Klió 2005/1.

14. évfolyam

Róma a görög regényekben?

Közismert, hogy a történeti kutatás elsődleges forrásai nem a regények, azonban ez az évszázadokon keresztül elhanyagolt és későn felfedezett műfaj, amely valójában csak napjainkban dolgoztak fel alaposabban, úgy tűnik mégis gazdagíthatja ismereteinket egy-egy történelmi korszakról, különösen a klasszikus antikvitásról, új nézőpontokat adva bizonyos társadalmi, politikai jelenségek értelmezéséhez.

Az antik próza meghatározó eleme a Mediterráneum vidékein történő utazás, Róma és a rómaiak azonban feltűnően hiányoznak a görög regények tájképéről. Milyen mértékben lehet mégis Rómáról beszélni a fennmaradt öt görög regényben? – teszi fel a kérdést Saundra Schwartz.

A regény olyan korszak terméke, amelyben a görög kelet kulturális elismerésért küzd a hatalmas multikulturális Római Birodalmon belül. Themisztoklész, Periklész és Nagy Sándor korának és dicsőségének idealizálása jelenik meg a regényekben, és ebből következik Róma egyfajta marginális helyzete. Róma nincs rajta a regények térképén, de ott bujkál az író és az olvasó képzeletében. A cikk írója ezt az állítását Kharitón regényével bizonyítja, amely a regények között egyedülálló abban, hogy szerzője igyekszik hiteles vagy legalább hihető történelmi környezetben elhelyezni Kallirroé és Khaireász kalandjait. Róma feltételezett jelenléte a regény idő- és térbeli síkján kívül egy másik birodalom, nevezetesen a Perzsa Birodalom leírásaiban érzékelhető.

Schwartz végigtekinti Kharitón regényét perzsa és római párhuzamokat keresve, amelyeket leginkább az Artaxerxész udvarában zajló bírósági tárgyalás mozzanataiban talál meg. Dionüsziosz, Iónia első embere a Perzsa Birodalom legnyugatibb széléről, Milétoszból indul el Nagy Király babilóniai udvarába, miután panaszt tett Karia satrapája, Mithridatész ellen azzal a váddal, hogy feleségét Kallirroét el akarta csábítani. Másképpen fogalmazva, egy provinciabeli görög egy császári kormányzó ellen, pontosan az a típus, amely a legjobban érdekelhette a római császárokat, akik a birodalom távol eső részeiről peres ügyek révén vonták a kérelmezőket a birodalom középpontjába.

Dionüsziosz, a satrapák és a perzsa Nagy Király közti erőviszonyok párhuzamba állíthatóak a Római Birodalom idején megjelenő hatalmi viszonyokkal a helyi elit, a kormányzók és a császár vonatkozásában. Pharnakész levele, amelyben Dionüsziosz ügyét továbbítja a királyhoz (4.6.3–4), szerkezetében és tartalmában megegyezik a római császárnak benyújtott hivatalos petíció vagy ajánlólevél formájával. A levél és a köréje fűződő jelenetek, Schwartz szerint, életre keltik a mögöttük húzódó ideológiát, a kérő és a Király közti kapcsolatot, amely mind tükrözi a római császár levelezési gyakorlatát is. A tárgyalási jelenet a Nagy Király palotájának szokatlanul nagy és szép termében játszódik. Ez a részlet is a korabeli valóságot idézi, ugyanis Augusztusz korától kezdődően a palota a császár jogi tevékenységének fontos helyszíne lett.

A regény befejezésében Kharitón érdekes kortárs utalást rejt el. Khaireász és Kallirroé hazatér Szicíliába, maguk mögött, mintegy periférián hagyva a Perzsa Birodalmat, azonban gyermekük, (neve ismeretlen marad) Szürakúsza reménysége Milétoszban nevelkedik, egy önálló város szabad polgára, aki ugyanakkor egy hatalmas világbirodalom alattvalójaként nő fel. Jelezve, hogy idővel a kulturális asszimiláció kiterjed a birodalom minden területére, még Szürakúsza büszke és autonóm városára is. Kharitón regénye perzsa példákon keresztül illusztrálja a görögök ambivalens magatartását a római uralkodókkal szemben és rávilágít arra a folyamatra, amelynek során identitást kell találni egy multikulturális birodalomban. A cikk szerzője szerint a regényben a görög elit egymásnak ellentmondó elképzelései fogalmazódnak meg: szabad autonóm poliszban élni a császár irányítása alatt.

Saundra Schwartz: Rome in the Greek Novel? Images and Ideas of Empire in Chariton’s Persia (Róma a görög regényben? A birodalom képei és eszményei Kharitón Perzsiájában). Arethusa, 36. évf. 3 sz. 2003. 375–394. o.

Orosz Ágnes