Hegedűs Attila
Erotikus szókincs a régi magyar nyelvben
Az Értelmező Kéziszótár szerint erotika: 1. A nemi ösztön (lelki) megnyilvánulásainak összessége. 2. (Mű)alkotásban: erotikus tartalom. Milyen tartalom az (erotikus tartalom(? Az Éksz. az erotikusról ezt mondja: 1. Érzéki szerelemmel foglalkozó. 2. Érzékiségből fakadó, azt tükröző. Tovább nyomozhatnánk az érzéki-t, meg az érzékiség-et, de felesleges: a szerelemben lélek és test egységben van. Erről szól az erotika. Az erotikus szókincs tehát egy olyan (nyelv( szókincse, amely (nyelv( nem a nyelvváltozatok közé (nyelvjárások, illetőleg rétegnyelvek közé), hanem az úgynevezett stílusok közé tartozik (Wardhaugh, 1995, 47 ( 8). Amikor a szerelemről beszélünk, stílust váltunk: emelkedett vagy bizalmas, vulgáris vagy népies, kedveskedő vagy akár durva is lehet ez a stílus, attól függően, hogy a testi--lelki szerelem mely összetevőjéről esik szó. A szándék megadja a kifejezés módját (egy lehetséges világot határoz meg( (Kiefer, 1990, 14), ahol minden szó jelentheti önmagát és ugyanakkor mást is. Sylvester János írja az Új Testamentum fordításának utószavában, hogy a magyarság a szavakat gyakran nem (tulajdon jegyzésben( használja, hanem átvitt értelemben, s ezzel a magyar nép (él énekekben, kiváltképpen az virágénekekben(.
Az eddig elmondottakból következik az erotikus szókincs egy sajátsága: erotikus szavaink erotikus töltésüket mintegy mellékjelentésként kapják a szándék és a szituáció függvényében. Aktuálisan kötődnek az adott élethelyzethez, létrejöttük tehát hasonló az indulatszók, illetőleg az onomatopoétikus szavak létrejöttéhez. Ezek ugyanis szóteremtéssel keletkeznek, az aktuális élethelyzet váltja ki, hozza létre őket. S mivel ezek az élethelyzetek számtalanszor ismétlődhetnek, nehéz is megmondani, hogy például egy adott indulatszó milyen régi (Gallasy, 1991, 514-5). Egyébként neutrális szavak erotikus töltetet kaphatnak az adott kontextusban (általánosak a galambom, virágom, husikám, életem -- de ilyenek is, mint: kesztyű, túró, kemence, vár, tejföl, zab, Jancsi és Kató stb. stb.), csak itt nem szóteremtéssel, hanem mintegy (jelentésteremtéssel( találkozunk. Gondoljunk csak bele: bizonyos beszédhelyzetekben a meg igekötővel alkotott bármely összetétel alkalmas a coitus félreérthető (pontosabban: félre nem érthető) jelzésére, megjelölésére. Csak néhány példa az 1984-ben kiadott Földeáki tájszótárból: megblöttyöl, meghajít, meghajint, megkajmol, megkefél, megkezel, megkuppant, megköpül, megkupakol megkúr stb. stb. Ez a szókincs és szóalkotásforma természetesen nem csak az adott nyelvjárás sajátja, hanem általánosnak, az egész magyar nyelvterületre jellemzőnek tekinthető.
Számos szólásunkban és egyéb folklórszövegben állandósultak ezek az erotikus jelentések, olyannyira, hogy elvesztvén adott társadalmi közegüket, csak az egykori szituáció korbéli, gondolkodásbéli, viselkedés- és szokásbéli összetevőinek újbóli feltárásával juthatunk el eredeti létrehozó értelmükhöz. Így az él, mint Marci Hevesen; a kukutyini zabhegyezés; a megtanítlak kesztyűbe dudálni; összeszűri a levet; rossz fát tesz a tűzre stb. eredetükben erotikus szólások. A folyamatra hadd idézzem Bernáth Bélát: (A mindennapi élet tárgyait a nép valamilyen tulajdonságuk alapján (alak, szín, szag, tapintás stb.) hasonlónak, sőt azonosnak tekintette valamely nemi résszel, s a cselekvéseket szintén hasonlóság révén a nemi aktussal. Ezek a metaforák azután további asszociációk folytán szimbólumokká alakulhattak. Így a rózsát a szeméremajkakhoz való színbeli és alaki hasonlósága (összeboruló szirmaival) tette meg a női külső nemi szerv metaforájává, s ebből vált a rózsa a fiatal lány, a szerető szimbólumává ((édes rózsám()( (Bernáth, 1986, 8). A szavak jelentésének a szerelmi élet fogalmaira való átvitelére Bernáth idézi egy 1612. évi komáromi jegyzőkönyv tanúvallomását: (Varga János viszen vala az ő hátán az borsó meregleni vesszőt, az Katus nevű személy utánna ment. Hová mennek? -- kérdé a tanú. Felelék, hogy az borsó meregleni, és nevetköztenek egymásnak( (Bernáth, 1986, 8). [meregleni annyi, mint felkarózni]. A fiatalok tudatában mind a borsónak mind a feláll(ítand)ó karónak egyértelműsödött az aktuális jelentése.
Az erotikus jelentés alkalmi jellegének ténye megnehezíti a címben megjelölt téma kibontását, hiszen azt is mondhatnánk: erotikus szókincs nincs is, csak erotikus jelentések, erotikus alkalmazások vannak, s ezeknek megléte szituációfüggő. Egy ilyen kijelentés azonban csak részigazság lehet, és a kérdés félreértelmezése. Hiszen vannak olyan szavaink, amelyek olyannyira a testi szerelemhez kötődnek, hogy egyéb jelentésük szinte nincs is. Ezek feltárására is, továbbá a régi magyar nyelvben való alkalmazásuk lehetséges színtereinek bemutatására is vállalkozom a továbbiakban. (A példákban a nyelvészeti szakirodalomban szokásos betű szerinti átírás helyett stilizált, a korabeli kiejtést megközelítő átírást használok.)
Egyes szójelentések mai erotikus töltete és az erotikus eredetű szólások, mondókák stb. alapján joggal feltételezzük, hogy a régi magyar nyelvben is megvolt a szókészletnek az az erotikus egysége, amelynek elemei (fasz, basz(ik), picsa, gyak(ik), kurva, fíkom stb.) a testi szerelem elsődleges műszavai közé tartoznak. Nehezen lehet viszont adatolni őket. S hogy az előfordulások ritkaságát megértsük, nézzük meg közelebbről a hiedelemrendszert. (A hiedelem egy olyan sajátos tudattartalom és állapot, amely befolyásolja gondolatainkat, érzelmeinket s ennek következménye van az egyének, közösség életében, sőt egész kultúrákat áthat( (Frank(Hoppál, 1980, 66). Minden kor helytelenít bizonyos dolgokat, cselekedeteket, ezeket valamely természetfeletti okból károsnak tartja. (A XIV(XV. század a katolikus hit és a vallásos élet kiterjedésének időszaka volt Magyarországon. A paraszti közösség egyik legfontosabb elvárása az Isten iránti tisztelet, hit volt. A legkisebb istentelenséget sem nézték el tagjaiknak ... mert az a félelem élt bennük, hogy az egyén istentelenségét a közösség fizeti meg, az egyén bűnéért a közösség bűnhődik( (Bárth, 1990, 338), ha a közösség a bűnöst megfelelően meg nem bünteti. A szó mágikus erejébe vetett hit meghatározta az életről való felfogásukat. A szónak hatalma van, mert amit kimondunk, azt már meg is teremtjük.
A teremtés Isten (műfaja(. A testi szerelemben viszont az ember Isten teremtő partnerévé, munkatársává válik. A szerelem, a testi együttlét szavai a (felséges( szférájába kerülnek, s tabuvá válnak. A tabut pedig tilos megtörni, mert büntetés jár érte. Akadnak azonban -- az utókor számára szerencsés -- pillanatok, amikor a tiltás ellenére is kimondanak, lejegyeznek az erotikus szókincsbe tartozó elemeket. Mikor lépi át az ember a tabut?
Arra pedig, hogy a toposzok hogyan vezetnek századokon át, álljon itt egy további példasor: az OSzK. Kézirattárának 66. számú magyar nyelvemléke 16. századi tollpróbálgatásokat őriz. Közöttük több latin szentencia is szerepel, mindegyik alá írva egy magyar megfelelője. Számunkra lényeges a következő: non semper sacras reddunt oracula sortis és magyar megfelelője: nem mindenkor papfattya, hanem deáktúró es esék benne. A túró mint erotikus szimbólum visszaköszön Amadénál: (Fél túró, fél málé, fél ködmen kösztyő ... ( (ItK 1902, 217), és később a népdalban: (Hideg málé túróval, S nem bírunk a fúróval( (MNT. 3/B, 311. sz.). Az erotikus gondolkodásnak ezek a példái egyenesen vezetnek a szerelmes költészet, a (fajtalan énekek( felé. A Soproni virágéneken, a Körmöcbányai táncszón át Balassinak Az Cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus versén át a (szerelem titkos nyelvén( (melyet mellesleg mindnyájan értünk) húzódik a szavaknak és alkalmazásoknak az a hálója, amely át- és befonja életünket a középkortól napjainkig.
FORRÁSOK ÉS FELHASZNÁLT IRODALOM
WARDHAUGH, Ronald, Szociolingvisztika, Bp., 1995; BERNÁTH Béla, A szerelem titkos nyelvén, Bp., 1986; GALLASY Magdolna, Az indulatszók = A magyar nyelv történeti nyelvtana, I., főszerk. BENKŐ Lóránd, Bp., 1991; KIEFER Ferenc, Modalitás, Bp., 1990; RÁCZ Sándor,Földeáki tájszótár, Bp., 1984; FRANK Tibor - HOPPÁL Mihály, Hiedelemrendszer és társadalmi tudat, Bp., 1980; BÁRTH János, Népszokás, néphit, népi vallásosság= Magyar Néprajz, VII, Bp., 1990; HEGEDŰS Attila, Kisnémedi tájszótár, Bp., 1992; HEGEDŰS Attila - PAPP Lajos, Középkori leveleink, Bp., 1991; MOLNÁR József - SIMON Györgyi, A magyar nyelvemlékek, Bp., 1980; MOLLAY Károly, Nyelvtörténet és művészettörténet. A wolfenbütteli magyar--német szójegyzék, MNy, 83 (1987); BORSA Gedeon, Ismeretlen virágének töredéke = ItK 1957; Erdélyi magyar szótörténeti tár, VII, Bp., 1995;