Klió 2004/1.

13. évfolyam

A „német és a cseh világ” határán. Könyvkultúra Prágában a „hosszú” XIX. században

Csehország a fehérhegyi vereséget követően, a XVII–XVIII. században a Habsburg Birodalom csekély politikai és szellemi szabadsággal rendelkező, de gazdasági és tudományos értelemben a közép-európai átlagtól gyorsabban fejlődő tartományának számított. Legkevésbé a protestantizmus és a Bécs-ellenes szellemi irányzatok hívei részesültek elnéző bánásmódban a jezsuiták és a bürokraták által meghatározott közegben. Az erőteljesebb ipari és kereskedelmi fejlődés azonban előbb a szaktudományokra hatott ösztönzőleg, majd az általános műveltség növekedéséhez is vezetett. Így nem meglepő, hogy a csehországi felvilágosodás, ha első szakasza némileg később is kezdődött, a magyarországihoz hasonló ütemben, három szakaszban zajlott le, sőt esetenként irigylésre méltóan kézzelfogható eredményeket hozott. (Az 1740–60-as évekbeli első szakaszban megalakult például az olmützi tudományos társaság, a Societas incognitorum, a következő szakasz elején, 1774-ben pedig a Cseh Tudományos Társaság.)

E kulturális kibontakozás egyik legfontosabb, a szélesebb rétegek számára is messzire kiható területét, a könyvkultúra ügyének alakulását elemzi kötetében Alena Köllner a XVIII. század második felétől a XIX. század legvégéig. A bécsi kiadású, a könyvkultúra történetének vizsgálatára vállalkozó sorozat első darabja a bevezetésben a főváros, Prága szellemi állapotát tekinti át, majd a könyvnyomtatás, -kiadás, -kölcsönzés, -kereskedés történetéről számol be. Bár a kötet tagolását kissé nehéz követni, a szerző a vizsgált bő egy évszázadot három részre osztotta: először, mintegy az előzményeket összegyűjtve a XVIII. század utolsó harmadának viszonyairól szól, majd a XIX. század első, végül a második felét elemzi.

A kötet címében is olvasható, hogy a vizsgálódás kiindulópontjául az épp kétszáz éve született Václav Matěj Kramerius tevékenységét választotta a szerző. Kramerius a cseh könyvészet döntő jelentőségű alakja, újságíró, író, szerkesztő, kiadó, nyomdász és kereskedő egy személyben. A prágai bölcsész és jogi tanulmányokat követően egy főúri könyvtár szervezőjeként került kapcsolatba kora legkiválóbb személyiségeivel, így a cseh felvilágosodás vezéralakjával, Josef Dobrovskýval is. 1782-ben cseh nyelven, közérthetően összefoglalta II. József intézkedéseit – noha a régi elit inkább azok eltitkolásában volt érdekelt. Cseh nyelvű lapjai és kalendáriumai egyaránt a jozefinista reformok szolgálatában állottak. Kiadói működése révén szépirodalmi, mezőgazdasági, természettudományos művek, útleírások, kalendáriumok és ifjúsági kötetek jelentek meg csehül – ő adta ki először ezen a nyelven például a Robinson Crusoe-t. Kramerius saját hálózatot épített ki kiadványai terjesztésére: cseh, morva és magyar földön lelkészek, tanárok, kereskedők, sőt parasztok forgalmazták a már tekintélyes számú példányokat. („Hálózatán” kívül is rendelkezett számottevő magyar kapcsolattal: ő tanította csehül Wégh Jánost, aki döntő szerepet játszott a cseh-morva protestáns egyházak magyar reformátusok segítségével történő újjászületésében.)

Kramerius működésekor Prágának, a Habsburg Birodalom második legjelentősebb szellemi központjának az arculatát a cseh, német és zsidó évszázados együttélés alakította ki. A kormányzati szervek és az egyetem révén a német nyelv és kultúra ismerete és az ahhoz való viszony határozta meg a város felnőtt férfi lakosságának mintegy ötödét kitevő szellemi elit (hivatalnokok, világi értelmiségiek, papok, egyetemi hallgatók, művelt nemesek) tagolódását. A régi cseh nyelvet anyanyelvükként használó „nemzeti csehek” (Nationalböhmen) lehetőségei nagyon leszűkültek. A „német csehek” (Deutschböhmen) nemcsak ismerték és használták a nyelvet, de a német kultúra és a politikai szemléletmód is hatással volt rájuk – ennek a közösségnek a szellemi és politikai elitje pedig egyre inkább hajlandó volt a német nyelvűségen túllépve, de annak korszerűségét szem előtt tartva a cseh nemzeti-nyelvi megújulásban is vezető szerepet vállalni. (Sajátos volt a zsidók helyzete, akiknek két nyelv, két kultúra közül kellett választaniuk, s a hivatali érvényesülés érdekében korszakunk kezdetén a német mellé, a XIX. század második felében viszont a cseh mellé álltak.) A főváros és a német nyelv primátusára egyaránt jellemző, hogy csehül a nép-oktatás is csak a tisztán cseh ajkú térségekben folyt, az 1774. évi Allgemeine Schulordnung pedig tovább erősítette a német szerepét. Prága gimnáziumaiba járt a cseh gimnáziumi tanulók közel kétharmada, ezeknek majd’ a fele vidékről származott. A prágai gimnazisták fele tanult tovább az egyetemen, ahol az első két évben németül folyt az oktatás. Az egyetemen csak 1793-ban létesült cseh nyelvi tanszék – majd’ két évtizeddel később, mint a bécsi egyetemen.

A XVIII. század utolsó harmadában nyíltak meg az első prágai nyilvános könyvtárak. Először az egyetemi könyvtár (1768–69), amely azonban csak 1777-től, a jezsuita Klementinum könyvtárával való összevonás után vált valóban széles kör számára nyitottá. Josef Jungmann és Václav Hánka szervezőmunkájának eredményeként 1818-ban nyitotta meg kapuit a Cseh Múzeum könyvtára, de kolostori (pl. a strahovi premontrei) és magángyűjtemények is biztosították az olvasói igények kielégítését. A szellemi pezsdülés jegyében zenemű-kereskedések és kávéházak sora is megkezdte működését.

A XVIII. század végén a törvényi szabályozás is részletesebb lett. Szigorították a szakmai követelményeket, egyetemi vizsgát kellett teljesíteniük a könyvkereskedőknek, de a könyvkötőknek, nyomdászoknak is szigorú vizsgán kellett számot adniuk szakértelmükről. A fellendülő forgalmat és az egyre bonyolultabb feladatokat jelzik a specializáció irányába mutató intézkedések: tiltották a könyvárusok festményekkel és az antikváriusok új könyvekkel való kereskedését, a nyomdászok kereskedői engedélye pedig kizárólag a saját előállítású termékek árusítására korlátozódott. A szabályozás harmadik fontos eleme a jozefinus időszak – igaz, csak átmeneti érvényű – szabadabb sajtó- és cenzúrapolitikája. A Habsburg Birodalom nagyvárosaihoz hasonlóan Prágában is virágzott a külföldi könyvek egyszerű átvétele, utánnyomása, amelyet azonban csak akkor büntettek szigorúan, ha az a Birodalomban született művek jogsérelmével járt.

A Prágában forgalmazott kötetek túlnyomó többsége osztrák, birodalmi német, svájci (francia nyelvű) és angliai volt. Az első valóban cseh könyvkereskedés mindössze az 1830-as években kezdhette meg működését. A kezdetleges viszonyokat megfelelően érzékelteti Jan Nejedlý prágai professzor példája, aki saját lakásán árusította ismeretlenek számára is a beszerzett könyveket, vagy a bechini pap, Sláma tevékenysége – ő Csehország öt legnagyobb városának kiadóival és kereskedéseivel kapcsolatban állt, s azok minden portékájából több példányt rendelt, s így a közelben tovább tudta adni. Cseh nyelvű könyveket az országhatárokon kívül is kiadtak: Bécsben, Pozsonyban, Drezdában, Lipcsében, Berlinben. Erre a jelenségre reagálva született meg Ján Kollár elképzelése egy szláv kereskedői hálózat kialakításáról, amely az összes fontos közép- és kelet-európai várost egybefűzte volna. A könyvkultúra ezen fejlettségi szakaszában a legjelentősebb szereplők a nyomdai, kiadói és kereskedői tevékenységet egyszerre kifejtő vállalkozások voltak. A Bécsben is közismert Johann Thomas von Trattner Prágában és további hat cseh, illetve morva városban is alapított telephelyet. Hasonló befolyásra tett szert Johann Nepomuk Ferdinand Schönfeld – ő német és cseh nyelvű lapot, hirdetési újságot, törvénygyűjteményt, verseket, regényeket is kiadott, de könyvészeti tevékenysége mellett rézmetsző üzemet és papírmalmot is fenntartott, továbbá textíliákkal, prémekkel is kereskedett.

A második szakasz kezdetét Köllner a kiadók és kereskedők szakmai testületének, az ún. grémiumnak az 1806. évi megalakulására datálja. Ezt hamarosan Brünnben is követte egy hasonló érdekképviseleti szerv, Prágában pedig a zsidó vállalkozók alapítottak önálló társaságot. Az önkéntes tagságú szervezetek létrejötte az uralkodó érdekeivel is találkoztak, hiszen a segítségükkel lényegesen könnyebb volt ellenőrizni a szabályok betartását és a cenzúra követelményeinek teljesítését. A korábbi cseh nyelvű, egyszerű kalendáriumok, dalos könyvek és alacsony színvonalú irodalmi művek mellett csak ekkor jelentek meg az első komoly munkák, amelyeket német kiadók és kereskedők jelentettek meg, akik minden kifizetődő nyomtatvány forgalmazásában érdekeltek voltak. A cseh nyelvű kereskedelem vidéki bázisokra is szert tett: Königgrätzben (Hrádec Králové), Pardubicében és Chrudimban is lehetett már cseh könyveket vásárolni. Jan Spurný nyomdájában az olcsó kiadványok mellett világirodalmi alkotások fordításai (Gulliver, Odüsszeia) is elkészültek, Václav Špinka, az Érseki Nyomda vezetője révén pedig a cseh szépirodalom darabjai is megjelenhettek. A magyar viszonyokhoz hasonlóan megjelentek az első számottevő orvosi, történeti, statisztikai szakkönyvek – még szinte kizárólag németül. A XIX. század első felében továbbra is túlnyomóan német vagy ausztriai származású, áttelepült szakemberek (Sommer, Tempsky, Berra, Ehrlich stb.) tartoztak a prágai könyvészet elitjébe, s egyelőre csak elvétve jutottak fontos szerephez cseh társaik (Spurný, Špinka, Pospíšil, Styblo).

A század második felében Prága továbbra is Csehország kulturális, gazdasági és politikai központja maradt, s jelentős népességnövekedése nyomán immár igazi európai nagyvárossá vált. Ekkor már egyértelműen észrevehető a cseh nyelv erősödése, bár a német lakosok nagy száma miatt – minden nyelvi törekvés ellenére is – még mindig csak egyfajta egyensúlyi állapot elérésére nyílt lehetőség. 1848 után Csehországban is a Bach-korszak katonaságra épített „nyugalma”, a szellemi élet teljes csendje volt jellemző. Ez csak az októberi diplomával változott valamelyest, amelynek az azonnali cseh kulturális hozadéka lett a Národní listy (Nemzeti Lap) megindulása, illetve Rieger cseh lexikonjának, a Slovník naučný-nak a megindulása. Még az 1850-es években kiadták azonban az Almanach Májt, amely a cseh irodalomtörténet egyik legfontosabb fordulópontjának tekinthető: ekkor tűnt fel a Máj-generáció (Neruda, Hálek, Světlá, Arbes). Ekkor ismét szinte naponta ontotta a cenzúrabizottság a tiltott művek listáját, amely bizonytalanná tette a könyvkiadásból és -kereskedelemből élők tevékenységét, hiszen az újonnan beszerzett kötetek akár másnapi eladása is bizonytalanná vált. Így leginkább a politikailag semleges, olcsó irodalom (kalendárium, ponyva, álmos könyvek stb.) kereskedelme lendült föl – amely tovább szélesítette a csehül olvasók táborát.

A század utolsó harmadában a könyvkereskedők testületében is egyre erősebbé váltak a csehek: a grémium munkája 1877-től németül és csehül folyt, azt követően pedig már gyakran többségbe is kerültek a hazai szakemberek. A hivatalosan előírt testület mellett egyéb szervezetek is tömörítették a szakma képviselőit, segélyező és szakmai információkat továbbító társaságok egyaránt létesültek, az egyiknek a korszak talán legjelentősebb prágai könyvkereskedője, Jaroslav Pospíšil volt az alapítója.

Prága, a két egyetemnek, egy akadémiának és számos gimnáziumnak otthont adó kulturális központ 1862-ben 24 könyvkereskedéssel, 29 kiadói vállalkozással, 10 antikváriummal, 4-4 könyvtárral és zenei kereskedéssel, s két műtárgykereskedéssel rendelkezett. Pospíšil mellett többek között az erdélyi származású német Credner; a szászországi Hermann Dominicus (ő adta ki az Almanach Májt); a cseh származású, de Németországban és Bécsben tanult Rudolf Tempsky; a prágai születésű, Bécsben tanult Ignác Leopold Kober; illetve a Národní listy-t, szótárakat és világirodalmi művek cseh fordítását megjelentető Julius Grégr kiadói tevékenysége érdemel említést ebből a korszakból.

A Kramerius bemutatásával kezdődő kötet Jan Otto működésének részletezésével zárul. Otto apósa, Pospíšil vállalkozásának átvételével, s annak folyamatos fejlesztésével alapozta meg hírnevét. Munkájának középpontjában cseh művek kiadása állt úgy, hogy kiadványai minden társadalmi réteghez szóljanak – ellentétben a túlnyomóan csak a köznépet megcélzó Krameriusszal. Otto lapkiadói működésének az eredménye az akkori legfőbb irodalmi-kulturális lapnak, a Lumírnak, továbbá az Osvěta (Felvilágosodás), a Zlatá Praha (Arany Prága), a Paleček (Fickócskák) és a Besedy lidu (A nép fecsegése) című irodalmi és szatirikus lapok megjelenése. Kalendáriumok, ifjúsági lapok és regények mellett művészeti és képeskönyvek, valamint politikáról, gazdaságról, orvostudományról és filozófiáról szóló népszerűsítő művek sora is elkészült műhelyében. Jan Otto mégis leginkább tudományos vállalkozásaival szolgált rá arra, hogy a cseh könyvészet születése korának utolsó, s egyben az azt követő időszak első nagy képviselőjévé váljon. Kisebb-nagyobb filozófiai, jogi, gazdasági, orvosi, földrajzi, biológiai tudományos kötetek mellett itt jelent meg a folyóiratok közül a cseh Atheneum, a történeti Sborník historcký, a gazdasági Obzor nărodohospodárský és a földrajzi tárgyú Sborník zeměpisný. Jan Otto legnagyobb tudományos eredménye a máig legnagyobb cseh enciklopédia, a huszonhét kötetes, közel 140 ezer szócikket tartalmazó Ottův slovník naučný megjelentetése.

Alena Köllner kötete a cseh kultúra fejlődésének egyik legfontosabb tényezőjét, az anyanyelvű sajtó és könyvkultúra XVIII–XIX. századi kibontakozását vizsgálja. A gazdagon illusztrált, szép kiállítású könyv – a már említett hibán, a kissé kaotikus tagoláson túl – mindenképpen hasznára válik a közép-európai kultúrtörténet iránt érdeklődőknek. Adatbősége, a cseh és német nyelvű források és szakirodalmi feldolgozások sorát tartalmazó bibliográfiája pedig a konkrét témát messze meghaladó, a további kutatásokat megalapozó segítséget is nyújt a korszakot behatóan vizsgálók részére. A magyar olvasóknak pedig azzal a különös tanulsággal is szolgál, hogy a közös birodalmi keretek milyen hasonló és milyen különböző feladatokat, problémákat támasztottak a cseh, illetve a magyar nemzeti előrelépés híveinek.

Alena Köllner: Buchwesen in Prag: von Václav Matěj Kramerius bis Jan Otto. (Könyvkultúra Prágában: Václav Matěj Krameriustól Jan Ottoig). Wien, 2000. Praesens Edition. 201 o.

Ugrai János