetelte tőlük az adott nyelv elsajátítását.

Így jöhetett létre szorosabb kapcsolat arisztokratikus kereteken belül a görögök és a keleti államok lakosai között, és így terjedhetett el az írás. E logikát követve jut a szerző arra a következtetésre, hogy az írásátvételnek nemcsak egyetlen helye lehetett: régészeti leletek és írásos források bizonyítják a közvetlen kapcsolatot (pl. Levantéval, Észak-Szíriával, Délkelet-Kisázsiával, Egyiptommal). Az időtől fogva, amikor a görög arisztokrácia közvetlenül érintkezett Kelet magasabb köreivel, a görögök is kezdték elsajátítani az írás technikáját, és megismerni annak jellemzőit.

Mielőtt megkérdeznénk, hogyan vettek át a görögök egy idegen írást, át kell gondolnunk, hogy egyáltalán miért tették ezt. Mivel az írás és olvasás képessége nem születik úgy az emberrel, mint a beszédé, kellett hogy legyen bizonyos fajta társadalmi illetve politikai kényszerítő körülmény, hogy a kommunikáció e módja fejlődésnek induljon. Görögországban a Kr. e. X. századtól kb. a VIII. század második feléig szemmel láthatóan nem voltak ilyen kényszerítő körülmények. A mükénéi magánhangzótár a város pusztulásával, vagyis egy államilag szervezett társadalom eltűnésével igen gyorsan feledésbe merült, ami arra enged következtetni, hogy az írás a megváltozott életkörülmények között nem volt szükségszerű. A görögök gazdasági és szakrális kifejezésformái is, ahogy ezt régészeti leletek is bizonyítják, igen egyszerűek voltak. Emiatt a szerző kevésbé tartja valószínűnek, hogy a görögök a mássalhangzós ábécét a görög területeken letelepedő föníciaiaktól vették át. Keleten azonban egészen más a helyzet, hiszen a huzamosabb ideig ott tartózkodó kereskedők és zsoldosok az adott nyelvet jól értették és beszélték, s bizonyos fokig az írásbeli érintkezés elengedhetetlennek bizonyult (pl. szerződéskötés, árulista készítés, hatósági levelek, stb.). A keleti területeken a görögök tehát olyan kultúrában éltek, melyben az írás szükséges, és általánosan elismert kultúrkincsnek számított. Keletről azonban sajnos egyetlen dokumentum sincs, amely bizonyítani tudná, hogy a görögök föníciai, illetve arámi nyelven írtak, és igen csekély a valószínűsége annak, hogy valaha is találnak még valamit – hiszen kevés kivételtől eltekintve –, a Közel-Keleten a vaskorszak irodalma, mely feltehetően igen terjedelmes volt, eltűnt. Mégis nagy annak az esélye, hogy az ábécé átvétele görög közvetítéssel történt, amit a föníciai betűkkel írt Alsó-Egyiptomban talált káriai iratok bizonyítanak.

Hogyan terjedt el az írás Görögországban? Amikor a föníciai vagy arámi nyelven író görögök visszatértek szülőföldjükre, az anyagiakon túl szellemi javakat is hoztak magukkal: a betűismeretet és az írás hasznosságát. Az akkor még kis polisz feltételei között úgy tűnt, hogy a görögök tudatába még nem ment át az írás általános társadalmi jelentősége. A kora archaikus nemesi kultúra részeként már azokon a területeken megjelenik az írás és olvasás, ahol a felsőbb társadalmi réteg találkozott (lakomák, versenyjátékok, stb.). Lemásolták a keleti írást, a betűformákat, a jelöléseket és a tanulás technikáját is, de a használatát nem. A tanulmány szerzője azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a legkorábbi feliratokat már görög írásrendszerrel rögzítették, vagyis speciális jeleket használtak, ami a magánhangzókat és egyes kiegészítő mássalhangzókat illeti. E változásnak kellett hogy legyen egy korábbi folyamata, amely Görögországban játszódott le – hiszen keleten a görögök nem, vagy csak alig írtak görögül –, de ott nem létesültek olyan speciális iskolák, melyekben az írást elsajátíthatták volna. Voltak azonban központok, közös kultuszcentrumok, mint Delphoi és Olümpia, ahol minden városállam és terület felső társadalmi rétege, a görög világ vezető emberei – akik közül sokan már tudtak írni – rendszeresen találkoztak. Talán itt tisztázták a legmegfelelőbb változatokat, elfogadták azokat, majd az egész görög földön elterjesztették. Kr. e. 776-tól jegyzik az olümpikonok listáját, amely az írás használatának egyik igen korai megjelenése, és ez mutatja, hogy az arisztokratikus körökben az írás tényleges kommunikációs eszköznek bizonyult.

Az említett politikai és gazdasági kényszerítő körülmények, melyek hatására a keleti íráskultúrák kifejlődtek, a Kr. e. VII. századig még nem léteztek Görög­országban. Ebből arra következtethetünk, hogy az elit az írást kezdetben inkább önkifejezésre használta, és csak ezután kezdett felerősödni az a szociális kényszer, amely az embereket az írás és olvasás megtanulására ösztönözte.

Ezt követően a tanulmány szerzője mintegy összegzésképp megállapítja, hogy kb. száz évvel az első görög falfirkák megjelenése után az íráshasználat szükségszerűsége a városállamok fejlődésével, az állami intézmények szabályo­zásával és differenciálódásával, és normális jogrend kialakulásával következ­hetett be. Erre a folyamatra pedig döntő hatással kellett lennie azoknak a városoknak, amelyekben a türannoszok nemcsak a belső hatalmat centralizálták, hanem ezzel egyidőben széleskörű diplomáciát is kiépítettek.

 

Iris von Bredow: Wie die Griechen das Schreiben erlernten (Hogyan sajátították el az írást a görögök?) Antike Welt, 2004/1. 104–107.

 

Kozma Laura