Klió 2004/1.

13. évfolyam

A vindonissai írótáblák. Dokumentumok a római kori katonaság mindennapjairól

A római korban a fekete vagy vörös színű viasszal bevont fatáblák (tabulae ceratae) ugyanazt a funkciót töltötték be, mint később a papír: íráshordozók voltak. Ezeket a táblákat használhatták hivatalos okirat céljára, de írhattak rá bármit: szerződést, elszámolást, értesítést, megrendelést vagy akár egyszerű magánlevelet. Sajnos ezek a dokumentumok anyaguknál fogva nem voltak annyira tartósak, mint például a bronzból készült katonai diplomák, így kisebb eséllyel maradhattak fenn, esetenként csak speciális talajviszonyok között.

A római kori Vindonissa (ma Windisch, Svájc) légiótáborában a több évtizeden át végzett feltárások során nem mindennapi leletegyüttes került napvilágra. A régészek a tábor hulladékanyagában 612 darab kurzív feliratos írótáblára, illetve táblatöredékre bukkantak, amelyek anyaga viszonylagos épségben maradt meg. M. A. Speidel ebből a leletanyagból 90 feliratos táblát publikált, amelyek az előkerült íróvesszőkkel együtt a katonaság írásos tevékenységéről tanúskodnak, és a katonaság mindennapi életébe nyújtanak betekintést.

A vindonissai légiótábornak két nagy szeméttelepe volt: az időben korábbi a tábor keleti szélénél terült el („Keltengraben”), majd mikor ez megtelt, a tábor északi pereménél létesítettek egy új hulladék-tárolóhelyet („Schutthügel”). Ezekbe a hatalmas gödrökbe dobták be a Vindonissában Kr. u. 30 és 101 között állomásozó csapatok katonái a tábor termelte hulladékot. A szemétből felszabaduló ammónia megakadályozta a szemétanyag nagy részének oxidációját, így sok tárgy – köztük a táblák is – igen jó állapotban maradt meg. A szerző által publikált táblák kivétel nélkül a későbbi hulladéktárolóból származnak. A tárolót kizárólag a légiótáborban élők használták, kialakítása miatt a civil lakosság nem férhetett hozzá, a tábori adminisztráció pedig kizárt, hogy átvállalta volna a szomszédos település szemételhelyezését. A település hulladéka tehát máshol lehetett elhelyezve. Emellett szól az a körülmény is, hogy a polgári lakosság az utolsó légió távozása után a tároló területét lakóhelyként kezdte használni.

A kötet első felében a táblák lelőkörülményeinek ismertetése után általános összefoglalót olvashatunk az írótáblák kialakulásáról, római kori alkalmazásáról, a hozzájuk tartozó írófelszerelésről. A táblákat rendszerint kettesével (diptychon) vagy hármasával (triptychon) fogták össze bronzkarikák segítségével, oly módon, hogy a táblák viasszal bevont oldala – amely az írást tartalmazta – belülre került, amikor a lapokat összecsukták. A táblák külső oldalán csak a címzést tüntették fel (címzett neve, beosztása, házszám, ritkán a feladó neve).

A történeti kitekintés után a szerző a vindonissai táblák feliratainak írásképét és nyelvezetét elemzi, valamint értelmezi és részletesen értékeli a feliratok társadalom-, csapat- és gazdaságtörténeti vonatkozásait. A táblákon a legio XIII gemina, a legio XXI Rapax, a legio XI Claudia pia fidelis, az ala I Flavia, a cohors III Hispanorum és a cohors VII Raetorum equitata katonái szerepelnek. Civileket is megismerünk a feliratokból: néhány szabad vicuslakót, illetve a katonák felszabadított rabszolgáit és rabszolganőit.

A táblák közül a legfigyelemreméltóbb egy Kr. u. 91-re keltezhető elbocsátó okmány, amelyet a legio XI Claudia egy katonája számára adtak ki. A légiókatonák ugyanúgy kaptak ilyen okmányt leszereléskor, mint a segédcsapatok katonái (akik ezzel a római polgárjogot is elnyerték), a szolgálatban eltöltött idő igazolására.

Érdekes egy kötelezvény, amelyben egy katona megígéri, hogy harminc napon belül visszafizeti a kölcsönkapott összeget a törvényben meghatározott kamatokkal együtt a hitelezőnek. A dokumentumok közt szerepel továbbá szerződés, amelyben a vízvezeték karbantartását is megemlítik, zsoldjegyzék, meghívó, lábbelirendelés, értesítés, cégjelzés, valamint számos magánlevél, amelyekből sajnos csak a külső oldal töredéke maradt meg, rajta a címzéssel.

A kötet második felét a katalógus teszi ki, amely a táblák leírását, rajzát, fotóját, a szöveg átírását, fordítását, illetve értelmezését tartalmazza. A publikációt bőséges bibliográfia, valamint a táblákon előforduló nevek és szavak teljes mutatója zárja. A vindonissai táblákkal kapcsolatban meg kell említenünk a britanniai Vindolanda auxiliáris táborából, a Hadrianus-fal közeléből előkerült hasonló táblákból álló leletegyüttest, amely majd 1500, tintával írt fatáblát tartalmazott, valamint közel 400 viasztáblát. A leletegyüttes nemcsak méretét és tartalmát tekintve hasonlítható a vindonissaihoz, hanem korban is igen közel áll hozzá: a vindolandai táblák a Kr. u. I. század utolsó és a Kr. u. II. század első évtizede közé keltezhetők. A két leletcsoport jól kiegészíti egymást, és számos új adalékkal szolgál a római kori katonaság mindennapi életének megismeréséhez.

Michael Alexander Speidel: Die römischen Schreibtafeln von Vindonissa (A vindonissai római kori írótáblák). Veröffentlichungen der Gesellschaft Pro Vindonissa, Band XII, 1996.

Thész Dóra