Az Argumentum Kiadónál 1998-ban 813 lapnyi terjedelemben megjelent a magát igen jól olvastató folyamregény írója immár teljes trilógiával jelentkezik (Árapály, Pezsdülés, Forrás). Könyvében közreadja a Pezsdülésrõl (1995) dr. Lengyel Alfonz, a Duna regényérõl Határ Gyõzõ véleményét:

A könyv írója megrázó életképekkel, történeti párhuzamok húzásával és helyenkénti egészséges humorral tárja az olvasó elé a Duna folyó történetét. Talán azt is lehetne mondani, hogy a könyv a Duna középszakaszához kapcsolódó magyar sors bemutatása. Az író a könyv stílusában és nyelvezetében nemcsak a magyar irodalmi nyelvet, hanem a tájszólások alkalmazását is mesterien kezeli. Ez a magyar nyelvkincsnek szinte virtuozitásig menõ alkalmazásában jelenik meg.

A történeti analógiák, bár elmennek a magyarságnak a Duna-medencében való története elejére, de a fókuszt az író az 1848-as és az 1956-os forradalmak eseményeire és annak kivetõdésére teszi. A könyv szövegébõl kitûnik, hogy Kabdebó igen jól ismeri az ókor és újkor történetét és kultúrtörténetét, és abból szûrt analógiákat vetíti ki a mostani eseményekre.
A könyvbõl még az is kimutatkozik, hogy az író igen jól ismeri a magyar néprajzot és az azzal párhuzamosan fejlõdõ népi orvoslások, kuruzslások rendjét.

A könyvben megdöbbentõen, de helyenként humorral telítve az író rámutatott a magyarság sorstragédiájára, menekülésre, újhaza keresésre és túlélésre. Fejezetenként az olvasó új történést kap, mely teljesen leköti a figyelmét, majd visszatér a Duna melléki fõ témára.

Ez a könyv olyan mûvésziesen összeállított kaleidoszkopikus bemutatása a magyar Duna-szakaszon élõk örömének és fájdalmának, hogy a Duna Kör és Charta legmelegebben ajánlhatja a világon szétszórt és otthoni magyarság figyelmébe.

HATÁR GYÕZÕ (1990-ben): Irigyellek, Tomikám. Higgyem-e, hogy komolyan gondolod megírni az egész trilógiát, nemcsak hitegeted az embert?

KABDEBÓ TAMÁS: Semmit, soha nem gondoltam komolyabban. Minden, amit eddig írtam, egész kétnyelvû irodalmi mûködésem: elõtanulmány ehhez a folyamregényhez.

HATÁR GYÕZÕ: Roman Fleuve, regényfolyam, avagy a folyam regénye?

KABDEBÓ TAMÁS: A Duna regénye. Három részben, hasonlóan a folyóhoz, ami három szakaszra osztódik. Felsõ-, Középsõ- és Al-Dunára. Ámbár az én szakaszaim nem geográfiai kategóriák, hanem egyrészt idõsíkok - melynek mindegyike történelmi fogantatású -, másrészt egy család történeti viszonylatai. Úgy képzeld el az egészet, mint egy vízrendszert, hol minden megannyi ágra, holtágra, morotvára, vízmosásra, csobogóra oszlik, aztán a kis vizek megtérnek a nagyhoz: a fõvonallal, úgy, ahogy a mindennemû mellékfolyók beletorkollnak a folyamba. A Dunának közel kétszáz mellékfolyója és holtága van, a DANUBIUS DANUBIA csaknem kétszáz szereplõt mozgat a Duna-medencében, tehát 3000 kilométeren és 200 éven át. Nem tudom, mennyire sikerül majd, de én úgy tervezem, hogy a három összefonódó kötetem: az Árapály, a Pezsdülés és a Forrás külön-külön is állja meg a helyét. Mert gondold el, aki csak a Komáromtól Mohácsig tartó Duna-szakaszt ismeri, de azt széltében, hosszában, mélységében, eveztében, úsztában is, az azért jól ismeri a Dunát. Hasonlóképpen: aki például csak a Pezsdülést olvassa, de azt odafigyelve és alaposan, az azért megismeri mind a folyó, mind pedig a regény hõseinek természetrajzát, valamint keresztmetszetét kapja az 1848/49-es idõknek és az 1960-as évek elejének. Ezt a folyamregényt úgy kell felfogni, mint egy vastag kötelet, amit három erõs, de vékonyabb kötélbõl fonnak.

Most végre együtt a három kötet! S már biztosan tudjuk: Kabdebó Tamás ezzel a trilógiával eddigi munkásságának csúcsára érkezett. Gazdagítva általa életmûvét, az egyetemes magyar irodalmat s persze bennünket, olvasókat.

A szerzõ maga is adott értelmezõ kulcsot nagyszabású vállalkozásához (Új Holnap, 1999/1. 90-101):

A könyv egy egész, de három kötetre osztható: az 1993-ban megjelent Árapályra, az 1995-ben publikált Pezsdülésre és az 1998-ban kiadott Forrásra. Folyamregényrõl lévén szó, azt a típust képviseli - magyarul elõször - mely egyesíti a folyamról írt könyvet a roman fleuve-vel, valamint a megírás mikéntjéül választott irodalmi stílust a benne megélt; illetve elképzelt, azaz kikövetkeztetett történelemmel. Magyarán három történelmi valóságot old fel a regény világában érvényes pantha rhei-ben: a kérlelhetetlen makrotörténelmet, az egyes szereplõk szerteágazó fiktív mikrotörténeteit és a közeget, mely a történelmi geográfia, illetve leíró szociográfia fogásaival él.

Bár a könyv egyedüli és igazi fõhõse maga a Duna, lévén az Ister, Danubius, Dunaj, Dunarea, Dunav és Danubia is, három férfi és három nõ az, kiknek sorsalakulását végigkövethetjük: Johanna Fettich, Álmos Erzsébet, Annamaria Fischer-Galati a hölgyek közül, illetve a férfiakból három Szendrõ: Gáspár, József és György.

A felvillantott példák három mozaikjában a fenti hölgyszereplõkre ismerhetünk. Bár minden történet, történés, cselekmény és gondolati monológ-dialóg összefügg a regényben, mégse gondoljunk egy kronologikus narratívára. A hármaskönyv 1956 nyarán indít és az 1980-as évek közepén ér révbe, de ezenközben megjárjuk a Martinovics-összeesküvés ösvényeit, megmártózunk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc véres Duna-vizében, és tanúi leszünk a Nagymarosi ellenállásnak, amely megakadályozta Magyarországon a gátépítést. Az idõsíkok nem keverednek, de nem kronologikusan, hanem organikusan illeszkednek egymáshoz, vagyis úgy, ahogy a cselekmény ezt megindokolja.

A három említett hölgy közül az egyik bajor, a másik magyar, a harmadik román.

Ám egy nõ - akárcsak egy folyó - nem marad meg mindig annak, aminek születik. A hármas tagoltságú Duna: a felsõ, a középsõ és az Al-Duna más-más telítettségû, széltû, molekuláiban más-más erdõk (és sajnos vegyi gyárak) kioldott levélfestõ anyaga keveredik a kavargó homokkal, cseppfolyós iszappal. Johanna Fettich Donau-neuburgi bajor lány, kinek édesapja a Dunántúlon telepedik le, tehát magyar iskolába jár, majd egy magyar köznemes ifjú, a bene possessionati Szendrõ család egy sarjának, Gábornak felesége lesz. Noha ez a nõ egy baleset következtében elveszti szeme világát, valahogy mégis többet lát és magyarabbá válik, mint sok látó, aki hungarusnak született. […]

Fejezzük be a Duna-regény könyvajánlóját a Danubius Danubia utolsó soraival:

A Duna nagymarosi bilincsét leoldotta az országos, sõt közép-európai mozgalommá dúsult tiltakozás. Bõst még egy rendszerátalakulás, a szemérmetlen sebességû vadkapitalizálódás és az egyszeriben különvált szlovák nemzet sem tudta vagy akarta leállítani. A magyarok 56-ra gondoltak, a kommunista párttagok az átmentés mûveletére, a szovjet polgárok a korhadás táptalaján újjászületõ Oroszországra, a kelet-németek az egyesülésre, a szlovákok a leválásra. Bár a kérdés ma, 1997-ben, a regény utolsó fejezetének írásakor a Hágai Tanács döntésére vár, a hidro-elektrikus gabcikovói beton-brontoszaurusz egyelõre tovább fogja élni környezetszenynyezõ szörny-életét.

Meddig? Örökre? Állandósul-e az „egyelõre"?

Orate. Dunahívõk imádkozzatok. Minden vizek minden isteneihez, védõszentjeihez. Neptunuszhoz, a nereidákhoz, Poszeidónhoz, a sellõkhöz, Saint Brid-hez, Heilige Kunigundához, Santa Barbarához, Nepomuki Szent Jánoshoz, Szent Györgyhöz és a genezáreti halászokhoz: Péterhez, Andráshoz, Jánoshoz, Jakabhoz, valamint a Duna-táj Titkos Krónikásaihoz, kikhez a bajai Kabdebó Béla és Tinusz Ernõ, a pesti Bajai Ernõ és Wohl László is csatlakozott.

Persone graves, súlyosabb személyiségek fonják a felbontott szerzõdés rojtos széleit. Ha a hágai döntés kimondja a környezetvédõk igazát, a döntés egy új élet, egy újjászületés forrása lehet. Meg lehet indítani egy újabb, akkor már az Európai Közösség által is támogatott mozgalmat, hogy a Dunát visszatereljük természetes medrébe, amit a gleccserek elolvadt vize és az õstenger lecsapolódása vágott magának a Kárpát-medencében. A betonszörny pedig megmaradhat mementónak, mint a szoborparkba helyezett hajdani diktátorok.

(amint fentebb is mondtam, a csillag is szétporlad, porából új csillag születik, soha semminek nincs)

És itt következik még a Záradék, lábjegyzetként. A 3. „a Titkos Krónikás sugallta végszó":

Öntsünk tiszta vizet mindenki vedrébe,

Tereljük a Dunát vissza a medrébe.