Csillag István
A Kazinczy által teljes joggal Áfium címre keresztelt Zrínyi-műnek több olyan másolata ismeretes, amelynek címében nem áfium, hanem fátum áll. (1) Közöttük olyan kópia is van, amelyik bizonyosan Zrínyi életében készült. Az MTAK Kézirattárában őrzött példány (K 86) belső fedőlapján ez olvasható: „Georg˙ Zichy, de eadem / Archidiaconi Zoliensis / et Canonici Strigoni- / ensis. 1664. / 4 Septembris". Ennek a nyilvánvalóan egykorú Zichy-másolatnak szövege nem azonos a Bónis-kódexével.
A két legszembetűnőbb különbség puszta rátekintéskor is nyilvánvaló. A Zichy-kópia Symbolum-mal kezdődik, és a latin (In Consensum), illetve magyar („Fegyvert s bátor szivet…") függelékverssel zárul. Ugyanilyen keretbe foglalódik a kolozsvári editio princeps (1705), és három másik másolat is. Az argumentumot sem a mű végén, hanem a törzsszöveg előtt hozzák („Argumentum totius operis")(2). A törzsszövegben a legfontosabb eltérés a Bónis-kódexhez és a vele rokon másik két másolathoz (a B hagyományhoz) képest,(3) hogy a Zichy-másolat és rokonai „fejedelmünk"-nek nevezik Erdély elbukott uralkodóját, a B hagyomány viszont Erdély „fejedelmét" említi. A kétféle szövegváltozatra már 1920-ban felhívta a figyelmet Négyesy László.(4)
Az „erdélyi" szöveghordozók közül Z (a Zichy-példány) és a zirci másolat (ma: OSZK Kézirattára, Fol. Hung. 2041; új szövegkritikai jele: C)(5) sorolja fel Zrínyi titulusainak jó részét: „Symbolvm Illvstrissimi et Excellentissimi Domini Comitis Nicolai a Zrinio Regnorum Dalmatiae, Croatiae, Sclauoniaeque etc. Bani, Sacrae Caesareae Regiaque Maiestatis Intimi Consiliar˙ etc.";(6) „Symbolvm Illustrissimi ac Excellentissimi Domini Comitis Nicolai a Zrinio, Regnorum Dalmatiae, Crőatiae, Sclauoniaeque etc. Bani Sacrae Caesareae Regnorum [Maies]tatis Intimi Consiliarius; Camerar˙ (c."(7) Ezt követik mindkét kéziratban maguk a Horatiustól származó symbolumok: „Nemo me impune lacessit. Dulce et decorum est pro Patria mori. Mors et fugacem persequitur Virum".(8) A harmadik szerkezeti egység Z-ben és C-ben egyaránt: „ARGUMENTUM Totius Operis. Ezzel az irással mutattatik(9) meg hogy fegyver kell országunkban, miképpen kellyen azt rendelni, tartani, és más sok Particularitástis fel találnuk, ha akarjuk. Volenti nihil difficile".(10) Zrínyi legfőbb jelmondatát mindkét forrás a mű címének részeként ismeri: „Sors bona nihil aliud Az Török Fatum ellen való Orvosságh, avagy az Töröknek Magyarral való békességhe ellen ANTIDOTVM."(11)
Négyesy még nem ismerhette a zirci másolatot, talán ezért gondolhatta „félreértés"-nek a Z (a kópia jele nála még: E) „címébe belecsúszott" Fátum szót.(12) Pedig észrevette, hogy „Így van a C kéziratban [új jele: T] is".(13) Ez a három fátum-szóelőfordulás azonban aligha egyszerű „félreértés". A Zichy-másolat például ugyanolyan karakterű betűkkel (verzállal; igaz: kisebb betűmérettel) emeli ki a szót a törzsszövegben is: „de félek raita, hogy az FATVM ennek az nemes ágnak gyökörét megh tompittya csak a mi veszedelmünkreis".(14) A címben „Az török fátum ellen való orvosság"-ot említeni tudatos variáns lehetett. Ha tévedésből került volna a kifejezés a három kézirat címébe, korabeli vagy későbbi possesorok alighanem igazították volna; T címleírásába például egy XVIII. századi kéz a „Symbolum" elé és után betoldotta: „Ne-Bánts" és „Nemo me impune Lacessit". A címbéli fátum-ot azonban egyik forrásban sem korrigálta senki, tehát a korabeli és későbbi köztudat ilyen címváltozatot is ismert.
„Az török fátum ellen való orvosság" címvariáns – a Zichy-kézirat erre a bizonyság – még Zrínyi életében keletkezett, ezért Z mellett a C és a T jelű másolatokat is egykorúaknak, vagy egykorú forrásra visszavezethetőknek tekinthetjük. A zirci példány esetében valószínűsíti az egykorúságot az is, hogy Z-hez hasonlóan felsorolja Zrínyi tisztségeit és méltóságait, s ez annak a jele, hogy a másolás az 1663/64. évi hadjárat kapcsán történhetett. Hiszen így a kézirat kiemeli, hogy a mű szerzője nem más, mint maga a „Nagyságos és Kegyelmes Zrínyi Miklós Gróf Úr, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia stb. bánja, a szent császári és királyi felség titkos tanácsosa", azaz nem felségáruló röpiratról van szó, hanem éppen ellenkezőleg: az ország egyik főméltóságának szinte „hivatalos" kiáltványáról. T-t egy egykorú kézirat (nem közvetlen) másolatának sejtem; a scriptor vagy a másoltató ugyanis annyira sem respektálta a szerzőt, hogy megnevezze őt, nemhogy tisztségeivel, címeivel jellemezze, tehát nem aktuális röpiratul szánták a kópiát. Szövegkritikai értékét kisebbíti az is, hogy maguk a symbolumok is hiányoznak belőle, a főcím – szerző és jelmondatok nélkül – egyszerűen ennyi: „Symbolum".
Disszertációm vonatkozó fejezetében (Az „Áfium" 1663–64. évi recepciója) megpróbálom az összes ismert adatot felhasználva meghatározni Z és C keletkezésének körülményeit. Alább csak vizsgálódásaim néhány tanulságát foglalom össze.
Azt kizárhatjuk, hogy ez az „erdélyi" szövegváltozat Zrínyi akaratából jött volna létre. Ő aligha nevezte – önmagát is beleértve az erdélyi nemzetbe – Erdély uralkodóját „fejedelmünk"-nek, kivált ha arra gondolunk (amit disszertációmban részletesebben is kifejtek), hogy az Áfiumban említett erdélyi uralkodó valószínűleg nem is II. Rákóczi György, hanem Kemény János. Három olyan értelmi szerzőt illetve kört gyaníthatunk, aki (amely) ezt a „fátum"-ra és „fejedelmünk"-re módosított szövegváltozatot kialakíthatta: Wesselényi; az erdélyi politikus-literátus körök; és a felvidéki katolikus rendek, élükön Báthory Zsófiával, II. Rákóczi György özvegyével.
A „Fegyvert s bátor szivet…" Wesselényi környezetében születhetett.(15) Hausner Gábor és Porogi András figyeltek fel arra, hogy az 1663. május 22-i nádori kiáltvány egy részlete a „Fegyvert s bátor szivet kell annak szerezni…" kezdetű, Zrínyit dicsőítő, a magyarokat hadba hívó vers incipitjét idézi;(16) a vers tehát ekkor már készen volt. Kovács Sándor Iván következtetése: „Wesselényinek tehát […] már 1663 májusában olyan Áfium-példánya volt, amelyt a verses függeléket tartalmazta". (17) Véleménye szerint a Wesselényi-kiáltvány azon locusa, amely „pogány ellen való forró harag"-ot említ, „»A török áfium ellen való orvosság« címszerkezet követése".(18) Valóban az Áfium címét imitálja-e ehelyt Wesselényi? Lehet, ám nem bizonyos. De arra több jel mutat, hogy neki, illetve a „Fegyvert s bátor szivet…" szerzőjének ekkor már olvasnia kellett Zrínyi orációját.
Tizenegy szövegpárhuzamot találtam a vers és az Áfium között; itt csak egyet mutatok be:
A vers záróstrófájában felbukkan az orvosság kifejezés („El pusztúlt földünknek lehet Orvosága"),(19) ami nemcsak az Áfium címét („Az török áfium/fátum ellen való orvosság") idézi, de a szó gyakorta előbukkan az oráció szövegében is. Például: „Talám vagyon olly gondolattya némellynek, hogy a mi meg eset, meg eset, orvosolhatatlan dolog már, […] Hivsagnak hivsagha ez a gondolat"; „Ha azért az kételenségh szükségh fatalis necessitas, megh oruoslotta az Görögök sziuének lagysághát, és tunyasághát, miért minékünkis léuén szintén abban az elkörűlhetetlen ügyben ueszélyűnk,(20) nem csinál egy férfiu gondolkodást sziuünkben, hogy avagy megh oltalmazzuk magunkat, a vagy Vitéz módra hallyunk meg"(21) stb. Az alábbi Áfium-béli orvosság-szóelőfordulás feltétlenül a „Fegyvert s bátor szivet…" költőjének szeme előtt lebegett: „bizonyára a mi sebűnk senkinek ugy nem fai, mint minékünk, senki nem érzi nyaualyankat ugy, mint mi; Tehat kőuetkezik abból, hogy senki oly serényen nemis nyúl az Orvosághoz, mint minekünk kellene nyulnunk, föképpen ha az Orvosság ueszedelemmel iár. It talam valaki engemet meg szollit, s-ezt kérdi tüllöm: Mit akarsz ezekbül az sok beszédekbül ki hozni? mit tanacslasz? könnyű akárkinekis declamalni, praedicalni, de orvosság kell az betegnek, s- falastrom az sebesnek. En arra röuideden megh felelek, megis duplázom kiáltásomat: Fegyuer, Fegyuer, Fegyver kivántatik, és ió uitézi Resolutio; ezen kiuül semmit sem tudok, sem mondok."(22) Ez A török áfium (fátum) ellen való orvosság és a függelékvers alapgondolata, ezt idézi-imitálja Wesselényi nádor is Ad Omnes Comitatus Hungariae címzett kiáltványában: „Kardoth, kardoth, fegyvert, bátor szívet szerezzen s nevellyen magában"(23) a magyar nemzet.
Ha végig egybevetetjük a költeménynek és Zrínyi kiáltványának szöveg- és gondolatpárhuzamait, nyilvánvalóvá válik, hogy a vers nem jöhetett létre az Áfium szövegének ismerete nélkül. A magyar nyelvű függelékvers tehát nem csupán Zrínyi személye miatt került az Áfium-kópiák végére, hanem mint az oráció ihlette költemény, amely reflektál a Zrínyi művében felvetett gondolatokra, és a horvát bánt s gondolatait dicsőítve hívja hadba a magyarságot. Az Áfium versfüggelékes másolatait 1663-ban alighanem csak Zrínyi tudtával, beleegyezésével kezdhették készíteni és terjeszteni. A szintén Áfium-allúziókat mutató Horvátországnak szóló nádori kiáltvány azt sugallja,(24) hogy ezt a hozzájárulást július elejére Zrínyi már megadta. Május 22. és július 6. között alig több mint egy hónap telt csak el, figyelembe véve tehát a másolási időt, azt mondhatjuk, hogy 1663. május 22-én valóban Wesselényi tulajdonában kellett lennie egy függelékverses Áfium-példánynak – ahogyan azt (más jelek alapján) Kovács Sándor Iván feltételezte. Gyanítható ugyanis, hogy a július 6-i nádori kiáltvány mellé a horvát rendek kaptak egy (vagy több, személyre szóló) Áfium-másolatot is, természetesen olyat, amely a „Fegyvert s bátor szivet…" kezdetű verset is tartalmazta (Wesselényi kiáltványbéli Áfium- és függelékvers-allúziója csak így kaphatott jelentőséget).
Az 1663. év nyarán terjeszteni kezdett Áfium-kópiákban valószínűleg ugyanúgy felsoroltattak Zrínyi tisztségei is, ahogyan azokat Z-ben és C-ben is megtaláljuk. Egyetértek Varga Imrével abban, hogy a függelékvers Zrínyi fővezérségére, még csak mint vágyra, tervre utal.(25) Ezért hiányozhat a másolatokban Zrínyi tisztségei közül a „totius Nationis Hungariae Dux": a titulus-„seregszemlés" Áfium-példányok ugyanis 1663. szeptembere előtt készültek, vagy szeptember előtti másolatok kópiái. A függelékverses másolatok terjesztése jól beleillik abba a történelmi helyzetbe, amikor (1663 májusa és szeptembere között) a Zrínyi–Wesselényi-mozgalom, amely egységes nemzeti hadsereg és nemzetközi törökellenes támadó hadjárat létrehozását, valamint a horvát bán főparancsnoki kinevezését célozta, még nem kapott királyi legitimitást. Nehezen magyarázható ugyanakkor: ha a nádor irányította az Áfium 1663–64. évi terjesztését, hogyan került a ránk maradt kéziratokba az „erdélyi" szövegváltozat („török fátum"; „Fejedelmünket eltapodta"), hiszen kizárt dolog, hogy ne Zrínyitől kapott volna egy Áfium-példányt, természetesen az „eredeti" szövegváltozattal („török áfium"; „fejedelmét eltiporta").
A fátum címvariáns kutatása az erdélyi politikusok és literátusok körébe vezet bennünket. Az erdélyi politika irányítóinak gondolkodásába is jól beleillett az Áfium szellemiségének és programjának felvállalása. Elvileg lehetséges, hogy ők (akár maga Apafi, akár Telekiék) másoltatták és terjesztették Zrínyi kiáltványát.
„Ismeretlen" címzettként nyilvántartott „barátjának" írta Zrínyi Csáktornyáról 1663. május 2. és 15. között: „Úgy látom, az gonosz Fátum minden jó tanácsokat az inevitabilis necessitással excludál mitőlünk, szegény magyaroktól. […] emberül, vitézül, magyari szívvel, ellenségünk kimondhatatlan kárával vesznénk el, ne nevetnék senki az mi kimúlásunkon, mi penig az mi obligatiónkat, kivel az mi eleinkhez vagyunk, így dücsőségesen töltenők be; nehezebb-é ez? (nem kérdem Kegyelmedtül, hanem az egész bágyadt és lankadt nemzetemtől.) […] Úgy szeressen az Isten és úgy áldjon, hogy nem írom ezt Kegyelmednek úgy, hogy csak hívságoson argumentáljunk, hanem serio, jól elébb ruminálván ezeket; ha ki jobbat annál tudna, nem obstinálnám meg magamat ezen, hanem követném. […] kérdem csak arra Kegyelmedet, csak az mi ítéletünk által is megérdemli-é az magyar most, hogy olyan nagy csudát és nem csak szokott csudát, hanem duplázván duplázva valókat cselekedjék az Isten érettünk, hogy ily hatalmas nemzeteket, mint minket háromfelől környülvettek, mi érettünk elrontson és semmivé tegyen, […] szívet, bátorságot, egyességet közinkben teremtsen, hogy az mi szívünkben még hazánkhoz való szeretetet plántáljon? […] mi, az kik erre az csúfra, az melyben vagyunk, Európának magunk tunyaságával adtunk okot; […] Oh nyomorult, oh elfajzott Magyar, ilyenekből reméljem-e én, hogy az Isten az égből leszálljon, […] Hogy küldje egy angyalát és verje meg az Sancheribot s te aludjál? Az ki ilyeneket ilyenképpen reménlhet, bizonyára meg nem érdemli. Desperate írok Kegyelmednek. Úgy és talám csak ez volna az egy remediumunk: Una salus victis nullam sperare salutem. […] kész vagyok minden occasióra, kit ébren és nyitott szemmel várok."(26)
A levél fogalmazása közben Zrínyi keze ügyében kellett lennie az Áfium kéziratának is:
„…megérdemli-é az magyar most, hogy olyan nagy csudát és nem csak szokott csudát, hanem duplázván duplázva valókat cselekedjék az Isten érettünk"? – kérdi Zrínyi a levélben. A kiáltványban ekképpen „duplázza" a „duplázva valók"-at: „Én arra röuideden felelek: Megis duplazom kiáltasomat. Fegyver, fegyver, fegyver kevántatik es io vitezi resolutio. ezen kivűl en semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért Magyarok evel oltalmazzuk megh magunkat, avagi vitezűl hallyunk megh minnyáian. mert non datur medium, el fussunk? nints hová, sohun másut Magyar országot meg nem tálállyuk senki a' maga országábol barátságunkért ki nem mégien hogy minket helyheztessen belé. Az mi Nemes szabadcságunk az Eg alat sohun nints, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est. De miért kellyen el vesznünk, avagy kétségben esnünk mig csontaink[ban] velő, ereinkben vér, mig Isten menyországban az mi bizodalmunk lehet, mig karunkban kopiát, markunkban szablyát szorithatunk".(27)
„…megérdemli-é az magyar most, hogy olyan nagy csudát […] cselekedjék az Isten érettünk, […] hogy az mi szívünkben még hazánkhoz való szeretetet plántáljon?" ( kérdi levelében Zrínyi. Ugyanis az Áfium-ban tett hitvallása szerint: „Nehéz ugyan ez a' hivatal nékem, de ha az Isten, az hazámhoz valo szeretetem reám tette, ime kiáltok ime űvőltők, haly megh engem elő Magyar, ihon a' veszedelem, ihon az emesztő tűz."(28)
„…erre az csúfra, az melyben vagyunk, Európának magunk tunyaságával adtunk okot" – jelenti ki levelében Zrínyi. Az Áfium-ban hasonlóképpen: „Europának egy szegelete sints a ki a mi eleinkről betsűllettel nem szolna. Soha Muszulmán vér nagyob folyásokkal nem folyt, mint a' Magyar kard miat. […] De meg kel vallanunk noha nyőgve és pironkodva mert Dedecori est fortuna prior. Ollyan meszsze estünk mi mostani Magyarok a' régiektül, hogy ha elől iőnenek mostan más világrol azok a mi vitéz eleink, sem mi őket, sem ők minket meg nem ismérhetnének, mert nyelvűnkőn, szollásunkon kivűl mivel hasonlittyuk mi magunkat? […] Csufsága lettünk a' Nemzeteknek és magunknak, ellenségünknek penig valahunnan jön reánk praedáiává".(29)
„…ilyenekből reméljem-e én, hogy az Isten az égből leszálljon, […] és verje meg az Sancheribot s te aludjál?" – hangzik Zrínyi kérdése a levélben. Az álom- és alvás-motívum az Áfium egyik legfontosabb és legtöbbet idézett toposza: „Ime tudománt tészek előtted nagy Isten mindent a' kit tudok ki kiáltok hogy en tülem el aluvasomért Nemzetem vérét ne kérd elől".(30)
„…kész vagyok minden occasióra, kit ébren és nyitott szemmel várok" – zárja levelét Zrínyi. Ez a mondat ismét az alvásról és ébrenlétről szóló, fentebb már idézett Áfium-béli toposszal hozható párhuzamba („éntűlem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől").
Csak néhány Áfium-allúzióját soroltam elő a levélnek, bizonyítandó, hogy az 1663. május 2–15-i Zrínyi-írást teljes joggal nevezi Kovács Sándor Iván „kis Áfium"-nak.(31) Feltételezésem szerint a levél az Áfium egy példányának magyarázó- vagy kísérőlevele lehetett, legalábbis ezt olvasom a levélben: „…mi penig az mi obligatiónkat, kivel az mi eleinkhez vagyunk, így dücsőségesen töltenők be; nehezebb-é ez? (nem kérdem Kegyelmedtül, hanem az egész bágyadt és lankadt nemzetemtől) […] Úgy szeressen az Isten és úgy áldjon, hogy nem írom ezt Kegyelmednek úgy, hogy csak hívságoson argumentáljunk, hanem serio, jól elébb ruminálván ezeket; ha ki jobbat annál tudna, nem obstinálnám meg magamat ezen, hanem követném". Az általam kiemelt szövegrészeket nem tudom mással magyarázni, csak azzal, hogy Zrínyi egy írását is mellékelte leveléhez (vagy egy korábban elküldött írásának részleteire utal), s ez az írás melyik lehetne más, mint az Áfium, min obstinálná ('tökélné el') magát Zrínyi s követné, ha nem a tulajdon röpiratában kifejtett gondolatokon és resolutión?
Feltételezésem szerint ezzel a levéllel magyarázható, hogy az 1663–64. évből ránk maradt másolatok (és azoknak későbbi kópiái) „Az török fátum ellen való orvosság" címmel ismeretesek: „Úgy látom, az gonosz Fátum minden jó tanácsokat az inevitabilis necessitással excludál mitőlünk" – kezdi levelét a bán; „…készen várom, az Isten mit ad és mit disponál felőlem és annyira contemnáltam minden rettenetességeket, hogy ultro provocálom az Fátumot. Una salus victis, nullam sperare salutem" – zárja le az utóiratot.(32)
Az áfium-ot fátum-ra igazítani azonban ezzel együtt is „félreértés" volt, hiszen a módosítás mögött alighanem az a Kulcsár Péter által feltételezett tény állhat, hogy nem ismerték a fátum szó 'ópium' jelentését. Csupán annyit állítok tehát, hogy ez a címmódosítás Zrínyi leveléből nyert – a szerző szándékától teljesen függetlenül – ösztönzést.
A másolatot a Teleki-gyűjteményben lelte föl Koncz József.(33) Bizonyára még 1663–64-ben eljutott a levél kópiája Erdélybe vagy a Felvidéken tartózkodó Kemény-párti erdélyi politikusokhoz (például magához Telekihez), s megtörténhetett, hogy az Áfium-másolatokat ők kezdték el készíttetni-készíteni, és ezen levél alapján az oráció címét „Az török fátum ellen való orvosság"-ra módosították. Hiszen a török hatalom az erdélyiek szemében tűnhetett leginkább fátum-nak: még uralkodójukat sem választhatták meg a Porta hozzájárulása nélkül. Telekiékre vall a szövegbéli „Fejedelmünket eltapodta" módosítás is: a török II. Rákóczi Györgyöt és Kemény Jánost is „eltapodta" (Keményt szó szerint: őt – s ennek talán Telekiék szemtanúi is voltak – saját menekülő katonái és az őket üldöző törökök taposták halálra).(34) A szövegmódosításra találhattak kiindulópontot a kiáltványban is: A török áfium „az országegységnek olyan ideologikus megfogalmazását nyújtja, amely erdélyinek és királyságbelinek, protestánsnak és katolikusnak egyaránt megfelel: »Az mi réghi Szent István királyunknak koronázza azzal fejet, aki oldalára kardot eövedzi.« […] Vagyis a török elleni harc az ország szabadságát, a Szent István-i állam átmentését szolgálja" – emeli ki R. Várkonyi Ágnes.(35) Az egykor Pálffy nádor vezette magyarországi Erdély-párt vezetése 1653-tól Zrínyi kezében összpontosult, kapcsolata Erdély politikusaival állandó volt, lehetetlen, hogy ne juttatott volna el hozzájuk Áfium-példányokat. Apafiéknak meg volt kötve a kezük, bármennyire is szerették volna lerázni a török „gyámságát", nyíltan nem léphettek fel a Porta ellen (erre éppen II. Rákóczi György és Kemény János sorsa szolgált intő jel gyanánt). Zrínyi műve helyettük, értük is szólt. „A röpiraton végigvezetett Atilla-kultusz a protestáns Erdély és a királyságbéli köznemesség igényeit szolgálta, az ország szabadságának hangsúlyozásával, főleg pedig a zsoltáros záróakkorddal együtt: »Akik Izrael fiai közül önként kiteszitek lelketeket a veszélynek, áldjátok az Urat; új háborút készített az Úr s az ellenség kapuit maga dönti le…«" (36)
A vallási kérdésekben (is) gyökerező felső-magyarországi ellentétek csak 1664 nyarára simultak el annyira, hogy az országrész késznek mutatkozott bekapcsolódni a török elleni háborúba. Felső-Magyarország szeptember 4. és 10. között tartott hadimustrát Wesselényi jelenlétében, Szendrő alatt.(37) Zrínyi-Újvárat már lerombolta a török, Kanizsa ostroma kudarcba fulladt a Haditanács késlekedése miatt. A horvát bánt augusztusban nem fogadta a király, és súlyos veszteségeit ezer arannyal vélte kárpótolni. Bécs és a Porta már megkötötte a vasvári békét, de csak szeptember 29-én hozták nyilvánosságra, s a császáriak nem is tartották be addig a megállapodást. A bécsi udvar nyilvánvaló ellenérzése azonban csak még jobban növelte a horvát bán európai népszerűségét. A főparancsnokságból időközben eltávolított Zrínyinek ismételt országos fővezérré való kinevezését kérte Bécsben a nádor és Lippay érsek. S noha sikertelenül jártak, elképzelhető, hogy az Áfium Zichy Györgynek készített másolata ennek a történelmi pillanatnak szülötte, vagyis a szendrői hadmustrára készülhetett. Ezt a hipotézist a Zichy-példány kapcsán R. Várkonyi Ágnes vetette fel,(38) s igen valószínűnek tartom, hogy a professzor asszony helyes nyomon jár. A szendrői mustra a felvidéki protestánsok és katolikusok kiegyezésével, Wesselényi közvetítése révén jött létre, abban a reményben, hogy Zrínyi – immár vitathatatlan európai tekintélynek és megbecsülésnek örvendve – ismét a magyar hadak élére áll. Ha ekkor készültek a most vizsgált Áfium-másolatok, ennek a, Zrínyi újbóli vezérségéhez fűzött reménynek (is) szólhatott ekkor a kéziratok elején a gróf tisztségeinek „mustrája".
A fenti három verziót külön-külön vázoltam föl, de meggyőződésem: összefüggenek. Hipotézisem szerint a függelékverses Áfium-másolatokat kezdetben (1663 tavaszán-nyarán) a nádor készíttette és terjesztette. Telekiék egy ilyen függelékverses példányból és a fent említett Zrínyi-levél nyomán készítették az „erdélyi" szövegváltozatot A török fátum ellen való orvosság címmel és a „fejedelmünket" módosítással. Terjesztésének ránk maradt cáfolhatatlan bizonyítékai – maguk a kópiák – 1664-ből, a szendrői hadimustra, Wesselényi és a felvidéki rendek (s Báthory Zsófia) kiegyezésének idejéből származnak.
A zirci Áfium-példány keletkezésének idejét a kézirat 13b lapja mutatja: „Chronographicum. / MagnVs DUX ZrInIVs sVperIs faVentIbVs / pLVs Vltra VoVet. / Chronosticon. / Proe Mia VIncentI DantVr bene parta LaborIs. / Chronosticon. / aVXILIante Deo sVperIsqVe faVentIbVs, et te / InsIgnI pVgILI faeX othoManna rVet. / Chronographicum. / foeLIX, inVICtVs, fortVnatVsqVe beLLorVM / aChiLLes atLas, VngarIae Leo fortIs athleta / a braVIo ZrInIVs. / Chronographicum. / sVb LeopoLDo trIVMphabIs Leo a ZrInIo." A három kronografikum és két kronosztikon általam kurzivált (a kéziratban könyvbetűszerű kiemelést kapott) római számként olvasandó betűinek összege, mind az öt esetben1664. Zrínyi halála után, még 1664-ben több kronosztikonos sirató-epigramma született,(39) ha a gróf halála után jött volna létre ez a kópia, készítője-készíttetője bizonyára ezeket az Európa-szerte közkézen forgó kronografikumokat (pl. a Honor Posthumusból, a Laccryma Hungaricaeből) illesztette volna a kézirat végére. A Zrínyit sirató kronosztikonos röpiratok Vittnyédy és Bethlen közvetítésével születtek illetve forogtak közkézen,(40) tehát a zirci példány is a fent vázolt Wesselényi–Erdély–Felvidék hipotézishez kapcsolható.
(1) Részlet Zrínyi prózai műveinek szöveghagyománya c. készülő PhD-disszertációmból. Vissza
(2) Bónis-kódex 1b, 1. sor csupán: „Argumentum". Az Bónis-hagyományhoz tartozó másik két szövegforrás nem tünteti fel az (Argumentum( cím- (műfaj-)megjelölést. Vissza
(3) Az Áfium két szövegváltozatáról lásd CSILLAG István, A Zrínyi-próza XVII-XVIII. századi másolatai, Iris, 1996/3-4., 62-67. Vissza
(4) NÉGYESY László, Zrínyi prózai munkáinak új kiadása, BpSz, 1920/182, 12-50; új kiadása: ZrKvt I 1985. Azt Négyesy nem részletezi, miben áll a két típus közti különbség. Megjegyzendő, hogy a szövegkritikilag lényeges kópiák közül a zirci másolatot Négyesy még nem ismerte. Vissza
(5) Az új szövegkritikai jelek a kritikai kiadást készítő Kulcsár Pétertől származnak. (A korábbi jelöléseket lásd CSILLAG, I. m.) Vissza
(8) Z, 2a, 9-11; C, 1a, 5-8. Vissza
(9) Z, 2b, 3: „mutatik". Vissza
(10) Z, 2a, 1-8; C, 1a, 9-13. Z és C között csupán annyi eltérés van, hogy a zirci kézirat másolója kétpontos y-t (˙) használ. Vissza
(11) Z, 3a, 1-8; C, 1a, 14-16. A fátum szót én kurziválom. Vissza
(12)12 Vö. ZrKvt I 1985, 70. Vissza
(13) Négyesy megjegyzése: ZrKvt I 1985, 70. A kézirat címe: Sors bona nihil aliud. Az Tőrők fatum ellen valo orvosságh. A vagy. Az Törőknek Magyarral való bikességhe ellen. Antidotum. (T, 1a, 7-11). T szerkezetileg egyezik Z-vel és C-vel abban is, hogy az argumentumot a Symbolum mögé, a címleírás elé helyezi. Vissza
(15) Vö. KOVÁCS Sándor Iván, Gyöngyösi Kemény-eposzának Zrínyi-imitációi, ItK, 1985, 390-394 (a továbbiakban: KOVÁCS S. I. ItK 1985). Ő vetette fel: „feltűnő, hogy elsőként Wesselényi idéz belőle [t. i. a „Fegyvert s bátor szivet…" versből], ami megengedi annak feltételezését: a vers szövegezése esetleg az ő környezetében történt" (KOVÁCS S. I. ItK 1985, 391). Vissza
(16) Vö. KOVÁCS S. I. ItK 1985, 390; POROGI András,Gyöngyösi Kemény-eposzának két koncepciója és az „Áfium" hatásának kérdése, It, 1986, 383-409. Vissza
(17) KOVÁCS S. I. ItK 1985, 390. Vissza
(20) A Bónis-hagyományban a szórend: „elkerülhetetlen veszélyben ügyünk (igyünk)", vö. B, 106a, 3-4. Vissza
(21) Z, 5b, 14-23; 7a, 3-12. Vissza
(22)22 Z, 12a, 20-12b, 15. Vissza
(23) Idézi R. VÁRKONYI Ágnes, A rejtőzködő Murányi Vénus, Bp., 1987, 140 (első redakciója: R. VÁRKONYI Ágnes, Zrínyi Miklós szövetsége Wesselényivel és Nádasdyval a török ellen 1663-ban, TSz, 1984, 357). Vissza
(24) „Az kigielmetek serény és felette Vitéz Őrállója mellé, úgi mint vitéz Horvát Bán Tekintetes és Nagyságos gróf Zrenyi Miklós kigielme mellé táborba ki-ki seregestül álljon" stb. Idézi R. VÁRKONYI 1987, 141. Vö. az Áfium ill. a függelékvers eme helyeivel: „Egyedül legyeké én ör állód ki meg ielencsem ueszedelmedet?" (Z, 3b, 19-21); „De ha serénységed, tunyaságot el ont, […] // Peldát kesz mutatni egy Vitéz Magyar Bán" (Z, 39a, 2 és 12). Vissza
(25) RMKT XVII, 10, 696. Vissza
(26) ZRÍNYI Miklós Összes művei, II. kötet, Levelek, kiad. KLANICZAY Tibor és CSAPODI Csaba, Bp., 1958 (a továbbiakban: ZMÖM II, 1985), 326-329, 279. sz. levél. Vissza
(27) B, 108, 20-109a, 4. Zrínyi leveléről lévén szó, az Áfium-párhuzamokat a szerzői szöveghez feltehetően legközelebb álló Bónis-kódex alapján idézem. Vissza
(29) B, 109b, 18-110a, 2. Vissza
(30) B, 104a, 23-104b, 2. Vissza
(31) Idézi Nagy Levente PhD-disszertációjának Zrínyi ismeretlen erdélyi barátja… c. fejezetében (kéziratban). Vissza
(32) ZMÖM II 1958, 326, 329. (A kurziválások tőlem származnak.) Vissza
(33) Vö. Erdélyi Figyelő, 1879, 14. Vissza
(34) Vö. Erdély története, II, főszerk. KÖPECZI Béla, Bp., 1986, 790. Vissza
(35) R. VÁRKONYI 1987, 209. Vissza
(36) R. VÁRKONYI 1987, 208. Vissza
(37) Miután a gyülekezést Szerencsre hirdette a nádor, a két magyarországi Szendrő közül csak a Borsod vármegyei, Bodrog-parti Szendrő vára jöhet szóba mint helyszín. Vissza
(38) Vö. R. VÁRKONYI 1987, 207. Vissza
(39) Naeniae Melpomenes Scillingianae, Bécs, 1664. Vö. BENE Sándor, „Lacrymae Hungaricae". A Zrínyi Miklós halálára Londonban kiadott gyászversek = Angol életrajz Zrínyi Miklósról, Zrínyi-Könyvtár II, Bp., 1990, 355-368. Vissza