Lengyel Balázs, az Újhold-alapító, elsõ és utolsó szerkesztõje kb. 2500 levelébõl válogatta Buda Attila azt a 310 levelet, amelyek kiadására az Enciklopédia Kiadó vállalkozott. A sajtó alá rendezõ szerint a Lengyel Balázshoz írt eme 310 levél közül mindössze 14 darab közreadott. „Kiválasztásuk tartalmi szempontja elsõsorban az volt, hogy illusztrálják a magyar irodalom elõtt 1945-46 után fokozatosan bezáruló, majd a 80-as évektõl ugyanígy megnyíló világot."

A kötet hátlapján ez a bõvebb tájékoztatás olvasható:

„Az Újhold, a Nyugat örökébe lépve, elsõ számától kezdve a mûvészi igényességet, a szabad véleményalkotást és a kultúra által mozgatott polgári életfelfogást képviselte. Mindezt nem sokáig tehette, hiszen fennállása mindössze másfél évig, 1946 októberétõl 1948 májusáig tartott. Feltámadására több mint negyven év után nyílt ismét lehetõség, ami elsõsorban a fiatalságuk eszményeihez ragaszkodó alkotóknak, valamint Lengyel Balázsnak, az egykori szerkesztõnek volt köszönhetõ. Errõl vallanak e kötet írói: mûvészek s tudósok egyaránt. Álljon itt mutatóba néhány név: Áprily Lajos, Cs. Szabó László, Földényi F. László, Gergely Ágnes, Göncz Árpád, Grendel Lajos, Határ Gyõzõ, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Kenyeres Zoltán, Keresztury Dezsõ, Kornis Mihály, Kovács Sándor Iván, Kulcsár Szabó Ernõ, Márai Sándor, Nádas Péter, Nemes Nagy Ágnes, Németh G. Béla, Örkény István, Pilinszky János, Poszler György, Rába György, Rónay György, Rónay László, Somlyó György, Szabó Magda, Szabolcsi Miklós, Székely János, Tandori Dezsõ, Tarján Tamás, Tüskés Tibor, Vas István, Walkó György. Soraik, üzeneteik átfogják a 30-as évek végétõl a 90-es évek végéig tartó idõszakot, s ily módon a folyóirat és az irodalmi mozgalmak története mellett, Magyarország utolsó évtizedeinek is különleges keresztmetszetét adják."

Nemes Nagy Ágnes levelesládája megjelent (szerk. Lengyel Balázs, Kerek Vera, 1995), mégis egy általa írt levelet választottunk ki a 310 közül. 1944 riadalmát és várakozásait dokumentálja:

Drágám, kis Lelkem,

oly szomorú vagyok. Most hallottam a rádióban a rendeleteket, amelyekrõl azóta bizonyosan tudsz. Oly tökéletes magány ilyen dolgokat ilyen családban, mint az enyém, hallani. Na mindegy, ne részletezzük. „Gyökértelen" (1) vagyok és kész. Fõ, hogy ránk nem vonatkozik.

Olyan megsemmisülési érzésem van, amit néha az emberek évfordulókon, vagy nyári éjszaka, szabad illatos ég alatt [!]. „Jaj, milyen egysejtû parány vagyok, - hínár vagyok, hal vagyok, - hol vagyok?" S ami talán önmagunk kicsinységének tudatánál is rosszabb: remé-
nyeimet is kicsinynek érzem. Hol az irodalom? Milyen „oszló tajték a tengeren", milyen könnyû, habos fodrán, milyen rémes fölösleg. Ki bánja Csokonait és az ionicus a minore-t (2)? De ki volt Ronsard vagy Huxley, (3) vagy Flaubert is? És Rilke? Nem érzed milyen „kultúrfeleslegek" vagyunk? Kinek kellünk mi, hol a helyünk? Szántanod kellene tudni, nekem meg dagasztani, sokkal töményebben megfelelnénk humánus szükségleteinknek. S ezt nem ironikus hangsullyal mondom, hanem bizonytalanul, a kezdõdõ hittel hangszálaimon. Bízom benne, hogy mi túléljük. De aztán mi lesz? Gyere, olvassunk sürgõsen pionír-regényeket: megtanulunk fát dönteni, csónakot faragni, káposztát termelni. Emlékezz Robinsonra, a sültkrumpli feltalálásának örömére, kecskefejésre és a varratlan bõrnadrágok összeállítására. Milyen csinos leszel Balázska, egy ilyen sveifolt bõrnadrágban. Elképzellek, s kissé felvidulok. - Látod, milyen groteszk a fantáziám. Annyira kihegyezem a realitást, hogy már irreálissá válik. De mostan elmegyek aludni, mert az alvás bizony [!], s holnap folytatom. Aludj jól, édes kicsikém! Szeretlek.

Édesem, drága Balázs,

megkaptam ma reggel a Kuthyt (4) s nagyon aggódom. Nem kapod a leveleimet? Számításom szerint tegnapelõtt, de legkésõbb tegnap kellett kapnod tõlem valamit. Tegnap újra írtam - a házasságunkról - ezt ma kéne megkapnod. Tegnap este pedig egy harmadik levelet kezdtem, amit ezzel együtt elküldök. Igen, okvetlenül megesküszünk husvétkor, nem fontos semmi, nincs mire várnunk. Sõt, valószínûleg tudod, hogy az iskolákat ma vagy holnap (ápr. 1.) bezárják, tehát nem kell bejárnom, nyugodtan leköltözöm Hozzád Mihályfalvára (5), s pedagógiai vizsgára feljövök pár napra. Huszti (6) azt mondta, hogy egyetemi vizsgák elõreláthatólag lesznek. - Egyre jobban érzem én is, hogy nincs más megoldás, nincs mire számítanunk, anyagiak se fontosak. Istenem, hiszen végeredményben fiatalok vagyunk, nem vagyunk se betegek, se ostobák, még zsákhordásból vagy házitanításból is megélünk. S különben is, olyan nehéz nélküled. Nem csinálok semmit, semmit, semmit, egyetlen foglalkozásom, hogy Téged várlak. De ezt nagyon intenzíven csinálom. Távolléted magába szív, mint valami állandó olvadás, felolvadok, szublimálásban az utánad való vágyban. Ahogy Gogoly mondja: valósággal elkeskenyedett és fölemelkedett a földrõl, annyira figyelt a távol[od]ó szóra. - Ami az esküvõ részleteit illeti, arról már írtam, remélem meg is kaptad már, kérlek válaszolj hamar, és kérlek, ne szenvedj! Nem is tudod mennyire szeretlek. Édes egyetlenem. Csók:

Ágnes

Aki a hat lábjegyzet alapos magyarázataira kíváncsi, vegye elõ Lengyel Balázs leveleskönyvét és nyissa ki a 13. lapon.