Pályázatunk választott témája az alkoholizmus bemutatása egy olyan nézõpontból, ahogy mi fiatalok látjuk. Véleményünket elsõsorban interjúk, illetve szakirodalmi kutatások alapján állítottuk fel. Munkánk alatt eltérõ állításokat kellett figyelembe vennünk, hiszen ebben a témakörben eléggé megoszlanak a vélemények. Máshogy éli meg az, aki benne él és máshogy, aki csak külsõ szemlélõként vesz részt.
A téma ambivalens mivoltából következõen is. Az alkoholizmus témakörét leszûkítettük az értelmiség "kasztjára", azon belül is közvetlen környezetünkre, Szolnok város körzetére. De mi mit is értünk az értelmiségeken? Pedagógusainkat, orvosainkat, ügyvédeinket, szociológusainkat, menedzsereinket .... , életünk meghatározó alakjait.

    Az értelmiség olyat is lát, amit az egyszerû ember nem, vagy nem is akar. Ezért mondhatjuk azt, hogy minél többet átlát az ember a problémákból, annál bölcsebb lehet, de annál több problémát is lát, annál több feszültség is gyûlhet össze benne.
Ekkor eljutunk ahhoz a tényhez, hogy az alkotó, szellemi munkát végzõ embereknek sokkal nagyobb problémákkal kell megküzdeni. Ennek egy arra lelkileg nem alkalmas embernek, feszültségének feloldására egyik megoldása az, hogy az alkoholhoz nyúl.

    De az átlátott problémák mellett még lehetnek érzelmi problémák is.  Gondolunk itt arra, hogy Magyarországon a 427 ezer regisztrált munkanélküli 2,2 %-a aki diplomával rendelkezik, bár tanult, képzett emberek, mégsem készültek vagy készítették fel õket arra, hogy diplomaszerzés után további ismeretekre van szükség.
 

    Nem tudja hogyan reagáljon arra, hogy megszûnik munkahelye vagy, hogy a nehéz élethelyzetbõl kiutat találjon. Elvesztik önbecsülésüket, nem találják helyüket a társadalomban. Ebben a helyzetben nagyobb a veszélye annak, hogy az alkoholhoz nyúlnának, mint segítséghez. Pedig az alkohol nem nyújt semmire megoldást. Aki ebbe menekül az a saját értékeivel sincs tisztában.

    Az értelmiségek kikapcsolódási lehetõségei is teljesen mások. Abból kifolyólag, hogy az értelmiségi megválogatja, hogy kivel ül le egy asztalhoz, kivel "hajlandó" beszélgetni. Ezért is nem beszélhetünk egységes értelmiségrõl, mert külön szférákba tömörülnek. Ennek oka, az értelmiség különbözõ helyeken való képzõdése. Sok-sok zárt egység van, pl. a színészbüfében a színészek társulása, múzeumban a régészek társulása, írók vagy pedagógusok társulásai .... stb.
Ezek más-más módon és helyen kapcsolódnak ki. Miközben az értelmiségnek keverednie kellene, különbözõ vitaesteken, fórumokon. Sokan vannak viszont, akik kimaradnak ebbõl, vagy csak nem élnek a lehetõségekkel.
 

    - Az egyik ok az anyagi helyzet miatt lehetséges. Köztudott, hogy egy átmeneti társadalomban élünk, a piaci viszonyok közelednek a nyugat-európai szinthez, áraink szintén, az értelmiségi fizetések pedig jóval alatta maradnak. Vegyünk például egy pedagógus házaspárt. Keresetük majdnem, hogy a családfenntartásra is kevés, ezért másod- illetve harmadállást vállalnak. A kultúra manapság számukra megfizethetetlen.
    Ezt az önhibáján kívül bujkáló, szerep nélküli, jelen nem lévõ, dolgokat nem formáló értelmiséget kísérti meg elõször annak a kérdésnek a megtagadása, hogy "Miért törvényszerû, hogy az értelmiségi lét mentes legyen az önpusztítástól?".

     - A másik ok a múltban keresendõ. Azért is kimaradhatnak, mert nem alakult rá ki vagy egyáltalán nincs is arra igénye, hogy egy kötetlen beszélgetés formájában kikapcsolódjon, értékelje a társadalmi helyzetet, környezetet.

    Az értelmiség számára úgy mint másoknak már az élet, valamely elégedettségét jelenti valami, neki ugyanaz még nem és fõként nem is éri el ezt, mert õ nem annyira a birtokláson keresztül jut feljebb és feljebb. Tehát nem gyarapszik például, hanem mélyül, magába süllyed, másfajta ív mellett éli le az életét, ez néha a kisérõ jelenségekben is teljesen más dolgokat hoz magával. Azáltal, hogy az élete egészen más, a vágyai egészen másak, a lehetõségei is egészen másak, emiatt a szenvedélyei is egészen mássá válnak. Ezek az okok válthatják ki azt a helyzetet, hogy valaki a pohár után nyúljon. Leggyakrabban ez a feszültség levezetésének egyik formája, mintegy zavart túlkompenzáció is lehet. Ami manapság minket, mintha auraként venne körül. Régebben a zavartság érzése azért nem volt, nem lehetett jelen, mert az emberek sokkal közelebb voltak egymáshoz, jobban odafigyeltek egymásra. De lehet hagyomány is számára. Van akinek csak annyit jelent, hogy mindennap lemegy egy bizonyos kocsmába, s ott megiszik egy pohár valamit, de ez csak számára egy napi program, ez jelenti az életében a rendszerességet, de ettõl õ még nem alkoholista. Ez jelenti számára a harmonikus életet. A társaság miatt is kialakulhat egy ilyen függõség. Más errõl megkérdezett értelmiségi véleménye szerint "könnyítés szempontjából" is ihat valaki. Gondolkodásához mintegy átsegítõ, részecskegyorsító szerepet is betölthet az alkohol. Ám az értelmiségre nem jellemzõ ez a magatartás, hogy feszültségét, lelki egyensúlyát ilyen módon oldja meg.
 
    Az alkoholizmus legegyszerûbb meghatározása egy kínai mondás miszerint, "Az ember megiszik egy italt, utána az ital megiszik egy italt, s végül az ital megissza az embert."

    Az alkoholizmust, mint betegséget jellemezhetjük a legfõbb tüneteivel, amelyeket nevezhetünk hatalmi tüneteknek is. Ezen a hatalom megszerzését és a vele való visszaélést értjük, ami általában a családban kezdõdik. Ezek a tünetek több viselkedési sémából állnak:
 
 

• - Tagadás

Az alkoholista akármilyen mûvelt, tanult ember, határozottan tagadja alkoholizmusát. Az értelmiség egy olyan magas önkontrollal rendelkezik, amelyben azt hiszi magáról, hogy rajta az alkohol nem látszik meg. Márpedig a velejáró betegségek (májzsugorodás, szívzavarok..... stb.) rajta is ugyanúgy elõjönnek, mint a többi emberen. De nem elég az értelem, nem az ész dönt mindig, nemcsak értelmi szinten dõlnek el dolgok. Az érzelmi világ is tudja pozitív irányba befolyásolni a dolgokat. Hozzásegíti az értelmes ember ahhoz, hogy eltaszítsa magától az italt. Az értelmiség sohasem nyugszik, hiszen ha látja, hogy körülötte az értelmetlenség burjánzik, megjelenik benne a változtatás igénye.
Ismerõseink körében is számos olyan embert ismerünk, aki már évek óta isznak, mértéktelenül, és egy napot sem bírnak ki, hogy ne érezzék magukat az alkohol mámorában. A barátok, családtagok jóindulatú figyelmeztetését gyakran sértésnek, bántásnak veszik, ezért mondhatjuk, hogy "lepereg róluk". De a baj ott kezdõdik, hogy az alkoholista alkoholizmusával nemcsak önmagát teszi tönkre, hanem környezetét is roncsolja. James Graham amerikai író szerint az alkoholista egójába a következõ üzenet tör fölfelé: "Én teljes mértékben ura vagyok a helyzetnek. Az alkoholista nem ura a helyzetnek. Ezért hát nem vagyok alkoholista!" Vagyis saját magát tagadja meg önmagával szemben. Viselkedése, cselekedetei ellentmondanak állításával, "én nem vagyok alkoholista!". Ehhez a sémához kapcsolhatjuk a következõ jellemzõjét az alkoholizmusnak, a

• - Hazudozás

Egy amerikai író szerint az alkoholista számára az élet egyetlen véget nem érõ hazugság. Becsületes szembenézés önmagával oda vezetne, hogy be kell vallania alkoholfüggõségét. Aztán hamarosan rájön, hogy a hazudozás hatalmat ad, a többiek fölé helyezi õt. Ugyanis õ tudja, hogy hazudik, de a többiek nem. Becsapni másokat az alkoholista ego egyik kedvenc foglalatossága.

• -Túlteljesítés

Az alkoholisták gyakran, igen gyakran törnek elõre hivatásukban. Persze amint a betegség elõrehalad, az alkoholista nem lesz képes igényesebb feladatok ellátására. Akik fiatalon rendkívül sikeresek voltak, azok középkorukra valóságos roncsok lesznek.

• - Alattomosság, ravaszság

Az alkoholisták egyik igen jellemzõ tulajdonsága a ravaszság, sunyiság. Ennek is eleinte az italozás eltitkolása a célja. Majd késõbb ezt a ravaszságot az alkoholista kiterjeszti olyan dolgokra is, amelyek nem az ivással kapcsolatosak, hízeleg az alkoholista énnek. Például ilyen a mások manipulálása.

• - Hamis, alaptalan vádaskodás

Az alkoholisták igen gyakran a hamis, alaptalan vádaskodásokkal szapulják környezetüket, azon belül is inkább az ártatlanokat. Az egyes szakirodalmak szerint ez azért van, mert a beteg én semmit sem nyer azzal, ha olyan valakit vádol, akinek a viselkedését már úgyis sokan elítélik.
"Akinek nincs jóhíre, annak nem lehet tönkretenni a jóhírét."

• - Mások megalázása

Erre szinte minden alkoholista "specializálódott". Imádják bántani, szapulni környezetüket, bármiféle bûntudat nélkül.

• - Barátok megtagadása

Élete során a tipikus alkoholista barátok tucatjait tagadja meg, veszti el. Fõleg a betegsége elõtt szerzett barátok eltávolodása a jellemzõ, akik egyre inkább képtelen elviselni az adott személy randalírozását egy, már megszokott, nyugodt hangulatú összejövetelen.

    N.I. született 1949-ben egy Pest megyei kisfaluban. Szülei egyszerû, paraszt emberek voltak. A kezdet nagyon nehéz volt, se lakás, se pénz, csak ami ennivalóra elég volt. Majd az apa jobb állást kapott, ezért a három gyermekes család Ceglédre települt át. Pár év múlva visszatértek a férj családjához. Itt volt valamennyi földtulajdonuk, mint örökösöknek. Gyûjtögettek, spóroltak és sikerült egy családi házat felépíteni némi földterülettel. N.I. a középsõ fiú volt, édesanyjuk kedvence. Mindent megtett, hogy túléljék az ínséges idõszakokat. Életrevaló gyerek volt. Verebeket, galambokat lövöldözött, amit kevés pénzért megvettek tõle a környékbeli gazdaasszonyok, mondván "levesnek jó az is". Az így spórolt pénzén vette elsõ fényképezõgépét. Miután közelebbrõl megismerkedett vele, cigányokat fényképezett és szintén megkapta érte a neki járó forintokat. Egyre komolyabb gépekre tett szert, és szinte magától tökéletesen kiismerte a fényképezés tudományát. Fõiskola elvégzése után Szolnokra szegõdött egy fényképészethez. Itt kezdõdött valójában pályafutása,  ugyanis nem sokkal késõbb állást kapott egy Szolnok megyei napilapnál, mint fotós, majd rohamriporter, újságíró. Idõközben megházasodott és hamarosan két gyermeke született. Karrierje rohamosan tört elõre. Az egész megyében tiszteletben lévõ, közismert újságíró lett. Rengeteg ember megismert, akik szerették, becsülték õt. A megye vezetõ értelmiségi rétegéhez tartozott. Boldog volt õ is, családja is, gyermekei felnéztek rá, és büszkék voltak apjukra. De ahogy teltek az évek a sikerek mellett gyarapodtak a gondok is. Mint minden jó munkahelyen itt is kellemes baráti kör alakult ki, akik gyakran találkoztak az épület klubjában. De ekkor már gyakran megesett, hogy hosszúra nyúltak az esték, egyre késõbb járt haza, persze egy kis alkohollal "fûtve”. Otthon emiatt egyre több veszekedés tört ki. Kirobbantója természetesen a család legújabb tagja az alkohol volt. Persze voltak nyugodtabb idõszakok is.
 

    Az alkohol mégcsak idõszakonként jelentkezett, mint "jóbarát”, mint egy segítõtárs a nehezebb problémák leküzdéséhez. Mind ezt leszámítva gõzerõvel tört elõre. Lassacskán összehozott egy magánvállalkozást. Közben persze itt is akadtak nehézségek, amit egyre gyakrabban próbált az itallal könnyíteni. Újabb veszekedések, családi viták. Majd újabb szünet. De ekkora már szerves része lett a napnak az alkohol, ha csak a legminimálisabb formában is. Újabb sikerek következtek, de valami megváltozott N. I. énjében. Rettentõ büszke lett önmagára, ami végül is megérthetõ. De erre rátett még az alkohol is. Egocentrikussá válik, szinte isteníti magát. Barátaival csúnyán összeveszik. Semmi másról nem tud beszélni, csak a vállalkozásáról, hogy Õ mit teremtett úgy, hogy a semmibõl indult. Semmi és senki más nem érdekli, csak a cég és az ital. Hamarosan újabb üzleti vállalkozásba kezd: kocsmát nyit, nem messze lakóhelyüktõl. Ez persze neki pont jól jön, hiszen útban van hazafelé. Beugorhat záróráig. Ez volt a végsõ csapás a család számára. A törzsvendég Õ maga lett, hisz ingyen fogyaszthat, az övé. Ekkor lépett be az alkoholizmus stádiumába. Gyakran hajnalban ment haza, de az is elõfordult, hogy csak másnap délután "került elõ”. Éjszakai hazajövetele szinte rituálé szerûen folyt. Gyakran elõfordult, hogy a család többi tagjának nyugalmát figyelmen kívül hagyva bukdácsolt végig a szobán törve, zúzva, csörömpölve. A legrosszabb csak ezután következett. Ha nem volt ébren senki, általában házastársát felébresztette, ha kellett erõszakkal és mindig, de mindig belekötött. A rosszabbik eset viszont a másik véglet, ha a család ébren van. Az este nyugalmasnak indul, igaz a férj még nincs otthon, de addig béke van. 2300 óra után tán már mindenkiben uralkodik a félelem: vajon mi lesz ma este? Majd amikor beállít, már a kinti neszekbõl tudják: ma sem alszunk. Bemegy a házba s az égvilágon mindenkibe beleköt. Alaptalanul vádaskodik, s mocskosan szidja a másikat, anélkül, hogy bárki egy szót is szólt volna. Ha valaki visszaszól, ellenáll neki az még jobban felbõszíti, de valójában ezt szereti. Az kell neki, hogy másokat kihozzon a sodrából. Szinte élvezi, ahogy a másik szenved. Õ csak mondja és kínoz. Egy idõ után viszont a szóbeli erõszak fizikaivá válik. Kultúrált vitára már nem képes. Ha kell õ megmutatja, hogy õt nem lehet legyõzni. Ilyenkor fitogtatja az erejét, ijesztgetésképpen. Vajon mire gondolnak a szegény áldozatok?
 
    Nem értik, hogy egy értelmiségi, normális ember, aki valóban tud rendes, családszeretõ és tisztességes ember lenni, (mert persze ilyen oldala is van) hogy képes megalázni családját szeretteit.
Sajnos az az igazság, hogy maga a diktátor jellemû alkoholista sem tudja mit csinál. Az alkohol elvakítja és nem képes felmérni cselekedetei súlyát. Egy részeg, felindult embert nem lehet megállítani. Sajnos megoldást keresni elég nehéz, mert ha maga az alkoholista ember nem jön rá mivoltára, akkor a környezete szinte tehetetlen.  Egy értelmiségi alkoholista ember túl büszke ahhoz, hogy másokra hallgasson saját érdekében. Maga felett csakis õ dönthet.
Ez  a történet egy általános példa.

    Az értelmiség az a réteg, amely a legjobban palástolja problémáját. Álcázzák magukat és rébuszokban beszélnek, hogy az egyszerû ember ne érthesse meg õket.
De mégis egy út nyitva marad feléjük, mert az alkoholizmus ír!

    "Az alkoholizmussal foglalkozókat nagyon zavarba ejti mindig, hogy az írók körében milyen sok az alkoholista. Ilyenkor fölteszik a kérdést: "Miért isznak az írók?"(...) Az alkoholizmus én mániát okoz.(...) A kezdõ alkoholistákat én mániás szükségleteik azt ént kielégítõ pályákra terelik fiatal felnõtt korukban, ezért tapasztalhattuk az utóbbi években olyan gyakran, hogy középkorú hírességek serege vonult be elvonókúrára különbözõ intézetekbe. Ma már elavult az az elképzelés, hogy a "siker" késztette volna õket arra, hogy egyszerre csak töménytelen szeszt kezdjenek fogyasztani. (...) Aki a nyilvánosságnak ír, annak adódik még egy olyan lehetõsége is, amely különösen vonzó az alkoholista ego számára: megtámadhat bárkit." (1.) Ezek az író alkoholisták nagyobb pusztítást végeznek az átlagos alkoholistánál, mert lehetõségük és tehetségük van ahhoz, hogy igen ártalmas módon támadjanak rengeteg embert. Bár ezeknek az embereknek a száma igen elenyészõ és ez már igen csak egy szélsõséges helyzet.
Ezáltal önkéntelenül is betekintést enged ebbe a zárt körbe. S ennek kiküszöbölése, megelõzése végett gondolkoztunk mi különféle megoldásokon.
 

    Több megoldás is lehetséges s nem kellenek hatalmas csodák létrejöttükhöz. Csak annyi, hogy értelmes emberek észrevegyék és segítsenek "eltévedt" társaikon, akárcsak egy kötetlen beszélgetéssel is. Ez is alapja lehetne már annak, hogy a tipikusan pesszimista magyar társadalmat pozitív gondolkodásra sarkallja. Megoldás lehet már az elkerülésre is egy stabil, normális családi élet, vagy egy másfajta nem veszélyes függõség, pl. különbözõ hobbik, futás természetjárás, stb. A lényeg, hogy értelmes dologgal foglalják el magukat. A színvonal emelése és érdekcsoportok alakulása is hatalmas segítség lehet. Ehhez viszont az kell, hogy egy társadalmi mozgást biztosítsanak. Ez elsõsorban a város vezetõségének feladata, de nagyon hozzájárulnának a civil szervezõdések. Szolnokon, ha az értelmiség szórakozni szeretne, sajnos nem sok helyre tud elmenni, de ez jellemzõ az ország többi városára is. Itt, ha például valamelyik tanárunk, vagy például a háziorvosunk kikapcsolódásra vágyik elmegy a színházba, vagy egy hangversenyre. Több klub mûködik, de ezek tagdíja egy átlagfizetésû értelmiséginek megfizethetetlen. Ezek is inkább csak egy bizonyos kör részére elérhetõek. Kifejezetten olyan klubok, fórumok nincsenek, amelyben az értelmiség keveredhetne, összejöhetne egy kötetlen beszélgetésre. Valamint ott vannak még a különbözõ bálok. Nagyvállalkozók, jól fizetett orvosok, ügyvédek, igazgatók szórakozása. Ám végeredményben Szolnok város értelmiségét nem õk alkotják. A szegényebb értelmiségi réteg megsegítésére létrejövõ civil szervezõdések megerõsítésével lehetõvé válna a szellemi energiák felszabadulása mások hasznára is. A megoldást mi olyan pályázati lehetõségekben látjuk, amely biztosítani tudja kulturális területen, hogy az értelmiség kevés pénzzel is kikapcsolódáshoz jusson. Mi ebben látjuk a legtermékenyebb megoldást.
 

    Reméljük pályázatunkkal felhívtuk egy olyan problémára a figyelmet, mellyel pár év múlva nekünk mint leendõ értelmiségieknek szembe kell néznünk.