Klió 2003/2.

12. évfolyam

Ókor

Az antik orvostudomány a régész szemével

Aki az antik orvostudomány történetével és forrásaival foglalkozik, még ma is sok esetben be kell érje É. Littré 1839 és 1861 között megjelent Hippokratés-kiadá­sával, Galénos legtöbb munkájának pedig még mindig a D. G. Kühn-féle sorozat a legkorszerűbb kiadása (1821–1833). Bár egy-egy szerzőnek több munkája is megjelent új kiadásban és nemcsak filológiai, hanem természettudományos kommentárokkal, könnyen belátható, hogy az orvostörténet – éppen azért, mert nem pusztán nyelvi, hanem orvostudományi felkészültséget is igényel – nem tartozik sem a fílológusok, sem a történészek kedvenc témái közé. Az orvosok közül pedig ma már egyre kevesebben olvasnak ógörögül és latinul. Ezért is öröm, ha megjelenik egy olyan kötet, amely a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé teszi az antik gyógyászat eredményeit, amelyek olykor még a XXI. századból nézve is meglepően magas színvonalúak voltak. Ha pedig a Künzl kötetében közölt eszközöket nézzük, meg kell állapítanunk, hogy azok egy része bizony még a Kr. u. XIX. században is használatban volt.

Ernst Künzl, a neves német orvostörténész elsősorban az eszközökkel és a feliratokkal foglalkozik könyvében (itt kell megjegyeznem, hogy ő írta az ANRW antik ókori műszerekről szóló fejezetét is).1 A mindössze 120 oldalas, tizenkét fejezetből álló munkát százhatvan – többnyire színes – fénykép díszíti. Az érdeklődő olvasó itt mindent megtalál, ami az ókori orvostudományból kézzel foghatóan, szemmel láthatóan fennmaradt a gyógynövényektől az orvosok síremlékeiig, a műszerektől a gyógyítás ábrázolásáig. E rövid ismertetésben nem lehet felsorolni a Künzl által tárgyalt valamennyi kérdést, így néhány érdekesebb témakört szeretnék kiemelni.

Egy néhány oldalas őskori és barbaricumi bevezetés után – amelyben az osztrák Alpokban talált, megfagyott bronzkori ember, Ötzi hátának gyógyító tetoválását éppúgy láthatjuk (Kr. e. 3350 körül), mint egy háromszorosan (!) trepanált koponyát (Katzelsdorf, Kr. e. III. század) – a görög orvostudomány tömör – talán túlságosan is rövid – összefoglalása következik. Látható, hogy Künzl a 3. fejezettől (A görög orvostudomány Rómába érkezik) érzi magát igazán otthon. A 4. fejezet az eddig biztosan azonosított római kori orvossírokkal foglalkozik. Az azonosítás vagy a felirat, vagy pedig a sírmellékletek alapján történik. A Kr. u. I–IV. századból összesen 107 orvossírt ismerünk Hispaniától Júdeáig, Britanniától Észak-Afrikáig. A sírokon kívül katonai táborokból és gyógyító szentélyekből került elő a legtöbb orvosi eszköz, bár fontos leleteket találtak Syrakusai mellett 28 méterrel a tenger felszíne alatt is (Kr. u. II. század). A 6. fejezet a római gyógyászati eszközök tipológiáját vázolja föl az írott források és a régészeti leletek, valamint antik ábrázolások alapján (szike – culter, scalper, scalpellus; csipesz – vulsella, volsella; szonda – cyathiscomela, spatho­mela, specillum oricularium; fogó – forceps, staphylagra; emelő – elevatorium; fűrész – serrula; horog – hamus; koponyalékelő – modiolus; hüvelyfeltáró lapoc vagy tükör – speculum; tű – acus, stb. A 7. fejezet egyes területek orvosi ellátottságát próbálja meg rekonstruálni, és megállapítja, hogy Kr. u. 79-ben Pompeiiban 500 lakosra jutott egy orvos, míg pl. 1970-ben a német Rajna-Pfalz tartományban 750-re (a mai adat ugyanott 1/250). A gyógyászati segédeszközök között különösen meghökkentő egy Tarquiniában készült etruszk foghíd (négy fog áthidalása aranyba foglalt fogpótlással), de még azon is túltesz a Louvre-ban őrzött sidóni lelet (hat fog áthidalása). Még izgalmasabb az orvosnőkről szóló 10. fejezet. A Kr. e. IV. századtól a Kr. u. IV. századig összesen 29 településről ismerünk orvosnősírokat, amelyek a hispániai Emerita Augustától a törökországi Ankyráig, a francia Mediomatricumtól a tunéziai Avitta Bibbáig az egész birodalom területén szóródnak szét. A legelső név szerint ismert orvosnő Phanostraté az attikai Acharnaiból (Kr. e. IV. század). Ekkor még annyira szokatlan lehetett egy női orvos, hogy a sírfelirat hímnemben iatrosnak nevezi őt. Kétszáz évvel később a byzantioni Musa neve mellett már nőnemben áll az orvos megnevezés: iatriné. A római orvosnők elnevezése a ma is ismerős medica. A fejezet fölsorolja mind a 12, Róma városából ismert orvosnőt is. Ezek az asszonyok már nem egyszerűen bábák (maia) voltak, hanem ugyanolyan orvosnak tekintették őket, mint férfi társaikat. Az utolsó fejezet az antik orvosi eszközök modern hamisítványaival foglalkozik. A legérdekesebb egy 1937-ben „előkerült” dombormű, amely Augustus születését ábrázolja, meglehetősen naturalisztikusan. A Mussolini vezette Itália ebben az évben ünnepelte Augustus születésének 2000. évfordulóját. A „lelet” előkerülése azonban nem a szerencsés véletlen műve volt, hanem egy egyszerű hamisítvánnyal állunk szemben, amint ezt Künzl igazolja: a Kr. e. 63-ban tevékenykedő orvos kezében ugyanis egy modern (!) szülészeti fogó látható.

 

Ernst Künzl: Medizin in der Antike. Aus einer Welt ohne Narkose und Aspirin. (Orvostudomány az ókorban. Egy fájdalomcsillapítás és Aszpirin nélküli világ) Konrad Theiss Verlag, Stuttgart, 2002. 120 old.

Gradvohl Edina

 

1. Ernst Künzl: Forschungsbericht zu den antiken medizinischen Instrumenten. Aufstieg und Niedergang der römischen Welt (ANRW) II 37, 3. Berlin–New York, 1996. 2433–2639.