A néptáncosok sikerei

Nagyközségünk egyik legnagyobb létszámú kulturális csoportja a PANNÓNIA NÉPTÁNCEGYÜTTES; 1997 novemberében ünnepelte névadásának ötéves évfordulóját.
Ez alkalommal a gödöllői művelődési házban került bemutatásra egy kétórás színvonalas műsor, melyben az együttes mind a négy csoportja (korcsoportja) fellépett. Teltház előtt adtunk két előadást.
Az 1998. évben nagymértékben ennek köszönhetően tovább gyarapodott a tagság létszáma.
A gyermekcsoportnál a sok új kisfiú és kislány megjelenése, és a tánctudásbeli különbségek szükségessé tették a nagy létszámú csoport megosztását, és az apróságok „Pöttöm” néven kezdtek ismerkedni a néptánc tanulással.
Ennél a kis csapatnál előtérbe került a játék és a szép éneklés. Az ügyesebbek már bekerültek a nyári és őszi szereplők közé.
A gyermekcsoport új moldvai leánytáncot vett át az utánpótlás repertoárjából.
S most következnek a fellépések:
Március 15-én a Magyarok Világszövetségének ünnepi műsorában táncoltak a gyerekek a felnőtt csoporttal együtt.
Május 3-án Gödöllőn, Országos Gyermek Néptáncfesztiválon Erdélyi gyermekjátékkal és csűrdöngölővel szerezték meg a zsűri dicséretét.
Június 1-ején a Kistarcsai Napokon, 28-án pedig a Pántlika nemzetiségi folklórtalálkozón vett részt Kistarcsán az összes csoport. Itt említjük meg, hogy a helyi kulturális eseményeknek szinte állandó résztvevője a Pannónia együttes.
Július 13-án Mogyoródon vendégeskedtek a gyerekek, ahol négy koreográfiával kápráztattuk el a hazai és külföldi nézőket.
Augusztus 29-én ismét a Magyarok Világszövetsége kérte fel, Közgyűlésének záró műsorába szereplőnek a gyermekeket. A nyári próbákon rendszeresen résztvevő 8 kislány osztatlan sikert aratott.
Szept. 12-én a Dózsa György úton 50 éve lerombolt Regnum Marianum templom alapjánál rendezett szertartás után szintén a pannóniás gyerekek csaltak örömkönnyeket a jelenlevő idősebb emberek szemébe. Az esemény a Duna TV híreiben is szerepelt, s videó felvételt is készítettek róla.
Október 17-én Pest Megyei Gyermek Néptánc fesztivál megrendezésének jogát nyerte el Kistarcsa. A műsor új koreográfiái: „Kistarcsai Játékok”, Délalföldi játékok és ugrós, valamint egy leánytánc.
Az utánpótlás, mely a legkevesebb létszámú csoport, átszervezésre került. Többen felkerültek a felnőttek közé, illetve páran a gyerekcsoportot erősítik tovább. A „csűrdöngölő” és a délalföldi koreográfia - melyet nagyon magas szinten adtak elő - emelhető ki, mellyel tovább erősítették az egyesület hírnevét.
A felnőtt csoport a legtöbb koreográfiát tudó csapat, egyik kiemelt műsora a Kistarcsai szlovák tánc. Ezt az ötéves jubileumon mutatták be először. A különleges érdeklődéssel várt koreográfiát hitelesnek, élvezetesnek találtak a szakemberek is.
A további műsorszámaik a következők: Lakócsai táncok, Méhkeréki, Moldvai lánytánc, Szatmári verbunk, Lányok.
1998 tavaszán részt vettek Erdélyben a 10. Erdőcsinádi Folklór Fesztiválon. A hagyományoknak megfelelően a hivatásos Maros Táncegyüttes, és rengeteg környékbeli illetve távolabbról érkezett műkedvelő csoport találkozott itt. Ez volt az első alkalom, hogy magyarországi táncegyüttest, a kistarcsai felnőtt táncegyüttest is vendégül látott az erdélyi falu. Előadások Erdőcsinádon és Marosvásárhelyen a színházban voltak. A rendezvény idején tanácskozások, előadások folytak néprajzos szakembereknek, melyek fő témája a népi kultúra jelenlegi helyzete, továbbélési leehetősége volt. Így nem csoda, hogy az együttes által bemutatott műsorban különleges figyelmet és elismerést kapott a Kistarcsai szlovák tánc. De, a főként magyar terület táncait fölvonultató műsort minden esetben nagy szeretettel, meleg érdeklődéssel fogadták. A legendás marosvásárhelyi közönség most sem okozott csalódást. A sikerben fontos szerepe volt a remekül játszó, Varga Gergő vezette zenekarnak.
Az idén harmadszorra megrendezett budapesti Duna Karneválon már hagyományos vendég az együttes. Nagy sikerrel szerepeltek. Idén a szakmai zsűri által is kiemelt „Kistarcsai szlovák táncot” és „Méhkeréki táncokat” mutatták be. A hangulatban és a sikerben ismét rengeteget jelentett Varga Gergő és zenekara.
A nyár eleji Rendőr napon sajnos gépzenére lépett fel a csoport. A műsor közben fölmondta a szolgálatot a rendezők által biztosított magnó, mindenki számára kínos és nehéz helyzetet teremtve. Végül, sajnos nem lehetett folytatni a műsort.
A felnőtt csoport éve is sikeres volt. A szakemberek és a laikusok egyaránt elismerően nyilatkoztak a látottakról. A fejlődés megmutatkozott táncban, színpadi magatartásban, előadásmódban.
A legidősebb korszerinti csoport a hagyományőrzők. A többnyire középkorúakból álló együttes tagjai lelkesen tanulják és táncolják a táncokat. Az együttes vendégszerepelt júniusban Balatonszárszón, a Szárszói búcsún. Itt egy félórás önálló műsort adott a szabadtéri színpadon.
Koreográfiája bővült egy kapuvári verbunkkal, és egy asszonytánccal.
Rövid, de színvonalas műsort adott Gödöllőn, a Grassalkovich kastélyban, a turisztikai kongresszus alkalmából.
Összefoglalva elmondható, hogy a több mint 100 főből álló együttes lendületesen halad előre, egyre több sikert hoz mind a táncosoknak, mind a községnek. Szívesen, és örömmel vállal fellépéseket. Egyesületként két éve működik, jelentős önkormányzati támogatással.
A sikerek mögött rengeteg munka van, nemcsak a táncosok, hanem a szülők, vezetők, és oktatók részéről is, melyet ezúton köszönünk.

Csonka Katalin, Liska Gyuláné, Szeghy Ferenc