A XIX. század elsõ évtizedeiben egyre erõsebb igény támadt egy új Zrínyi-kiadásra, fõleg az eruditus közönség irányából. (1) Az elsõ, és mindaddig egyetlen, Cosmerovius Máté-féle 1651-es bécsi Syrena-kiadásból már csak elvétve lehetett példányt találni (például Kazinczy könyvárusnál akart magának beszerezni egyet még 1786-ban, de az ár még Ráday grófnak is túl magas volt, s inkább megajándékozta két saját példánya közül az egyikkel), (2) és Forgách Simon 1705-ben II. Rákóczi Ferencnek ajánlva kiadott Áfiuma is ritkaságnak számíthatott, amit bizonyít az Áfium kéziratos másolatainak nagy száma. A közönségigény mellett persze egy másik szempont is közrejátszhatott az eposz újrakiadásában: Európa nemzetei közül egyre több dicsekedhetett újonnan felfedezett eposzokkal, melyeket a publikálók irodalmuk történetének élére állíthattak: Milton Elveszett paradicsomát félszázados feledés után a XVIII. század elsõ évtizedében Joseph Addison, a The Spectator híres kritikusa helyezte Vergilius és Homérosz fölé egy hosszú tanulmánysorozatban, majd következett Macpherson álfelfedezése, az Osszián (1762-65). Fingal királynak és fiának holdvilágos történetei hatalmas lelkesedést váltottak ki az érzékeny lelkû közönségbõl (gondoljunk csak az ifjú Wertherre): magyarra épp Kazinczy fordította le teljes egészében (Fingal király nevét óvatosan Fjon-ghalra változtatva), Zrínyi-kiadásával szinte egyidõben (1815), úgy hogy õ maga sose fogadta el Macpherson hamisításának tényét. A német népkönyvek után a tudomány is felfedezte magának a germán hõsvilágot; a Nibelung-ének 1782-ben jelent meg elõször teljes egészében.

Nagy dicsõség várt tehát arra, aki a feledés homályából újra napvilágra hozza Zrínyit. A sok kudarcba fulladt Zrínyi-kiadás tervezet (3) után a XIX. század második évtizedében két komoly vállalkozó jelentkezett erre a feladatra: Kazinczy Ferenc, a széphalmi vezér és Döbrentei Gábor, a még fiatal nevelõ, az Erdélyi Múzeum újsütetû szerkesztõje. Trattner, a pesti nyomdász elõször Döbrenteivel, a fiatal, Németországban tanult irodalmárral állapodott meg a kiadásról, még 1814-ben, ám 1815. januárjában mégis azt írta Kazinczynak, akit már régóta foglalkoztott a kiadás gondolata, hogy nem bízik abban, hogy Döbrentei valaha is elkészülne ezzel a nagy munkával. Ezzel párhuzamosan, talán Trattnerrel is tárgyalva, Döbrentei maga is megírta Kazinczynak, hogy lemondott a kiadás gondolatáról. Azonban már 1815. évi levélváltásukban is két eltérõ koncepciójú kiadást vázolnak fel: Döbrentei Tasso epikus költészetrõl írt értekezésével, Addison Milton-értekezésével, Charles Batteux esztétikájának epikára vonatkozó részeivel, és Hugo Blair eposzösszehasonlításaival, (4) egy Zrínyi-életrajzzal és egy önálló esztétikai tanulmánnyal együtt szándékozta a Zrínyi-eposzt kiadni. Törekvése, bármennyire túlzó is, érthetõ, hiszen Ariosto és az eposz-romanzo vita óta szokás volt az újonnan felvezetett eposzokat egy bevezetõ értekezésben elhelyezni a Parnasszuson ( talán Döbrentei is A megszabadított Jeruzsálem és Az elveszett Paradicsom elé függesztve olvasta Tasso, illetve Addison értekezését).

Kazinczy azonban a hiányzó nagy magyar eposz felfedezésének tervét másképp látta. Így ír Döbrenteinek: „Barátom, a' Zrínyiász igen lelkes munka, de eggy télen készült. A' Bévezetõben elmondván mi teszi az Epicumot tökéletessé, felségessé, széppé, - mondd meg tenn-magad - mint jött volna ki eggy télen készûlt lelkes, de másolva tett mív! [...] Ha Tasso, Milton, Virgil és Homér mellett mutatod-ki a' Publicumnak, szégyenszéket fogsz vele kiállatni." (5) Döbrentei logikus ellenérve („Te is ismered a theoriákat, 's mégsem veszt elõtted a' Munka") (6) nem változtatta meg Kazinczy kiadástervének koncepcióját. Ezt jól tükrözik fennmaradt Zrínyi-jegyzetei, melyek között találunk részleteket korábbi adatgyûjtéseibõl (mint Sárközy István levelének másolata 1810-bõl), de nagyrészt az Syrena-kötet nyomtatott kiadásáról és kéziratáról 1815-16-ban készített jegyzeteket tartalmazzák. A jegyzetek ma a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának Kazinczy-hagyatékában találhatók. Mivel a Kazinczy-kéziratok katalógusa (7) csak néhány darabot vesz fel ebbõl a kolligátumból, vagy ahogy a gerincen olvasható, Kazinczy-anthologiából, érdemes ismertetni alaposan a minket érdeklõ részek tartalmát. A ma K 603-as jelzetû (korábban Vegyes 4° 31.) kötet számos fordítást, másolatot tartalmaz a Zrínyi-kiadáshoz készített jegyzeteken kívül. A Zrínyi-jegyzetek a 6a-55b lapokon találhatók a következõ rendben: 6a-9a A' Zriniász, (8) 9b-11b üres, 12a-21a Jegyzetek a' Zrínyi Manuscriptumából, 21b-23b üres, 24a-26b Margináliáim a' Zrínyi Mshoz, 27a-27b üres, 28a-29b Magyarság virágai. A' Zríniászból. Pest, 1816, 31a-31b és 33a-33b másolat Jacobus Tollius Epistolae itinerariae-jából, (9) közé toldva 32a-32b: jegyzet a Tollius kötetében idézett lónévrõl, 34a-35b üres, 36a-37b Zrínyi Miklós Hadi-Tudománya, 38a-39b üres, 40a-41b Excutienda pro Zrini, 42a-43a N. J. (Nyomárkay József) levele Kazinczyhoz 1815. márc. 17-én, (10) 43b üres, 44a-49a Forgách Simon Áfium-kiadása bevezetõjének másolata, 50a-51a másolat: a Zrínyi Miklós címszó egy ismeretlen latin nyelvû lexikonból, (11) 51b egy párhuzamos hely Gyöngyösitõl, 52a Zrínyi Miklós emlékmûve Csáktornya mellett (rajz és szöveg), 52b Sárközy István levele Kazinczyhoz (1810. szept. 10.), (12) 53a-54b üres, 55a-55b [Kazinczy Ferenc:] Zrínyi Miklós, Sziget' hõse. (13)

Mint látható, a jegyzetek nagyrészt tartalmi kivonatokból állnak (Kazinczy talán az énekek elé összefoglalókat tervezett írni, ahogy ezt Tassonál vagy Miltonnál olvashatta), ezeket csak néha szakítják meg a nyelvileg érdekes helyek kiemelései (pl. IV, 13-ból Eztet 13 viszi gyalog Legény, vagy az I, 55, 1-2 és a II, 24 darabos sorai). Jellegzetes, hogy Kazinczy mind margináliáiban, mind egyéb jegyzeteiben összesen hétszer idéz klasszikust Zrínyi szövegének párhuzamául (ötször Vergiliust (14) és egyszer-egyszer Horatiust s Ovidiust). Figyelmét inkább a nyelvi kommentárokra, s annál is inkább a nyelvi különlegességek kijegyzetelésére fordítja, sõt külön alfejezetet szentel az „a' névelõ elhagyása miatt hibás vagy szokatlan szerkezeteknek" (constructiones vitiosae propter a' elisum vel insolentes), az inverziós szerkesztéseket pedig majdnem mindenütt szó szerint kiírja. Felmerül az olvasóban a kérdés, hogy - míg pl. a Zrínyi-életrajzzal kapcsolatban aránytalanul kevés adat található a jegyzetek közt (15) - miért kötötték le Kazinczy figyelmét ezek a nyelvi jelenségek.

A válasz Kazinczy korabeli helyzetébõl adódik: a Mondolatra (1813) adott kemény Felelet (1815) után Kazinczy folyamatosan gyûjtötte az érveket a nyelvújítás lehetségessége, sõt a magyarban való szükségessége mellett, és egyik fõ támasza ebben az irodalmi régiség volt: „én azt hiszem, hogy minden jobb íróink Neologusok voltak, 's illyen Zrínyi, Pázmány, Káldy, Gyöngyösi, Szabó Dávid, Révai, Verseghy, Kisfaludy, [...] Virág, Kis, Dayka, Berzsenyi" (16) - írja a debreceniek oldalán álló Horváth Endrének 1816. június 28-án, tehát épp a Zrínyi-kiadás megjelenése táján. Az egyik legjelentõsebb támadási felületet a Tövisek és virágok szerzõjével szemben épp szokatlan inverziói szolgáltatták, és Kölcseyt, aki akkor még teljes mértékben támogatta Kazinczy törekvéseit, szintén foglalkoztatta az inverziós szórend kérdése. 1815. július 5-i levelében azt írja neológustársának, Kazinczynak, hogy a magyar nyelv, ahogy a német is önálló törzsökû, nem egy régi nyelv torzulása, mint a neolatinok, szabadon invertálódhatnak hát, ahogy a szintén õsnyelv latin, „sõt a magyar sokkal inkább, mert ahol a német négy inverziót tehet, ott tehetünk mi negyvenet". (17) Így nem csoda, hogy Kazinczy ilyen figyelemmel jegyzetelte ki Zrínyi inverzióit. Kölcseyt is hasonló filológuskodásra buzdítja: „Ha Uram Öcsém a Görög és Római classicusokban lát példát a Neologismusokra, írogassa ki. Nem elég az ilyet in generalitate mondani. Meg kell nevezni a helyet, a szót." (18) Zrínyi váratlan szavait, újításait aztán rögtön csatarendbe állította Kazinczy; egy levelében Helmeczy Mihályt kéri, hogy a már publikálás alatt álló Osszián-fordításában, ahol lehet, rejtse el azokat; talán abban a reményben, hogy a már elõre várt kritika meg találja feddni. (19) Az épp dúló vita hevében nem sok ideje maradt Kazinczynak arra, hogy Zrínyi biográfiáját is elkészítse a kiadás elé, vagy egy önálló esztétikai értékelést írjon. Úgy látszik, ehhez is gyûjtött anyagot, a jegyzetek néhány része legalábbis errõl tanúskodik (a másolatok Tollius holland filológus és utazó Zrínyi- és Csáktornya-leírásából, a Zrínyi-cikk egy lexikonból, vagy a csáktornyai emlékmû szövegének másolata), azonban ez vajmi kevés ahhoz a fáradsághoz képest, amit gr. Dessewffy Józsefnek ígért: „[Trattner két munkát adott], elsõ az, hogy Zrínyinek verseit adjam-ki, 's ez nem kevés dolgot ad, kivált a' Biographiájával.") (20)

A kiadás végül mindenféle bevezetõ, elõszó és jegyzetek nélkül jelent meg 1816 nyarának végén, eltekintve attól az utólag betoldott rövid életrajzi vázlattól, melyet egyetlen példányból ismerünk. (21) Döbrentei, amint kézhez kapta a kiadást Erdélyben, csalódottan reagált: „az én, 's a mi Patakynk által kicsinált planum szerint a' mi kiadásunk jobb lett volna; a' Zrínyiek életírása Patakytól, a' Hõsi versezetrõl, 's a' Zrínyiász érdeme felõl való szó, tõlem. Ide lett volna még fûzve az; mennyire ment nálunk a' poezis e' neme? Az az, semmire, valóban majd semmire, de a' kritikák hasznosak lettek volna." (22) Erre Kazinczy meglehetõsen gyorsan reagált, jóllehet nem túl meggyõzõen: "Trattner be nem várta Értekezésemet. Azt most adom-ki máshol. Nem az én hibám, hogy Tr[attner] ennek kiadásával sietett 's be nem várta a'mit hozzátenni akartam." (23) Kérdés, ha valóban létezett ez a tanulmány, (mely nem lehet azonos a szigeti Zrínyirõl írt emlékezéssel) ez esetben Kazinczy nem reagált volna-e a tipográfus önkényességére élesebben, hiszen már amiatt is háborgott Trattner ellen Helmeczynek, hogy a kiadásból Kazinczy neve mellõl a pesti nyomdász „kiszakasztotta" címét (Zemplén-megyei táblabíró). (24) Az állítólagos be nem fejezett Zrínyi-tanulmány késõbb se jelent meg sehol; s nem is jelenhetett, mert most publikálandó Zrínyi-jegyzetei alapján ítélve ez az írás más formát öltött. Talán anyagának érlelésébõl született az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél, mely a Tudományos Gyûjtemény 1819-es évfolyamában jelent meg, és ugyanígy visszatér benne Kazinczy a régiség
íróinak nyelvújítása által alátámasztott neologizmus-érvhez, amit már Horváth Endréhez írott levelébõl idéztünk: Bátori László, Erdõsi (Sylvester), Komjáti, Halabori Bertalan, Pápai Pál, Illyés, Telegdi, Pázmány és Káldy említése után itt is megidézi Zrínyit, az egyik legnagyobb nyelvújítót: „Zrínyi megjelene, tanitványa a rómaiaknak s olaszoknak, mint egy nagytüzü csillag, de ködök fogák el egünket, s a szép csillag eltünt, egész nagy fényével. Mely úton erede futásának a minden új nyelvek legszebbike! s hová jutott volna el, ha ez úton futhatott volna!" (25)

1 A tanulmány eredetileg Kazinczy Zrínyi-jegyzeteinek kiadása elé írt bevezetõ, mely a Széphalom Évkönyv 1999. évfolyamában jelenik meg. Vissza

2 KazLev XII (1902), 444. (Rumy Károly Györgynek, 1815. márc. 14., vö. KazLev I (1890), 151.) Ld. még a Tatay Jánosnak írott levélben: „A régi nyomtatás elfogyott, 's Zrínyi mind mint hazafi, mind mint író érdemes ezen tiszteletre." (KazLev XII (1902), 385.) Vissza

3 Ezekrõl és általában Zrínyi XVIII. századi utóéletérõl ld. CLAUSER Mihály, A Zrínyiász sorsa (1651-1859), Bp., 1934, 26-31. Vissza

4 Róluk és elõzményeikrõl ld. KAPPLER, Arno, Der literarische Vergleich. Beiträge zu einer Vorgeschichte der Komparatistik, Frankfurt, 1976. Vissza

5 KazLev XII (1902), 383. (1815. febr. 9.) Vissza

6 KazLev XII (1902), 408. (1815. febr. 21.) Vissza

7 GERGYE László, Kazinczy Ferenc kéziratos hagyatéka, Bp., 1993, 26. Vissza

8 A Szigeti veszedelemre vonatkozó tartalmi jegyzeteket már korábban kiadták: DEMÉNY Anna Orsolya, Kazinczy kéziratos Zrínyi-jegyzeteinek elsõ hányada: „A' Zriniász", Lásd Zrínyi-dolgozatok, szerk. KOVÁCS Sándor Iván, Bp. 1988, 221-239, a lírai versekrõl írottakat pedig Hausner Gábor: Prodromus: Tanulmányok Tarnai Andor tiszteletére, szerk. KOVÁCS Sándor Iván, Bp., 1985, 34-36. Vissza

9 TOLLIUS, Jacobus, Epistolae itinerariae, ed. HENNINIUS, Amstelodami, 1700. Kiadva újabban: SZAMOTA István, Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten, Budapest, 1891, 285-286. Vissza

10 Az N. J. szignóval ellátott levél minden bizonnyal Nyomárkay József sátoraljaújhelyi ügyvédnek, a báró Sennyey-ház direktorának tulajdonítható, akivel Kazinczy rendszeres levelezésben állt, minthogy N. J. monogramú barátai közül egyedül neki kellett ilyen alázatossági formulákat használnia Kazinczyval szemben. A levél nem szerepel a Kazinczy-levelezés összkiadásában. Vissza

11 A szövegben szereplõ 1790-es dátum miatt Horányi vagy Rotarides nem jöhet szóba, Wallaszky Pál Conspectus-ának 1808-as második kiadásával pedig nem egyezik. Vissza

12 A levél nem szerepel a Kazinczy-levelezés összkiadásában. Vissza

13 Ez utóbbi a Hébe 1825-ös évfolyamában (3-22. l.) megjelent „Zrínyi Miklós Szigetvárott" címû emlékezés töredékes kézirata. Újabban kiadva: KAZINCZY Ferenc, Magyar Pantheon. Életrajzok és életrajzi jegyzetek, kiad. ABAFI Lajos, Bp., é.n., 134-145, az itt található töredék: 134-136. (Kazinczy Ferenc összes munkái V. kötet, Nemzeti Könyvtár, XXXVI. kötet) Vissza

14 Érdekes, hogy a csekély számú imitációval kapcsolatos jegyzet közül a Szigeti veszedelem XII, 24-52-hez az Aeneis Dido-epizódja jut Kazinczy eszébe (kínálkozik itt az érzelmi utalás SZAUDER József tanulmányára: Veteris vestigia flammae, In. uõ, Az estve és Az álom, Bp., 1970, amelyik ugyanúgy a Dido-történetbõl meríti címét és témáját Kazinczy érzelmi iskolájának értelmezéséhez.) Vissza

15 Elképzelhetõ, hogy az 55. lapon lévõ, szigeti Zrínyirõl szóló emlékezés egy Zrínyi-életrajz kezdete lett volna, ám ahogy az a jóval késõbb, 1825-ben megjelent teljes változatból látható, a költõ Zrínyivel csak érintõlegesen foglalkozik, és az esszéisztikus tanulmány is inkább történelmi moralizálás és retorikai gyakorlat csak, adataiban egyetlen forrása jól láthatóan Istvánffy magyar története. Vissza

16 KazLev XIV (1904), 223. Vissza

17 KazLev XIII (1903), 20. Idézi CSETRI Lajos, Egység vagy különbözõség?: Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korában, Bp., 1990, 74. Vissza

18 KazLev XIII (1903), 57. (1815. aug.6.) Vissza

19 „Osszianomnak még nyomtatatlan ívein élj, kérlek e' szókkal valahol velek élni lehet, de arra vigyázván hogy ismeretlen szó ne álljon ismeretlen mellett", majd felsorol tizenöt szót, melyek a most közölt jegyzetekbõl származnak („száguld", „bömböl a tenger"): „Ezek mind Zrínyi szavai." (KazLev XIII (1903), 197-198, 1815. szept. 29.) Vissza

20 KazLev XII (1902), 447. (1815. márc. 8.) Vissza

21 KOSJÁRMárton, Kazonczy elfelejtett Zrínyi értékelése, ItK, 1959, 515-7. Vissza

22 KazLev XIV (1904), 411. (1816. nov. 17.) Vissza

23 KazLev XIV (1904), 454. (1816. nov. 30.) Vissza

24 KazLev XIV (1904), 198. (Helmeczy Mihályhoz, 1816. május 16.) Vissza

25 KAZINCZY Ferenc, Válogatott mûvei, II, kiad. SZAUDER Józsefné és SZAUDER József, Bp., 1960, 197. Vissza