HORVÁTH JÁNOS ÖZVEGYÉHEZ, 1961. március 11.

Márc. 11.

Mélyen tisztelt Asszonyom!

Megdöbbenve olvasom, hogy János mennyire elém siet. Kórházi ágyamon sokszor gondoltam rá. Ugyanis õsszel Oxfordban találkoztam egy fiatal tanárral, aki megtanult magyarul és buzgó olvasója J. könyveinek. Azt terveztem, elküldöm neki az utolsó tanulmánykötetet, aláírásával. Már levelem is kész volt: «Te nem kerestél olvasót a Themze partján, mégis találtál.» U. i. õ régen Adyról írta, hogy «a Tisza partján mit keres.»

Már most csak üresen küldhetem a könyvet. Fel sem kereshetem többé, pedig elsõ utamnak szántam, ha már mehetek. Csak az vigasztal, hogy nem sok idõ múlva csatlakozom a farkasréti dombon szépen gyülekezõ kollégiumhoz én is.

Családját pedig – ha lehet – az vígasztalja, hogy munkáját igazán még csak ezután fogják megbecsülni.

Mint a sok vesztes egyike

Kodály Zoltán