Klió 2001/1.

10. évfolyam

A kazakok világa

A kazak államiság újjászületése, az ország függetlensége rendkívül jó hatással volt a tudományos életre, jóllehet ezzel párhuzamosan megjelent a dilettáns történeti munkák egész sora is. Viszont egymás után születtek a jobbnál-jobb könyvek olyan témákból is, és olyan módon megírva, ahogy évtizedeken át szó sem lehetett róla. Az orosz gyarmatosítás, majd a hamis szocializmus után a kazakok népe hirtelen az „olajozott” kapitalizmus korszakába lépett át. Szerencsére mindez még nem söpörte el teljesen a múlt idők emlékezetét. Galijev könyve leginkább az orális történelemkutatás körébe sorolható, abba a viszonylag új és elég kevéssé művelt kutatási irányzatba, amely egyrészt az írásos forrásokkal nem rendelkező, másrészt – ha vannak ilyenek – az azok adatait kiegészítő céllal folynak. A kötet bizonyos részei érintkeznek a szellemi kulturával, azzal, ami az iszlám máza alatt még élénken élt, és részben még él a kazak nép emlékezetében, és amit sikerült még szinte az utolsó pillanatban lejegyezni. Ejtsünk először erről néhány szót.

Az ősi világkép mítoszok alakjában ragadható meg. Bevonva sok más forrást, valamint a nyugat-európai és az oroszországi szakirodalom segítségével – beleértve még a magyart is! –, a szerzőnek sikerült a kazak kozmikus világképet rekonstruálnia. A kazak kozmosz hármasságot tükröz, csakugy mint a török nyelvű népeké általában, ez a hármasság az ég, a föld és a földalatti világ hármassága. A világmindenség tengelyét a világfolyam képezi, ez közvetít a három említett rész között.

A világfolyam eredetét a világfából veszi, amely kézefekvő párhuzam az ősmagyar mitológia égig érő fájával. Erről a fáról a szerző hosszú oldalakon át értekezik (13–21. old.), mert olyan sokat tudnak még róla a hagyományőrzők. Ezután a világhegy képzetére tér át (21–26. old.), ami a világmindenség közepét képezi, a benne lévő barlangban pedig hősök, legendás férfiak születtek. (Itt a szerző, mivel nyilván nem tudott máshoz hozzáférni, tudománynépszerűsítő irodalmat is felhasznált, amely nálunk ilyen értelemben nem lenne elfogadható.) Érdekes és sajátos dolog, hogy a kazak történelmi folklórban az embert hegyhez hasonlítják: a hegy közepén lévő lyuk a torok, rajta vörös halom a nyelv stb. A türk világmindenség-modellek között az antropomorf modell volt a legjellemzőbb.

A hármas – horizontális – világmindenség-kép a kazak társadalmi hármassággal cseng össze (II. fejezet). A kötet legújszerűbbnek tűnő része éppen ezzel foglalkozik (30–40. old.). Ez a megfigyelés szélesebb körben is általánosítható dolognak tűnik a szerző számára: az ősi emberi tárdadalom elsődleges belső differenciálódása hármasságot mutat. Ebben az esetben Galijev elfogadja D. Sz. Rajevszkij véleményét, aki a nomád szkíta társadalom elemzésekor jutott erre a következtetésre még 1990-ben, és bemutatja az ezzel kapcsolatos vitát is. Ezután kerít sort egy egész sor érdekes és fontos szimbólum taglalására. Ilyenek a furkósbot (bot, pásztorbot, uralkodói pálca stb. alakjában), az írótoll, a kopja, az íj és a nyíl (aranyíj, v. ö. a hun aranyíj kérdéskörével, mellyel behatóan foglalkoztak magyar szakemberek is az ötvenes években), majd a színek hármassága. (fehér, fekete, vörös). Velük kapcsolatban a világmindenség és a társadalom viszonyát taglalja (47–49. old.), kitekintéssel más népek ide vonatkozó adataira, de mindig a kazak néphitre térve vissza. Ezután tér rá a beavatás nehezen kutatható, de annál inkább érdekes hagyományára.

A kis kötet értékes anyaga azonnal eszünkbe juttatja Ipolyi Arnold (1854), Kállay Ferenc (1861) és Kandra Kabos (1897) monográfiáit, amelyek az ősmagyar mitológiával–vallással foglalkoznak, és amelyeket Galijev sajnos nem ismerhetett, mert ezek odakint hozzáférhetetlenek. Legfeljebb Diószegi Vilmosnak az 1960-as években megjelent könyveit kérhetnénk tőle számon az ismeretanyagával kapcsolatosan. Így a magyar történészekre, folklór- és vallástörténészekre vár a feladat, hogy Galijev könyvét szembesítsék a hazai eredményekkel, és ez egyáltalán nem lesz haszontalan. A könyv új, idehaza eddig a kutatásokba be nem vont szempontok figyelembe vételét is ösztönözheti. A kis könyv magyarra fordítása megkezdődött.

A kötet jelentős része a kazak társadalom hagyományos szerkezetével foglalkozik. Ez a zsúzok társadalma. Ezek a képletek gazdasági és egyúttal territoriális egységek, összesen három van belőlük, csakúgy a hármasság jelenik meg, mint a vízszintesen tagolt kazak világmindenség-kép esetében tapasztalható. A hármasság egyébként mindent áthat a hagyományos kazak életszemléletben, így az étel(húsétel)-elosztást a rituális lakomákon vagy a hagyományos házban (jurtában), ahol a bal- és jobboldal (férfi–női oldalak) között ott van a centrum, azaz a tűzhely a kondérral és vele együtt még a helyiség hátsó (= felső) része.

Érdemes kiemelni még egy részletet a kötetből. Alas kán legendáját, melyben egész sor ősi rítus összpontosul. Ettől a személytől hat török nyelvü nép veszi a saját eredetét: türkök, baskirok és magyarországi kunok. Alas kán kiválasztásának legendájában olyan ősi elemek tűnnek elő, amelyek a kereszténység felvételével nálunk eltűntek, de feltételezhetően létezhettek. Kazahsztánban, az iszlám felvétele ellenére még jó ideig, szinte máig fennmaradtak, és még sikerült a róla szóló legendarészleteket lejegyezni, majd e kötetben közölni.

A. A. Galijev: Tragyicionnoje mirovozzrenyije kazahov (A kazakok hagyományos világszemlélelete). Almati, 1997. A Kazak Tudományos Akadémia Kiadása. 137 o., 5 o. jegyzet és bibliográfia, angol nyelvű kivonattal.

Erdélyi István

 

HonlaP

Tartalomjegyzék 2001/1.