Klió 2003/2.

12. évfolyam

Kora újkor

A Monomah-trón

Úgy tűnik, IV. (Rettegett, Félelmetes) Iván uralkodásának időszakáról nem lehet eleget írni. I. M. Szokolova például a közelmúltban arról a trónusról publikált egy kötetet, melyet 4 és fél évszázada az első orosz cár parancsára készítettek. Monomah-trónként a XIX. század eleje óta emlegetik. Eredeti elnevezése (Carszkoje meszto) egyszerűen cári helyet jelent. A Monomah-trón ma is a Moszkvai Kreml Uszpenszkij-székesegyházában található. Kétfejű sassal díszített sátorteteje alatt álltak az orosz uralkodók az istentiszteletek idején.

A szerző részletes leírást ad a monumentális építményről, melynek magassága eléri a 6 és fél métert. Alsó részét három, kb. 1 méter magas oldalfal alkotja, míg kelet felől kétszárnyas kis ajtóval rendelkezik. Három oldalfalát 12, fából készült féldombormű díszíti. Támasztékául négy vadállat szobra szolgál. Ezeket a régi leírások és az idegenvezetők általában oroszlánoknak nevezték. A helyzet azonban ettől jóval bonyolultabb. A négyből mindössze egy emlékeztet oroszlánra, egy hiénának tűnik, míg a másik kettőt nem lehet teljes bizonyossággal azonosítani. Az pedig végképp nem tisztázott, milyen szimbolikus jelentésük van az állatszobroknak.

I. M. Szokolova ismerteti azokat a körülményeket is, melyek a művészet- és politikatörténeti szempontból egyaránt értékes építmény létrehozásához vezettek. IV. Iván, akit 1547-ben koronáztak meg, ünnepélyesen felvette a cári és egyeduralkodói (szamogyerzsec) titulusokat. Ezek a diplomáciai iratokban elődei idején is felbukkantak, de hivatalos használatukra csak 1547-től került sor. Az eredetileg jelentéktelen területű Moszkvai Fejedelemség ekkorra birodalmi méretűvé vált. Az új hatalmi státuszt, illetve igényeket tükröző eszmék végleges formájukat a XVI. század 20-as, 40-es éveiben Filofej pszkovi szerzetes irodalmi alkotásaiban (pl. Levél Miszjur Munyehin nagyfejedelmi deákhoz, ismertebb címén: Levél a rossz napokról és órákról; Levél a moszkvai nagyfejedelemhez; Elbeszélés a vlagyimiri fejedelmekről) nyerték el. Filofej műveiben Oroszország az igaz keresztény hit védelme­zőjeként, Róma és Konstantinápoly (a „második Róma”) örököseként jelenik meg. 1547 után feltétlenül el kellett érni Európa uralkodóinál a cári cím elismertetését. A konstantinápolyi pátriárka elismerő oklevele csak 1561-ben érkezett meg Moszkvába. A két esemény – a koronázás és az oklevél küldése – közötti időszakban, 1551-ben állították fel a cári trónt az Uszpenszkij- székesegyházban. A trónszerkezet kis ajtajára az Elbeszélés a vlagyimiri fejedelmekről című mű részleteit vésték, melyek alapvető fontosságúak voltak (útmutatásként szolgáltak) a mesterek számára. Ezeket a szövegrészleteket egyébiránt a cári hatalom törvényességének bizonyítására használták. Így például 1549–1550-ben, a Litvániával folytatott tárgyalások idején a trónuson is megörökített eseményekkel indokolták a cári cím felvételét.

A kötetben – miként a cári trón megrendelőinek és kivitelezőinek koncep­ciójában is – különleges szerep jutott az Elbeszélésből kiragadott történetnek. Eszerint Vlagyimir Vszevolodovics kijevi nagyfejedelem (1113–1125) elődei példáját követve, támadást indított Bizánc ellen. Konsztantinosz Monomakhosz bizánci császár, Vlagyimir nagyapja békeajánlatot tett és uralkodói jelvényeket (egyebek mellett keresztet, csészét és koronát) küldött Kijevbe. A nagyapjától származó hatalmi jelvényekkel megkoronázott Vlagyimir nagyfejedelem a Monomah ragadványnevet kapta. A történet azt is tartalmazza, hogy az ún. Monomah-süveggel koronázták az összes vlagyimiri nagyfejedelmet.

I. M. Szokolova rámutat, hogy már a XIX. század történészei felfigyeltek a Konsztantinosz Monomakhosz ajándékairól szóló legenda kronológiai pontatlanságaira. Ny. M. Karamzin például feltételezte, hogy az uralkodói jelvényeket egy másik bizánci császár, Alexiosz Komnénosz (1081–1118) küldte. Szokolova egyik lábjegyzete is kételyt támaszt: Konsztantinosz Monomakhosz 1054-ben halt meg, Vlagyimir uralkodásának kezdete pedig 1113. Véleményünk szerint nem a kijevi trón elfoglalásának időpontja a fontos, mert akkor Vlagyimir már 60 éves volt, s elméletileg 30 évvel korábban is indíthatott volna hadjáratot Bizánc ellen. A problémára jobban rávilágít a nagyapa halálozási évének (1054 vagy 1055) és az unoka születési évének (1053) összevetése. Ebből kiderül, hogy Vlagyimir Vszevolodovics nem támadhatta meg nagyapja birodalmát. A neves szentpétervári történész, Ruszlan Szkrinnyikov közelmúltban megjelent kötete még egyértelműbb megfogalmazást tartalmaz: „Vlagyimir herceg még csak kétéves volt, amikor nagyapja, a bizánci császár meghalt. Ráadásul a kijevi fejedelem soha sem vonult „Cargrad” ellen.” (Ruszlan Szkrinnyikov: Az Orosz Birodalom születése. Maecenas, 1997. 47.) Ny. M. Karamzin fenti álláspontja elvileg elfogadható lenne. A nemesi történetíró azonban nem tudhatta, hogy a Monomah-süveg Alexiosz Komnénosz korában nem létezett, hiszen csak a XIII–XIV. század fordulóján készült.

Könyvének második fejezetében I. M. Szokolova ismerteti, hogy milyen eseményeket ábrázol az Elbeszélés szövege alapján készült féldombormű-sorozat. Ezek az alábbiak: 1. Vlagyimir Vszevolodovics tanácskozása a fejedelmekkel és a bojárokkal. 2. A nagyfejedelem összegyűjti a vajdákat és kijelöli a csapatok parancsnokait. 3. A katonák Trákia felé vonulnak. 4. A nagyfejedelem vajdái egy trákiai város falai alatt. 5. Csata a város falai előtt és a foglyok elvezetése. 6. A város elfoglalása. 7. Konsztantin Monomakhosz katonáinak összecsapása az ellenséges csapatokkal. 8. A császár tanácskozása és a Kijevbe küldendő követek kinevezése. 9. Konsztantin Monomakhosz átnyújtja a követeknek az uralkodói jelvényeket. 10. A követség tagjainak búcsúztatása és útja a tengeren át. 11. Az adományok átadása a nagyfejede­lemnek és a békekérés. 12. Neofit metropolita megkoronázza Vlagyimirt a császári koronával (a Monomah-süveggel).

A szerző betekintést nyújt a féldomborművek létrehozásának folyamatába is. Valószínűnek tartja, hogy a munkálatok sorrendje emlékeztetett a miniatúrák készítésére: először kiválasztották azt a 12 epizódot, melyet illusztrálni kellett; majd minden féldomborműhöz összeállították a feliratot. Utána a művész kidolgozta a kompozíciót, és csak ekkor következtek a faragók, az aranyozók és a festők.

A Monomah-trón elkészítése nemcsak a cári hatalom ideológiai alátámasz­tását szolgálta, hanem egy folyamat kezdetét is jelentette. 1551 után több, elsősorban orosz városban szintén „cári helyeket” (a trón elnevezés esetükben talán túlzás lenne) emeltek. Közülük a legrégebbiek (1560, 1570–1572) a novgorodi Szent Szófia-székesegyházban találhatók. A XVII. században a Moszkvai Kreml Uszpenszkij-székesegyházában – ott, ahol a szokásoknak megfelelően a nők álltak az istentiszteletek alatt – az orosz cárnék számára készítettek „cári helyet”. Hasonló rendeltetésű építményeket emeltek ugyan­ebben a században Jaroszlavlban és Kosztromában is. Úgy tűnik, az egyik legutolsó a sorban a szófiai Alekszandr Nyevszki-székesegyház 1878-ban készült „cári helye” volt. Mindezen építmények közös mintára, a Moszkvai Kreml Uszpenszkij-székesegyházának Monomah-trónjára vezethetők vissza.

IV. Iván uralkodásának második szakaszától kezdve nehéz évtizedek köszöntöttek Oroszországra. Az 1605–1613 közötti évek kaotikus viszonyait egyenesen zavaros időszaknak nevezték el. Ám a Monomah-trón az orosz történelem összes kritikus periódusát átvészelte. Szokolova röviden áttekinti, milyen veszélyek leselkedtek rá. Épségben maradt a zavaros időszak mélypontján is, amikor a Kreml urai a lengyelek és litvánok voltak. Kétszáz év múlva, Napóleon oroszországi hadjárata idején legalább ekkora veszély fenyegette. Azon kortársak visszaemlékezései szerint, akik néhány nappal a francia hadsereg Moszkvából való menekülése után bementek az Uszpenszkij-székesegyházba, a falaknál kovácstűzhelyek álltak az arany és ezüst beolvasztásához. A nemesfém mennyiségét éppen a Carszkoje mesztóra írták fel krétával 1724-ben, I. Katalin koronázási előkészületeinek idején I. Péternek azt javasolták, hogy a régi trónszerkezetet vitesse ki a templomból, de ő nem egyezett bele. Számára sokat jelentett a trón kora, de azért is nagyra értékelte, mert elődei használták

A Monomah-trón című kötet négy fejezetből és mellékletekből áll. Egy csokorba gyűjti a történettudomány, illetve a művészettörténet eddigi eredményeit. Ettől azonban még nem lenne különleges munka. Értékét egyrészt az adja meg, hogy gazdag képanyagot tartalmaz. Fotói a laikusok számára érdekesek, a szakemberek, például a művészettörténészek számára pedig lehetővé teszik a témában való elmélyülést. A történészek és nyelvészek viszont minden bizonnyal az utolsó fejezetet értékelik leginkább, melyben a „társszerző”, T. Sz. Boriszova a trónus kis ajtaján és oldalán levő feliratokat publikálta.

I. M. Szokolova: Monomahov tron (A Monomah-trón). Izdatyelsztvo Indrik, Moszkva, 2001.

Makai János