Az Új Magyar Irodalmi Lexikon szócikke (I, 1994, 1272-1273)

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság a magyar irodalomtörténet-írás művelőinek, népszerűsítőinek és barátainak társadalmi egyesülete. Toborzó felhívását 1911. jún. 1-jén az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönyében tette közzé. Megszervezésének ötletét Baros Gyula vetette fel, s Czvittinger Dávid Specimenje megjelenésének 200. évfordulóján, 1911. okt. 22-én alakuló ülésére, dec. 11-én alapító közgyűlésére került sor, a magyar irodalomtörténet és segédtudományai művelésére vállalkozott, s tagjául fogadta a "magyar irodalomtörténet minden barátját".

1913. márc. 1-jén első rendes közgyűlésén kb. 1000 tag képviseletében Négyesy László elnöki és Horváth János titkári beszámolója hangzott el. Négyesy az irodalomnak mint "a nemzeti tényezők egyikének" szerepvállalását szorgalmazta, Horváth a "filológus" és az "esztétikus" irodalomtörténet és a "magunk népszerűsítsük tudományszakunkat szakszerűen" követelményét hangsúlyozta. Kiemelte továbbá egy Magyar Irodalomtörténeti Kalauz megírásának szükségességét. (Erre Király György kapott megbízást, s majd tíz év múlva Tolnai Vilmos vitte végbe: Bevezetés az irodalomtudományba, 1922). A századelőn csak a bp.-i és a kolozsvári egyetemen volt irodalomtörténeti katedra, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tudományszervezői szerepe ezért is előtérbe került. A kezdettől szorgalmazott felolvasások, szakmai közgyűlések joggal szorították háttérbe a retorikus, reprezentáló kegyeleti emlékezéseket. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság egyszersmind túltekintett önkörein; elsősorban a középiskolai tanársággal törekedett kapcsolatot tartani ("maga a Társaság is voltaképpen a magyar középiskolai tanárság alapítása volt"). Céljai eléréséhez legfőbb eszköze az 1912-től megjelenő (1948-ban és 1963-1968 között szüneteltetett) folyóirat, az Irodalomtörténet volt gyakori megjelenésével, bőséges és sokrétű információival, a fiatalabb szakmai derékhadat képviselő

szerzővel. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1948 előtti tisztségviselői: Beöthy Zsolt (1911-21), Négyesy László (1921-33), Pintér Jenő (1933-40), Alszeghy Zsolt (1941-47) elnökök; Horváth János (1911-18), Viszota Gyula (1919-21), Alszeghy Zsolt (1921-36), Brisits Frigyes (1937-45), Barta János (1946-47) titkárok. 1949-ben Lukács György a Magyar Irodalomtörténeti Társaság új elnökeként meghirdette "a magyar irodalomtörténet teljes és gyökeres revízióját". A Magyar Irodalomtörténeti Társaság az irányított irodalompolitika viszonyai között - mint "a marxista irodalomtudomány legéletképesebb tűzhelye" - a Magyar Klasszikusok (1950-62) és a Nagy Magyar Írók (1951-56) sorozat kiadójaként szerzett tekintélyt, s természetesen a "gyökeres revíziót" propagálta. Nem tagadható azonban értékfelmutató szerepe sem (Keresztury Dezső vagy Szauder József munkái). 1953, még inkább 1956 után a TIT és az MTA Irodalomtörténeti Intézete megalakulása a Magyar Irodalomtörténeti Társaságot jobban az egyetemi műhelyekhez kötötte. Az új elnökök: Lukács György (1949-53), Barta János (1954-59), Földessy Gyula (1959-62), Komlós Aladár (1962-75), Tolnai Gábor (1976-85); titkárok: Király István (1948-52), Pándi Pál (1952-53), Szabolcsi Miklós (1958-59), Pándi Pál (1959-62), Wéber Antal (1962-75), Pálmai Kálmán (1975-85), Kovács Sándor Iván (1985-1991). 1985-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megszervezte tájegységi tagozatait és tanári tagozatát, együttműködést alakított ki az ország múzeumhálózatával, előtérbe állította az irodalomtudomány eredményeinek szélesebb, de szakszerű közvetítését, kezdeményezte az országos magyartanár-konferenciák és -továbbképzések megrendezését, megindította Irodalomismeret (Iris) című folyóiratát (1990) és könyvsorozatait (A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Kiskönyvtára; "Csak tiszta forrásból" - Szövegkiadások). Új elnökei Keresztury Dezső (1985-90), Kovács Sándor Iván (1991); főtitkár Kabdebó Lóránt (1990-91), Praznovszky Mihály (1992); tiszteletbeli elnöke Bori Imre (1991).

Ir. NÉGYESY László, Elnöki megnyitó, It 1913; HORVÁTH János, Titkári jelentés, It 1913; PINTÉR Jenő, A Magyar Irodalomtörténeti Társaság megalapítása, It 1937; LUKÁCS György, Elnöki székfoglaló, It 1949; PÁNDI Pál, Főtitkári megnyitó, It 1962; PÁLMAI Kálmán, A Magyar Irodalomtörténeti Társaság munkájáról, It 1986; KOVÁCS Sándor Iván, Tennivalók a Magyar Irodalomtörténeti Társaságban, Nszab 1985, dec. 7.

Amikor a Társaság tagsága túllépte az ezer főt, amikor a Társaság tagsági szerkezete alapvetően megváltozott s többségbe kerültek a magyartanárok, amikor a társaság költségvetése mellett a nemzeti infláció rakétasebességgel húzott el - nos akkor elérkezett a szervezeti élet megújításának ideje. Ez komplex cselekvési tervet igényelt, hiszen szervezet, tartalom, gazdaság együttesen érintve volt. Ennek megfelelően az alapelv a strukturális változatás megszervezése volt. Ugyanis ezer embert nem lehet mozgatni, szervezeti élet keretei között informálni. De ha kisebb egységekbe bontjuk le, akkor viszont más lesz a tartalmi rend és más az anyagiak elosztása is. Már ha vannak ilyenek, persze...

A megyei tagozatok rendszere aztán lefedte az egész országot. Voltak más kezdeményezések is, amelyek többé-kevésbé éltek, és élnek-virulnak mint például a magyartanári tagozat, amely a szakmai szerveződés előnyét fogalmazta meg, az egyetemi hallgatók tagozata, ez aztán elmaradt, s történtek kísérletek a Kárpát-medencei tagozat kialakítására is. Tehát meglehetősen nagy láz buzgott a változásnak ebben a szakaszában.

Nyilvánvalóvá vált néhány év alatt, hogy a tagozatok létrejöttét és tevékenységét nem lehet adminisztratív módon erőltetni. Hiszen egyes tagozatokban egészen kiváló munka folyt anélkül, hogy erőltetni kellett volna, pl. Veszprém, Fejér, Heves, Bács-Kiskun, Csongrád, Zala stb. Más megyékben többszöri nekibuzdulás után sem sikerült életképes tagozati munkát összehozni, mint például Vas és Baranya megyében. Másutt pedig a kezdeti, néhány éves sikeres munka után visszaesés következett be, mint pl. Győr vagy Nógrád. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a tagozati munka erősen személyfüggő. Ha vannak olyan lelkes emberek, mint Borsodban, vagy Tatabányán, akkor a tagozat él és életképes. Ha ezek az emberek elköltöznek, vagy viszszavonulnak koruk miatt, akkor újabb visszaesés következik be, idő kell a pótlásukra.

A tagozati munka nagy előnye, hogy ki-ki a maga kedve, a helyi hagyományok rendszere szerint szervezheti munkáját. Nagyon sok forma alakult ki: tájegységi konferenciák, irodalmi ünnepek, a táj jeles szülötteiről való évfordulós megemlékezések, irodalmi gasztronómiai rendezvények, helyi irodalmi kiadványok szervezése, megjelentetése. További előny, hogy a tájegységi tagozatok szorosan együtt tudtak működni a helyi hagyományőrzés egyéb szervezeteivel. Ami persze abból is adódott, hogy a tagság általában közös ezekben. Így együttműködtek irodalmi társaságokkal, folyóiratokkal, iskolai szerveződésekkel. Újabb előnye a tagozatoknak, hogy anyagilag is szabadabban tudtak mozogni. Ők ismerték a helyi lehetőségeket, pályázati formákat. Azaz könnyebben tudták a helyi forrásokat megtalálni és felhasználni.

A tagozati munka nem jelent elzárkózást. Oda-vissza alapon mindenki részt vehetett a Társaság teljes tagságából a helyi vagy az országos rendezvényen. Az informálás ugyan még nem tökéletes, de egyre több lehetőség van egymás tevékenységének megismerésére, a részvétel lehetőségeinek megismertetésére.

A Tagozatok tehát könnyebbé tették a Társaság szervező munkájának egészét. A megújulás folyamata azonban még nem zárult le. A tagozati munka elég egyenetlen, mint azt említettük. Lehet, hogy a közeljövőben el kell beszélgetnünk arról, hogyan tudunk ezen finomítani, milyen változtatások szükségesek, hogy éljen bár valaki az ország bármely szegletében, ne maradhasson ki a tagozati és társasági élet lehetőségeiből. Tovább kell erősíteni az információs rendszert. A hamarosan kiépülő társasági honlapról jobban és gyorsabban lehet majd információkhoz jutni. A Tanári Tagozat szakmai konferencia rendjét is újra kell gondolnunk, jobban hozzá kell igazítani a folyamatos tanügyi reform aktuális állapotához, mint jelenleg a továbbképzési rendszer vagy a kerettanterv világa. Általában jobb kapcsolatokat kell kiépítenünk az egyetemnek magyar tanszékeivel, gondolva arra, hogy egyre több felsőoktatási intézményben nyílik új magyar tanszék. Figyelnünk kell a magyartanári szakmai szervezetekre, vagy általában a hozzánk közel álló szakterületek szakmai szervezeteinek létére.

Összességében elmondható, hogy a 90 éves Magyar Irodalomtörténeti Társaság szerencsésen vészelte át az eltelt tizenöt év meghatározó társadalmi változásait, illetve az abból adódó elbizonytalanodást, tudott alkalmazkodni az új világ követelményeihez. Ez a megújulási képesség a következő esztendőkben még határozottabb kell, hogy legyen, mert ez tartotta eddig is életben Társaságunkat, és ezután is ez lesz éltetője.