Klió 2003/1.

12. évfolyam

Ókor

A keresztény basilica eredete

A basilica szó keresztény templom jelentésben a Kr. u. IV. század elején jelent meg először: Constantinus basilicam Beati Petri fecit. Meglepő, hogy a Szent Péter basilica már egy teljesen kialakult épülettípust testesített meg. A kérdés természetesen merül fel: mi a szó, és mi az építészeti forma eredete?

Az eddigi magyarázatok Sevillai Isidorus (570–640) leírásából indultak ki, mely szerint a basilica eredetileg királyi palotát jelentett. A szerző szerint azonban a görög basiliké, melyből a latin szó származik, egyetlen ránk maradt szövegben sem jelent királyi palotát. A basilikos jelző előfordul már Hérodotosnál “királyi” jelentésben, amikor Amasis fáraó történetét leírja, aki nem királyi módon viselkedett. Euripidés tragédiáiban is esik szó királyi nemzetségről, királyi esküvőről, de sem nála, sem másnál nem vonatkozik a szó bármiféle épületre.

A görög melléknévből a rómaiaknál jött létre egy főnév, mely egy bizonyos épületfajtát jelentett. A Kr. e. II. század első felében előbb Cato, majd Aemilius emeltetett ilyet a Forum Romanumon, ahogy Livius írja később, már Augustus idején. A Basilica Aemilia maradványaiból megállapítható, hogy az oszlopsorokkal több hajóra tagolt középület volt. Görög feliraton a stoa basiliké megjelölés először a korai császárkorban fordult elő, és az athéni agora csarnokát, egy kéthajós sztoát jelentett.

A legkorábbi fennmaradt basilica épület Pompejiből ismert, mely háromhajós csarnok volt. Széles középső hajója minden jel szerint nem emelkedett a mellékhajók fölé, így megvilágítását nem az itt, hanem az oldalfalakon elhelyezett ablakok biztosították. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nemcsak a tetőszerkezet pusztult el teljesen, de még az oldalfalak felső része is. A szerző nem szól arról a rekonstrukciós javaslatról, mely szerint a középső hajó nem volt lefedve. Emellett szólhat az is, hogy a belső oszlopsor nemcsak a hosszú, hanem a rövid oldalakkal párhuzamosan is körbefut, azaz egy oszlopcsarnokkal övezett kis udvart alkot. Ez tökéletesen biztosítaná a belső tér megvilágítását, és kiküszöbölné a széles középső hajó lefedésének statikai nehézségét.)

A más városokban fennmaradt basilica-maradványok még kevésbé alkalmasak a tetőszerkezet hiteles rekonstruálására, és az ismert ábrázolások sem adnak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a középső hajó az oldalhajók fölé emelkedett-e, és azon ablaksor volt-e elhelyezve. Az első kétséget kizáró példa erre a megoldásra a IV. század elején épült Maxentius basilica a Forum Romanumon. A mennyezeti részek fennmaradása a boltív alkalmazásának köszönhető. A középső hajó megvilágítását a keresztboltozat alá helyezett ablaknyílások biztosították. Ez a szerkezeti megoldás nem volt új, a római fürdők központi csarnokának megépítésénél már legalább két évszázada alkalmazták, és használták is rá a basilica megnevezést. A szó jelentése tehát igen tág volt: a görög városok római kori agoráinak csarnokától egészen a késői császárkor boltíves építményeiig terjedt. Közös bennük a közéleti funkció, mely az admmisztratív, jogi és gazdasági tevékenységre egyaránt kiterjedt; másrészt a pompás díszítés. Ezzel magyarázható, hogy Vitruvius a nobilitas házaiban is beszél basilicáról.

A római piactéri basilicák jellemzője az volt, hogy a városok központjában, a tér felé nyitottan álltak. Ezzel szemben a korai keresztény basilicákat a nyilvánosság elől elzárták, és többnyire csak egy kis udvaron (atrium) keresztül lehetett megközelíteni őket. Egyik típus esetében sem állíthatjuk, hogy a később, a reneszánsz idején megfogalmazott bazilikális építészeti formát követte volna.

A szó használatának volt egy másik területe is, mégpedig a magánbasilica. Ilyen értelemben fordul elő Cicerónál egy barátjának, Atticusnak írt levélben. Eszerint Formianumába (vidéki lakhelye) annyi látogató jön, mintha egy basilica, nem pedig villa volna. Az Augustus-kori Vitruvius a magasrangú személyekről írta, hogy fejedelmien kialakított magánházaikban tágas atriumok, perystiliumok, könyvtárak, képtárak és basilicák vannak, melyek a nyilvános épületekhez hasonlatos pompával vannak berendezve, minthogy házaikban gyakorta tartanak különféle közügyekben összejöveteleket.

A basilica szó antik használatából tehát arra következtethetünk, hogy az nem egy meghatározott térformát jelentett, hanem egy olyan méretű teret, melyben sok ember elfért, és kellő pompával volt kialakítva. Ezek lehettek oszlopcsarnokok vagy oszlopsor nélküli zárt, belső terek egyaránt. A Constantinus előtti keresztény templomokra éppen az jellemző, hogy magánházak részei voltak, ahogy az Euphratés melletti Dura Europosban feltárt templom vagy Iunius Bassus római basilicája, mely minden jel szerint eredetileg nem vallási, hanem reprezentatív célt szolgált. A Római Birodalom nyugati felében elterjedt megoldás, mely szerint a templomba egy oszlopcsarnokos udvaron (atrium) keresztül vezet az út, arra mutat, hogy a mintája a villa, illetve a jómódú lakóház szerkezete lehetett. Az atrium biztosította a távolságtartást a profán világtól. A korakeresztény basilicák előképét tehát a Kr. e. I. század óta megfigyelhető magánbasilicákban kell keresnünk.

Thuri Lorenz: Überlegungen zur Vorgeschichte der frühchristlichen Basiliken (Gondolatok a korakeresztény basilikák előtörténetéhez). In: Boreas. Münstersche Beiträge zur Archäologie, 23/24, 2000/2001, 113–132. p.

Gesztelyi Tamás