Bevezető

Kende Anna - Kosztandinidisz Diana - Szilassy Eszter
Asszimiláció és kisebbségi identitás

Előző tanulmányunkban(1) az elmúlt másfél évben készült empirikus vizsgálatnak a kisebbségek és a média kapcsolatára vonatkozó eredményeit ismertettük. Ennek a speciális témának tárgyalásakor számos utalást tettünk néhány olyan átfogó tényezőre, amely alapvetően meghatározza, mit jelent ma Magyarországon nemzetiségi és etnikai kisebbségekhez tartozni. E tényezôk az asszimiláció, az identitás, a nemzetiségi kultúra és a nemzetiségi nyelv fogalmai köré szerveződnek, amelyeket ebben a tanulmányunkban szeretnénk bemutatni.

Kutatásunk(2) az asszimilációhoz és nemzetiségi identitáshoz kapcsolódó kérdéseken keresztül igyekezett közelebb jutni a Magyarországon regisztrált 13 etnikai és nemzeti kisebbség(3) egymástól eltérő vagy éppen azonos természetű vonásainak feltárásához és kategorizálásához. A mélyinterjús technikával készült vizsgálat a kisebbségek véleményformáló személyiségeinek körében készült, akikhez elsősorban a kulturális élet, a politikai érdekképviselet, a civil szervezetek domináns alakjait és a média munkatársait soroltuk. Összesen 97 személyt kerestünk fel. A témakörök tárgyalását interjúrészletekkel szemléltetjük, az egyes idézetek után megjelölve a megkérdezett személy nemzetiségét és tevékenységi területét.

Asszimiláció és identitás

A kisebbségek asszimilációja és ezzel párhuzamosan a kultúra és a nyelv elvesztésének jelensége, illetve a fenntartásukra irányuló törekvések a kisebbségi lét és a nemzetiségi tudat legjobb kifejezői, de egyúttal a kisebbség-szociológia legnehezebben értelmezhető és kezelhető fogalmai közé tartoznak(4). Kutatásunk kiemelt figyelmet szentelt az asszimilációval kapcsolatos jelenségkör értelmezésének, hiszen a hazai kisebbségek szinte valamennyien komoly, legtöbbször szélmalomharcnak tűnő csatát vívnak az egyre gyorsuló asszimilációval és következményeivel.

A magyarországi kisebbségi csoportok és a csoportok elit tagjainak nemzetiségi-etnikai identitástudata rendkívül nehezen megfogható jelenség, hiszen különféle társadalmi-történeti okok következtében ez az identitástudat inkább rejtetté mintsem nyílttá vált(5). A Magyarországon élő kisebbségek etnikai-nemzetiségi identitásának egyik legfontosabb táptalaja a nemzetiségi nyelv és a nemzetiségi kultúra, amely a hazai nemzetiségeknél leginkább a nyelvhasználat háttérbe szorulásával és a népi hagyományok csoportformáló erejének gyengülésével írható le. Egyértelműen kirajzolódott az interjúkból, hogy - a romák kivételével, akiknél az asszimiláció kérdéskörénél nagyobb prioritást nyer a szociális és integrációs problémák megoldásának kérdése - a hazai nemzetiségek mindegyikének, a meglévő különbségek ellenére, egyre előrehaladottabb asszimilációval kell szembenéznie. Az asszimiláció tehát minden nemzetiségi csoport fő ellensége, még akkor is, ha súlyosságának és jelentőségének megítélésében, valamint az asszimilációs folyamat előrehaladottságának és visszafordíthatóságának tekintetében igencsak megoszlanak a vélemények.

Természetes asszimiláció/erőszakos asszimiláció

A nemzetiségi nyelv elvesztésének és a többség kultúrája, szokásrendszere, életmódja átvételének végtelenül sok oka és összetevője lehetséges. Interjú-alanyaink megkülönböztették a természetes asszimilációt az erőszakos eszközökkel kikényszerített asszimiláció jelenségétől. Természetes asszimiláció jön létre eltérő kultúrák együttélése során, ilyenkor bizonyos idő elteltével, a kultúrák keveredésével, illetve a domináns kultúra és nyelv előtérbe kerülésével a kisebbség fokozatosan elveszti azokat a jegyeket, amelyek elkülönítik a többségi társadalomtól. A természetes asszimilációnak a legjobb példái a vegyes házasságok, amelyekben a gyerekek rendszerint a többségi társadalomban domináns nyelvet illetve kultúrát viszik tovább. Az asszimilációnak ezt a formáját majdnem minden megkérdezett elfogadható, de sajnálatos jelenségnek ítélte meg, amely ellen nem lehet és nem is érdemes küzdeni. Figyelmet érdemel, hogy az asszimilációnak ezt a formáját főleg a kisebb létszámú nemzetiségek emelték ki, tehát a lengyel, görög, bolgár, szlovén, ruszin, ukrán és az örmény kisebbségek tagjai.

Az embereknek végül is ha itt élnek Magyarországon, akkor asszimilálódniuk kell. (...) ez nem jelenti azt, hogy az asszimiláció számunkra egy tragikus dolog. Tragédiáról abban az esetben beszélhetnénk, ha ezek az emberek a magyarokkal nem tudnának együtt élni. (lengyel - civil szféra)

Mivel ilyen szórvány kisebbség vagyunk, ez ellen sokat tenni nem lehet, tehát természetes asszimiláció van. (szerb - oktatás)

A nagyobb létszámú nemzetiségeknél szintén rábukkanunk egy-két olyan véleményre, amely szerint az asszimiláció természetes folyamat eredménye. Például: Az asszimiláció természetes folyamat. Pozsony valamikor német volt, ma zömében szlovák. Sopron valamikor német volt, és valamennyire magyar, most zömében magyar és kevésbé német. Kismarton valamikor magyar volt, ma német és kevésbé magyar. Az asszimiláció mindig kétirányú, gazdagítjuk egymást. Ha a mai magyarságot nézed, abban a sváb eredetű dolog, a német eredetű dolog, a szlovák eredetű dolog, a román eredetű dolog mindig fölfedezhető. Ez egy közös munkának az eredménye... (német – érdekképviselet, média)

Az asszimiláció természetes folyamat... Annál is inkább, mert a nagy számok törvénye és logikája is azt mondja, hogy a kisebbség, most nemcsak a nemzeti kisebbségekre gondolok, a kisebbség többnyire alkalmazkodik a többséghez, előbb-utóbb. A probléma ott van, hogy az asszimiláció fokozatai milyenek (...) (román – média)

Erőszakos asszimilációnak minősül minden olyan törekvés, amely a kisebbség kultúrájának, nyelvének elsorvasztását tűzi ki célul, és arra törekszik, hogy a kisebbség nyelvében, kultúrájában az uralmon lévő többséghez legyen hasonlatos. Magyarország történelme során számos esetét fedezhetjük fel az erőszakos asszimilációnak, amely szinte minden történelmi gyökerekkel rendelkező hazai nemzetiséget érintett. A hazai cigányságot például a hagyományos mesterségeknek és a lakóhelynek az elhagyására, a nehéziparba áramlásra kényszeríttette a szocializmus ideológiája; vagy említhetnénk a szlovákságot, amelynek jelentős részét a második világháborút követő lakosságcsere keretein belül Szlovákiába költöztették határ-menti magyarlakta településekre, magyarországi tiszta szlovák falvakba pedig korábban Szlovákia területén élő, magyar családokat telepítettek. Tótkomlósról, ami az egyik legoptimálisabban fejlődő, teljesen zárt, tiszta evangélikus szlovák település volt, a lakosságcsere folyamán több mint négyezren mentek át Szlovákiába, letelepítve őket szlovákiai magyar falvakba. Tiszta magyar falvakból meg kiűzték a katolikus magyarokat, 73-75 ezret, és betették őket tiszta szlovák falvakba, el lehet képzelni ez milyen komoly konfliktusokat okozhatott. (szlovák – érdekképviselet, tudomány) A háborút követően a hazai németeket háborús bűnösöknek nyilvánították, családok ezreit telepítették ki, így érthetô módon a a Magyarország területén maradt németség nagy százaléka hamar átváltott a magyar nyelv használatára. Voltaképpen a háború után ezt a kisebbséget derékba törték. Máról holnapra az iskolákban megszüntették a német nyelvi oktatást, a templomban megszüntették a német nyelvű prédikációt, az utcán nem volt ajánlatos németül beszélni... Miután tiltva volt a német nyelv használata, ezért a magyarországi németség nagyon hamar, és túl könnyen talán átváltott a magyarra. (német – érdekképviselet) Az 1961-ben kiadott határozat, amelynek alapján a hazai nemzetiségi tannyelvű iskolákat kétnyelvűvé alakították át, a 60-as évek iskola-körzetesítése, valamint a téeszesítés, mind különböző okokból, de egyaránt nagymértékben hozzájárult a nemzetiségek öntudatának, nyelvének elvesztéséhez. Az asszimiláció nagyon meggyorsult, amikor bevezették a téeszeket, mert a magyarországi horvátok többsége paraszt, földművelő volt. A téeszekben együtt közösen művelték a földet a magyarokkal, és ott a kommunikáció magyarul folyt. Bevezették a körzetesítést is, mivel horvátjaink apró községekben laktak, így egy nagyobb magyar községhez körzetesítették őket, és akkor a gyerekeket odavitték busszal a magyar iskolába. (horvát – érdekképviselet, oktatás)

Az elmúlt 40-50 év olyan károkat okozott, hogy ha ezt így elmondja az ember egy magyarnak, az föl sem tudja fogni, hogy miről beszélek. Elmegyek Mogyoróskára és azt mondják nekem, hogy persze, hogy ruszinok vagyunk. Mondom, hát mondjatok már valamit ruszinul. Jaj, hát pont 3 hónapja halt meg az utolsó, aki beszélt ruszinul. (ruszin – érdekképviselet, média)

Az elmúlt évtizedek szocialista ideológiáinak és torz nemzetiségi politikájának köszönhetően, továbbá a modernizáció, az urbanizáció hatása és a nemzetiségi oktatási rendszer változásai miatt kisebbségek tagjai generációról-generációra egyre jobban távolodnak a nemzetiségekre jellemző életmódtól, szokásoktól, kultúrától, sokszor elutasítva a nagyszülők néphagyományait és a nyelvjárást(6).

A romák kivételével, a válaszadók 90 százaléka arról panaszkodott, hogy nemzetiségének asszimilációja már előrehaladott állapotban van, de közös erőfeszítéssel és kemény munkával a kedvezôtlen folyamat talán valamilyen mértékben lassítható.

Az asszimiláció megállítása nehéz volna. Nyilván próbáljuk ezt a folyamatot mind inkább lassítani, de mi is mindennaposan ki vagyunk téve a kultúrát és társadalmat érintő ideológiáknak. Most nagyon divatos ez az európai szlogen, ami nem tudom mennyire előnyös a románság megmaradása szempontjából. (román – egyház)

Az asszimilációt csak késleltetni lehet, de megszűntetni nem, ezt tudomásul kell venni egyszer és mindenkorra. Vannak próbálkozások, de ezzel csak időt húzunk. (görög – érdekképviselet)

Vélemények az asszimilációról

Az asszimiláció drámaiságának megítélése alapvetően két táborra osztja a nemzetiségeket: az egyik csoportba azokat a kisebbségeket soroltuk, amelyek annak ellenére, hogy erőteljes asszimiláción estek át, viszonylag elégedettek helyzetükkel, a mindenkori többség nyelvének és kultúrájának felvételét az együttélés természetes velejárójának tekintik. Egyértelműen ebbe a kategóriába sorolhatók a kisebb létszámú csoportok közül a hazai örmények, lengyelek és ukránok.

Évezredes, évtizedes barátság köti egymáshoz a lengyeleket és a magyarokat. Tehát ha én, mint lengyel itt vagyok Magyarországon, nem érzem azt, hogy külföldön vagyok. Ezzel szerintem mindenki így van. Végül is itt magyar családok élnek, tehát természetes, hogy asszimilálódni kell. (lengyel - civil szféra)

Én tudom, hogy a gyerekeim számára Erdély már nem fog annyit jelenteni, mint nekem. És ezzel számolni kell, ezzel szembe kell nézni. Ha ezzel nem számolunk, akkor magunknak okozunk szenvedést, és a gyerekeinket terrorizáljuk. (örmény - művészet)

A kisebb létszámú vagy fiatal múlttal rendelkező kisebbségek nemcsak az asszimilációt fogadják el, mint szükségszerű jelenséget de általában elégedettebben nyilatkoznak helyzetükről, és lehetőségeiket pozitívabban értékelik. Alapvetően ilyen optimizmusról adnak számot a bolgárok, a görögök, a ruszinok, a szerbek és a szlovénok. Ha a jelenlegi lehetőségek megmaradnak, akkor én azt hiszem, hogy a bolgár közösségnek jó esélye van arra, hogy még további száz évig itt szilárdan megmaradjon. Hiába egy kis létszámú közösségről van szó, azt hiszem, hogy nincsenek olyan feltételek, amelyek előidéznék a megszűnését, a folyamatos leépülését, vagy asszimilálódását. (bolgár - média)

Én bízom benne, hogyha háromszáz évig megmaradtunk, pedig voltak itt ugye kurucmozgalmak, amik igencsak nehéz idők voltak a szerbek számára, a negyvennyolcas forradalomban is nagyon furcsa helyzet volt, utána is voltak olyan időszakok, amikor nem volt egyszerű a megmaradás (...) én bízom benne, hogy a megmaradásunk nem kétséges. (szerb - oktatás)

A másik kategóriába soroltuk azokat a nemzetiségeket, amelyeknél a megkérdezettek többsége az asszimilációt katasztrófaként és a közösség fogyását esetleg néphalálként éli meg. Ide tartoznak az erős gyökerekkel rendelkező és nagyobb létszámú kisebbségek, amelyek rendszerint elégedetlenebbek a társadalomban elfoglalt helyükkel és a mindenkori rendszert hibáztatják kisebbségi létük háttérbe szorulásáért. Ezek a nemzetiségek az asszimiláció közeli beteljesülésétől tartanak, a megsemmisülés veszélyét tragikusabban fogják fel, úgy érzik, hogy egy nagy múlttal rendelkező kisebbség kultúrájának és nyelvének eltűnése óriási veszteséget jelent a nemzetiségnek és a magyar társadalomnak egyaránt. Ezt a jelenséget fedeztük fel a németek, szlovákok, horvátok és románok körében. Én mély megrendüléssel és pesszimizmussal fogadom az asszimilációnak ezt az ütemét, és el vagyok ettől keseredve. A magyarországi szlovákságnak tulajdonképpen itt nincs jövője, csak szép és gazdag múltja. (szlovák – média)

Ez a világ folyama, hogy kisebbségek föloldódnak. Ezt késleltetni lehet, főleg rövidtávon, mert 10-15 év viszonylag rövid táv, én úgy gondolom, de nagyon hosszú távon az Ungarndeutsche el fog tűnni. (német – oktatás)

Olyan nagymértékű az identitástudat hiánya, hogy ez már megsemmisüléssel fenyeget. (...) Az asszimilációs folyamat végén járunk. A leginkább asszimilálódott réteg az, amelyik ott maradt a kistelepüléseken, megszűntek az intézményrendszereik, nincsen egyházuk, nincsen papjuk, és gyakorlatilag eltávolodtak, vagyis megmaradtak a régi szokásaik, még emlékeznek rá, de a gyerekeik már nem, mert a gyerek már inkább a diszkóba jár. (horvát – érdekképviselet)

A roma kisebbség képviselői, más okokból, de szintén igen negatívan és pesszimistán értékelik csoportjuk jelenlegi helyzetét. A vélemények különbözôsége ellenére a 21 megkérdezett egyhangúan a cigányságnak a többségi társadalommal szembeni behozhatatlan hátrányáról számol be, fontos eltérés azonban más nemzetiségekkel összehasonlítva, hogy értelmezésükben a cigányság problémái nem elsősorban az asszimiláció veszélye, a kultúra elvesztésének kérdése körül mozognak. A romák sokkal inkább az integráció sikertelenségét helyezik előtérbe, amikor jelenlegi körülményeikről és jövőképükről beszélnek. Az ország politikai és gazdasági átrendeződésével, szociális védettségük kvázi megszűnésével (kötelező munkavállalás, szociális juttatások csökkenése) a rendszerváltás elsődleges áldozataivá váltak. Nehéz szociális helyzetüket az előítéletes társadalmi légkör és a többségi társadalom romákkal szembeni diszkriminatív viselkedése súlyosbítja. A romák és a többi 12 kisebbségi csoport helyzete közötti további eltérés abban rejlik, hogy míg a nemzetiségek státusza, kulturális és politikai mozgástere és lehetőségei a rendszerváltást követően egyértelműen javultak, addig a romák éppen a 90-es évek óta küszködnek a legsúlyosabb gazdasági és szociális válsággal. A kisebbségi törvény garanciái és a demokrácia egyéb intézményeinek bevezetése a legtöbb roma megkérdezett szerint mit sem változtatnak a csoport nehéz körülményein. Én úgy gondolom, hogy Magyarországon a romák nagyon rossz helyzetben vannak. Nincsen egyetlen egy olyan mutató sem, ami mentén, ha vizsgálnánk a helyzetüket, akkor az derülne ki, hogy az megfelel az országos átlagnak. Ha azt vizsgáljuk, hogy mekkora esélyük van egészségesen megszületni, milyen esélyük van arra, hogy jó eredményekkel iskolát végezhetnek, az átlagnak megfelelő álláslehetőséghez, lakáshoz jutnak, stb., akkor teljesen egyértelműen az derül ki, hogy mindegyik mutató mentén a legrosszabb a helyzetük. (roma – érdekképviselet)

A romaság valami módon kizuhant a társadalomból, mert nagyon-nagyon gyenge szálakon kötődött a többségi társadalomhoz. (...) ez egy nagyon kiszolgáltatott helyzet, és nem nagyon látjuk a változás jeleit, mert ami változtatási lehetőségek lennének (vállalkozásfejlesztés, átképzések, munkahely-teremtési programok), azok igazából nem érik el a cigányokat, vagy nem változtatnak ezen a helyzeten. (roma – civil szféra)

Az életmentés, az embermentés a legfontosabb dolog. Éheznek a gyerekek, éheznek a szülők, járványok és népbetegségek fogják tizedelni az embereket. Rendkívül rossz állapotban van a romák jelentős része, az egész munkanélküliségi helyzet természeti katasztrófával jellemezhető csak, és a romák többségének nincsen semmi esélye a túlélésre. (roma – civil szféra)

A demokratizálódás hatása az asszimilációra

Az interjúalanyok szerint - a romákat leszámítva - az elmúlt tíz esztendő változásai alapvetően pozitívan befolyásolták a hazai nemzetiségek helyzetét. A demokrácia intézményrendszerének kiépülése, a kisebbségek politikai, kulturális mozgásterének kiszélesedése a rohamos asszimilációval ellentétes folyamatokat kezdett indukálni, ezáltal erősödni kezdett a közösségek nemzetiségi identitása. Függetlenül attól, hogy ezek a kedvező folyamatok a gyakorlatban milyen mértékben segítik a hazai nemzetiségek fennmaradását, a kérdezettek valamennyien elismerték fontosságukat. Eltéréseket találtunk azonban abban a tekintetben, hogy milyen erős kritikákat fogalmaztak meg az egyes nemzetiségek a rendszerváltást követő kisebbségpolitikákkal kapcsolatban.

A kisebb létszámú nemzetiségek egyértelműen kevesebb kritikával illették a nemzetiségi törvény paragrafusait az asszimiláció elleni küzdelemben, és összességében nagyra értékelik hogy egyáltalán törvényesen elismerték őket, mint nemzeti kisebbségeket. Ilyen elégedettségről adtak számot a hazai szlovének, görögök, lengyelek, bolgárok és az ukránok.

Kezdünk ráébredni arra, hogy meg kell tartsuk a nemzetiségünket, anyanyelvünket, identitásunkat, ami ugyan meg volt a II. világháború előtt és után is, hogy mi szlovének vagyunk, de az, hogy vannak szervezeteink, az, hogy van újságunk, tehát, hogy pezsgő kulturális életünk van, ez az, ami tulajdonképpen erősíti, neveli bennünk a szlovén öntudatot. (szlovén – érdekképviselet)

Én összességében pozitívan értékelném az elmúlt tíz évet, mert mi tulajdonképpen a rendszerváltást követően kezdtük el szervezni a közösségi életünket. Persze mindig lehetne jobb is, de azért kisebbségi alapítvány működik, lehet pályázni, bátran bárhova mehetünk és mondhatjuk, hogy ukránok vagyunk, és az állam, amennyire lehet, segít nekünk. (ukrán – érdekképviselet)

A nagyobb lélekszámú nemzetiségek sokkal több kritikát fogalmaztak meg a nemzetiségi törvénnyel és a rendszerváltás óta hatalmon lévő kormányok kisebbségi politikájával kapcsolatban. Jócskán későn jött ez a nemzetiségi törvény, már talán nincs is rá igény, már kiveszett az öntudat. Most már, amikor a fiatalok egyáltalán nem beszélnek, most már könnyű egy ilyen nemzetiségi törvényt kiadni. Szokták mondani, hogy “halottnak a csók”. (szlovák – érdekképviselet, művészet) A kritikák ellenére az elhangzott véleményekben a pozitívumok is erôteljesen hangsúlyozódtak. A 24. órában volt a rendszerváltás a nemzetiségek számára is, mert ha már a mi generációnk is elveszett volna, akkor vége. A mi generációnk megmentődött, és általunk mentődött meg, azt hiszem, most a többi is. (német – érdekképviselet)

A rendszerváltás és a kisebbségi önkormányzatiság egy kicsit fölébresztette a kisebbségi tudatot. A szerbek egyébként tényleg nem voltak híresek arról, hogy megfeledkeztek volna arról, hogy nemzetiségiek, de azt hiszem, hogy ez a fajta önkormányzati rendszer hatékonyabbá tette, és egy kicsit megmozgatta ezeket a gondolatokat az emberekben. (szerb - média)

Akadtak a roma interjúk között is olyanok, amelyekben a rendszerváltás nemzetiségi identitásra gyakorolt hatását pozitívan értékelték a megkérdezettek. A rendszerváltásnak egyetlen pozitív következménye volt a cigányság esetében, hogy szabadon gyakorolhatja nyelvét, kultúráját, ha szükség van, akkor a bíróságon, rendőrségen tolmácsot kérhet, cigányul beszélhet, cigány nyelvből vizsgázhat, és így tovább. (roma – érdekképviselet) Jövôkép

Válaszadóink rendkívül borúlátóan nyilatkoztak csoportjuk jövőjéről és az előttük álló lehetséges fejlődési utakról. Mind a 97 mélyinterjú során felvetődött a kisebbség hátralévő éveinek száma, tehát az a kérdés, hogy ki mennyi évet jövendöl még saját csoportjának. Magáért beszél az a tény, hogy a legtöbb megkérdezett gyakorlatilag már megkezdte a “visszaszámlálást”, azaz a nemzetiség fennmaradásának csupán néhány évet vagy évtizedet jósol. A nagyobb létszámú csoportok mindenesetre valamivel hosszabb idôt tételeznek, mint a magyarországi gyökerekkel nem rendelkező, kisebb létszámú nemzetiségek.

Sajnos a kép 50 százalékkal rosszabb lesz 15 év múlva, hacsak nem változik meg az államnak a hozzáállása. Mert mindig azt mondják, hogy nincs rá pénz, pedig a kisebbségekre kell, hogy legyen pénz... (horvát – érdekképviselet)

Nem egy gyökerekkel rendelkező kisebbség a görögség, idevándoroltak, és az asszimilációt figyelembe véve, nem hiszem, hogy 10-15 év múlva beszélhetünk majd görög kisebbségről. (görög - média)

15 év múlva a jelenlegi ifjúsági generáció veszi át az egyesületet és az önkormányzatot, azaz ezt a közösség-irányító feladatot. Mivel ezek a fiatalok még ebben a közösségi szellemben nevelkedtek, tehát ők tovább viszik. Hogy 30 év múlva mi lesz arról, már nem vagyok meggyőződve... (bolgár – érdekképviselet)

A cigányság képviselőinek kérdésfeltevése, eltérően a többi nemzetiségtől, arra irányul, hogy mennyi esztendőbe telik a hazai cigányság súlyos szociális helyzetéből való kilábalása, a leszakadás mérséklése. A válaszadók többsége nem csupán a gazdasági felemelkedésben látja a romák helyzetének javulását, szerintük politikai akaratra és alapvetően a magyar társadalom gondolkodásának megváltoztatására van ahhoz szükség, hogy a hazai romák megtalálják helyüket a társadalomban. A jelenlegi helyzet siralmas, de ha a jelenlegi kormány elindul egy pozitív úton, elképzelhető, hogy 10-15 év múlva már lesz eredménye. De egyébként szerintem kb. 200 évre lenne szükség ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. Nem vagyok pesszimista, csak realista. Ehhez a többségi társadalomnak kellene az első lépéseket megtennie, mert a cigányság nem teheti meg, nincsenek lépései, csak ami ki van jelölve. (roma – érdekképviselet, művészet)

Hogyha nem lesz rasszizmus vagy nem lesz megkülönböztetés, vagy legalábbis csökkenő tendenciát fog mutatni és a polgárosodásnak és az egyenjogúságnak feltételei lesznek, akkor a romáknak egy jelentős része, az én megítélésem szerint a fele képes lesz fölzárkózni, a másik fele viszont végérvényesen lecsúszik. Amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak, úgy a romák 90 százaléka nem lesz képes a túlélésre... úgyhogy én nagyon keserűnek látom a jövőt. (roma – civil szféra)

Láthattuk, hogy a kisebbségek ügyében érintett és azok fennmaradásáért küzdő személyek valamennyien tehetetlenül állnak a csoport fennmaradását igen kedvezőtlenül befolyásoló asszimilációs folyamatokkal szemben. A csoportot a többi csoporttól megkülönböztető nyelvi és kulturális jegyek háttérbe szorulása, az idősebb generációk által még ápolt hagyományok és nyelvjárás egyre radikálisabb elutasítása hatja át a hazai nemzetiségek minden életszféráját. A helyzet tragikumát kiemelő véleményektől a némileg optimistább, a jelenség természetességét hangsúlyozó állításokig sokféle nézettel találkoztunk. A romák pesszimizmusa elsősorban a csoportjuk és a társadalom többi része között tátongó, behozhatatlannak tűnő szociális hátrányból és az integráció kudarcából fakad.

Nyelv és kultúra

Nyelvvesztés és asszimiláció

Az egyre erősödő asszimiláció következtében e csoportok tagjainak nemzetiségi identifikációjában - a közösségi lét egyéb dimenzióinak háttérbe szorulása miatt - a nyelv többé-kevésbé kizárólagos szerepet tölt be(7). Annak ellenére, hogy - mint példák sora bizonyítja - a nyelvvesztést követően még huzamosabb ideig fennmaradhat a csoport-összetartozás tudata, a hazai nemzeti kisebbségek általunk megkérdezett elit tagjainak többsége a nyelvváltás(8) jelenségét azonosítja a közösségi lét hanyatlásával.

A magyarországi kisebbségek szinte mindegyike a teljes nyelvváltás küszöbén áll. Azok a mély történelmi gyökerekkel rendelkező hazai szlovákok, németek, románok és horvátok, akik a magyar közeg hatásai ellenére több száz éven keresztül fent tudták tartani nyelvüket, kultúrájukat, mély megrendüléssel és sokszor értetlenül állnak az utóbbi 50 esztendő során végbement gyors nyelvvesztés jelensége előtt.

Nekem nagy csalódás volt, amikor visszamentem tavaly forgatni a szülőfalumba, és próbáltam a gyerekekkel szlovákul egy kis riportot készíteni, de nem lehetett. Nem is értik, amit kérdezek. (szlovák – média)

Döbbenetes, hogy egy teljesen tiszta, mindig is horvát családban megszűnik a nyelvhasználat, és egyszer csak a nagyszülőkkel már nem tudnak kommunikálni. (horvát – civil szféra)

Egyedül a gazdag magyarországi múlttal rendelkező szerb nemzetiség mára létszámban igencsak kicsire csökkent magjának képviselôje említette büszkén, hogy a magyarországi szerbség a többi kisebbséghez képest kevésbé vesztette el nyelvét, kulturális hagyományait. Sok helyütt, ha megkérdezed, hogy mi a nemzetisége és mi az anyanyelve, akkor nagy különbségek vannak, nálunk ez nincsen. Tehát az identitás nagyon fontos eleme a nyelv. Van sok hely, ahol nagyon leromlott a nyelv, a kiejtés, a szókincs, de mégis használják a nyelvet. (szerb – érdekképviselet)

Fenn lehet tartani a családban a nyelvet Lóréven, sőt én azért úgy látom, hogy még Budapesten is, tehát ahol nem vegyes házasságban élnek az emberek, ott azért a családi közeg egy nyelvtanulási szinthez elegendő (...) (szerb – érdekképviselet)

Emellett több szerb és horvát válaszadó is egy ellentétes folyamatról számolt be annak köszönhetően, hogy a Jugoszlávia területén zajló háborús események számos negatív következménye mellett a volt Jugoszláviából Magyarországra áramló menekültek, emigránsok, átutazók nyelvi szempontból pozitívan hatottak a kisebbségekre. Talán ez az ideiglenesen most itt élő, dolgozó jugoszláv réteg is egy olyan réteg, amely egy vérátömlesztő funkciót tölt be, és ez is segíti a megmaradást. (szerb - oktatás)

A közeljövőnek a sorsa attól is függ, hogy az újonnan jöttek, vagyis idetelepültek hogyan tudnak beintegrálódni ebbe az ősi szerb közösségbe. Mennyire tudja a közösség befogadni őket, és mennyire tudják ők a közösségnek a mondanivalóját és az eddigi életvitelét elfogadni, és hogyha ez pozitívan sikerülne, akkor, azt hiszem, hogy a szerb kisebbség vérátömlesztésen esne át, és - mint tudjuk - egy egészséges vérátömlesztés pozitívat jelent. (szerb - média)

Kilencven után azért egy kicsit másképp alakult, talán a háború miatt. Voltak itt nálunk horvát menekültek, 84 gyereket fogadtunk, akik több mint négy hónapig itt voltak, házaknál voltak elszállásolva egyesével, kettesével; nálunk hárman is voltak, természetesen ezek a kapcsolatok nem szakadtak meg. (horvát – érdekképviselet)

Azok a személyek, akik az asszimilációt természetes folyamatként és a kétnyelvűséget az asszimiláció velejárójaként értelmezik, nyilvánvalóan sokkal nagyobb könnyedséggel kezelik a nyelvvesztés jelenségét is. Tevékenységükkel ők is igyekeznek a nyelvváltást nyelvoktatás és kulturális események szervezésével lassítani, de a folyamatot legtöbben nem tragédiaként, hanem a kultúrák természetes keveredésének következményeként élik át. Úgy tűnik, hogy ezek a kisebbségiek kevésbé ragaszkodnak görcsösen a nemzetiségi nyelv kizárólagos használatához, legyen szó akár hivatalos rendezvényről vagy családon belüli kommunikációról. Ebbe a csoportba főként a kis létszámú nemzetiségek sorolhatók, közülük is leginkább a hazai lengyelek, bolgárok és görögök. Természetesen volt ez, amit mi úgy nevezünk, hogy a szív emigrációja, amikor a lengyel lányok férjhez mentek magyar fiúkhoz és így a gyerekek vegyes gyerekek lettek. (...) A gyerekek itt nálunk, a vasárnapi iskolában jobban beszélnek magyarul, de az a fontos, hogy akarnak lengyelül tanulni. (lengyel - civil szféra)

Mivel az itteni bolgárok, főleg ötventől lefelé, tökéletesen kétnyelvűek, mindenki tudja, hogy a másik így is, úgy is megérti, tehát úgy beszél, ahogy könnyebb. Tehát ha valamilyen szó eszébe jut magyarul, akkor azt magyarul mondja. (bolgár - média)

A hazai nemzetiségek között ugyancsak kicsinek számító örménység esetében, a nyelvváltás nem az elmúlt 40-50 év fejleménye. A kisebbség nagyobb százalékát kitevő, hazánkban a XVII. században letelepülő erdélyi örmények teljesen elvesztették őseik anyanyelvét, szemben az 1915-ös népirtás során diaszpórába, így Magyarországra is kerülő másik örmény csoporttal, akik még beszélik a nyelvet, és tartják a kapcsolatot az anyaországgal. A nagyfokú asszimiláción átesett örménység esetében tehát nem az anyanyelv fenntartása, hanem a kultúra ápolása és a nagy csoportszervező erővel bíró, keresztény vallás megőrzése áll a közösség törekvéseinek középpontjában. Örményül a többség csak néhány szót ismer, én az imának az elejét tudom örményül. Hiába, 350 év, az 350 év, tehát anyanyelvünket mi teljesen elvesztettük. (...) A 38 fonémából álló örmény nyelvet az európai ember nem tudja elsajátítani és alkalmazni, csak akkor, ha azt már gyermekkorában megtanulta. Sajnos a hazai örménység számára ez a nyelv már nem elsajátítható. (örmény – civil szféra, érdekképviselet)

Generációs különbségek a nyelvhasználatban

A nemzetiségi nyelv használatának átstrukturálódása kitűnően nyomon követhető, ha megvizsgáljuk a különböző generációk eltérő nyelvhasználatát és az eltérések okait. Egy-két fent említett, nyelvi szempontból speciális hazai nemzetiség esetétől eltekintve, minden csoportnál az a jelenség figyelhető meg, hogy az idősebb korosztály szinte kizárólagosan a kisebbségi nyelvet használja, vagy részesíti előnyben.

A legidősebb generációval szemben nem lehet kifogás, azok még beszélik (a horvát nyelvet) tehát inkább az van, hogy talán magyarul sem tudnak sokan. (horvát – média)

Az első generáció sohasem tanult meg jól magyarul, erős akcentussal beszélik a magyart. Tehát az ő számukra egymás közt a kommunikáció a görög és az általuk szervezett rendezvények hivatalos nyelve is a görög. (görög - tudomány)

A középgeneráció tagjai többnyire, mivel szüleiktől a dialektust hallották gyerekkorukban, értik a nyelvet, esetleg szüleikkel nemzetiségi nyelven kommunikálnak. Ez az a korosztály (35-45 év körüli emberek), amely a 60-as évek iskolai reformjainak köszönhetően már nem, vagy csak részben vett részt anyanyelvi oktatásban. Megkérdezettjeink szinte kivétel nélkül ebbe a kategóriába sorolhatók, legtöbben kétnyelvű vagy alacsony hatékonyságú, nemzetiségi nyelvoktató iskolákba jártak, így érthető, hogy közülük sokan első helyen a megváltozott oktatási rendszert okolják a gyors nyelvváltásért. A most 30-40 éves fiatalok már nem tanulták a szlovák nyelvet az iskolában, az ő szüleik hiába beszéltek szlovákul otthon, nem volt, aki a gyereknek átadja, hisz az a heti két óra nulla. A heti négy órás szlovák oktatás sem hoz sokat, ha otthon nem kommunikálnak szlovákul. (szlovák – érdekképviselet)

A mi korosztályunk talán még az utolsó, de tényleg, a negyvenesek azok, akik még értik a svábot. (német – érdekképviselet)

Az igazi nyelvvesztés valójában e középgeneráció gyermekeinél következett be, azaz a ma 15-20 éves korosztály tagjai gyakorlatilag már egyáltalán nem beszélik a nagyszüleik által még ma is használt nyelvváltozatot.

A magyarországi szlovákok között már senki nem beszél otthon a családban a gyerekekkel szlovákul. A gyerekek 25-30 éve egyáltalán nem tudnak szlovákul, úgy mennek szlovák iskolába, hogy egy kukkot nem tudnak szlovákul. (szlovák – érdekképviselet, tudomány)

Most a napokban olvastam egy statisztikát, egy felmérést csinált a mi országos tanfelügyelőnk, és őszerinte a ma iskolába járó gyerekeknek 94 százaléka nem tudja a nyelvet, tehát úgy jön az iskolába, nulla nyelvtudással; ha ez igaz, ez borzasztó... (horvát – érdekképviselet, oktatás)

A modernizáció következtében megváltozott a családok életvitele, a városi munkavállalással sokan a zárt nyelvi közeget képező nemzetiségi falvak elhagyására kényszerültek. A városba költözéssel felbomlottak a több generációból álló nagycsaládok és a nagyszülők elvesztették a gyerekek nyelvi szocializációjában korábban játszott fontos szerepüket. Az elmúlt 40 év eseményeinek nemzetiségekre gyakorolt kedvezőtlen hatása, a vegyes házasságok, a szülők motivációjának hiánya ahhoz, hogy a gyerekükhöz anyanyelvükön szóljanak, a fiatalokat az élet minden szférájában érő magyar nyelvi hatások és az anyanyelvi oktatás szerepének meggyengülése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a nyelvváltás igen gyorsan, néhány évtized leforgása alatt következzen be. Ott, ahol iskola nincs, meg pap, ott nincs semmi sem. A hatvanas években megszüntették a kisebbségi iskolarendszert, a kistelepüléseket agyonütötték, papok ugye nem is voltak nagyon, anyanyelvű papok meg pláne nem, a kulturális intézmények az 50-es években fellendültek egy kicsit, de ma már egy kultúrházba nem megy be normális ember, azért, hogy televíziót nézzen, mert otthon is van neki.(...) Vannak bizonyos klubok, amik valamilyen szisztéma szerint bizonyos gyakorisággal összeülnek egy kultúrházban, és azt mondják, hogy most leülünk, és ezt a klubbot tartjuk itten. De ez semmi gyakorlatilag. Nincsenek már a fiatalok benne, tehát nem tudnak megújulni, és már halódik az ügy. (horvát – érdekképviselet)

Nemzetiségi újjáéledés

A kilencvenes évek elejétől kezdődően nemzetiségi újjáéledésnek nevezhető folyamat csírái kezdenek kibontakozni Magyarországon. Minden nemzetiség több-kevesebb sikerrel kulturális egyesületeket alakított, amelyek igyekeznek a közösség minél szélesebb rétegeit mozgósítani. Számtalan hagyományőrző szervezet alakult, amelyek tevékenységi köre - főleg a nagyobb kisebbségeknél - rendkívül széles skálán mozog (vallási közösség, nyelvápoló klub, tánccsoport, kórus, fiatalok egyesülete, turisztikai egyesület, néprajzi egyesület, stb.). E közösségek egy része, úgy tűnik, valamelyest mobilizálni tudja a népi hagyományoktól és a nemzetiségi nyelvtől eltávolodott fiatal nemzedéket.

Volt egy olyan periódus, amikor kevésbé gyakoroltuk ezeket a hagyományokat, de az aktivizálódással párhuzamosan egyre inkább visszajönnek, és a fiatalabb generációk is kezdik magukévá fogadni ezeket. Nagyon sok fiatal látogatja a hagyományőrző klubokat, a gyerekek élvezettel csinálják és kezdik otthon is gyakorolni. (görög – érdekképviselet)

Én annak örülök leginkább, hogy az utóbbi hat évben a fiataloknál is felelős érdeklődés tapasztalható, táncházakban vesznek részt, több ifjúsági tánccsoportunk, egyesületünk van. Rendszeresen tartunk aprók táncát, óvodás, kisiskolás gyerekek jönnek hetente rendszeresen néptáncot tanulni. (bolgár – érdekképviselet)

A határmenti anyaországgal rendelkező kisebbségek elit tagjai abban reménykednek, hogy a szomszédos országokkal beinduló gazdasági kapcsolatok kedvező hatással lesznek a nemzetiségi nyelv fennmaradására, és ösztönözni fogják a fiatalokat a nyelvtanulásra. Mégis csak a határ mentén élünk, és talán megindul a két ország között egy élő kapcsolat... Kialakul egy olyan réteg, egy olyan fiatal réteg, amelyik ismeri a román nyelvet, és amelyik alkalmas lesz arra, hogy akár üzleti téren, akár bármilyen téren kommunikációképes legyen egy határmenti másik országgal. (román - oktatás)

Ha az Európai Unió tagja lesz Magyarország és Szlovénia is, akkor tulajdonképpen a határok elmosódnak, és nemcsak Ausztriába járnak majd dolgozni tőlünk, hanem majd Szlovéniába is, és ez nagyon jót fog tenni annak érdekében, hogy a munkahelyen is szlovénul beszéljenek majd. (szlovén – érdekképviselet)

Horvátország önálló lett, megindultak a gazdasági kapcsolatok, a shopping turizmus. Egyre több ember, aki még pár éve nem akarta tanulni, észrevette, hogy szüksége van a horvát nyelvre. Volt tanítványaim kint piacoznak,... és kérdezem, hogy na mi van, azt mondja, olyan jó, hogy tanultam horvátul, most annyira jó, mert ebből él. (horvát – média)

Nyelvjárások és az irodalmi nyelv

A hazánk területén élő nemzeti kisebbségek szinte mindegyike több nyelvjárási csoportra tagolódik. A román nyelv esetén például megkülönböztetjük a máramarosi, a kőrösvidéki és a bánáti dialektust; a németeknél keletfrank, rajnai frank, moselfrank, bajor-osztrák és alleman nyelvi közösségekről beszélünk; a horvátok sokác, bunyevác, bosnyák és gradistyei nyelvjárást beszélő csoportokra oszlanak(9). Ezek a főleg az idősebb generáció által beszélt dialektusok a legtöbb nemzetiség esetében elszigeteltségük miatt különböznek attól az irodalmi nyelvtől, amelyet az anyaország lakossága használ, és amelyet a gyerekek az iskolában tanulnak. Teljesen egyértelmű, hogy ezek a nyelvjárások a végső kihalás stádiumában vannak és semmiféle nyelvi mozgalom nem képes az újjáélesztésükre.

A hazai németeknél igen tisztán nyomon követhető ez a jelenség. A német nyelv kitüntetett helyzetben van a többi kisebbségi nyelvhez képest, hiszen világnyelvről van szó, és a nemzetiségi területen kívüli hasznosíthatóságához semmiféle kétség nem fér. Ebből következően a német származású gyerekek sokkal szívesebben sajátítják el anyanyelvük irodalmi változatát, mint más nemzetiségi gyerekek. Így a német nyelv elterjedtsége ellenére a nagyszülők generációja által beszélt nyelvjárások a teljes eltűnés fázisában vannak.

A napokban forgattam nyelvjárási klubbot létrehozó fiatalokkal, és rájöttem arra, hogy milyen érdekes, mindenki milyen zavart volt, mert nem szokta meg, hogy nyelvjárásban fiatal fiatallal beszéljen; azt szokta meg, hogy egy idős szól hozzá, és ahhoz beszél (német – média)

Az én lányom az elején nem akarta megérteni, hogy miért kell neki németül tanulnia akkor, amikor többnyire otthon is magyarul beszélünk. És ez ment negyedik osztályig, Akkor kiment Németországba tanulmányi kirándulásra. Utána már nem tiltakozott. (német – civil szféra)

Jellegzetességek a cigányság nyelvhasználatában

Nyelvi szempontból speciális helyzetben van az ország legnagyobb kisebbsége, a cigányság(10), hiszen különböző közösségeinek nyelvhasználata között nemcsak dialektusbeli különbségeket fedezhetünk fel, hanem teljesen eltérő nyelvet találunk a romák három leginkább elkülöníthető csoportjánál. A többségben lévő, úgynevezett magyar vagy zenész cigányok a XIX. század óta magyar nyelven beszélnek, szemben az oláh és a beás cigányokkal, akik mai napig megőrizték nyelvüket. Az oláh cigányok azt a romani nyelvet beszélik, amelyet a legtöbb európai cigány beszél, és ami szerintük az ősi cigány nyelv, míg a beások a román nyelvnek egy XIX. századi formáját használják.

A nyelv és kultúra átörökítésének és intézményes keretek között való oktatásának kérdése tehát sajátosan vetődik fel a cigányság esetében. A romák különböző csoportjait reprezentáló interjúalanyok véleményei jól tükrözik a kérdés összetettségét és a nyelvvel kapcsolatos állásfoglalások sokszínűségét, hiszen nyilvánvalóan eltérő szempontrendszereket vetnek fel az eltérő nyelvi kultúrák képviselői.

Nálunk a 7-800 ezres tömegből talán 200 ezren beszéljük magát a nyelvet. A másik probléma, hogy nincs az országon belül egy egységesen elfogadott cigány nyelv. Tehát a beás azt mondja, hogy az övé az eredeti cigány nyelv. Vannak a csurárok, ők azt mondják, hogy az a nyelvjárás, amit ők beszélnek, az eredeti, azt kell oktatni. Mi oláh cigányok azt mondjuk, hogy a mi nyelvünk az, mert a mi nyelvünkön egész Európában, bárhova megyünk, tudunk beszélgetni a cigányokkal (...) És nincs egy egységes nyelv, amit lehetne oktatni. És amíg ilyen nincs, addig én ezt nem tudom elképzelni, hogy lehetne oktatni az anyanyelven. Most ezen háborúzzunk össze a beásokkal, most ezen legyenek összetűzések, hogy most melyik nyelvet oktassuk? (roma – érdekképviselet)

Az, hogy “nyelvében él a nemzet” vonatkozik a cigányságra is. Tehát akkor, amikor a kultúránkat meg akarjuk mutatni, és a törvényben előírt jogainkat akarjuk gyakorolni, ami kulturális autonómiára vonatkozik, akkor ehhez elengedhetetlen a nyelv, merthogy nyelvében él a nemzet, és ez vonatkozik a kultúrára, az irodalomra és a médiára is. ( roma – érdekképviselet)

A nyelvüket még őrző beás és oláh cigányok, a magyar cigányokhoz hasonlóan nagyfokú asszimiláción mentek keresztül az utóbbi ötven esztendő során. Emellett a cigány nyelv átörökítését nehezíti az a tény, hogy a cigány és beás nyelvnek mind a mai napig nincs egy mindenki által elfogadott, írott nyelvi formája.(11) A nyelvvesztés mögött áll a romákat évszázadok óta sújtó és a rendszerváltás óta sem gyengülô etnikai diszkrimináció is. Mária Terézia idejében vesztettük el a nyelvet, mert aki cigányul beszélt, az nem volt jó, és az őseink próbáltak asszimilálódni, hogy túléljék ezeket a helyzeteket. Ma sem jó Magyarországon cigánynak lenni, és ezért elfelejtettük a nyelvünket. Egyébként azoknál, akik most még beszélik a nyelvet, az oláh cigányok vagy a beás cigányok, több családban a gyermekek már nem beszélik náluk sem a cigány nyelvet, és hát ez nagy baj. Azért van ez, mert nekünk nincs anyaországunk, a másik, hogy Magyarországon nem jó cigánynak lenni, és mindenki szeretne, tisztelet a kivételnek, nem cigány lenni. (roma – civil szféra, érdekképviselet)

Következtetések

A magyarországi kisebbségek anyanyelvéről és nyelvhasználatáról a mélyinterjúkból kapott ismereteinket összegezve, levonhatjuk azt a következtetést, hogy e kisebbségek mindegyike a nyelvváltás végső stádiumában van. Ez a megállapítás maga után von számos, a hazai kisebbségek jövőjével kapcsolatos problémát. Joggal merül fel például az a kérdés, hogy egy, a nyelvét többé-kevésbé elvesztett közösség milyen módon biztosíthatja hagyományos kultúrája folyamatos megújulását. Természetesen lehetetlen olyan választ találni erre a kérdésre, amely a nyelvi és kulturális szempontból meglehetősen változatos hazai kisebbségek mindegyike számára egyaránt érvényes illetve elfogadható lenne.

Megfigyeléseink arra engednek következtetni, hogy egy, a nyelvét és tömeges társadalmi bázisát elvesztő nemzeti vagy etnikai kisebbség fennmaradásának is lehetnek esélyei. Feltétele lehet az asszimiláció ilyen típusú leküzdésének a közösség politikai emancipációja és kulturális önszerveződése, hiszen a csoport belső kohéziójának intézményi erősítése növeli a közösség tagjainak kisebbségi hovatartozásra irányuló igényét is. Az anyaországgal rendelkező nemzetiségek esetén óriási jelentősége lenne a csoport anyaországgal kialakított kötelékeinek is. Az így kialakult kapcsolatok szintén éleszthetik az egyre inkább feledésbe merült nyelvet és nemzetiségi identitást. Egyúttal elmondható az interjúkban megfogalmazott, sokszor nagyon ambivalens vélemények alapján, hogy ma Magyarországon több, egymásra ellentétesen ható tényező határozza meg az asszimiláció ütemét, így nehéz lenne megjósolni a nemzetiségi és etnikai kisebbségi csoportok jövőjét.

JEGYZETEK
(1) Kende, A. - Kosztandinidisz, D. - Szilassy, E.: Tömegkommunikáció a kisebbségek szolgálatában? –Elemzés a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek és a média kapcsolatáról. JEL-KÉP, 1999/1.

(2) Tanulmányunk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Párbeszéd Program Alapítvány támogatásával, 1997-98-ban az ELTE Kisebbségkutató Intézetben készült kutatás eredményeiről számol be. A támogatók mellett köszönetet szeretnénk mondani Radó Péternek módszertani tanácsaiért és Örkény Antalnak a kutatás feltételeinek megteremtéséért.

(3) Lásd a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényt

(4) Az asszimiláció elméleti megközelítéseire ebben a tanulmányban nem térnénk ki, fogalmainkat elsősorban az amerikai (kisebbség)szociológia és szociálpszichológia eredményeiből és elméleteiből merítettük. Lásd például Armstrong, J. A. (1982) Nations before Nationalism. Chapel Hill: The University of North Carolina Press.; Gordon, M. M. (1964) Assimilation in American Life, the Role of Race, Religion and National Origins. New York: Oxford University Press.; Smith, A. D. (1986) The Ethnic Origins of Nations. London: Blasil Blackwell.

(5) Az identitás, nemzetiségi identitás vagy kisebbségi identitás fogalmának értelmezésében a szociálpszichológiában széles körben elfogadott definíciókra támaszkodunk, lásd például Tajfel, H. (ed.) (1982) Social Identity and Intergroup Relations. Cambridge: Cambridge, U.P.; Giles, H. (ed.) (1977) Language, Ethnicity and Intergroup Relations. London, New York and San Francisco: Academic Press

(6) Fehér I. (1993) Az utolsó percben - Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Budapest: Kossuth Kiadó.

(7) E témáról lásd bővebben: Radó P. (1992) Asszimiláció és nyelvhasználat (Nemzeti kisebbségek Magyarországon). Budapest: Citoyen Kiadó.

(8) Nyelvváltáson azt a folyamatot értjük, amely során a többségi nyelv (magyar) használata kizárólagossá válik a kisebbségivel szemben, azaz felváltja a csoport által korábban használt nyelvet vagy nyelvjárást. A nyelvváltás fogalma mellett “nyelvvesztéssel” is jelölhető ez a folyamat.

(9) Radó, P. (1992) Asszimiláció és nyelvhasználat (Nemzeti kisebbségek Magyarországon). Citoyen Kiadó és Gyurok, J. (1998) A magyarországi horvátok. Pécs: Gálos Nyomdász kft. 36-37. old.

(10) A cigány kultúrával és nyelvvel kapcsolatos legfontosabb problémákat bővebben Roma Parlament Szakértői csoport (1992) A cigányság problémavilága. (szakértői tanulmány)

(11) A cigány nyelv írásos kodifikációján jelenleg több nyelvész és cigánykutató dolgozik, többek között Marcel Courthiade és Donald Kenrick. Lásd Courthiade, M. La standardisation du romančs, és Kenrick D. L’évolution d’une langue littéraire romani; ou en sommes-nous? In: Patrick Williams (ed.)(1989) Tsiganes: Identité, Evolution. Paris: Syros Alternatives. (375-384. és 395-401. old.); Courthiade M. “A közös romani ábécé”. Amaro Drom, 1998/3. (24-30. old.)