Klió 2001/1.

10. évfolyam

Bolgár–magyar kapcsolatok a két világháború közt

Penka Pejkovszka, a Bolgár Tudományos Adadémia Történettudományi Intézetének kutatója, aki kiválóan beszél magyarul, két tanulmányt is tett közzé az utóbbi időkben a címben jelzett témából. Az egyikben a magyar egyetemek és főiskolák szerepét vizsgálja a bolgár értelmiség képzésében. A nemzeti megújulás korában a bolgár fiatalok görög, majd hamarosan orosz iskolákba jártak, azután szomszéd országokba (Szerbia, Románia), és Nyugat-Európa, (Franciaország, Ausztria, Németország, Svájc). Magyarországot eddig a bolgár történészek nem vizsgálták, mert a megújulás idején összesen csak hét fő tanult Pesten és Szegeden. A szerző a korszak adatait kvantifikálta, az egyetemi évkönyvek, matrikulák anyagát dolgozta fel, a bolgár követség jelentéseit, amelyekben tandíjcsökkentésről vagy hasonló kérdésekről van szó. A budapesti tudományegyetem és a műegyetem, meg az állatorvosi és a testnevelési főiskola adatait is számba vette. Sok esetben a szülők foglalkozására nézve is jutott adatokhoz. Végül 381 fő (ezen belül 93 nő) adatait tudta felderíteni.

Voltak köztük vegyesházasságokból származók, meg Magyarországon élő kertészek gyerekei. A békeszerződések után a hasonló külpolitikai helyzet is ösztönözte a magyarországi tanulmányokat, a Klebelsberg-féle kultúrpolitika nyitott volt a külföldiek felé, 1941-ben már kulturális egyezményt is kötött a két ország, kölcsönösen nyelvi lektorátusokat hoztak létre. Orvosnak (104) és mérnöknek (102) készült a legtöbb, de sokan jártak a Testnevelési Főiskolára is. De mindössze 79 fő szerzett diplomát. A legtöbben abbahagyták tanulmányaikat, mert a magyar nyelv nehéz volt, vagy mert otthonról nem engedélyezték a továbbtanulást. 86 százalékuk Bulgáriában érettségizett. A leghíresebbek az itt végzettek közt a történész Petar Mijatev és a műfordító Dimo Boikliev, aki mérnöknek készült. A 222–234. lapon egyetemek és főiskolák szerint tagolva közli valamennyi hallgató nevét és egyéb adatait, ahol ilyeneket meg lehetett szerezni. A vidéki egyetemeken kevesen jártak.

Másik tanulmányában Petkovszka Fehér Géza hagyatékából közöl 24 levelet és két képeslapot, részben bolgár akadémikusok hagyatékából, részben az Akadémiai Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár kéziratos anyagából. A bolgárokhoz írt leveleket az eredeti bolgár nyelven közli, a magyarokhoz írottakat bolgár fordításban, minden esetben megfelelő legendával. A magyarok közül Pekár Gyulához az 1923-as Petőfi-centenárium alkalmából írt levelét, azután azt, amelyben Domanovszkynak saját munkásságáról számol be, ahogy a bolgároknak is, de ezekből saját életére vonatkozó adatok is kivehetők. Penkovszka rövid életrajzot is közöl Fehér Gézáról (1890–1955). Debrecenben Darkó Jenő és Pápay József tanítványa volt, 1917–18-ban egy évre az akkor létesült konstantinápolyi magyar intézetbe került, Kós Károllyal és Oroszlán Zoltánnnal együtt. Szabadkán volt tanár, de szocialista kapcsolatai miatt az impériumváltozás után onnan el kellett mennie, Kosztolányi Dezső ajánlásával került be a Fővárosi Könyvtárba. 1922-ben ment Bulgáriába, 1944 szeptemberéig élt és ásatott ott, különösen a madarai régészeti emlékek feldolgozása terén vannak érdemei. Klebelsberg és Teleki Pál segítették munkájában. Másutt is ásatott, Romániában ezért négy ízben le is tartóztatták. A protobolgárok nyomait keresve még Perzsiába is eljutott. A török protobolgárok és az ősmagyarok kapcsolatait is kutatta, a kettőben találta meg a kelet-európai civilizáció gyökereit. Igen termékeny kutató volt. 1944 őszén Törökországba távozott, és csak 1947-ben tudott hazatérni Budapestre. 1947-ben az Új Szó, a szovjet hadsereg magyarországi lapja denunciálta, mint aki új háborút akar. 1948-ben pedig Szófiában a régészeti vitában rasszistának és idegen politikai ügynöknek bélyegezték. (Ezt enyhített formában e sorok írója is, sajnos, átvette.) 1948-tól a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályán dolgozott, a hazai szláv régészeti anyagot ásatta, különös tekintettel Zalavárra.

Penka Pejkovska: Hungarian Universities and the Formation of the Bulgarian Intellectuals between 1918 and 1944 (A magyar egyetemek és a bolgár értelmiség formálódása, 1918–1944). Bulgarian Historical Review 1998. 3–4. sz. 215–234. p. – Penka Pejkovszka: Iz episztoljarnoto naszledsztvo na Géza Fehér kato ucsen-balgariszt (Fehér Géza mint bulgarista tudós levélhagyatékából). Izvesztija na Darzsavnite arhivi 1995. 70. évf. 74–108. p.

Niederhauser Emil

 

HonlaP

Tartalomjegyzék 2001/1.