Klió 2003/3.

12. évfolyam

A bolgárok megvakítása – Sámueltől napjainkig

A történész és közíró Sztojan Radev ebben a kötetben az 1990-es évek derekáig írt tanulmányait és cikkeit adta közzé. Az első, a tanulmányokat közlő rész viseli a címet. Radev kifejti, hogy napjainkban (vagyis az 1990-es változások után) valójában nem sok változott, továbbra is a katonai konfrontáció az uralkodó.

Az azonos című első tanulmányból kiderül, hogy a cím kettős értelmű. Egyrészt ugyanis egy történeti tényről van szó, hogy 1014-ben II. Basziliosz bizánci császár 15 ezer bolgár hadifoglyot vakíttatott meg, csak minden századiknak hagyta meg a félszemét, hogy a többieket hazavezesse. A bizánci források számbeli adata nyilván erősen túlzott. De Radev szimbolikus értelemben is beszél a bolgárok megvakításáról, hogy ti. inkább az idegenekre hallgatnak és hagyják magukat becsapni. Szembeszáll azzal az újabb felfogással, hogy Simeon (893–927) hadjáratai kimerítették a bolgár népet, tönkretették az országot. Ez tipikusan önsanyargató bolgár állítás, és nem is igaz. Simeont joggal lehet összehasonlítani Nagy Károllyal és Nagy Alfréd angol királlyal. Simeonnak a megvádolása az a nihilizmus és kozmopolitizmus, amely mostanában divatos Bulgáriában.

A következő tanulmány a háromkötetes Erdély történetére hívja fel a figyelmet, a bolgár történészek nem vettek tudomást róla. Holott igen sok bolgár vonatkozása van, különösen az első ezredforduló körüli időkből, amikor Erdély az első bolgár cárság uralma alatt állt. A magyar szerzők ezt teljes mértékben elfogadják, ha a részletek vonatkozásában akad is köztük vita. A honfoglaláskor, Radev szerint, a magyar törzsek nagyjából a mai magyar területet foglalták el. A korabeli temetőkben talált ékszereknek csak bulgáriai analógiái találhatók. Az első bolgár cárság történelmi jelentőségét mutatja, hogy Ratimir horvát uralkodó (829–838) elfogadta Omurtag bolgár kán hűbéri fensőbbségét. A magyar honfoglalás Simeon és a besenyők összefogásának az eredménye volt, előlük menekülve kerültek a magyarok a Kárpát-medencébe. Simeonnak nem sikerült őket még tovább kergetnie. (Sajnos, tehetnénk hozzá.) A magyarok ekkor (1000 körül) szembefordultak a bolgárokkal, hozzájárultak az első cárság bukásához, de végső fokon maguknak is ártottak, hiszen Géza halála után felbomlott a bolgár–magyar szövetség, amely addig mindkét fél számára hasznos volt. A román betelepülés Erdélybe a tatárjárás után erősödött meg. A korabeli eseménytörténet igen bonyolult, csak az érintett népek történészeinek az együttműködésével tisztázható megnyugtatóan. A tanulmány 1987-ben íródott.

Egy további tanulmány a magyarok véleményét dolgozza fel Makedóniáról, de valójában a XIX. századi magyar véleményeket ismerteti Bulgária fejlődéséről. Tanulsága Radev szerint az, hogy ebben a térségben sok függ a nagyhatalmaktól, de még több attól, hogy maguk az itteniek mit tesznek. Az 1444-es várnai csatavesztés 550. évfordulója kapcsán arra utal, hogy a törököknek 50 évre volt szükségük Bulgária teljes meghódításához. Az óbolgár nyelv, amelyet Cirill és Metód használt, minden későbbi anyanyelvi irodalom alapját és mintáját adta meg. Cirill és Metód tevékenysége a szlávok összefogását segítette elő, olyasféle viszony kialakítását, amilyen manapság a francia–német megbékélés. Idézi Theodore Roosevelt amerikai elnök levelét 1913 májusából a bolgár miniszterelnökhöz, amelyben az amerikai elnök gratulál ahhoz, hogy Drinápoly ezentúl a bolgároké lesz (de végül is török maradt). Az oszmán birodalom emlékezete ma is él. Radev szerint a 67 mai török tartományból csak ötvenben van erős török többség, de másutt sok egyéb nemzetiség, kurdok, görögök, még bolgárok is vannak több tízezren. A szláv kölcsönösség elméletét a mai európai közeledés egyik előzményének tekinti. A germánok és a latinok mellett végül is a szlávok a harmadik nagy európai népcsoport.

Ez a cikk 1994-ben jelent meg. A „politikai katarakta” címet viselő második, rövidebb részben Radev 1994 és 1995 során írt újságcikkeit gyűjtötte össze, az eredeti megjelenés pontos feltüntetésével. A cikkek baloldali és nemzeti ellenzéki szempontból szólnak az adott rövid időszak bolgár belpolitikai problémáiról. Élesen bírálja a politikai elitet, az 1994 őszi választások kapcsán sürgeti, hogy a választók ne felejtsék el a választások előtt tett ígéreteket. A Reichstag 1933-as égése és a bolgár pártközpont 1989-es felgyújtása közt von párhuzamot, mindkét eset a további zűrzavar előzménye volt. A politikusok mindig hazudoznak. Persze ennek belátásához nem kell Radev újságcikkeit olvasni. Könyvét, bár viszonylag régebben jelent meg, magyar vonatkozásai miatt ismertettük.

A magyar történetírás eredményeit itt is, mint számos egyéb munkájában nagyra becsüli.

Sztojan Radev: Oszlepjavane na Bĺlgarite. Ot Szamuil do nasi dni (A bolgárok megvakítása – Sámueltől napjainkig). Szofija, 1997. Universzitetszko izdatelsztvo „Szv. Kliment Ohridszki”, 245 p.

Niederhauser Emil