MILOŠ CRNJANSKI

A Csongrádon született szerb író, költõ, Miloš Crnjanski a világirodalomnak is olyan elismert, nagy alkotója volt, aki munkásságával az angol, német, francia, olasz, horvát irodalmat is gazdagította. A világvándor írót Odüsszeuszként hajtotta a megismerési vágy, méltán tartják õt «az élet és irodalom örökös vándorának». (Legismertebb alkotása: Örökös vándorlás, az Odüsszeiát is fordította.)

Miloš Crnjanski 1893. október 26-án született. (Szülei a Szentháromság tér 27. számú ház belsõ udvarában béreltek egy kétszobás lakást Heringer Györgytõl.)

Carnojevic naplója címû regényében így idézi születésének körülményeit az író: «Ágyúk dörögtek. Valaki a születésnapját ünnepli. S hogyan születtem én? Apám jókedvûen dalolt és bankókat ragasztott a tamburás homlokára. Dermesztõ hidegben, a hóval befútt tér közepén egész éjszaka a tüzek körül állt a néptömeg, s várta, hogy megvirradjon, és képviselõt válaszszon. Mondják, másnap ott kellett hagyják ezüstveretes puskáját meg a kutyáit, kövér nótáriusait, s elmennie valahová messzire, a Tiszára. Azt mondják, ott egész nap körmölt, éjszaka meg tivornyázott; részegen hozták haza szánkón. Csak öt évvel késõbb születtem meg én. És akkor egy fehérnemûs kosárban bepólyáztak, anyám meg egész éjjel altató dalokat énekelt, legszívesebben ama keleti Gyöngyfûzésbõl valót. Egyre holmi égõ falvakról meséltek nekem, meg vörös fezes emberekrõl, akik folyton öltek, öldököltek. Egy éjjel arról meséltek: hogyan húzzák karóba az embert.

Ötödnapra aztán a gyereket meg kellett keresztelni, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Elindultak hát, kemény hóviharban, szánkón. Mondják, egyetlen csepp könnyet sem ejtettem. A Tiszán farkasok kergettek meg bennünket, a jég pedig recsegni-ropogni kezdett alattunk. Valahol messze, egy régi görög cincár templomban kereszteltek meg. Anyám sírt. Egy elõkelõ, nemesi származású hölgynek lett volna a feladata, hogy a keresztvíz alá tartson, de nem jött el. Talán megijedt a farkasoktól. Így aztán, mivel tovább várni nem lehetett, az egyetlen pravoszláv férfit, az egyházfit kerítették elõ, akit Bazurnak hívtak. Könnyekig meghatottan a váratlan tisztességtõl, amely érte, õ tartott a keresztvíz alá, és sírt, mert egy árva fillérje sem volt, amivel keresztfiát megajándékozza. A gazdag cincárok és szépséges görög asszonyok, akik szívesen emlékeztek a görög diákokra, felismerték apámat is, s meghívták otthonukba. A hóban pedig mindenfelé a mi elhagyott templomaink fehérlettek.»

1983. október 31-én a szentesi görögkeleti templomban keresztelték meg Miloš Crnjanskit. Apja, Toma Crnjanski a hódmezõvásárhelyi református gimnázium tanulója volt, majd Surján község jegyzõje. Innen helyezték Csongrádra járásbírósági jegyzõnek. A Crnjanskiak dél-szerbiai õsei már a XVII. században megtelepedtek a Bánátban, a családi nevüket a Torontál megyei Crnja (Cernya, Cserna) településrõl kaphatták, ahonnan a közeli Ittebe községbe költöztek, amelynek 1740-es összeírásában egy Miloš Crnjanski családfõ is található. A Crnjanski vezetéknevet a múlt század végéig «ószlávosan», valamint a könnyebb ejthetõség kedvéért is Cerjanskinak, illetve Csernjanskinak mondták. A magyar nyelvhasználatban pedig elõkelõen még Czrnyánszky is használatos volt. Így õrzõdött meg a csongrádiak emlékezetében is. Anyja: Vujic Marina, Toma Cerjanski második felesége. Miloš Crnjanski 1893 és 1896 között élt Csongrádon. Nem sok emléke maradhatott meg a városról, de mûveiben a «bús szikesek, szûrkellõ füzesek» vidékeként jeleníti meg. «Édesanyám sokat beszélt nekem arról, hogy a csongrádi magyarok a világ legjobb és legbecsületesebb emberei.» 1896 és 1912 között Temesvárott töltötte gyermek- és ifjúkorát, itt járt elemi iskolába. Személyiségének alakulására, munkásságára meghatározó erejû volt tanítója, Dušan Beric egyénisége. Gimnáziumi tanulmányait Temesvárott a piaristák iskolájában végezte. Latinul, görögül, franciául, angolul tanult. Festészettel is próbálkozott. Elsõ írásai 1908-ban a Golub (Galamb) címû ifjúsági lapban jelentek meg Zomboron. A fiumei Kereskedelmi Akadémián folytatott tanulmányokat, majd Bécsben történelmet, filozófiát, mûvészettörténetet hallgatott. Bécsben érte a szarajevói merénylet híre. Szegeden a pályaudvaron tartóztatták le, a frontra vitték. 1915 tavaszán kórházba került. Ezredével Galíciába vonult, majd Bécsben kórházi szolgálatot teljesített. Szegeden, Komáromban, Esztergomban tartalékos tiszti iskolát végzett, majd az olasz frontra került. 1918 végén jelent meg Álarc címû drámája. Zágrábban a Knjizevni jug címû folyóirat íróihoz csatlakozott. Miloš Crnanjski jól ismerte a Nyugatosok költészetét, Ady Endre munkásságát Belgrádban népszerûsítette. Az 1919-ben megjelent Szent Vajdaság címû prózakötet, az 1930-ban kiadott Férfias elbeszélések, valamint az 1921-es keltezésû Carnojevic naplója és Szerbia címû poémája megteremtette írói hírnevét. 1922-ben a belgrádi egyetemen bölcsészdiplomát szerzett. 1923 és 1928 között középiskolai tanár, majd a belgrádi Politika címû napilap belsõ munkatársa lett. Miloš Crnjanski mind az epikában, lírában, drámában a világirodalom élvonalába emelkedett, és a poéma mûfajban is jelentõs mûveket alkotott (Strazsilovo, Napjaink éneke). Az 1928-ban megjelent Bazsalikom címû antológiában (Debrecen István – Szentteleky Kornél) négy Crnjanski-vers is szerepel. 1928 és 1945 között a királyi Jugoszlávia diplomatájaként több európai fõvárosban dolgozott. Berlinben, majd Rómában sajtótanácsos; Lisszabonban keres menedéket, Londonban diplomata, majd emigráns. A diplomata- és emigráns-évek alatt született alkotásai: 1929: Örökös vándorlás címû regényének elsõ kötete; 1930: Szerelem Toscanaban (útleírás); 1931: Könyv Németországról (útleírás). Az 1938 és 1941 közötti római sajtótanácsosi korszakának élményanyagát tükrözi A hiperboreusok között címû regénye. 1954: Válogatott versek, Párizs, szerb nyelvû bibliofil kiadás. 1958: Éjszakai szállás (dráma). 1959: Itaka és kommentárok (versek). A Szerb Irodalmi Társaság kiadta az Örökös vándorlás I–II. kötetét. 1962-ben írt Lamentáció Belgrádért címû vallomásos költeményét a dél-afrikai Johannesburgban adták ki szerb nyelven. 1967-ben magyarul is megjelent az Örökös vándorlás Újvidéken és Budapesten. Az 1963-ban kiadott Jugoszláv költõk antológiájában (Végh György–Lator László) magyarul is olvasható négy Crnjanski-vers. Az 1960-as évek végén írta az Egy csepp spanyol vér címû regényét. 1964-ben költözött haza Jugoszláviába, a régi emlékek Belgrádjába. London regénye címû «prózában megírt hattyúdalában» a hazátlan emberek sorsát, érzésvilágát mutatja be. Mûveit 14 nyelvre fordították le. A munkásságáért kapott számtalan hazai és külföldi díj közül az 1986-os elismerést emelem ki: a francia kiadók neki ítélték a legjobb külföldi regény díját Örökös vándorlás címû regényéért. «Az élet és az irodalom örökös vándora» 1977. november 30-án halt meg visszavonultságában.