Az 1956-os magyar forradalom

Negyven évvel ezelőtt két fontos politikai esemény rázta meg a világot: a magyar forradalom és a szuezi válság. Mindkettő 1956 október–novemberében történt, mindkettő érintette a nagyhatalmakat, és veszélyeztette a békét, vagy inkább a hidegháborús egyensúlyt. A két esemény nem függött össze. Az Egyiptom megtámadására vonatkozó döntést korábban hozták meg, még a magyar forradalom kitörése előtt. Moszkva csak akkor határozta el, hogy szétzúzza a budapesti rezsimet, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a reformkommunisták elvesztették az uralmukat az események fölött. Sem a Nyugat, sem Oroszország nem használta ki ellenfele helyzetét. A nyugati közvélemény kezdetben a magyarországi felkelést a szovjet birodalom belügyének tekintette, így aztán sokkal kevesebb figyelmet fordított rá, mint a szuezi válságra. A New York Times nyolcszor, a párizsi Le Monde pedig hétszer annyit foglalkozott az utóbbival, mint Magyarországgal.

Később, ahogy múlt az idő, már általánosan elismerték az 1956-os magyar forradalom történelmi jelentőségét. 1956 jellegének és Nagy Imre szerepének megítélése Magyarországon ellentmondásos. 1990-ben a magyar parlament október 23-át törvényesen nemzeti ünneppé nyilvánította, amikor azonban 1996-ban ugyanez a testület határozatot akart hozni Nagy Imre történelmi nagyságának elismeréséről, számos képviselő a javaslat ellen szavazott.

1989-ben történészek és szociológusok kis csoportja – közülük többen az 1956-os forradalom veteránjai – megalapította az 1956-os Magyar Forradalom Intézetét. 1991-ben felkérték az intézetet, „készítsen az iskolák számára használható szintézist a reform, a forradalom és a megtorlás korszakáról” (XIV. old.). Ismertetendő szövegünk a magyar szöveg módosított fordítása. A nyolc fejezetből álló alap szöveget kitűnő történelmi bevezető előzi meg a Londonban élő Schöpflin György magyar író, és briliáns elemzés zárja a párizsi Kende Péter tollából. A kötet többi részét az intézet tagjai állították össze, felhasználva az 1989 óta hozzáférhetővé vált új kutatási eredmények legtöbbjét is.

A könyv címe mindjárt valami újat közöl a forradalomról. A szerzők ezentúl nem az október 23. és november 4. között történt eseményekről beszélnek, hanem közvetve kijelentik, hogy Magyarországon a felkelés 1953 nyarán kezdődött, és 1963-ig tartott, hogy azután majd csak 1989-ben keljen új életre, amikor az újabb generáció fel tudta emelni és tovább tudta vinni fáklyát. A szerzők azt is megállapítják, hogy a szabadságharcosok néhányának kivételével, a forradalom politikai vezetői – Nagy Imrétől Király Béláig, a forradalmi tanácsok, munkástanácsok, írók többsége és az értelmiség nagy része – reformkommunista maradt. Még Mindszenty bíboros is, aki a leghevesebb ellenfele volt a kommunistáknak, köztük Nagy Imrének is – „osztályok nélküli társadalom”-ról, és „társadalmi érdekek által korlátozott magántulajdon elvé”-ről beszélt a nemzethez 1956. október 30-án. A felkelés utolsó hetében az utcán harcolók engedményekre kényszerítették a kommunista vezetőket és Nagy Imrét, ez váltotta ki az oroszok katonai beavatkozását, melynek célja Magyarország függetlenné válásának, s liberális-demokratikus belső berendezkedésének megakadályozása volt. 1953 nyara és 1956 októbere, valamint 1956. november 4. és 1963 vége között a munkások és a vezetők demokratikus szocialista rendszerért harcoltak, demokráciát akartak a párton belül, noha csak egypárt rendszerre gondoltak, és szólás- és sajtószabadságért küzdöttek. A vállalkozás szabadságának gondolatát – azaz magát a kapitalizmust – elutasították. Ami egyesítette 1956 forradalmárjait és a reformereket, az a nemzeti függetlenség utáni vágy és a szocializmus szovjet modelljének elutasítása volt. A forradalom kétféle résztvevői, az utcai harcosok és a reformerek időlegesen egyesülve sorakoztak fel Nagy Imre mögött – aki szakítva a bolsevik hagyományokkal és gyakorlattal, de ugyanakkor marxista meggyőződését el nem hagyva – elhatározta, hogy minden magyarnak, szocialistának és nemzeti érzelműnek egyaránt a vezetőjévé lesz.

A továbbiakban Kende Péter a magyar forradalom totalitarizmus-ellenes jellegét emeli ki. Megállapítja, hogy a magyar revolúció volt a legfontosabb epizódja a kelet-európai kommunizmust leromboló mozgalmaknak. Lengyelország üzenete például az volt, hogy lám, még él a lengyel társadalom, de Budapestről így szólt az üzenet: a kommunizmus megdönthető! A felkelés másik eredménye az volt, hogy „gyors ütemben megváltoztatta a Kreml és az európai szatellita pártok kapcsolatát”. A november 4-ei intervenció megpecsételte a szovjet birodalom sorsát. Ez a dátum a baloldali gondolat Waterlooja lett. A magyar forradalom következtében a szovjet kommunizmus politikai és szellemi befolyása folyamatos hanyatlásnak indult, s végül Gorbacsov idején önrombolásba torkollott.

Az 1956-os magyar forradalom könyve 170 oldalon mutatja be az 1953 és 1963 között lezajlott eseményeket, s ebből kevesebb mint 50 oldalt (az 55-től a 99. oldalig) szentel magának a felkelésnek. Hiányzik a könyvből a magyar hadsereg és az Államvédelmi Hatóság szerepének leírása. A stílusa egyenetlen, s nehéz elképzelni, hogyan használhatták tankönyv gyanánt a magyar diákok. A magyarból fordított részek helyenként az érthetetlenség határát súrolják (pl. a 40. oldalon), mely részeket aztán mindjárt a következő oldalon jó angolsággal megírt, ragyogó elemzések követnek. Lábjegyzetek nincsenek, de hasznos jegyzéket talál az olvasó az intézményekről, kiadványokról és személyekről, melyet az angol nyelvű utalások válogatott bibliográfiája követ. Reméljük, hogy az 1956-os Intézet végül le tud tenni az olvasók asztalára egy igazán hiteles és érvényes könyvet az 1956-os magyar forradalom történetéről, ez idő szerint azonban az érdeklődőknek meg kell elégedniük az intézet folyamatban lévő munkájának e rövid összegezésével.

György Litván (szerk.): The Hungarian Revolution of 1956: Reform, Revolt and Repression, 1953–1963 (Az 1956-os magyar forradalom – reform, felkelés és megtorlás, 1953–1963). London and New York. Longman, 1996. XV+221 p.

Az angol nyelvű ismertetés megjelent: McGill University, Habsburg Publisher, 1996. szeptember.

Hidas I. Péter