Horváth János emlékezete, 1878–1961

Ady Endre

Az isten titkai

Horváth Jánosnak és Szilágyi Sándornak

HISZEK HITETLENÜL ISTENBEN

 

Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,

Mert sohse volt úgy rászorulva

Sem élõ, sem halott.

 

Szinte ömölnek tört szivembõl

A keserû igék,

Melyek tavaly még holtak voltak,

Cifrázott semmiség.

 

Most minden-minden imává vált,

Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem

S mely kegyes szomjuság.

 

Szépség, tisztaság és igazság,

Lekacagott szavak,

Óh, bár haltam volna meg akkor,

Ha lekacagtalak.

 

Szûzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kelletek.

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok.

Beteg vagyok, beteg.

 

Meg-megállok, mint alvajáró

S eszmélni akarok

S szent káprázatokban elõttem

Száz titok kavarog.

 

Minden titok e nagy világon

S az Isten is, ha van

És én vagyok a titkok titka,

Szegény hajszolt magam.

 

Isten, Krisztus, Erény és sorban

Minden, mit áhitok

S mért áhitok? – ez magamnál is,

Óh, jaj, nagyobb titok.*


* Ady A Minden-titkok versei (1910) első ciklusát (Az Isten titkai) ajánlotta tudós barátainak. Az Ady-kiadásokban az ajánlás után a Hiszek hitetlenül Istenben című vers következik.