Klió 2005/1.

14. évfolyam

Róma és a haruspexek

 

 

A római történelem első évszázadai meglehetősen homályosak. A város alapításáról két igen fontos mitikus hagyomány is él (Romulus és Remus, illetve a Trójából menekülő Aeneas története), a kezdeti királyság története pedig nagyobbrészt a legendák ködébe vész. A görög és római történetírói hagyományban ránk maradt, egymásnak helyenként ellentmondó források azonban arra mutatnak, hogy a város életében az alapítástól kezdve igen nagy szerepet játszottak az etruszkok, ez a mára leginkább csak közvetve, tárgyi leletekből és kevés számú, hiányosan megfejtett feliratból ismert nép. Etruszk befolyást követhetünk nyomon például a legkorábbi római vallásban, az állam felépítésében, a hatalmi jelvényekben, a diadalmenet szokásában, a legrégebben használatos holdnaptárban, de még az öltözködésben és az ábécé átvételében is.  

Mind a történetírói hagyomány, mind pedig az állam későbbi felépítése arra enged következtetni, hogy a római világ kialakulásától fogva az állam működése és a vallás szorosan összefonódott. Az etruszkokat már Livius a legvallásosabb népként emlegeti. Noha beolvadtak a terjeszkedő római államba, különleges szerepet őriztek meg a birodalom történetében, mégpedig épp vallásukból kifolyólag: a jóslás etruszk szakértői, a disciplina Etrusca gyakorlói, a haruspexek egészen a birodalom hanyatlásáig hivatalos tisztet töltöttek be a római állam vallási szervezetében. A disciplina Etrusca lényege az isteni akarat aprólékos gonddal történő kifürkészése volt, ennek két fő módozata pedig a béljóslás, vagyis az áldozati állatok belső szerveinek, különösen a májnak a vizsgálata, valamint a villámok magyarázata. A disciplinához tartoztak továbbá: a madarak röptének megfigyelésén alapuló jóslás, az isteni üzenetként értelmezett csodás jelenségek megfejtése, az áldozatok és a szertartások rituális szabályai és a túlvilági élettel kapcsolatos hiedelmek. Noha eleinte a rómaiak tartózkodással, mi több, gyanakvással fogadták a legyőzött nép képviselőinek eme kivételes státuszát, az etruszk vallást rövidesen a római nemzeti hagyomány szerves részének kezdték tekinteni, és a császárság egyik támasza lett az idegen vallások ellen vívott harcokban. Ezt a folyamatot követi részletesen nyomon  Marie-Laurence Haack doktori értekezése, ame­lyet az Éditions Ausonius jelentetett meg könyv formában, a Scripta Antiqua sorozatban, 2003-ban. A szerző bőséges mennyiségű forrás felhasználásával mutatja be több oldalról a rómaiaknak a haruspexekhez fűződő viszonyát, illetve külön nyomon követi a haruspexek állami és magáncélú jóslásokra irányuló tevékenységét. Értekezéséhez csatolt bibliográfiája egészen a legújabb kutatási eredményeket is tartalmazza. 

A halikarnasszoszi Dionysios szerint Rómában már Romulus idejétől kezdve léteztek haruspexek. Azonban alig található meg néhány szerzőnél olyan hagyomány, amely nem etruszk eredetűnek tartja a haruspiciumot. Ez a másik feltevéssel együtt, amely szabin eredetre vezeti vissza a jóslásnak e tudományát, alulmarad az etruszk eredetről szóló források meggyőző érveléseivel szemben. A Tarquiniusok idejéből több jóssal és jóslással kapcsolatos említés is fennmaradt (Tanaquil, Vegoia nimfa, Tages), illetve történetek, amelyekben hangsúlyos, hogy a csodás jelenséggel tehetetlenül szembenálló római jósok náluk jártasabb etruszk kollégáikhoz fordulnak. Noha ekkor még több forrás a római és az etruszk jósok párhuzamos tevékenységét említi, a haruspexekhez folyamodás momentumát mindegyik szerző a maga politikai nézete, az etruszkokhoz való viszonyulása alapján értelmezi.

A Tarquiniusok uralkodása idején a rómaiak fordultak ugyan tanácsért a haruspexekhez, de ők maguk nem rendelkeztek az etruszk jóslás tudományával. Csak Veii elfoglalása után kerülnek egymással közvetlen kapcsolatba, mégpedig egy etruszk jós erőszakos elrablása útján, amely történet szintén több forrásban olvasható. Az erőszakkal kicsikart jóslatokban azonban mégsem mertek maradéktalanul megbízni, így mind katonai, mind politikai téren igyekeztek bevonni a haruspexeket Róma életébe. A Kr. e. IV–III. században Livius négy jelentősebb katonai eseményt is említ, amelyek előtt a hadvezér a haruspexek közvetítése útján tudakolta meg az istenek akaratát. A III. századtól kezdve pedig a várost vagy a magistrátusokat illető csodajelek értelmezését is a haruspexekre ruházták. Ugyanebben az időszakban már nemcsak a városban, hanem vidéken is kértek a haruspexektől tanácsot, ezt elsősorban az idősebb Cato művéből tudjuk, aki elítéli és mindenféle haszonleső, a komédiákban parazitaként szereplő, a gazdákat befolyásoló jóssal egy sorba állítja őket. Ennek ellenére találunk a haruspexeknél  a föld művelésére vonatkozó útmutatásokat is.

A II. századtól a principátus elejéig a haruspexek szerepe hangsúlyosabbá válik a korábbiaknál, noha működésük keretei változatlanok maradnak. A katonai vezetők ugyanis az istenek kedvező véleményére hivatkozva, magukat az istenek kegyeltjeiként feltüntetve, igazolják politikai ambícióikat. Így megnő az állami haruspexekhez folyamodások gyakorisága, illetve ezek egyre inkább politikai színezetet öltenek. Az állami és a magánjósok tevékenysége a II. század végére teljesen szétválik, mi több, szembenállásig fajul. Egyes haruspexek a hatalomra törő tisztségviselők, mint például Marius vagy Sulla bizalmasaiként az ő személyes érdekeiket szolgálják. Mások, különösen az első században, a köztársaságot veszélyeztető politikai hatalomra vágyók és demagógok rovására értelmezik a csodajeleket, így fenyegetésként magyarázzák a különböző hadvezérek, Catilina, Cicero, Caesar és Octavianus idején bekövetkező jelensé­geket. Hogy melyik oldalra állnak a jósok, ezt Etruria romanizálódásának folyamata határozta meg. A III. századtól kezdve az etruszk területek nagysága jelentősen csökkent, és több város római befolyás alatt állt. Egyes etruszk arisztokraták felismerték, hogy a saját érdekük a hódító hatalom intézményein belüli karriert befutni. A politikusok mellé szegődő haruspexek tehát többnyire egy leendő nagy államférfi támogatásának megszerzésével próbáltak az alacsonyabb rendű származásuk okozta hátrányokon felülkerekedni, míg az állami haruspexek alkalmasint a régi családi kötelékre hivatkozva, vagy római támogatással kitanult jósmesterségüknél fogva pártolták a szenátusi politikát. Rómától távol pedig városuk magistrátusainak szolgálatába állhattak.  

A principátus idején a haruspicium szigorúbb felügyelet alá került: feltehetőleg Augustus szervezte meg a 60 haruspex testületét, amelybe immár nemcsak etruszk származású jósok tartoztak. A császárság idején az állami haruspexek feladatköre kiszélesedett, a 60 fős testülethez a szenátus fordult, míg a császári haruspexek az uralkodóval álltak közvetlen kapcsolatban. Az I. századtól kezdve az itáliai területeken és a provinciákban is elterjed a disciplina Etrusca, amelynek fő tanait immár latinul teszik közzé. Az állami haruspexek ténykedését tehát a szenátus politikája, az uralkodó vagy a municipiumok és kolóniák politikai elitje szabályozta, míg a magánjósok valamivel szabadabban működhettek.

A Severusok idején létrejön a  haruspex legionis tisztsége, illetve a császári haruspexek állami díjazást kapnak. A II. századtól kezdve pedig a régi római vallás tisztségeinek felvételével az idegen vallásokkal szemben a római hagyomány, a  mos maiorum védelmezőiként lépnek föl. A haruspexek, immár mint az itáliai nemzeti vallás képviselői, az egyre inkább terjedő kereszténységgel szemben is felveszik a harcot: Diocletianus idején még szerepet játszanak a keresztényüldözés kirobbantásában, arra hivatkozva, hogy az állam érdekét szolgáló áldozat bemutatása közben a jelenlevő keresztények miatt az istenek nem feleltek. A későbbi uralkodók rendeletei után, valamint amiatt, hogy az egyre inkább teret hódító keresztény teológia a haruspiciumot minden egyéb jóslási és mágikus tevékenységgel együtt a démonok hatókörébe sorolja, egyre jobban kiszorulnak Rómából. A IV. századtól kezdve tekintélyüket vesztik, és a VI. századra a disciplina Etrusca már csak tudományos érdeklődés és viták tárgyaként maradt fenn.

 

Marie-Laurence Haack: Les haruspices dans le monde romain (A haruspexek szerepe a római világban), Editions Ausonius, Scripta Antiqua 6, Bordeaux, 2003. 273 o.

 

Végh Judit