Klió 2003/1.

12. évfolyam

XIX. század

Helmuth von Moltke

Helmuth von Moltke az újkori német történelem azon klasszikus alakjai közé tartozik, akik életükben legendává váltak. Tevékenysége nagy tekintélyt szerzett a porosz vezérkarnak. A biográfia Helmuth von Moltke születésének 200. évfordulója alkalmából jelent meg. Könyvében a szerző betekintést kíván adni a szokatlanul képzett és sokoldalú katona életébe. Az olvashatóság megkönnyítése érdekében a lábjegyzeteket a szerző tudatosan lecsökkentette, viszont az irodalomjegyzékben találunk utalásokat Moltke műveire, illetve a XIX. századi német történelemmel és a porosz hadsereg történetével foglalkozó könyvekre. A biográfiában nyomon követhetjük Moltke életét, katonai pályafutását és politikai szerepléseit. Ám többről van szó, mint egyszerű életrajzi műről. A könyvet olvasva megjelenik szemünk előtt a Moltke család szülőföldje, Mecklenburg; betekintést nyerünk a porosz iskolarendszerbe; színre lépnek a porosz vezérkar tagjai és ott lehetünk a hadszíntereken. Eközben ismerhetjük meg Helmuth von Moltke érzéseit, vívódásait, állásfoglalását.

A könyv első fejezetében Pachimtól Koppenhágáig követhetjük nyomon Moltke életét. A mecklenburgi történelem egyik legjobb ismerője, Ernst Münch rostocki történész úgy véli, hogy a mecklenburgi nemesség jelentős része szláv eredetű. E nemesi családok közé tartozik a Moltke család is, melynek nevében a szláv ‘nyírfajd’ szó rejtőzik. (A család címerén is látható három nyírfajd.) Mecklenburgban a 14. század óta rendelkezett a család nagy kiterjedésű birtokokkal Tessin, Bützow és Rostock közelében. Friedrich Philipp Victor von Moltke 1796-ban ismerkedett meg a 19 éves Sophie Henriette Paschennel, aki nemesi családból származott, korához képest igen képzett volt, és több nyelven beszélt. Az esküvőre 1797 májusában került sor a horsti birtokon. Ezután a család Pachimba költözött, és itt született 1800. október 26-án Helmuth von Moltke. 1804-ben Lübeckbe költöztek, majd 1805-ben Friedrich von Moltke megvásárolta az augustenhofi nemesi birtokot, amely a holsteini hercegség területén feküdt Oldenburg közelében. Mivel Schleswig és Holstein perszonálunióban álltak a dán koronával, a Moltke család tagjai dán alattvalók lettek. A gazdaság azonban hamarosan csődbe ment, így Friedrich von Moltke ismét katonai pályára kényszerült. A házassága nem volt különösen boldog, a gyerekek szinte apa nélkül nőttek fel, végül a szülők elváltak. A válás után csak néhányszor találkoztak, Sophie Henriette 1814-ben Eutinba, majd Preetzbe költözött és 1832-ben halt meg. Friedrich von Moltke 1815-ben halt meg Wandsbekben.

1811-től Helmuth von Moltke a koppenhágai kadétiskolában tanult. Itt ismerkedett meg Johan Hendrik von Hegermann-Lindencrone fiaival, akikkel gyakran együtt töltötte a hétvégét Hegermann tábornok birtokán. Itt ébredt fel az érdeklődése a dán-norvég mondavilág, az ókor és Shakespeare, Goethe, Schiller művei iránt. 1819. január 1-jén fejezte be a kadétiskolát. 1822. március 12-én nevezték ki tisztnek a porosz hadseregbe.

A második fejezetben a szerző részletesen bemutatja a porosz hadsereget, megismerhetjük a hadsereg felépítését. Moltkét másfél éves katonai szolgálat után az Általános Katonai Akadémiára vezényelték, ahol három évet töltött el. Az Akadémiát Scharnhorst alapította 1810-ben a porosz tisztek továbbképzése céljából. Nagy hatást gyakoroltak Moltkéra tanárai: Clausewitz, Rühle von Lilienstern, Ritter és Erman professzorok. 1826 nyarán végezte el Moltke az Akadémiát “nagyon jó” minősítéssel. Ősztől a hadosztályiskolában tanított francia nyelvet, később más tárgyakat is. Ez idő alatt készítette el első novelláját, melynek címe “A két barát”. A tanári munka sok örömet és sikert hozott Moltkénak.

1828. június 1-jétől a namslaui Topográfiai Irodában dolgozott. Hogy fizetését kiegészítse, ismét írni kezdett. 1831-ben két politikai-történelmi értekezése jelent meg, melyekben Moltke kifejtette felvilágosult reform-konzervatív nézeteit. Támogatta a reformokat, a felülről hozott forradalmi intézkedéseket, ha azok a haladást szolgálták, de ellenezte a népi forradalmat. Ezt a véleményt képviselte az 1848/49-es forradalom idején és utána is. A porosz hadseregben töltött évek alatt tanulmányozta az ókori történelmet, a dán hadsereg felépítését és Nagy-Britannia hadi reformjait.

A harmadik fejezetben az Oszmán Birodalomba kísérhetjük el Helmuth von Moltkét, ahol katonai tanácsadóként dolgozott 1835–1839 között. Útban Konstantinápoly felé megállt Budán és Pesten, ahol megcsodálta a mágnások palotáit, a hidakat és az épületek homlokzatát. Moltke naplójából több részletet is közöl a szerző, melyekből megtudhatjuk, milyennek látta Magyarország gazdasági és politikai helyzetét. Ez a fejezet kiemelkedik a többi közül, mert a sorokat olvasva a korabeli Oszmán Birodalomban érezhetjük magunkat, ahol Helmuth von Moltke az idegenvezetőnk. Képet kapunk a birodalom berendezkedéséről, a szultáni udvarról és az oszmán hadsereg elmaradottságáról. A fejezetben a szerző bemutatja Moltke rajzait mecsetekről és török katonákról. A hiányos földrajzi ismereteket gazdagították Kis-Ázsiáról, Örményországról és Kurdisztánról készített térképei.

A következő fejezetből megtudhatjuk, hogy 1841 tavaszán eljegyezte Marie Burtot, aki akkor 15 éves volt, Moltke pedig 41, ezért az eljegyzés szokatlannak és szenzációsnak számított. Az esküvőjük 1842. április 20-án volt.

Moltke sokoldalúságát mutatja az is, hogy igen korán érdeklődést mutatott a közlekedés új eszközei, a gőzmozdonyok és a gőzhajók iránt. A fejezet további részében a szerző Moltke katonai pályafutását mutatja be. 1845. április 30-án a herceg adjutánsa lett és az volt a feladata, hogy naponta friss hírekkel lássa el a herceget. 1846. július 12-én a herceg halálával véget ért az adjutánsság. De katonai pályájának íve nem tört meg, mert már augusztus 22-én Magdeburgba helyezték a IV. hadtest vezérkari főnökeként. Innen irányította a sachseni és a thüringiai forradalom leverését. 1855-ben érdekes politikai-katonai feladatot kapott. IV. Frigyes Vilmos azzal bízta meg, hogy legyen Frigyes Vilmos herceg első szárnysegédje. Különleges feladatának megfelelően tovább emelkedett a katonai ranglétrán, és 1859. május 31-én megkapta az altábornagyi rangot.

Az ötödik fejezetből kiderül, hogy Moltke már 1860 elején Franciaországot tartotta Németország legfőbb ellenségének, és a két nemzet között elkerülhetetlennek tartotta a háború kitörését. Ausztriával szövetséget kívánt kötni, amibe később Angliát is be akarta vonni. Támogatta Otto von Bismarck porosz miniszterelnökké való kinevezését. 1866-ra megváltozott Ausztriával szemben Moltke álláspontja. Úgy vélte, hogy Ausztriát le kell győzni, hogy megszűnjön minden további ellenállás az egységgel szemben Németországban. 1866. június 2-án a király Helmuth von Moltkét bízta meg az Ausztria elleni hadműveletek irányításával. A szerző ebben a fejezetben pontos és részletes adatokat tár elénk az osztrák-porosz háborúról. A békekötésnél Moltke Bismarck mellé állt, mindketten mérsékelt feltételeket akartak szabni Ausztriának, de más-más okból. Moltke nem III. Napóleon beavatkozásától tartott, hanem úgy gondolta, hogy Ausztriára, mint nagyhatalomra továbbra is szükség van Dél-Európában, illetve nem az osztrák főváros elfoglalása volt számára a legfontosabb, hanem az osztrák hadsereg gyors megsemmisítése.

A háború után Moltke egy 400 hektáros birtokot vásárolt egy kastéllyal Sziléziában, ami 1945-ig a család birtokában volt. Sokat foglalkozott gazdasága fejlesztésével és munkásai életkörülményeinek javításával. 1868 decemberében azonban ezt a békés életet megszakította felesége halála. Ezt követően ismét a politika és a hadsereg felé fordult. 1870. július 20-án a francia-német háború idejére ismét megbízták a hadműveletek irányításával. A szerzőtől most is részletes leírást kapunk a háborúról. Kiderül, hogy Moltke és Bismarck között éles nézeteltérés volt a politika és a hadügy elsőbbségét illetően.

Az utolsó fejezetből megismerhetjük Helmuth von Moltke életének utolsó éveit. 1871-ben vezértábornaggyá nevezték ki és grófi rangra emelték. Már életében emlékművet emeltek tiszteletére Pachimban, Berlinben. Számos utcát és teret neveztek el róla, 1860 óta a berlini Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt.

Tavasszal és nyáron szívesen tartózkodott Kreisauban, a telet Berlinben töltötte. A vezérkari főnök továbbra is foglalkozott a mezőgazdaság fejlesztésével, társadalmi reformok kérdéseivel. 1890. október 24-én, 90. születésnapja alkalmából nagy ünnepséget rendeztek neki Berlinben. 1891. március 16-án még egyszer utoljára megjelent a Birodalmi Gyűlésben. 1891. április 24-én este halt meg Berlinben a lakásán. A hivatalos temetést Berlinben tartották április 28-án, melyen csak egy ember nem jelent meg – Bismarck. Kreisauban helyezték örök nyugalomra, de 1945 tavaszán a Vörös Hadsereg megérkezése előtt a koporsót kiemelték és valahol elásták, ám pontos helyét a mai napig nem ismerjük.

A könyv jól érthető, olvasmányos; a tényanyagot igen gazdag képanyag egészíti ki. Összességében úgy gondolom, hogy Manfred Jatzlauk munkája méltán számíthat mind a történészek, mind a történelmet kedvelők érdeklődésére.

Manfred Jatzlauk: Helmuth von Moltke. Schwerin, 2000. 96 o.

Szántó Mariann