Klió 2005/1.

14. évfolyam

A lengyel protestáns egyházak társadalmi tanítása

 

 

A rendszerváltozás után politológiát végzett, a Wrocławi Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Nemzetközi Tanulmányok Intézetében dolgozó szerző, Tomasz Dębowski hiányt pótol, hiszen a közelmúltig Lengyelországban csak a katolikus egyház rendelkezett kimunkált társadalmi doktrínával. Más egyházak hasonló tanítása még kiforróban van, tehát annál értékesebb, és minta lehet más államokbeli kutatók számára, hogy máris áttekintő összegzésre vállalkozott.

Dębowski könyve első – és a külföldi olvasó számára fontos – fejezetében a lengyelországi protestáns egyházak keletkezéstörténetét és tevékenységét vizs­gál­ja. Közülük időben az első, természetesen, az evangélikus, lengyel elnevezése szerint evangélikus(vagy evangéliumi)-augsburgi volt, amelynek túlnyomórészt városi hívei között korántsem csak németek, hanem lengyelek is voltak. Az évszázadokig „német egyház” már csupán mintegy százezres, de évtizedek óta nem csökkenő taglétszámával a második legnagyobb protestáns közösség. A XVI. században nagy és elsősorban nemesi egyháznak számított a református (evangélikus-reformált), amely később sok külföldről elüldözött menekültet (cseheket, franciákat, hollandokat, németeket, skótokat, svájciakat) fogadott be, szintén „idegennek” számított. Ma maximum négyezer hívet számláló, de – tegyük mi hozzá – kitűnően szervezett és tevékeny „miniegyház”. A metodista (evan­gélikus-metodista) egyház lengyelföldi kezdetei a XIX. század második felére tehetők, de szervezete csak az I. világháború, vagyis a lengyel állam újjászületése után alakult ki. Nagyságrendje a református egyházéhoz hasonló. Lengyel lakta területeken a XIX. század közepe óta létezik a baptista egyház, amely a legutóbbi évtizedekben is fennmaradásáért volt kénytelen küzdeni. Híveinek száma ötezer és hatezer között van. A hetednapi adventisták közössége a XIX. század végén született meg, de csak a II. világháborút követően vált jogilag is egyházzá. Egyre népszerűbb, tagjai legalább tízezren vannak. A pünkösdisták a XX. század elején jelentek meg a lengyelek lakta vidékeken. A II. világháború után a politikai hatalom nehezen tűrte el őket, és talán ezért is hosszabb ideig négy közösségük létezett. Legalább tizenhét ezren vannak.

A II. fejezet a protestáns egyházak vallási doktrínáját ismerteti rendkívül logikusan. A legnagyobb terjedelemben a református, a metodista és a hetednapi adventista egyház tanításairól ír. Ennek magyarázata alighanem az, hogy új szakirodalmuk viszonylag gazdag. A kálvinisták például sokat foglalkoztak a predesztinációval, a metodisták pedig saját hitvallásukkal.

A következő fejezet az egyes egyházak társadalmi tanításával, illetve alapfogalmainak magyarázatával foglalkozik. Egy idézett teológus szerint „A protestantizmus modern formájában felekezetek, mozgalmak és törekvések, magatartások és teológiai iskolák valóságos mozaikja. Ebből adódik, hogy nehéz megtalálni számukra a közös nevezőt akár a társadalmi kérdéseket és a modern technikai civilizációt illetően is”. Ezt érzékeljük a továbbiakban, a szerző alapossága ellenére, hiszen érthetően, alig vannak különbségek a fél tucat vallási közösség társadalmi nézeteiben. Dębowski ezért nem az egyházak szerint tagolja anyagát, hanem társadalmi tanításukat, a jogról, a munkáról, a politikáról, a szabadságról, a toleranciáról és a békéről kialakított felfogásukat tárgyalja.

A IV. fejezet témája az egyházak és az állam viszonya, a protestáns közösségek véleménye az egyetlen lengyelországi tömegegyház, a római katolikus és a Vatikán által kötött, a protestánsok szerint a katolikusok jogait eltúlzó konkordátum, a rendszerváltozás utáni, az utóbbi években már-már zökkenő­mentes iskolai vallásoktatás, a „társadalmi patológiák” (azaz a drog- és alkohol­fogyasztás miatt keletkező problémák), valamint a halálbüntetés és az eutanázia megítélése. Ez utóbbi kérdéskör jól példázza, hogy amit a protestánsok nem fogadnak el, vallási hovatartozástól vagy – ritkán – ateista felfogástól függetle­nül, a lengyel társadalom túlnyomó többsége is elutasítja.

A következő fejezet a család problémáiról vallott protestáns nézetekről szól. A család modelljéről, hangsúlyozva, hogy házasságot csak különneműeknek kell kötniük, a nemi életről és az abortuszról, kimondva, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatában elkezdődik, a családi nevelésről, amelyben – Max Weber nyomán is – nagy szerepet kell kapnia a munkára nevelésnek is, végül pedig a mai családban gyakori válsághelyzetekről, amelyekben – több protestáns vélemény szerint – a válás nem jelent megoldást.

A Nemzetközi problémák című fejezetből megismerjük az egyes egyházaknak a világbeli feszültségek és konfliktusok megszüntetéséről kialakított koncep­cióját. A szerző idézi Zdzisław Tranda református püspököt: „Van valami szégyen­­teljes abban, hogy a mai embernek, aki pedig fejlődésével és civilizá­ciójával büszkélkedik, olyan primitív módon kell megmagyaráznia a háború értelmetlenségét és etikátlanságát, hogy ilyen közönséges érvet vegyen elő: nem fizetődik ki”. Ugyanebben a részben elemzi a természeti környezet védelméről szóló nézeteket.

Az ökumenizmusról írt fejezetből megtudjuk, hogy Lengyelországban mindjárt a II. világháború befejezését követően létrejött a protestáns egyházakon kívül más vallási közösségeket is egyesítő Lengyel Ökumenikus Tanács, valamint azt, hogy a protestánsok még mindig tartanak a II. Vatikáni Zsinat nyomán megújult lengyel katolikus egyház nagyságából következő egyeduralmától. Ezért kapta az utolsó rész a következő címet: Az ökumenizmus eszméjének fejlődését fenyegető fő veszélyek Lengyelországban. Hangsúlyozza az evangélikus, a református és a metodista egyház közötti élénk dialógus hasznát. Végül megemlíti, hogy a nem katolikusokat mennyire sérti „az igazi lengyel katolikus” sztereotípia, de azt is, hogy a vallási toleranciának és fanatizmusnak szélesebb, nem csak felekezeti összefüggései vannak Lengyelországban.

Sajnáljuk, hogy a könyvnek nem tárgya a katolikus egyház társadalmi tanításával való rendszeres összevetés. A szerző nem erre vállalkozott. Munkájá­nak eredményeit még többre értékeljük, ha arra gondolunk, Magyarországon, ha jól tudjuk, nincs hasonló összefoglalás.

 

Tomasz Dębowski: Zarys myśli społecznej Kościołów protestanckich w Polsce w latach 1945–1995 (A lengyelországi protestáns egyházak 1945–1995 közötti társadalmi tanítása). Wydawnictwo Arboretum, Wrocław, 2002. 172 o.

 

D. Molnár István