Klió 2002/2.

11. évfolyam

Jim Connell

 

A mai magyar olvasó számára tisztázandó, mi is a Red Flag. Hiszen nem egyszerűen Vörös Zászló magyar fordításban, hanem ez volt a brit munkásmozgalom és szűkebben a Munkáspárt (Labour Party – a továbbiakban LP) “hivatalos” himnusza immár több mint egy évszázada, és maradt az pontosan 110 esztendőn át.

Connell 1852-ben született, és a modern brit szocialista munkásmozgalom újjászületésének nagy évtizedében, az 1880-as években rendszeres munkatársa lett a brit szocialista orgánumoknak, így a Henry M. Hyndman és Harry Quelch szerkesztette Justice-nak. Conell azonban nem egyszerű “publicista” volt, hanem költő, és a híres 1889. évi brit dokkmunkássztrájk viharos napjaiban, friss élmények hatására írta meg Red Flag című költeményét, amely először 1889. december 21-én jelent meg kottájával együtt a Justice hasábjain.

Quelch, a Justice szerkesztője ekkor még Karácsonyi ének címmel jelentette meg a költeményt. S minthogy a vers első sorai így hangzanak “A nép zászlaja a legvörösebb vörös / vagy vérvörös, / amit a mártírok vére lobogtat” – ez valójában nem békés, hanem ugyanúgy harcba hívó ének volt, mint egykor “a magyar Marsaillaise” is, amely szintén nagyon hamar feledésbe megy.

Ám a Red Flag-et, megjelenése után egy héttel már Glasgowban és Liverpoolban a két munkás és munkásmozgalmi “bölcső-városban” énekelték a munkások. 1945-ben, az LP elsöprő választási sikere után az összeülő parlamentben a munkáspártiak felállva énekelték el utolsó strófájáig ezt az éneket – amit Clement Attlee különben is szeretett. S egy nagyon hosszú történeti korszakon át az LP minden egyes évi konferenciájának zárásakor a küldöttek felállva ezt énekelték el. Utoljára 1999-ben. Miként a kötet szerzője hangsúlyozza, az Új Munkáspárt vezére, Tony Blair döntött úgy, hogy, az új LP profiljához nem illik a Red Flag...

A furcsa “végszót” (ha van ilyen a történelemben) tovább cifrázza, hogy Connellnek szobrot állítottak Írországban, születése helyén, de egy plakettet is vertek annak a háznak falára, ahol huzamosabban élt London egyik külső kerületében, és ezt a plakettet ugyanaz a Gordon Brown avatta fel, aki Blair kormányában 1997-től szinte a második vagy legalábbis harmadik meghatározó ember, a “mindenható” pénzügyminiszter. (Ám a Blair és Brown közötti kapcsolat és különbség tisztázódása még igazán nem lezárt fejezet.)

Andrew Boyd könyvecskéjében feltárta azt is, hogy mi volt a szerzőnek, Jim Connellnek magának az emléke arról, hogy pontosan mikor írta és mi hatott rá, amikor megírta a Red Flaget. Ez a visszapillantása 1920-ban jelent meg a The Call, a Brit Szocialista Párt hetilapjának hasábjain. Connell ekkor hangsúlyozta, hogy a verset vonaton, néhány óra alatt, úgyszólván “a múzsa csókja hatása alatt” írta meg. Történetileg, morálisan és emocionálisan pedig a dokkmunkások sztrájkja, a viharos események mellett ténylegesen a Chicagoban kivégzett, felakasztott amerikai mártírok emléke hatott rá. Ettől lett ez a zászló “vérvörös”.

Connell életútjának és a Red Flagnek van és volt még néhány más olvasata is. Az egyik kuriózum az – amit a szerző említ –, hogy Dean Achesonnak, Harry Truman elnök befolyásos külügyminiszterének is nagyon tetszett ez az ének, vers, és 1946-ban Párizsban, egy nemzetközi konferencián, ahogyan az illett, kart-karba fonva énekelte Ernest Bevinnel.

Ám ennek az élettörténetnek és a Red Flagnek van sokkal szomorúbb olvasata is. Az 1880-as években ez még harci induló volt, később azonban egészen más dallamra kezdték énekelni: a híres és régi Tannenbaum, Tannenbaum dallamára, amely az amerikai polgárháború éveiben Maryland, Maryland címmel vált az északiak egyik harci énekévé. Connell azonban nem örült ennek a változásnak, s ahogyan azt meg is írta, ez verse értelmének kifacsarását jelentette, a szöveg és a dallam között hatalmas ellentmondás keletkezett. Ezt egyébként e kis kötet szerzője is így véli, s így látta ezt annak idején G. B. Shaw is, aki a maga szarkasztikus stílusában megjegyezte, hogy a Red Flag az új kiadásban inkább egy temetési gyászénekre hasonlít.

Connell egyébkent nem “egyverses”, sőt mégcsak nem is egykötetes szerző volt. A Red Flag megírása előtt már jelentek meg versei, énekei, amelyek még az 1880-as években Szocialista énekek gyűjteményes kötetben jelentek meg. S Connell nem maradt meg tisztán a költészet és a “szocialista folklór” területén, már előrehaladott éveiben, 1920 és 1956 között több könyvet is megjelentetett a munkanélküliség problémáiról és a szakszervezeti mozgalomról.

Connell életének van még egy érdekes vonatkozása. Eredetileg O’Connellként született Írországban egy tizenhárom gyermekes katolikus családban. Anyja papnak kívánta nevelni legidősebb fiát, ám őt a vallás egyáltalán nem érdekelte. Nem lehet ponton tudni, mikor “anglicizált”, és hagyta el az O’-t a neve elől. Életében később sem fordult az egyház ellen, nem tűnik ki, hogy ateista lett-e belőle – egyszerűen közömbösnek mutatkozott e témában. Jim Connell testvére azonban pap lett, ám ahogy később Jim kutató leánya feltárta – noha a nagybácsi sokszor mondta, hogy sokat imádkozik Jim családjáért –, amikor találkoztak, nem sok mondanivalójuk volt egymás számára.

Jim Connell szülei eredetileg ír parasztok voltak, akiknek ugyan sikerült túlélniük az 1845–1850-es nagy ír éhínséget, de azért ők is – mint annyian – Angliába települtek át, és a paraszt apa egy grófi házban lett inas. A gyermek Jim merőben új környezettel ismerkedhetett meg, ami alapja lett annak, hogy harminc év múltán megírja “A lovakról, és hogyan kell bánni velük” című könyvét (The Horse and How to Treat Him). Vagyis Jim Connell érdeklődése és erudíciója tényleg nem volt mindennapos.

A “fantasztikumok”, de ugyanúgy saját és a munkásvilág akkori érdeklődésébe vágott, hogy mint szenvedélyes turista és vadász, ebben a témakörben is írt könyvet, amely 1898-ban első, 1902-ben második kiadást ért meg, harmincezer példányban fogyott el, és ráadásul a vadejtés “humánus” módjait taglalta.

A rendkívüli és különlegesen gazdag életút egyik epizódja, hogy amikor 1867-ben sokan úgy vélték, hogy Írországban általános felkelés robban ki, a fiatal Jim Connell is áthajózott Dublinba – ahol szintén verseket faragott, amelyek ott is elterjedtek, nyomdafestéket is láttak –; de ami élete alakulása szempontjából fontosabb volt, itt találkozott egy ír szocialistával, akinek a világról kialakított nézetei azután Connell számára is egy életen át zsinórmértékül szolgáltak.

Connell Dublinban dokkmunkásként is dolgozott, s már csak ezért is érintette oly mélyen az 1889. évi brit dokkmunkássztrájk, ami híres verse megírására késztette. A hivatalos brit kormány rendőri vizsgálatai pedig mások mellett őt is név szerint említették e mozgalom “felbujtói és lázítói” között.

Connell elég hosszú életű volt, 1922-ben Lenin, aki ismerte a The Red Flaget és szerzőjét, kitüntetést küldött neki. S Connell ekkor már elég elismert újságíró volt ahhoz, hogy a The Times is közölte írásait. S elég hosszú életű volt ahhoz, hogy megélje nemcsak az LP felívelését, hanem az első munkáspárti kormány megalakulását is, amelyben csalódott, s ennek hangot is adott. Megélte a “nagy” Liberális Párt” összecsuklását, zsugorodását is – ezért azonban nem ejtett sok könnyet. Egészében azonban Connell elég hosszú ideig élt kétkezi munkásként ahhoz, hogy élete alkonyán se legyen belőle összetört ember.

Andrew Boyd: Jim Connell: Author of the Red Flag (Jim Connell, a Vörös Zászló szerzője). Socialist Historry Society, Oxford, 2001. 49 o.

Jemnitz János

HonlaP

Tartalomjegyzék 2002/2.