Klió 2004/3.

13. évfolyam

A korai Meroving-korszak problémái a Közép-Duna-vidéken

 

 

A rövid kötetcím valójában régészeti problémakört takar, olyan szakemberek tollából származó tanulmányok tükrében, akik nagyobbik része már régebben is jeleskedett ennek az időszaknak a kutatásában. A tizenhat szerző tizenhat tanulmánya – egy kivételével – régészeti, francia–cseh együttműködési program keretében készült, de magyar, szlovéniai, osztrák, német és oroszországi szerzők is szerepelnek a kötetben. A kötet nyelve nagyjából egységes, azaz német, de két angol és két francia nyelvű is napvilágot látott benne, ami a teljes megértéshez elég széleskörű szaknyelv-tudást igényel. Már korábban referáltunk arról a hasonlóan nemzetközi erőfeszítéssel létrejött kötetről, amelyet J. Tejral jubileumára adtak volt ki, és akkor is megemlítettük azt, hogy a hasonló gyűj­teményes köteteket jobb volna egységesen egyvalamilyen nyelven megje­lentetni. Ugyanakkor tudjuk azt, hogy a fordítások nagyon időigényesek és nem olcsó dolog a régészeti szaknyelvet jól ismerő fordítók foglalkoztatása, sőt magának a megtalálása sem.

Minden egyes tanulmányt nincs módunkban ismertetni, csupán közülük néhányra hívjuk fel az olvasók figyelmét.

Az első szerző – I. R. Ahmedov – 2001-ben már Magyarországon is publikált. A népvándorláskor lovas népei régészeti kutatásának egyik ága a lószerszámok vizsgálata. A szerző nagy szorgalommal és szemmel láthatólag a teljesség igényével vette számba az állatalakos oldaltagokkal bíró, eddig ismert, kora­középkori zablákat a hunkorszaktól a VII. század elejéig, miközben a legkülön­bözőbb nyelvű szakirodalmi ismereteiről is tanúságot tett, jóllehet a magyar szerzők közül csupán Kiss Attila egyetlen munkáját említette meg, ami orosz nyelven jelent meg Vlagyikavkazban 1995-ben és idehaza jóformán ismeretlen.

Bíró Máriának a tanulmányait az ókori csontmegmunkálás legkülönbözőbb termékeiről már jól ismeri a szakirodalom, most a kétsoros és bizonyos egysoros fésűkről írt, alapos tipológiai rendszert építve fel közöttük, térkép-mellékletekkel az egyes típusok elterjedéséről.

Fontos publikáció a kötetben  Z. Cižmár és J. Tejral közös munkája, egy közép-morvaországi lelőhely leletmentő ásatása során, összesen 160 objektum között feltárt három, V. századi harcos-sírról. A leletek fegyvertörténeti szempontból tartanak számot az érdeklődésre.

Figyelemreméltó a kötetben (a Párizsban élő orosz régész) M. Kazanszkij dolgozata, aki még az 1970-es években, a Fekete-tenger melletti Novorosszijszk város közelében, egy Djurszo nevű lelőhelyen feltárt, minden valószínűség szerint tetraxita-gót temető belső időrendjével foglakozik. A temető igen gazdag leletanyaga már régebben felhívta magára a figyelmet szakkörökben. Az illusztrációk – amelyeket a temető feltárója, A.V. Dmitrijev nyomán közölt – segítik a magyarországi hozzáférést is, mivel az oroszországi szakirodalom egyre nehezebben jut be hozzánk. A szerző által idézett újabb oroszországi szakirodalom jelentős része ismeretlen nálunk. Véggövetkeztetésképpen a nagy és gazdag temető első három temetési fázisát Kazanszkij az V. század második felére és a VI. első harmadára keltezi. Ez az említett temetőnek csak a korai használati szakasza. Benne a hazai hun-korszak némely leletét is megtaláljuk párhuzamként, ez számunkra már  ismeretes volt.

Ennek a nevezetes temetőnek szentelte írását A. Masztikova is, aki a temető női sírjainak a társadalmi hierarchiáját igyekezett megtalálni a leletek és a sírrítusok fényében. Közölte a temető térképét és a feldolgozott leletek általa figyelembe vett anyagát is. Megemlíti azonban ő is, hogy ez a fontos emlék még nincs teljes egészében közölve ma sem. A gazdag női sírok eloszlása a temetőben nem egyenletes. A vezetőréteghez tartozott nők az oda bevándorolt tetraxita gótokhoz tartoztak.

Elsősorban ismét fegyvertörténeti, valamint viselettörténeti (gepida, alamann) szempontból nagyon fontos Kazanszkij és a fentebb már említett, A Masztikova, valamint P. Périn közös tanulmánya a „keleti-barbárok” (ebbe a Kárpát-medence két lelőhelye is beleértendő) és Bizánc kapcsolatairól.

Hazai szempontból is nagyon fontos publikáció M. Martin közleménye és elemzése egy Rajna-vidéki alamann temetőről, aki azonban a magyar szakirodalmat – Bóna Istvánnak a nürnbergi (1987) kiállítási katalógusban megjelent írásán kívül – sajnos nem ismeri, habár Bóna idézett áttekintése révén részben eljutottak hozzá a magyarországi leletek párhuzamai is.

A Garam és az Ipoly között még 1955-ben fellelt sírral foglalkozik K. Pieta rövid, de jeles tanulmánya. A sír maga egy négyéves kislányé lehetett, akit az V. század derekán temettek ott el, és aki gazdag családból származott. Etnikai hovatartozását nehéz megítélni,  Kiss Attila  és  Bóna István  véleményét a szerző nem osztja. (Sajnos, hogy időközben mindkét jeles kutató eltávozott az élők sorából.) Kétségtelen az, hogy a két folyó közötti táj a hunkorban fontos szerepet játszott népcsoporté volt.

Magyarországon is jól ismert leletek az ún. S-alakú fibulák, a VI. század első feléből. Ezek párhuzamait Normandiában is megtalálni, velük foglalkozik Ch. Pilet tanulmánya a kötetben, alapos tipológia – időrendi feldolgozással. Ez a nem olcsó divatcikk a frankok révén jutott el Normandia területére, talán már az V. század végétől kezdve, és ott jellegzetes „keleti” színt jelentett.

Különös, magaslati település-típusokkal foglakozik D. Quast tanulmánya, amely az V. századi – annak második felére tehető – alamann virágkort érinti és ezeket a sajátos településeket illetően határozott „dunai” behatásról értekezik, Kitér a frank hatalom megszilárdulása idejében elvesző alamann uralomra és ennek régészeti emlékeire. Az említett településekkel összhangba hozható ismert gazdag (fegyveres) temetkezések a hatalmától aztán megfosztott vezetöréteg emlékei.

A hazai langobárd fibula-leletanyag értékelése szempontjából nagyon fontos a kötet szerkesztőjének, J. Tejralnak a zárótanulmánya, a Dunától északra fekvő területekről. (Szemben a kötet egynémely fentebb idézett szerzőjével, Tejral már ismeri tanulmányunkat a fenékpusztai leletekről, de Erdélyi helyett csak Erdélyt ír, az orosz nyelvű dolgozatunk nyomán.) A cikkben több térkép is helyet kapott, ami megkönnyíti a jobb térbeli tájékozódást. A szerző a jelzett fibulatípusokat négy fázisban, 480 és 590 közé helyezte, amivel teljes mértékben egyet lehet érteni (tehát a langobardok utáni germánok bizonyos fibuláit is feldolgozta). Nagyon fontos volna a Soproni Sándor által (a Töltőtollgyár egykori építke­zésekor) Szentendrén feltárt, gazdag langobárd temető emlékeinek közzététele – amit Bóna István akart elvégezni – ehhez Tejral eme jeles tanulmánya igen jó segítséget tudna nyújtani.

Rövid szemlénk végére hagytuk R. Bratoznak az írásos forrásokra épülő tanulmányát, amely nálunk sajnálatosan kevéssé kutatott témakörre vonatkozik, a különféle keresztény („katolikus”, ariánus) – pogány népcsoportok kölcsön­viszonyát taglalja a Közép-Duna-vidék, illetve az Alpok-alja területi vonat­kozásában. Időben és a népek tekintetében a gótokkal (IV. század vége – V. század eleje) megkezdve a VI. század végéig terjedő időszakot tekinti át. Tanulmányában olyan érdekes momentumok szerepelnek, mint például az Észak-ltáliából a hunok által elhurcolt hadifoglyok és deportáltak sorsa vallási tekintetben, vagy annak a térségnek a jellemzése ilyen szemszögből, amelyet a szerző feszültségekkel teli vidékként jellemez: a Közép-Duna-vidék helyzete Bizánc, a frankok és avarok között. Az avarok megjelenésekor, a végül is vesztes langobardok más népcsoportokat is magukkal vittek Észak-ltáliába. Nem kevésbé érdekes a régészetileg még kevéssé vizsgált tény, hogy, kik is maradtak itt Pannónia területén ezután. Örvendetes, hogy a szerző ezeket a kérdéseket feszegeti és ezzel a régészek számára is fontos feladatokat jelöl ki.

Egészében véve ismét igen jó, nemzetközi összefogás révén létrejött, tematikusan jobbára egységes kötet ez, ami a tájékozódást igen jól elő tudja segíteni a meroving korszakkal és azt közvetlenül megelőző időszakkal foglalkozó kutatók  számára.

 

J. Tejrai J. (szerk.) Probleme der frühen Merowingerzeit im Mitteldonauraum (A korai Meroving-korszak problémái a Közép-Duna-vidéken). Brno 2002. 361 o.

 

Erdélyi István