Klió 2003/1.

12. évfolyam

Ókor

A konstantinápolyi Theodosius-obeliszk és bázisa

Ki ne csodálná meg az ókori világ ránk hagyományozott emlékeit, melyek dacolva az idővel, régi korok hangulatát idézik? Nincs ez másként Isztambulban sem, ahol a város középpontjában található obeliszk ma is az egyik fő nevezetesség. Már évszázadokkal ezelőtt magához vonzotta a művészeket, utazókat és tudósokat, akik számos leírást, rajzot és tudományos értekezést készítettek e nem mindennapi látványosságról. Hosszas és alapos kutatómunka eredményeként született meg Bente Kiilerich tudós műve az Institutum Romanum Norvegiae kiadványaként, amely részletesen bemutatja és elemzi Theodosius császár Kr. u. 390-ben a konstantinápolyi hippodromban felállított, közel 30 méter magas egyiptomi obeliszkjét. A könyv célja, hogy átfogó képet adjon az említett obeliszk bázisáról és annak képprogramjáról, egyrészt mint fontos művészettörténeti emlékről, másrészt mint a császári ideológia jelentős dokumentumáról.

A mű prológusa a téma kutatásának jelenlegi állását tárgyalja, és számos tudós véleményét vonultatja fel különböző kérdésekben, mint például az obeliszk időbeli elhelyezése, az emlékoszlopot állító császár személye, a feliratok illetve a bázis datálása, az emlékmű dinasztikus jelentősége és a hippodrom szerepe és fontossága. A kötet tíz fejezetre tagolódik, melyek közül az első négy foglalkozik az emlékoszlop méreteivel, adataival, valamint a bázis alsó és felső részének ábrázolásaival és felirataival, továbbá a képprogram elemzésével. Az ötödik és hatodik fejezet témája a kőfaragó műhelyek elhelyezése, a szobrászok származásának kérdése, és ehhez kapcsolódóan az emlékoszlop részeinek kronológiai vizsgálata. A hátralévő részekben a császári udvar bemutatása következik. A császár és közvetlen környezetének azonosításán, és az ábrázolások további tanulmányozásán keresztül megismerhetjük a Theodosius-féle dinasztikus elgondolásokat, az uralkodói ünnepségek politikai jelentőségét és hatalomhoz való kapcsolódását, valamint a császári szimbólumrendszer értelmezését.

A római császárok azon szokása, hogy egyiptomi obeliszket “zsákmányolnak” és használnak győzelmük hirdetőjeként, egészen Augustusig vezethető vissza, aki Kr. e. 10-ben elsőként állított emlékoszlopot a Circus Maximus, illetve a Campus Martius területén. Ez a hagyomány a IV. században felerősödött és kiterjedt a Rómán kívüli városokra is. Theodosius császár is Egyiptomból, Amon thébai templomából “szerezte be” obeliszkjét, és a konstantinápolyi hippodrom középpontjába, két darabból álló, hatalmas, márványból készült bázisra helyeztette. A bázis alsó részének északnyugati és délkeleti oldalán görög, illetve latin nyelvű feliratok olvashatók, amelyek utalnak egy Proculus nevű személyre, aki az oszlop állításának idején a praefectus urbi hivatalát töltötte be (388–392). A másik két oldalon egy-egy relief látható: a délnyugati oldalon kocsiverseny, az északkeletin pedig az obeliszk szállítása és felállítása jelenik meg. Ezeken a domborműveken császári személyt nem fedezhetünk fel. Fontos viszont, hogy magát az emlékoszlopot kétszer is ábrázolják és a szállítás bemutatása a római művészet új témája. A bázis felső részének négy oldalán elhelyezkedő különböző jelenetek a császárt és környezetét mutatják be és az alsó rész domborműveivel alkotnak egészet. Az ábrázolások mindegyike a hippodromban játszódik, ahol maga az emlékoszlop is áll, így a képprogram szoros összefüggést mutat a hellyel.

Miért a Nea Romában, vagyis Konstantinápolyban állított obeliszket Theodosius? Egyrészt azért, mert Rómát már ellátták elegendő emlékoszloppal azt megelőzően, így Theodosius obeliszkjének versenyeznie kellett volna azokkal, másrészt Konstantinápoly régóta várt egy ilyen építményre, melyet már Julianus Apostata és II. Constantius is megígért a városnak. Talán a legfőbb ok az volt, hogy Theodosius ezt a várost tekintette székhelyének, ahol az emberek tisztelete és szeretete övezte.

A császári hierarchia négy különböző megjelenési formáját vehetjük észre a bázis felső, nagyobbik részének ábrázolásain. Az északnyugati oldalon a császári személyeket mint minden ember felett uralkodókat láthatjuk. A három augustus és az ábrázoláson valamivel kisebbnek feltüntetett caesar ülő alakjainak tekintélyét növelik a két oldalon felsorakoztatott császári testőrök és alul az uralkodók elé járuló barbár népek képviselői. A délnyugati oldal szintén négy császári alakot mutat, akik a kocsiversenyek színhelyén testőrök, magas rangú tisztviselők és méltóságok társaságában szerepelnek. A hátralévő két ábrázoláson egyetlen császári személy jelenik meg, a délnyugati oldalon az embereket megszólító, örökkévaló augustusként, az északkeleti oldalon mint egyedüli uralkodó a különféle hivatalviselők között. Az utóbbi domborművön látható az egyetlen kereszténységre utaló jel, egy Krisztus-monogram. A palotára néző keleti oldalon csak egy császári személyt figyelhetünk meg, míg a nyugati oldalon négy-négy uralkodó alakja Theodosius és családjának nyugati uralmát örökíti meg. Az uralkodó család megjelenése másrészt a korabeli, 390 körüli politikai helyzetet tükrözi. Az obeliszk állandóságával az örökös császári uralmat szimbolizálja. A domborművön található portrék nem egy-egy konkrét személyt ábrázolnak, hanem a hivatalnokra mint foglalkozásra utalnak, így emlékeztetnek Theodosius uralmának aeternitasára, dinasztiájának örök voltára.

Az utolsó két fejezet bővebben foglalkozik a császári szimbolizmussal, az uralkodó hatalmának jelképeivel. A kilencedikben a császári palota és a hippodrom kapcsolatát elemzi a könyv szerzője. A IV. században már hagyomány volt, hogy ezt a két épületet egymás mellé építsék, így a császár a palotából könnyen átmehetett a kocsiversenyek és más városi események helyszínére. A hippodrom volt az a hely, amely összevonta a császár uralkodási szféráját az emberek szórakozási területével, így kifejezve a császári személy és a nép szoros kapcsolatát. Az ábrázolásokon nagyon jól visszatükröződik a társadalmi helyzet. A tizedik fejezet a hippodrommal mint a császári hatalom szimbólumával foglalkozik, a császárt örök győztesként említve, mely a theodosiusi művészet központi témája volt.

A könyv írója részletes és érdekes elemzést nyújt Theodosius isztambuli obeliszkjéről, melyet több mint 70 fekete-fehér fénykép alapján mutat be. A bibliográfia hosszú listája támasztja alá a szerző szakértelmét a témában, és a könyv tanulmányozása kedvet ébreszt bennünk, hogy az ókori világ ezen emlékét teljes életnagyságában láthassuk és megszemlélhessük.

Bente Kiilerich: The Obelisk Base in Constantinople: Court Art and Imperial Ideology (A konstantinápolyi obeliszk bázisa: udvari művészet és császári ideológia), Acta Ad Archaeologiam Et Artium Historiam Pertinentia X, Róma, 1998., 194 oldal, 71 fekete-fehér ábra.

Kálny Beatrix