Kiss Farkas Gábor–Laczházi Gyula

Előző számunkban olvashattak a csáktornyai vár allegorikus freskójáról, melyet Pignatelli Belliguardo Anna, Althan gróf felesége készíttetett. Magos István, a cikk szerzője is megemlítette egyik kommentárjában, hogy 1724-ben Pignatelli hercegnő kezdeményezésére állítottak emlékoszlopot Zrínyi Miklósnak Csáktornya közelében. Althanné III. Károly szeretője volt, s a történet szerint a király nem tudott nemet mondani, amikor a szép grófné arra kérte, emeljenek emlékoszlopot a nagy magyar hős halálának helyén. Az emlékoszlop létéről először Sárközy István adott tudósítást, méghozzá Kazinczynak, s rajta keresztül az utókornak. Ennek nyomára Kazinczy Zrínyi-jegyzeteinek kiadása közben bukkant Békési Gábor és Sváb Antal (a jegyzetek megjelentek a Széphalom 1999. évi számában, 285–286.). Az ott megjelent Sárközy-levél (1810. szept. 10.) tudósítása szerint (mely egyébként hiányzik Kazinczy levelezésének összkiadásából), Sárközy István és fia, Albert az emlékhelyre kirándulván lejegyezték annak szövegét, és másolatban elküldték Kazinczynak. Orosz Andrea, ifjú filológus hallgatónk most újabb adalékkal szolgál a történethez: Violáné Bakonyi Ibolya könyvtáros segítségével Sárközy saját jegyzetei közül előkerült az emlékmű rajzának eredetije a Csurgói Gimnázium levéltárából (jelzete: K231, 218. lap), melyet közlünk is. (Az emlékmű latin szövege kis eltérésekkel a Széphalom-beli tanulmányban és Zrínyi Károly Csáktornya monográfiája című munkájában is olvasható.) Sárközy saját maga számára az alábbi jegyzetet készítette az emlékműról: „Ezen Oszlop Csáktornyától dél felé esik mintegy egy mérföldre a Krusovetzi erdőbe, közel a Drávához, egy kis tisztásnak délfelől való szelébe, egy nagy Tölfa alatt, mely fa legalább is van 150 esztendős ha nem több, és akkot bizonyossan fenállott már, mikor ez oszlop emeltetett. – Mellette voltam és sorrul sorra irtam le egy sorba annyit, mint ott vala azzal a' különbbséggel, hogy ott nagybetűk vannak. És a' pausákat vagy verseket jelentő figurák is ott igy látszatnak. – Albert fiammal vóltam itt 1810-be. Sárközy István.” Kazinczy nagyon hálás volt a küldeményért, tervezett, de csak 1816-ban megvalósult Zrínyi-kiadásába is be akart venni; erről Sárközyhez szóló válaszlevelében ír: „Negyed nappal ezelőtt megjövén Biharból, asztalomon leltem leveledet. Nem képzelted Te, midőn nekem a' Zrínyi Miklós sírköve képét megküldéd és felőle olly mikrologiás magyarázatot tevél, hogy azzal az egész Magyar Publicumot fogod lekötelezni. Igen is, barátom! nem csak engem köteleztél-le, hanem a' Magyar Publicumot is; mert én ezt el fogom beszéllni a' Zrínyi Miklós poétai munkájinak elébe teendő Praefatioban, 's tisztemnek ismerem 's örömnek érzem megnevezni azt, kinek barátsága ennek birtokába juttatott.” (KazLev. VIII (A felirat: 1910, 125–126.),

1664. 18. novemb.
Epitaphium Comitis Nicolai a ZRINIO

Hic cadit invictus quodam interfectus ab apro
Zrinyi praeda suis, hostibus apta magis.
Qui tot mille feros ferro superaverat hostes
Victor ab immani vincitur ipse fera.
Ille quidem finivit opus, vitaeque labores
At patriae infelix, incipit esse labor.
Ille quidem nostros mirabitur aethere casus
Flebit ut illius nostra ruina necem.
Sors bona nil aliud mediis servavit in armis
Eripuit fato sors mala nil aliud.
Quam sit in humanis sors impia proxima rebus
Mortis in hoc speculo quisque videre potest.

Prózafordításban: Itt halt meg a győzhetetlen Zrínyi, megölte a vadkan; vaddisznó prédája lett, bár inkább ellenség keze által kellett volna elesnie. A győztest, aki annyi ezer vad ellenséget elpusztított kardjával, vadállat győzte le. Itt fejezte be művét és élete gyötrelmeit; a szerencsétlen hazára szenvedések zúdultak. Az égből nézi szenvedésünket, romlásunk siratja meggyilkolását. „Jó szerencse, semmi más” őrizte meg a hadakozásban; elragadta a fátum, a rossz sors, semmi más. Mennyire közeli a végzet az emberi dolgokban, mindenki láthatja ebben a tükörben.