A címlapon két szó között ugyanis ott egy et-re emlékeztető nyomdadísz. Ha összeolvassuk: Szántó mester művészetét és alkotó szellemét jelenti. Életműve valóban maradandó és eredeti. A maga múzeumát (a keszthelyi Festetics-kastélyban) már életében kiharcolta, és tekintélyt vívott ki magának mind a nagyvilágban, mind itthon – irányokkal szabdalt szellemi életünkben – Illyéstől Déryig és Weöres Sándorig. Irodalmi ízlése is kiváló volt: a legnagyobbaknak adott tipográfusi köntöst, Proteusként öltötte fel betűbe, arányba, kötésbe, papírba plántált alakjukat, de képes volt eltalálni egy kongresszusi gyűjtőkötet vagy egy gyűjtögető államférfi köszöntésének könyvformáját is. Szántó Tiborról könyvnyi cikket, tanulmányt, esszét, verset írtak, de távlatosságban, adatszerűségben, jellemrajzban egyik sem versenyezhet Hidvégi Máténak amaz írásával, amely ennek a Betű [és] Géniusznak a nagyívű, szuggesztív, magasirodalmi bevezetése.

“A beszéd szent dolog és szárnya van” – idézi Hidvégi professzor Platónt. – De idézhetné Pázmány Pétert is, akinek forrásai a görögökhöz mutathatnak vissza: “A szók szárnyasak, mint az eleresztett madár”; “Szép szónak szárnya nem szegik”. Ilyen szárnyas szavak a Hidvégi-laudáció szavai is:

Platón Arisztotelész háza előtt ezt mondta: “A sokat olvasó háza.” Ugyancsak ő mondotta, hogy a beszéd szent dolog és szárnya van. Talán arra gondolt, hogy a könyv, az írás: halott.

Az igazak nevei az élet könyvében vannak felírva, ahogyan azt Szent Pál is mondja. A bűnösök nevét egy másik könyvben jegyezték fel, ezt a könyvet, a ördög viszi a vállán, olvashatjuk Szent Ágoston legendájában.

Erősebb volna az elmúlásnál az irodalmi emlékezet? Plébániahivatalok szekrénypolcain, hitközségi irodák rolós fiókjaiban régesrégi könyvek őrzik az újszülöttek, a házasulandók és a halottak nevét. A szegedi alsóvárosi templomban még megvannak a török időkből való anyakönyvek. A nevek birtokosai régen meghaladtak, de tanúskodnak életükről, létezésüket örökítik korokon át ezek a kézzel írott, súlyos kötetek. Erősebb a pusztulásnál a könyv? A feledésnél bizonyosan. Mondják, valaki akkor hal meg igazán, ha elfelejtik. Minden írás a felejtés ellen készül, és minden könyv az emlékezetnek íródik. De lehet-e erősebb a könyv, mint a halál? Kicsoda olvas a végső fényeknél?

Mégis, hagyomány az elhunyttal könyvet is temetni. A könyv becsületét mutatja. Sőt, a misztériumát. Az embernek társa holtában, elkísérője túlvilági utakon a könyv […] Löw Immánuelről mondták, hogy halálos ágyához könyveket hozatott, pedig vak volt már. Móra Ferenc írja, hogy Kálmány Lajosnak, “az utolsó magyar sámánnak” a holtteste napokig feküdt a szobáját térdig borító könyvhalmok között […]

Egy legenda szerint a Gólemet készítő, 1609-ben meghalt prágai Jehuda Löw rabbi sírjában is olvassa a végső fényeknél térdein nyugvó könyvét. […]

Egy középkori könyvtár felirata ez volt: “Mindenütt kerestem a nyugalmat és sehol sem találtam meg, hacsak nem távol, egy sarokban ülve, könyvvel a kezemben.” Egy mai laboratóriumé pedig: “A DNS hosszú, az élet rövid.”

“Könyvek-könyvek a falak mentén, székeken, apró kis szekrényeken, ládákban is, mintegy menekülésre készen” – emlékezett Szomory Dezső szobájára Füsi József. A diktatúrák – az emberekkel együtt – a könyveiket is el akarták pusztítani. Pekingben a vörösgárdisták több könyvtárnyi könyvet égettek el. Berlin utcáin könyvtüzeket gyújtottak a nácik. Birkenauban külön máglyán égtek az imakönyvek. A budafoki papírgyárban 1944-ben cellulózzá zúzták a szépirodalmat. Ám a könyvek – befalazva, ide-oda elásva és eldugdosva – túlélték az őket pusztítókat. Kibírták valahogy.

Mielőtt a bori lágerekből hazaindult volna, Szántó letört egy darabot a szögesdrót-kerítésből és hazahozta. Kettévágta, és egyik darabját belekötötte Kovačić Tömegsír című könyvének általa tervezet borítójába. A szögesdrót másik darabját őrizte tovább, évtizedekig, egy dobozban, mint egy kincset. Mostanában vette csak elő, hogy Radnóti Bori noteszának általa tervezett hasonmás kiadására rakja. […]

Kedvenc színei: piros, fekete, arany. Különben pedig a fehér. Cinege utcai lakása is ilyen: fehér könyvespolcok és nagy ablakok, a háttérben lombokkal, kerttel. Öltözködésében elegáns. Fehér ing és csokornyakkendő mindig. Még otthon is, még akkor is, ha világosszürke tréningnadrágjában van különben. Kedvenc évszaka a nyár. Érzelmes. Amióta ismerem, fiatal nők veszik körül. Elvittem a haldokló Levendel Lászlóhoz a Korányi-szanatóriumba. Laci ránézett és megállapította: Tibor, te megint szerelmes vagy. Tibor bólintott. Nyolcvanhárom éves volt akkor. Mindent elvisel, csak egyedül lenni nem tud. Nagyon egyedül vagyok – mondja a telefonba.

*

Amikor Tiborral április elején telefonon szót válthattunk, azonnal a lényegre tért:

– Írtok rólam? Küldettem recenziós példányt az Irodalomismeretnek.

Elkéstünk.