Klió 2003/2.

12. évfolyam

Kora újkor

Adók Oroszországban a XIX. századig

Az írás, amely kitűnő összefoglalását adja az adózás oroszországi történetének, elsősorban tankönyv. A szerzőpáros előadássorozat formájában dolgozta fel a témát, de mellékletként terjedelmes forrásközlést is tartalmaz könyvük a kérdés (elsősorban egyetemi szemináriumi) tanulmányozásához. Az első látásra száraznak tűnő téma kifejtését színessé teszi, hogy a szerzők bőségesen idéznek primer forrásokból. Minden előadás jegyzetapparátussal van ellátva, ami a megállapításokat hitelesíti; a szöveg terminus technicusainak megértését a lapok alján bőséges magyarázatok segítik, ami viszont jól megfelel a könyv didaktikai céljának.

A tíz előadás a következő tematikai bontásban tárgyalja a problémát: Bevezetés a speciális kurzusba: 1. előadás. E fejezetben kerül sor az adórendszer definíciójára, az adófajták általános felosztására, majd a kijevi és a mongol korszak adózási gyakorlatának áttekintésére. Áttekintést kapunk a középkori Oroszország pénzhasználatának sajátosságairól, valamint a pénzforgalom alakulásáról.

Az orosz állam adózási politikája a XV. század végén és a XVI. században címet viseli a következő, nagyobb tematikai egység, mely a 2–3. előadás témája. A 2. előadás részletesen szól az ún. piszcovije knyigi néven ismert országos összeírásokról, amelyek az „orosz földek összegyűjtésének” nevezett folyamat végső fázisában, III. Iván idején jelentek meg. Ezek a települések típusáról (név, földrajzi fekvés), az ott található háztartásokról (név szerint felsorolják a háztartásfőket), a templomok típusáról, az adóegység („eke”) nagyságáról és sok egyéb dologról tudósítják a kutatót. A leíró jellegű bemutatás mellett természetesen helyet kap az is, hogy forráskritikai szempontból hogyan kell kezelni az összeírások adatait. Az állami adók mellett képet kapunk a parasztság földesúri terheiről is: itt érdemes megemlíteni e terhek szabályozatlanságát. Létezett ugyanis egy külön formula, amely így szólt: „ha [a földesúr] még valamit jövedelemként [értsd: teherként] parasztjaira ró, arra szabadsága vagyon”. (Ez pedig szép bizonyítéka a „szokásszerűség” hiányának – még akkor is, ha a formula hozzáteszi, hogy mindez nem sértheti a parasztságnak a nagyfejedelemmel szemben fennálló kötelezettségeit.) Érdekessé és egyben megfoghatóvá teszi a terheket az, hogy a vásárlóérték megvilágítására árak is szerepelnek: így pl. a XVI. századi minimum 1 rubel állami adó árán egy lovat, vagy közel 6 mázsa rozst lehetett vásárolni a század 30-as éveiben. Ugyanakkor ez a rozsmennyiség egy szerzetes évi fejadagjának felelt meg a század végén.

A 3. előadás ismerteti azokat a reformokat, amelyeket IV. Iván uralkodása alatt vezettek be az adókivetés („nagy eke”, mint adóegység kialakítása) és a beszedés terén. Ugyanakkor említést tesz arról, hogy a 80-as évekre állandó adóvá vált a krími tatárok által ejtett foglyok kiváltása céljából kirótt, korábban ideiglenes jelleggel szedett adó. Iván hangsúlyozta, hogy ez csak azokra terjed ki, „akik a muzulmánokkal az ortodox hitért és államunkért harcoltak”. Foglalkozik az előadás a „tiltott évek” problémájával is, amit az utóbbi évek felfogásának megfelelően nem kizárólag a paraszti migráció, hanem általában véve az állami adózás összefüggésében értelmez: a „tiltott évek” ugyanis a városlakókra is vonatkoztak.

Adókivetés a XVII. századi orosz államban címet viseli a következő tematikai egység: e kérdést három előadásban (4–6.) tárgyalja a könyv. A 4. előadás a „zavaros időszakot” vizsgálja az adózás szemszögéből, míg az 5. előadás főként éppen az ebből eredő problémákra adott válaszokat taglalja. Mihail trónra lépésekor ugyanis a kincstár olyannyira szegény volt, hogy külföldi segélyhez folyamodtak: a cárnak azonban csak az iráni sah küldött 70 ezer rubel értékben pénzt. A kincstárt 1614–1619 között a vagyonötöddel próbálták feltölteni: abban azonban vita van a történészek közt, hogy az ötödöt a tiszta évi jövedelemre, vagy a személyes ingó vagyonra vetették-e ki. A Sztroganovok mindenesetre rosszul jártak, mert tőlük fix összeget, 40 ezer rubelt követelt a cár. A XVII. században aztán nemcsak ötöd-, hanem huszad-, tizenötöd-, tizedadót is kiróttak a lakosságra: ezek az 50-es, 80-as években igen gyakoriak lettek. Értékes forráskritikai szempontot villant fel az előadás annak kapcsán, hogy miként lehet ellenőrizni az állami összeírások adatait. Ahol mód van rá, össze kell vetni azokat, pl. a kolostorok saját összeírásaival. Ez arra az eredményre vezetett, hogy pl. a Szentháromság – Szent Szergij kolostornak az állami összeírásban „holt lelkekként” feltüntetett jobbágyai éltek, és adót fizettek a kolostor számára. A 6. előadás Alekszej uralkodásától tekinti át a XVII. század második felének adópolitikáját. Az 1646–48 közti időszak a kísérletezés fázisa volt, amikor azzal próbálkoztak, hogy a közvetett adókra helyezzék át a bevételek súlypontját: a sóadó emelése azonban nagyban hozzájárult ahhoz a társadalmi elégedetlenséghez, amely az 1648-as moszkvai zavargásban tört felszínre. Szó esik az 1653-as Kereskedelmi Szabályzatról, majd az ezt módosító 1667-es Új Kereskedelmi Szabályzat rendelkezéseiről. Külön érdekesség a kocsmák működésének új szabályozása, ami 1652-ben történt meg. Ennek az ad jelentőséget, hogy a bort és az égetett szeszesitalokat forgalmazó kocsmák IV. Iván óta állami kézben voltak. Az 1652-es szabályozás városonként és a nagyobb falvakban mindössze egy-egy zárt kocsmaudvar működését engedélyezte. A rendelkezés szerint tilos volt bort árusítani vasárnap, szerdán és pénteken, valamint a böjti időszakokban. Meghatározták a nyitva tartást is, mind a nyári, mind a téli időszakra (ez utóbbi időszakban akkor kellett zárni, „amikor sötétedni kezdett”). Foglalkozik még az előadás a XVII. századi nagyszabású pénzrontással és az 1678/79-es nagy adóösszeírással, amely után az adóalap az „eke” helyett a háztartás lett.

A XVIII. századi Oroszország adórendszere című egységet szintén három előadásban (7–9.) tárgyalja a könyv. A 7. előadás teljes egészében Nagy Péter uralkodásával foglalkozik. Érthetően, hiszen Péter idején alapvető változáson ment át az államigazgatás és az adórendszer: 1724-től a fejadó lett a bevételek alapja. Addig azonban hosszú volt az út. Megtudhatjuk, hogy az 1710-es években pl, külön adó létezett Szentpétervár építésére. A péteri adópolitikát az egyéb reformok kontextusában mutatja be a könyv, a reformok terén pedig az 1717-es évet tartja fordulópontnak: ekkortól egy aktívabb és átgondoltabb szakasz következett az átalakításban. Korábban a hadikiadások minden áron és bármely módszerrel való előteremtése dominált. A 8. előadás a Péter halálától Nagy Katalin trónra lépéséig terjedő időszakot mutatja be, mely a „palotaforradalmak korszaka” néven ismert az orosz történelemben. A politikatörténet érthetően sokkal nagyobb szerepet kap, mint az előző fejezetekben, hiszen az udvarban bekövetkezett változások az adópolitikára is kihatással voltak: Erzsébet alatt, az 1740-es évektől a következő évtized közepéig, a fejadó drasztikusan csökkent, és a közvetett adókat részesítették előnyben, ugyanakkor (Szibéria kivételével) eltörölték a belső vámokat (1754), és kezdett körvonalazódni az, amit gazdaságpolitikai tervezésnek nevezhetünk. A különböző elképzeléseket tervezetek formájában vitatták meg.

A 9. előadás a XVIII. század másik meghatározó uralkodójának, Nagy Katalinnak az adópolitikáját tárgyalja, mégpedig igen erős politika- és társadalomtörténeti kontextusban. A nemességnek és a városlakóknak adott 1785-ös kiváltságleveleket kifejezetten ezek gazdasági kihatásának szempontjából értékeli. Egyéb vonatkozásban kiemeli a könyv, hogy Katalin idején kapott Oroszország először külföldi hitelt. Korábban is volt példa arra, hogy orosz uralkodó nyugati kölcsönért folyamodott: Mihail Hollandiától, Alekszej Velencétől remélt pénzt, de e kísérleteket nem koronázta siker. Az egyes gazdasági tervezetek megvitatása Katalin alatt pedig már a különböző gazdasági filozófiák közti vitákat tükrözi.

Befejezés helyett címet viseli az utolsó, 10. előadás. Ez nem összegzés, hanem az adók és az egyéb állami kötelezettségek elosztási rendszerét mutatja be a paraszti és a városi népesség esetében.

A könyv többet ad annál, mint amit a címe sugall, ezért nemcsak az orosz adózás iránt érdeklődők forgathatják haszonnal.

Sz. A. Kozlov–Z. V. Dmitrijeva: Nalogi v Rossziji do XIX v. Kursz lekcij i matyerijali dlja szeminarszkih zanyjatyij (Adók Oroszországban a XIX. századig. Tananyag és szemelvények szemináriumi foglalkozásokhoz). 2. kiad. Szentpétervár, 2001. 288 o.

Sashalmi Endre