Általános tájékoztató a Kecskeméti Planetáriumról

Hazánkban vidéken csak Kecskeméten működik planetárium. Már elmúlt 14 éves. Noha regionális vonzáskörrel rendelkezik, kisplanetárium lévén, a befogadóképessége mindössze 30-40 fő. Ez ugyan hátrány a nagy létszámú csoportok szempontjából, ugyanakkor előny is, mert így bensőségesek tudunk lenni. Nálunk a - személytelen - standard magnós műsorok helyett a csoportokhoz - akár különleges igényekhez is - alkalmazkodó élő előadások dominálnak. (Természetesen zenei aláfestéssel, színes diaképek és a csillagos égbolt kivetítésével illusztrálva.)

Az Egyenlítőtől az Északi Sarkig bármely földrajzi szélességről látható csillagos égboltot be tudunk mutatni, szemléltetvén a Föld forgásának különböző látványát. Az Egyenlítő vetített csillagos égboltján a híres Dél-Keresztjét, no meg a szomszédos legközelebbi csillagot (alfa Centauri) is megszemlélhetjük. A planetáriumban azt is meg tudjuk mutatni, hogy az Északi Sarkon csupán egyetlen csillag kel föl és nyugszik le: a Nap. Ezáltal érthetővé válik, hogy ott fél évig nappal van és fél éven át egyfolytában éjszaka.

A Föld forgását szimulálva olyat is játszhatunk, mintha fölgyorsítanánk az időt, sőt azt is, mintha űrhajóban lennénk. (Igazi rakétakilövést is tudunk mutatni.) Mindezt gyerekek, felnőttek egyaránt élvezik.
Elsősorban az
iskolai oktatást segíti intézményünk, óvodás és egyetemi szintek között. Fölfedeztetjük a tanulókkal a természeti jelenségeket. Rendhagyó fizika és földrajz óráinkon mindig nagy az érdeklődés.

Egyébként bármilyen kirándulócsoportot bármikor fogadunk - akár ünnepnapon, akár késő este is -, persze előzetes bejelentés alapján. (Az igényeket csak egyeztetni kell a naptárral, s akár üzenetrögzítőn akár E-mail küldésével is be lehet jelentkezni.)

Derült idő esetén (sötétedéstől) távcsöves bemutatásra is lehetőség van. Az érdeklődők távcsövön át a saját szemükkel láthatják adott esetben a holdkrátereket, a Szaturnusz gyűrűjét, Jupiter-holdakat, félvénuszt, kettőscsillagokat, csillaghalmazokat, galaxist, csillagközi anyagfelhőt, stb.
Ezzel szemben nappal és zuhogó esőben is a planetárium kupolájára tudjuk varázsolni akár a tízezer évvel ezelőtti csillagos égboltot. Szemléltetni tudjuk az égitestek mozgását, és mutatunk űrszondák által a bolygókról, holdjaikról, kisbolygókról, üstökösökről készített színes közelképeket, valamint a világ legnagyobb távcsöveivel több órán át fényképezett felvételeket csillaghalmazokról, csillagközi anyagfelhőkről, galaxisokról, stb.

A csillagászati-űrkutatási témákon túl természetvédelmi-környezetvédelmi jellegű programjaink is vannak, pl. komplex ismeretterjesztő előadás az ózonlyukról.

Lézer-show ugyancsak szerepel a planetárium repertoárján. Tehát kisgyerekektől aggastyánokig mindenkinek tudunk élményt nyújtani széles érdeklődési spektrumban. A csoportok igényét időpontra, időtartamra, témára nézve is maximálisan figyelembe vesszük.

Az EGYÉNI érdeklődők számára minden szombaton 15 órától van felnőtt műsor, gyerekeknek pedig vasárnap 10 órától.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A Kecskeméti Planetárium épülete
A Kecskeméti Planetárium főműszere

Készítette: PTM Főigazgatóság
Utolsó módosítás ideje: 1998. június