Klió 2001/1.
10. évfolyam
F. Blancpain Haiti első amerikai megszállásának történetét, előzményeit, lefolyását és következményeit elemzi ebben az előadásában; az elsőről beszél, arról, amelyik 1915-től 1934-ig tartott; a második napjainkban az ENSZ zászlaja alatt zajlik...
Mely történelmi dátumok előzték meg az első amerikai megszállást? Íme a legfontosabbak.
1697: a ryswicki szerződés, melynek értelmében Santo Domingo (francia nevén Saint-Domingue) szigetének addig spanyol fennhatóság alá tartozó része Franciaország irányítása alá került;
1777: kijelölték a francia és a spanyol területeket elválasztó határvonalakat;
1789: a sziget francia fennhatóság alatti része a kor leggazdagabb gyarmatává vált mintegy 480 ezer, Afrikából származó néger rabszolgával és 100 rabszolgaszállító hajóval;
1804. január 1.: a haitiak kikiáltották hazájuk függetlenségét. A harcok következtében azonban az ország minden szempontból nagyon meggyöngült. Gazdasági téren a hajdani nagy és virágzó ültetvények kisbirtokokká válása ment végbe, a gazdasági élet archaizálódott; társadalmi berendezkedésében ekkor két osztályt különböztethetünk meg: 1) a hajdani rabszolgákét, akik most parasztok; 2) a helyi elitét, amelynek tagjai a mulattokból és a forradalmat vezető-irányító tábornokok soraiból kerültek ki. Haiti nyugtalanította a többi rabszolgatartó államot, mert „rossz példát mutatott a függetlenségüket kivívott rabszolgák lázadásával.”
1804–1915 közötti időszak: az országban eluralkodott a zűrzavar, a politikai bizonytalanság.
1806 után az új, független nemzet két államra szakadt: északon H. Christophe királyságára, délen Pétion örökös köztársaságára. A kb. 25 évig (1843-ig) tartó stabilitást a kiszámíthatatlanság időszaka követte, 1843 és 1915 között 22 államfő, 1911–1915 között 6 elnök uralkodott. Az országot a külföldi hatalmak – elsősorban Franciaország – módszeresen fosztogatták. Ezen belül a szerző részletesen elemzi a Haiti állam által Franciaországnak fizetett kártérítések sorsát. 1910-től az ország gazdasági függetlenségét is elveszítette, aminek egyik eklatáns példája, hogy a Haiti Köztársaság Nemzeti Bankja félig a Banque de I’Union Française, félig a New York-i National City Bankhoz tartozott!
Mit akartak az amerikaiak Haitin? Egyrészt, hogy a haitiak adják át nekik Saint Nicolas kikötőjét, ahol hajóik számára szénraktárat létesíthetnek, másrészt pedig a vámügyek ellenőrzését kívánták magukhoz ragadni. Az amerikai megszállás konkrét, közvetlen ürügye egy fegyveres felkelés előkészületeinek híre, illetve véres események voltak az egyik börtönben, ahová az éppen akkor uralmon lévő elnök ellenzékieket záratott be, s a börtönigazgató megöletett 160 foglyot. A francia nagykövetségre menekült államelnököt a felbőszült tömeg lefejezte. Mindez 1915. július 28-án délelőtt 10 órakor történt, ugyanezen a napon délután 5 órakor az amerikaiak megszállták Haitit. Caperton admirális azonnal kihirdette a rendkívüli állapotot, majd keresztülvitte egy olyan szerződés aláírását Haiti és az USA között, amelynek értelmében a haiti vám felügyelete amerikai ellenőrzés alá kerül, pénzügyi tanácsadót állítanak munkába, csendőrséget szerveznek, ennek vezetését amerikai szakértőkre bízzák, közmunka- és higiéniai igazgatóságot állítanak fel.
A kitűzött feladatok megvalósítása sok akadályba ütközött, a különböző hivatalok között nem volt meg a szükséges összhang, a csendőrség megfelelő működéséhez úthálózatot kellett kiépíteni, ennek érdekében újra bevezették a kényszermunkát, amit viszont a lakosság mint a rabszolgasághoz visszatérést érzékelt, az amerikaiak inkább politikai meggondolások, semmint szakmai hozzáértés alapján válogatták a kiküldött munkatársakat. Egy dologban a haitiak „megmakacsolták magukat”, ugyanis a csendőrség parancsnoka azt szerette volna, ha valamennyi polgári szolgálatot is a csendőrség irányítja, ebbe a haitiak nem mentek bele, így „az amerikaiaknak engedniük kellett.”
Érdekesen alakult a politikai felállás az országban 1922-ig. Mialatt a megszállók „egyfajta gyarmati adminisztrációt” kívántak bevezetni, a hivatalban lévő kormány – helyi „bennszülött” tisztviselőkből tevődött össze, akik a gyarmati adminisztrátorok fölött álltak! A haiti elit az ellenzékhez csatlakozott, amit viszont az egyre önkényesebbé váló kormány igyekezett letörni. Az 1922-es esztendő azután változásokat hozott az egész rendszerben és felállásban, amelyek a következő reformokban tükröződtek: kineveztek egy főbiztost, aki egy személyben felügyelte valamennyi amerikai polgári és katonai szolgálatot, hozzáértőbb és komolyabb szakembereket irányítottak Haitira. L. Borno kormánya lassan rendbehozta az ország pénzügyeit, aminek „eredményeképpen” „Haiti, mely azelőtt Franciaország pénzügyi gyarmata volt, most Amerika pénzügyi gyarmatává vált”. Az adóreform jelentős változásokat hozott a külkereskedelemben, mivel kisebb adót vetett ki az exporttermékekre, mint az importra. Sikeresen funkcionált a közegészségügyi valamint a közmunkaügyi hivatal, viszont kevésbé jól az oktatás.
A mindenható elnökkel szemben gyakorlatilag egyetlen „ellen-hatalom” létezett, a sajtó, amely ezt fel is ismerte és igyekezett szembeszállni politikai hatalmával. A válasz gyakran bebörtönzések formájában érkezett...
Az amerikaiak 1930-tól kezdtek visszavonulni, miután úgy értékelték, hogy elérték stratégiai céljaikat; egyedül a vámügyek intézését tartották továbbra is kezükben mindaddig, amíg az 1922-es, haiti részről fennálló tartozásokat vissza nem kapták. Az utolsó amerikai katonák 1934. augusztus 21-én hagyták el az országot.
Mit hagytak maguk után az amerikaiak? „Véleményem szerint – mondja a szerző – ez volt az egyedüli, nyugati kritériumoknak megfelelő modernizációs kísérlet, amelyet becsülettel és kitartóan végeztek el.” Az eredmények magukért beszélnek: felszámolták az ország eladósodottságát, rendbehozták a pénzügyeket, biztosították a közrendet, modern infrastruktúrát építettek ki 1700 km-es úthálózattal, 190 híddal, 23 iskolával, 70 mintagazdasággal, 3 kórházzal, 50 orvosi rendelőintézettel, 400 km öntözőcsatornával, bevezették a telefont. Politikai-társadalmi téren Európa helyét az USA vette át, megjelent az igazi középosztály, az ország visszanyerte függetlenségét. Sajnos, mindebből – mind infrastruktúra, mind politikai-társadalmi vonatkozásban – szinte semmi sem maradt. Különösen végzetes rombolást végzett a köztársaságban a Duvalier-dinasztia több évtizedes rémuralma.
Mik voltak az okai az ország széthullásának az amerikaiak távozása után? A paraszti rétegek kemény ellenállása a kormánnyal szemben, a középrétegek és az elit távolmaradása a politikai élettől. A fejlődés alapvetően az jelentené, ha a mintegy hat milliós parasztság az extenzív földművelésről áttérne az intenzív gazdálkodásra, s komoly intellektuális és technikai önképzésre szánná el magát. Nagyon elmaradott és törékeny az ország osztálytagozódása. Van kb. egy millió, állandó lakóhely nélküli személy, azután a többséget kitevő parasztság, s az ún. „diaszpórák”, a tulajdonképpeni mai középosztály, amely azokból áll, akiket a Duvalier-rendszer Kanadába, Franciaországba, az USA-ba kényszerített emigrációba és akik végérvényesen ott telepedtek le.
François Blancpain, e cikk szerzője, középiskolai tanulmányait Versailles-ban és Párizsban végezte. Madagaszkáron mint gyarmati tisztviselő-gyakornok töltött néhány hónapot, részt vett az algériai háborúban. Indiában három évig egy papírgyárban dolgozott, majd Franciaországban a Sud-Aviation cégnél foglalt el kiemelt posztokat. Egyébként pedig annak a Marc Blancpain-nek egyik gyermeke, aki a párizsi Alliance Française elnöke volt hosszú éveken keresztül. Ezt a beszámolóját az egyik volt haiti elnök, Louis Borno családi levéltárának máig kiadatlan anyagaira alapozva készítette el.
François Blancpain: Premičre occupation d’Haďti par les Américains (Haiti első amerikai megszállása). In: Mondes et cultures. Comptes rendus trimestriels des séances de l’Académie des sciences d’outre-mer. Tome LVII–2–3–4–1997 – Tome LVIII–1–1998. Académie des sciences d’outre-mer, Párizs, 1999. 257–274. o.
Kun Tibor