Klió 2001/1.

10. évfolyam

Temesvár, 1989. december...

A könyv gyors átolvasása után, a Bánság fővárosában 1989. december közepétől az év végéig lejátszódott események végiggondolása valószínűtlenné teszi, hogy az elmondandókat ne befolyásolja a recenzens érzékenysége és bizonyos mértékű szubjektivizmusa akkor, amikor a két „kollektív tanúbizonyságot”, M. Milin munkáját és az Ana Blandiana valamint Romulus Rusan vezette munkacsoport összegzését veszi szemügyre.

A könyv kiindulópontja a Budapest–Prága központtal működő Közép-Európai Egyetem egyik kutatási programja, melynek címe Temesvár, 1989 december. A román identitás új fogódzópontja volt. A kötet – amely párbeszédeket és interjúkat tartalmaz – szerzőjének, a téma tapasztalt „nyomozójának” állhatatosságát és különleges képességeit tanúsítja; ennek első megnyilvánulása az 1990-ben megjelent korábbi monográfiája volt, amely ugyanezt a témát elsőként tárgyalta. A kérdés tisztázása megkívánta, hogy a tárgyalás régebbi és újabb, időbeni és térbeni összefüggéseket érintsen, újra felidézze az eddigi bizonyítékokat, érveléseket. M. Milin az időleges eltávolodást választotta azért, hogy mind maga, mind a román társadalom kollektív tudata számára tisztázza azt, hogy mi történt 1989-ben Temesváron és az egész országban.

A szerző kérdezésen alapuló munkamódszerét elsősorban a logikai rekonstrukció igénye, keresése jellemzi. Mindennek célja az, hogy megerősítse vagy megcáfolja azt az állítást, mely szerint Temesvár esetében az érvelések és válaszok egymással teljesen nyilvánvalóan nem egyeznek. Márpedig Temesvár – amelyet általában az első szabad városnak tekintenek – olyan „egyedi” jelenség, amely a kialakuló új Románia jelképe lehetne.

Livius Ciocârlie professzor sokatmondó bevezetője újból kiemeli a „közelmúlt történelmének” hatását, ő egyben tanúja, résztvevője az eseményeknek, ugyanakkor olvasója is egy olyan „vallomáskötetnek”, amely „hozzánk hasonló” emberek életét és létét mutatja be a „robbanás” pillanatáig. A temesvári irodalomtörténész, emlékiratíró, kritikus és egyetemi tanár azt sugallja, hogy a szerző igen körültekintően és helyesen járt el, amikor „újraélte” az eseményeket, ugyanakkor művészként megengedhetőnek tartja azt is, hogy az eseményeket az elmesélők, résztvevők elbeszélése útján mutassa be. Mindez a „no comment” álláspont felvállalásával történik; bocsánatos bűnként felróható a Securitate és a katonaság meg nem szólaltatása, bár helyenként ezek vallomása mégis megjelenik a könyv lapjain.

Az M. Milin által kigondolt forgatókönyv fokozatosan bontakozik ki: az Opera térről, az utca tömege (a polgárok) felől indít, vagyis a forradalom által kitermelt (vagy benne kitermelődött), legkorábban megjelent új politikai vezetők felől. A szerző napi bontásban mutatja be az 1989. december 14. és a bizonytalan időhatár, 1990 vége közötti időszakot, ennek fontosabb állomásai a tavasszal lezajlott események (Marosvásárhely, Temesvári Nyilatkozat, a bukaresti Piaţa Universităţii történései, a választások), a nyáron (június 13–15-én) és ősszel (Alianţa Civică) történtek. Ennélfogva tehát a kötetet nem lehet csak a decemberi bánsági események tükrének tekinteni. A „tanúként résztvevők” elsősorban a helyi írók népes csapata, értelmiségiek (egyetemiek, orvosok, kutatók, egy közgazdász és egy szobrász), mi több, katonatisztek (mint például N. Durac, egy igen sokatmondó című könyv, a Tábornokok aggodalmai, Temesvárott, 1991-ben megjelent munka szerzője), és mások, összesen körülbelül tizennégyen, akik hatvan alkalommal szólalnak meg a könyvben. A jegyzetek (következetlenség a 207. oldalon, a 7.), az angol nyelvű rezümé, a mutató fontos kellékei annak a könyvnek, amely a minden szempontból tavaszias decemberben megíródott „mártírok történelmének” temesvári fejezetét mutatja be. A kötet felhasználja a Szabad Európa rádió román részlegének arhívumában található dokumentációs anyagokat is, és megpróbálja közelebb hozni a hét éves rejtélyt.

A második kötet az 1995 telének reménytelensége óta tervezett, és 1996. december 19-én Temesvárott megtartott nemzetközi tanácskozás anyagait tartalmazza, amelyet a Polgári Akadémia (Academia Civică) és a Forradalom Emlékműve Egyesület (Asociaţia Memorialul Revoluţiei) közösen szervezett, és amelyen a forradalom sebesültjei, résztvevők, történészek és más elemzők először találkoztak, és járták körül a kérdés problematikáját.

A Máramarossziget Sorozat (Bibliotheca Sighet) 4. kötetét alkotó könyv megjelenését anyagilag a Hanns Seidel Alapítvány és az Európai Tanács segítette. Főszerkesztője és kiadója Romulus Rusan, és 41 forrásértékű véleményt, cikket tartalmaz, szerzői pedig – ha csak a szakmájukra figyelünk – a legkülönbözőbb csoportokat jelenítik meg: levéltárosok, történészek, politológusok, írók, újságírók mellett tanárokat, kutatókat, diplomatákat, egyházi személyeket, mérnököket, jogászokat, orvosokat, katonatiszteket is találunk. A szórtság földrajzi tekintetben is érvényesül (belföldiek: Temesvár 17, Bukarest 12, Kolozsvár 2, Galaţi, Mehadia, Târgovişte egy-egy résztvevő, a külföldiek: Belgrád, Kisinyov, Köln, London, München, Párizs, Washington városokból jöttek). A romániai polgári közvélemény jól ismeri őket, néhányuk nevét megemlítjük: P. M. Băcanu, Doina Cornea, N. Corneanu, H. R. Patapievici, Ş. Săndulescu, V. Stan, továbbá M. Atanaćković, Th. S. Blanton, D. Deletant, Anneli Ute Gabanyi, E. Hurezeanu, R. Portocală stb. Az előadások a kommunistaellenes ellenállástól (1948–1964–1989 között), az 1989-as év kontinentális (közép- és délkelet-európai, oroszországi) és helyi (romániai) viszonyainak tárgyalásáig több témát érintettek; a külföldi visszhangoknak és a romániai „esettanulmánynak” egyaránt szerepük volt. Az előadások levéltári forrásokra és sajtóanyagokra támaszkodtak (mint például a Szabad Európa Rádió már említett anyagai). A középpontban természetesen Temesvár sajátos esetének az elemzése maradt, az előadások azonban több, messzebbre mutató kérdést is érintettek, mint például a kommunistaellenes hangulatot, a keresztény vallásosság szerepét, a katonaság helyzetét, az írók érdemeit, a tömegek manipulációját, a „Kórház” eseményeit, az igazságszolgáltatás szerepét, a kapcsolattartást az ország többi részével, a halottak keltette hatást; a felszólalók egy része a bukaresti, a kolozsvári, és más városokbeli folyamatokat idézte fel.

A befejezés és az előzetes következtetések egy utolsó óhaj irányába mutatnak – ez egyébként Miodrag Milin könyvének kimondatlan epilógusa is –, hogy tudniilik a nyolcadik évforduló hozza el minél gyorsabban a Román Forradalom és különösen temesvári fejezetének összes megoldatlan kérdésére a választ, a homályban maradt ügyek tisztázódjanak, hiszen a demokratikus Románia lakóinak polgári és morális békéjét csak így lehet elérni.

Miodrag Milin: Timişoara în revoluţie şi după. Cuvânt înainte de Livius Ciocârlie. Temesvár, Ed. Marineasa,1997, 223 p.; O enigmă care împlineşte şapte ani. Timişoara, 1989–1996. Bukarest, Fundaţia Acadeamia Civică, 1997. 186 p.

Stelian Mândruţ

 

HonlaP

Tartalomjegyzék 2001/1.