a Népszabadság köszöntõje a 80. születésnapon

1958. június 24.

Köszöntjük 80. születésnapján Horváth Jánost, a magyar irodalomtudomány kimagasló egyéniségét. Az õ neve összeforrott a magyar irodalom-történetírás útjával a huszadik században. Eötvös kollégiumi és egyetemi tanársága évtizedeiben a magyar irodalom szakos tanárok több nemzedékét nevelte, új és új tudósgenerációk kialakulására volt nagy hatása tudósi és tanári egyéniségének.

Horváth János tudományos munkássága, elõadásai és monográfiái felölelik szinte az egész magyar irodalom történetét: irodalmunk kezdeteitõl Ady Endréig, a reformáció korától Petõfiig és Aranyig. Különösen jelentõs alkotásai a magyar irodalom kezdeteirõl és Petõfirõl írott könyvei. Egy életmûvét reprezentáló tanulmány-gyûjteményt a közelmúltban jelentetett meg a Tudományos Akadémia kiadója és ugyancsak nemrég látott napvilágot a Reformáció jegyében címû munkája. Horváth János tevékenysége átöleli irodalmunk történetét: emellett megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott a magyar vers kérdéseivel; verstani munkái alapvetõ jelentõségûek.

Horváth János az adatrágó pozitivizmussal, a mélyebb és összegezõ gondolatokat nélkülözõ öncélú adathalmozással szemben az irodalomtörténet tényeinek rendszerezésére, a nagy összefüggések megmutatására, a folyamatok megvilágítására törekedett.

Mint a szellemtörténeti iskola híve és mestere, az irányzat legszínvonalasabb képviselõje a magyar irodalomtudományban. De míg tudóstársainak és tanítványainak egy jelentõs része levonta az irányzat gyakorlati-politikai következtetéseit is s a hazai úri-reakciós, jobboldali politikai áramlatokban kapott vezetõ szerepet, addig Horváth János nem vállalt ilyen politikai méltóságot, megmaradt a tudomány tûzhelyénél. Szemben az irányzat szélsõséges képviselõivel (akik egyre nyíltabban rugaszkodtak el az irodalom tényeitõl, hogy hamis konstrukcióikat megalkothassák), Horváth János munkásságát magas fokú ténytisztelet, elemzõ tárgyiasság és tudósi tárgyilagosság jellemzi. Ez a ragaszkodás az irodalomtörténeti valósághoz nem emelheti õt túl a szellemtörténeti irányzat által vont korlátokon, de számos részkérdésben, számos elemzésben jelentõs és maradandó szakmai eredményekhez vezethetett.

É9ppen ez a tudósi ragaszkodás az irodalomtörténeti valósághoz, a tények tiszteletbentartása az összefüggések keresésében, s elemzéseinek fontos igazságai voltak alkalmasak – és alkalmasak ma is – az irodalom iránti szeretet felkeltésére. Horváth János áhítattal lép be az irodalom csarnokába, akik az õ nyomán érintették a szent küszöböt, azokat megragadta ez az áhítat. S amikor most a 80 éves jeles tudóst üdvözöljük, akkor arra is gondolunk, hogy sok ezer magyartanár irodalomszeretete merített az õ forrásából s hogy sok tízezer diákba plántálódott a Horváth-tanítványokon keresztül az irodalom megbecsülése.

Sokan és sokféleképp köszöntik a 80 éves Horváth Jánost egykori tanítványai közül. Vannak, akik fenntartás nélkül azonosítják nézeteiket a Horváth Jánoséval, mind az irodalom, mind pedig a világnézet területén. Vannak, akik egy új Canossa-járás alkalmának tekintik ezt a jelentõs évfordulót. Õk a Horváth János igézetében eltöltött éveket követõ marxista próbálkozásaikat ma a tanítómester iránti «hûtlenségnek» tekintik, s két-három év elõtti marxista pozícióik feladásával lépnek vissza elsõ iskolájukhoz. Vannak aztán tanárok, irodalomtörténészek és kritikusok, akik az egyetem padjaiban annakidején Horváth Jánost hallgatták és tisztelték, s akik már akkor, vagy késõbben, a marxista világnézet hívei lettek. S marxisták ma is. Horváth János marxista tisztelõi nem adják fel a kritikai álláspontot a kiváló tudós munkásságával szemben. De éppen azért, mert marxisták, képesek arra, hogy ezt a világnézeti kritikát párosítsák a nagy tudós iránti tisztelettel, a professzornak kijáró õszinte megbecsüléssel. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a «hûtlen hûség» értékesebb, mint a fejbólintók hûsége, hiszen a hûtlenség egy világnézetnek szól, melyet elutasít a nemzeti felemelkedés igazi érdeke, a hûség pedig az irodalmat tanító tudósnak s magának az irodalomnak, amelynek szeretetére oly sokakat nevelt Horváth János.

Köszöntjük õt 80. születése napján, s jó egészséget, hosszú életet, munkás alkotó kedvet kívánunk neki.

Népszabadság, 1958. június 24. Névtelenül megjelent cikk. (Írta Pándi Pál?)