Klió 2005/1.

14. évfolyam

Egy brit diplomata, Sir A. F. Gascoigne Magyarországon a második világháború után

 

 

Haraszti Éva tiszteletre méltó céltudatossággal kutatja a modernkori brit és magyar történelem és kapcsolatrendszer különféle vonatkozásait.1 Ennek a munkának legújabb eredménye a londoni központi levéltár külügyi iratanyagából (Public Record Office – PRO, Foreign Office – FO) válogatott angol nyelvű forráskiadvány, mely főként Sir Alvary Frederick Gascoigne brit diplomata Magyarországról küldött követjelentéseit tartalmazza. A forrásközlés, mint műfaj – még a diplomáciai forrásokat tekintve is – a témában kutató történészeken túl általában nem kelti fel a szélesebb olvasótábor érdeklődését. Ez a kötet azonban több szempontból is kivételnek számít. Gascoigne egy rendkívül izgalmas és a magyar történelem szempontjából sorsfordító időszakról küldött követjelentéseket. Első táviratát Debrecenből 1945. március 7-én küldte el a Foreign Office-nak, az utolsót 1946. május 16-án Budapestről. A brit diplomata tehát szemtanúja volt az ország szovjet megszállásának, naprakészen követhette a magyar belpolitika eseményeit, megismerkedett a korszak vezető politikusaival, véleményt alkothatott az ország helyzetéről, problémáiról és lehetőségeiről. Helyzetéből fakadóan, a kötelező objektivitást és távolságtartást London megkövetelte tőle. Mindez jól illett Gascoigne jelleméhez, akit a Foreign Office több magas rangú tisztviselőjének véleménye szerint London azért küldött Budapestre, mert a britek a magyarokkal kapcsolatban semmi különöset nem akartak elérni. A semleges, szemlélődő diplomáciai álláspont képviseletére Gascoigne2 tökéletesen megfelelt.

A rövid bevezetéssel ellátott 250 oldalas kötetben publikált források zömét a magyarországi tartózkodással kapcsolatos diplomáciai jelentések teszik ki (1945 márciusa és 1946 májusa között 86 diplomáciai távirat). Figyelemre méltó kivételnek számít két eltérő tematikájú dokumentum: Macartney professzor (ekkor a FO Research Department szakértője) nem túl hízelgő jellemzése Gascoigne-ról, valamint Gascoigne Moszkvából küldött és Anthony Edennek címzett jelentése, melyben a nagykövet a szovjet külpolitika ázsiai irányait taglalta. A diplomáciai táviratok a külügyi protokoll szabályait betartva készültek, tehát többnyire titkosak voltak (időnként rejtjelezve) és más brit missziókra is eljuttatták azokat.3 A diplomáciai jelentések címzettjei általában a külügyminisz­terek (Eden, Bevin), vagy a Foreign Office magasabb rangú tisztviselői (Orme Sargent, Douglas Howard) voltak, de Gascoigne kilenc jelentést egyenesen Churchillnek küldött (1945. június 25. és július 31. között). A budapesti brit ügyvivő néhány táviratát a Foreign Office illetékes hivatalainak (Northern Department, Research Department) tisztviselői értékelő és összegző megjegyzé­sekkel látták el (Minutes), melyek időnként eltértek Gascoigne álláspontjától. Leginkább Macartney professzor kritizálta Gascoigne-t, véleménye szerint a budapesti brit diplomata minden lehetőséget megragad, hogy hangsúlyozza London érdektelenségét és tehetetlenségét a magyar ügyekben („… he loses no opportunity … of creating the simultaneous impression that we do not want to have any influence in Hungary, and could not have if we would”).4

A befolyásos és a magyar ügyekben szakértőnek számító oxfordi professzor Gascoigne-ról alkotott negatív véleménye a kötetben szereplő források gondos tanulmányozása után azonban megkérdőjelezhető. Az ugyan kétségtelen, hogy Gascoigne nem képviselt erőteljes és dinamikus brit álláspontot a magyar ügyekben, de felettesei ezt nem is várták el tőle. Legfőbb feladatát azonban teljesítette, amennyiben hitelesen beszámolt a belpolitikai eseményekről, kapcsolatot tartott és rendszeresen találkozott a magyarországi pártok vezetőivel, egyházi és közjogi méltóságokkal. Talán jelleméből, képzettségéből fakadóan mindvégig megmaradt külső szemlélődőnek („… my attitude towards the five existing political parties was merely that of an »interested observer«”).5

Gascoigne-nak azonban a korszak legfontosabb belpolitikai kérdéseiről határozott véleménye volt, s mindezt számos esetben Londonnal is közölte. Diplomáciai jelentéseit áttekintve kiderül, hogy rövid idő alatt széles körű társadalmi kapcsolatrendszert épített ki. Több alkalommal is találkozott Zsedényi Bélával, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökével és Dálnoki Miklós Béla miniszterelnökkel, gróf Teleki Gézával, Grősz József kalocsai érsekkel, Gyöngyösi János külügyminiszterrel, valamint a politikai pártok vezetőivel is. Baranyai Lipóttal és Bethlen István nejével történt találkozója azt a látszatot keltette, hogy Gascoigne a Horthy-rendszerrel rokonszenvez. Többen a Foreign Office-ban is így vélekedtek, s ennek némi alapot adhatott Gascoigne 1936-38 közötti magyarországi tartózkodása. Gascoigne diplomataként éles szemmel és jól súlypontozva elemezte a magyar belpolitika főbb konfliktusait és a mögöttes hatóerőket is. A kötet értékét többek között az adja, hogy a diplomáciai jelentések tükrében a korszak szereplőinek és eseményeinek olyan megvilágítását kapjuk, mely árnyalja és bővíti eddigi ismereteinket. A kérdés már csak az, hogy milyennek látta a korszakbeli Magyarországot a brit diplomácia és milyen új információkat nyerhetünk Gascoigne távirataiból.

A közölt források időrendi sorrendben szerepelnek, ezért érthető, hogy 1945 tavaszán az általános helyzet elemzésén túl főként a földreform ügye foglalkozatta Gascoigne-t. Részletesen beszámolt Londonnak a földreform előtti és utáni magyar földbirtokviszonyokról. A földtörvény rendeleti úton történő bevezetését azonban a képviseleti demokrácia vereségének tartotta, és kritizálta annak gyakorlati megvalósítását is. Közeli munkatársához és barátjához, Orme Sargent-hez írott levelében Gascoigne viszonylag hosszú helyzetértékelést adott debreceni tartózkodásáról, a politikai helyzetről, az oroszok szerepéről és elég pontosan látta a közeljövő fejleményeit: „… a nemzetgyűlés baloldali erői, a kommunisták, a szociáldemokraták és a parasztpártiak vélhetően a hatalom megszerzésére törekednek és egy baloldali koalíciós kormányt kívánnak létrehozni, de lehetséges, hogy mielőtt erre rászánnák magukat, kivárják, amíg a mostani kormány belesüpped a földreform mocsarába… Természetesen a színfalak mögött ott vannak az oroszok. Minden egyéb nem más, mint Marionett-bábu, az oroszok irányítják őket, de nem valószínű, hogy most még engedélyeznének egy radikálisan baloldali kormányt. Ez Moszkva számára jelenleg több okból is elfogadhatatlan lenne...”6

A brit misszió 1945. április végén Debrecenből Budapestre költözött. A május 1-jei felvonulást Gascoigne a spanyol falangisták és a nácik népünnepé­lyeihez hasonlította, s megdöbbenve jegyezte meg, hogy a szovjet hatóságok utasítására mindenkinek az utcára kellett vonulnia. Jelentése szerint az otthon maradottakat náciknak kiáltották ki. A gróf Teleki Gézával folytatott beszélgetése során szóba került a felerősödött antiszemitizmus, amit a magyar politikus az új rendszer mellé álló és a politikai rendőrség kötelékébe nagy számban jelentkező zsidóság elleni reakciónak tartott. Erről az újabb „zsidókérdésről” Gascoigne Dálnoki Miklós Bélával is tárgyalt, s naiv módon azt javasolta, hogy a zsidóság vallási vezetői visszatarthatnák saját radikálisaikat. A politikai rendőrség túlkapásai és az egyházak háttérbe szorítása visszatérő témaként szerepeltek Gascoigne tárgyalásain. 1945. május 28-án a kalocsai érsek közölte a brit diplomatával, hogy találkozójuk miatt őt bármikor letartóztathatják. A Bajcsy-Zsilinszky Endre állami újratemetéséről szóló részletes beszámolóhoz fűzött londoni külügyminisztériumi megjegyzés világosan mutatja, hogy a britek figyelembe vették az ország háborús szereplését is.7 Komolyabb szerepvállalást jelentett az, hogy Gascoigne közvetítői szerepet töltött be Grősz József kalocsai érsek és a Vatikán kapcsolattartásában. Az 1945. július 28-án lezajlott találkozó­jukról szóló jelentést és az ahhoz fűzött értékelést a Szentszék is megkapta.8 A Churchillnek küldött táviratok jó része a tájékoztatást szolgálta a választások, a politikai rendőrség, a földreform, az általános gazdasági helyzet, a hadifoglyok és a magyar lakosság deportálása ügyében. A brit konzervatívok nyári veresége és a munkáspártiak választási győzelme után Gascoigne összesen 29 diplomáciai üzenetet küldött az új külügyminiszternek, Ernest Bevinnek. Ezekben a pártvezérekkel lezajlott találkozásokról és a közelgő választásokról írt. A brit diplomata többször is kifejtette, hogy nem lát túl sok különbséget a szociáldemokraták vezetői és a kommunisták között. Ez a sommás, de részben valósághű megállapítás valószínűleg arra alapozódott, hogy Szakasits Árpád közvetítésével jött létre a találkozó Gascoigne és Rákosi Mátyás között (1954. augusztus 22-én). A brit diplomata már egy korábbi táviratában is úgy jellemezte Rákosit, hogy képességei alapján ő Moszkva erős embere és az ország jövendő irányítója.9 A találkozó előzményéhez tartozott, hogy a brit külügyminiszter 1945. augusztus 20-i beszédében Magyarországot is megemlítette azon országok sorában, ahol nincs demokrácia. Gascoigne szerint Rákosi ezért igyekezett megnyugtatni, és egyben kioktatni a briteket, hangsúlyozva, hogy a gyenge és hozzá nem értő magyar kormány tehet mindenről. A kommunista vezető szerint az országban nincs terror, csak a mezőgazdasági termékeket el kell juttatni a városokba, és ezért kemény eszközökkel meg kell szüntetni a feketepiacot. A politikai rendőrség véleménye szerint amatőr és hibát hibára halmoz, mert nem az igazi reakciósokat tartóztatja le. A brit diplomatának két hónapon belül szabad és demokratikus választásokat ígért, ahol szerinte a három nagy párt közel azonos eredményt fog elérni. Rákosi továbbá leszögezte, hogy nincs napirenden a szovjet típusú rendszer bevezetése, így még legalább öt évig koalíciós kormány fog működni, egészen az ország újjáépítésének befejezéséig.

1945 nyarától a választások ügye vált a legfőbb belpolitikai témává, így Gascoigne is rendszeresen foglalkozott ezzel jelentéseiben. A kisgazda politikusok többször is fölkeresték a brit diplomáciai képviseletet (főként Tildy Zoltán és Nagy Ferenc) azzal a nem titkolt céllal, hogy aktívabb fellépésre késztessék Londont a szovjetekkel szemben. Noha ezeken a találkozókon erőteljesen hangsúlyozták a várható kisgazda választási sikert, Gascoigne ennek megítélésében óvatosabb volt. Úgy látta, csak a kommunistáknak van elég pénzük és támogatottságuk egy sikeres választási kampányhoz.10 A fővárosi helyhatósági választások kapcsán a külügyi jelentések hangsúlyozzák, hogy az 1945. október 7-i budapesti kisgazda választási győzelem sokkolta a kommunistákat, és ezért Rákosiék a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) vezetőjével, Vorosilov marsallal egyeztetve, közös listát javasoltak az országos választásokra. Gascoigne jelentései szerint a pártok között már a választások előtt megszületett a koalíciós kormány létrehozásának az ötlete, de annak megvalósítást későbbre halasztották. A briteket kellemesen meglepte a választás zavartalan lebonyolítása, s különösen az, hogy ezalatt a szovjet katonai jelenlét alig volt érzékelhető. A választási eredmények első részletesebb értékelését Zsedényi Béla adta a briteknek, aki szerint az emberek többsége ugyan a kommunizmus bevezetése ellen szavazott, de a súlyos gazdasági helyzet miatt a létrejövő és kisgazda vezetésű kormány túl sok engedményt fog tenni a kommunistáknak. Mindez előbb-utóbb Rákosiék hatalomra jutását fogja eredményezni. Gascoigne ezzel tejes mértékben egyetértett, hozzátéve még azt, hogy a kisgazdák a koalíciós kormányzással a súlyos döntések felelősségét akarják áthárítani. Gascoigne, feladatának megfelelően két részletesebb táviratban is elemezte a választási eredményeket és az új kormány összetételét. Az adatok és a tények közlésén túl hangsúlyozta, hogy az eredményekkel egyetlen párt sem elégedett. A kommunisták vélhetően dinamikus parlamenti és kormányzati munkával próbálják majd választási kudarcukat ellensúlyozni. Távozása előtti utolsó távirataiban Gascoigne a budapesti főpolgármester (Kővágó József) tervezett londoni látogatásáról, valamint gróf Károlyi Mihály hazatéréséről és fogadtatásáról számolt be. A kötet utolsó forrásközlése Gascoigne 1952. január 9-i terjedelmes moszkvai távirata, melyben a szovjet külpolitika ázsiai céljait elemezve tévesen arra a következtetésre jutott, hogy a koreai szovjet jelenlét ugródeszka Moszkva számára Japán szovjetizálásához. A moszkvai környezetben idegenül mozgó, hagyományos értékeket képviselő és a társasági életet kedvelő diplomatát végül 1953-ban visszahívták, és nyugállományba helyezték.

Az Eva Haraszti-Taylor által szerkesztett forráskiadvány fontos és értékes munka, mely alapvető diplomáciai forrásokkal bővíti az 1945 utáni magyar történelemmel kapcsolatos ismereteinket. A kötet magyar nyelvű megjelentetése nem csupán a témával foglalkozó szakemberek munkáját segíthetné, de a szélesebb olvasótábor számára is bepillantást nyújthatna a diplomáciatörténet izgalmas világába. Mindez árnyaltabbá és sokszínűbbé teheti a korszakkal kapcsolatos ismereteinket. Ennek haszna még akkor is nyilvánvaló, hogyha tudjuk, Nagy-Britannia 1945 után rendkívül korlátozott eszközökkel és csak az ehhez mért aktivitással befolyásolhatta a magyarság sorsát.11

   

Eva Haraszti-Taylor: ’Dear Joe’ Sir Alvary Frederick Gascoigne, G. B. E. (1893–1970): A British Diplomat in Hungary after the Second World War. A Collection of Documents from the British Foreign Office („Kedves Joe”. Sir Alvary Frederick Gascoigne. Egy brit diplomata Magyarországon a második világháború után. Dokumentumok a brit külügyminisztérium anyagaiból.) Astra Press, Nottingham, 2005. XXI + 250 o.

 

Barta Róbert

1. Haraszti Éva történetírói munkásságáról és publikációiról: Klió, 12. évf. 2003/1. 173–175. o. A korszak brit-magyar kapcsolatrendszerének áttekintésére: Bán D. András: Illúziók és csalódások. Nagy-Britannia és Magyarország, 1938–1941. Osiris Kiadó, Budapest 1998. és Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyarkérdés”, 1914–1946. In: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Osiris Kiadó, Budapest, 1996.

2. Sir Alvary Frederick Gascoigne (1893–1970) yorkshire-i földbirtokos, a jómódú vidéki gentleman prototípusa volt, aki megfelelő képzettséggel (Eton) és nyitott szemléletmóddal rendelkezett, de nem tartozott a brit intellektuális elithez. Első világháborús katonai szolgálata után külügyi pályára lépett, 1931-ben már a Foreign Office külügyi tanácsadója. 1936 és 1938 között a budapesti brit követség ügyvivője. A második világháború alatt az észak-afrikai Tanger-zóna katonai konzulja. 1945 tavaszától 1946 tavaszáig a debreceni, majd a budapesti brit politikai misszió ügyvivője. Diplomáciai pályáját tokiói (1946–1951), majd moszkvai brit nagykövetként fejezte be (1951–1953).

3. Gascoigne a Foreign Office-nak szánt jelentéseit általában a moszkvai, belgrádi, bukaresti, szófiai, casertai (Olaszország) brit képviseletekhez is megküldte.

4. Minute by A. Macartney to Mr Addis, Southern Department, FO. 29 August, 1945. In.: Haraszti-Taylor: XVIII o.

5. Gascoigne to Bevin, 4 August, 1945. In.: Haraszt-Taylor: 152. o.

6. Gascoigne to Sargent, 10 April 1945. In: Haraszti-Taylor: 71. o.

7. „… Bajcsy-Zsilinszky ebből a szempontból érdekes; nem volt kommunista, sőt antikommunista volt és a jelenlegi kormánynak ezt tudnia kell. Amennyiben nem végezték volna ki, jelenleg aligha lenne elfogadható figura.” (Minutes of Macauley 14/6/45. Gascoigne to Eden, 28 May 1945 In: Haraszti-Taylor: 107. o.)

8. Gascoigne to Churchill, 23 July 1945 with Minutes. In.: Haraszti-Taylor: 138. o.

9. „… Úgy tűnik ,hogy Rákosi Mátyás fontos szerepet fog betölteni a magyar politikai életben és a Kreml ereje, valamint befolyása az ő személyiségén keresztül fog érvényesülni…” (Gascoigne to Eden, 28 May 1945 In.: Haraszti-Taylor: p. 4)

10. Gascoigne to W. G. Hayter, 5 November 1945. In: Haraszti-Taylor: 216. o.

11. „…A brit befolyásnak Magyarországon semmi esélye sincs a szovjetekével szemben… Nyilvánvaló, hogy Magyarország hosszú évekig szovjet csatlós állam lesz, ahol a kommunista befolyás fog érvényesülni…” (Gascoigne to Churchill, 23 July 1945. Minutes of J. M. Addis, In: Haraszti-Taylor: 138. o.)