Aki valaha egy rövid ideig is, de rendszeresen ivott alkoholt, az már egész életére alkoholistának számít. Nem értetek egyet vele? Eddig mi sem. Viszont, ha elolvassátok ezt a tényfeltáró tanulmányt, amit mi, fiatalok csináltunk hosszas munka eredményeképpen és elgondolkoztok, rájöttök, hogy nagy igazság van benne. Gyakorlatilag az alkoholizmust senki nem tekinti betegségnek, PEDIG AZ! Már azáltal is, hogy néha-néha lementek a haverokkal egy szórakozóhelyre és iszogattok (ki milyen mértékben), már olyan veszélynek vagytok kitéve és olyan maradandó károsodást szenvedhettek, ami elõbb vagy utóbb, de ki fog jönni rajtatok és akkor már késõ lesz! Sose feledjétek az embernek mindig büszkének kell lennie arra, hogy kimagasodott az állatok sorából! Ezt elsõsorban annak köszönhette, hogy gondolkodó, tudatos lénnyé nõtte ki magát. Az alkohol pedig hozzásegít ahhoz, hogy tönkretehessék "agytekervényeiket". A fiatal korban elkezdett "italozások", pedig még veszélyesebbek. Aki már korábban elkezdte, az gyakran elhenceg az "újoncoknak": "Én bírom az alkoholt. Nekem ennyi már meg sem kottyan.". Erre a bölcs kínai csak annyit mond, hogy az ember megiszik egy italt, utána az ital megiszik egy italt, s végül az ital megissza az embert. Olvassátok hát el ezt a pár oldalt és döntsetek józan belátásotok szerint. Megéri?

Az elsõ részeg ember

Az alkohollal 10 ezer éve találkoztunk elõször.

Az elsõ részeg ember valószínûleg a nomád állattenyésztõk körébõl került ki. Bódulatát a forró nyári napon tömlõben tárolt megerjedt tejtõl kaphatta. Az erjedt tej hatásával elsõnek Indiában és Elõ-Ázsiában találkoztak mintegy 8 évezrede. Õsünk a meleg és fárasztó nyári nap elõl barlangjába menekült. Szomjúságát a már kicsit kesernyés tejjel próbálta oltani. Fáradtsága elmúlt, helyébe vidámság (és egy kis szédülés) költözött. Az újból és újból megkóstolt tej végül mély álomba ringatta. Az ébredést fejfájás, rossz kedv és fáradtság kísérte. Az idõközben kiborult tejet két sündisznó eszegette. Az "italtól" megrészegült sünik nem úgy viselkedtek, mint máskor. Hancúrozva, birkózva hagyták el a barlangot. A jelenet megmozgatta Õsünk éles logikáját. Rájött, hogy a sünik (és saját ) viselkedése valamint az erjedt tej között összefüggés van. Legközelebb már tudatosan vitt magával erjedt tejjel teli tömlõt.

Magyarországon az alkoholisták száma: kb. 1/2 millió.
       Az alkohol fogyasztásnak, hasonlóan a dohányzáshoz régi hagyományai vannak országunkban. Századunkban a 20-as évek végére, a 30-as évek elejére vezethetõ vissza, amikor a munkanélküliség teret hódított. A munkásosztály alkoholba fojtotta bánatát. Elõször a töményital, azután a bor fogyasztása vált mérvadóvá, ma pedig az elfogyasztott alkoholmennyiség 1/3-a sör 40%-a töményital. 1 fõre évi 11 L 100% alkoholnak megfelelõ szeszesital fogyasztása jut. A világranglista élén állunk az "ivásban". Ez nem pozitívum, tévedés ne essék. A magyar ember bánatában és boldogságában egyaránt iszik. Régi mondás: Sírva vígad a magyar. Tehát ennek társadalmilag kialakult szokásai vannak, amit megelõzni csak úgy lehet, ha ezt a szemléletet átformáljuk.

EGY-KÉT TUDOMÁNYOS GONDOLAT:

E. M. Jellinek professzor az alkoholizmus öt fajtáját írta le:

• 1. alfa-alkoholizmus:

Az iszákos mélyen gyökerezõ pszichológiai problémája miatt iszik.
• 2. béta-alkoholizmus:

Az iszákos nem feltétlenül alkoholfüggõ, de folyamatosan iszik. Pl.: kocsmárosok
• 3. gamma-alkoholizmus:

Az iszákos hosszú ideig kibírja alkohol nélkül, de ha egyszer rákezd nem tudja abbahagyni.
• 4. delta-alkoholizmus:

Az iszákos nem részeg igazán, de mindig föl van dobva.
• 5. epszilon-alkoholizmus:

Ez a típus csak idõszakonként vesz magához alkoholt.

A hétvégi bulik elengedhetetlen részévé vált az alkohol. "Magában a buli nem buli, azaz nincs buli…" A kikapcsolódáshoz, a felszabadultsághoz szükség van némi alkoholra.

"A szeszes italok elsõdleges funkciója a vízéhez hasonlóan, a szükséges folyadékfelvétel biztosítása, egyszerûbben a szomjúság oltása. A szeszesital-fogyasztás másodlagos funkciója a kellemes íz élvezése, és az emésztés elõsegítése. Az alkoholtartalmú italok népszerûvé válása azonban minden bizonnyal a harmadlagos funkciónak , a központi idegrendszerre gyakorolt sajátos hatásának "köszönhetõ". Ez a tudati, érzelmi és értelmi állapot olyan áthangolódást, bódulását jelenti, amely az emberek többségében jó érzést, így élvezetet okoz."

        Az alkohol hatásaival többnyire tisztában vannak. A kikapcsolódás, a jókedv elérésén túl, búfelejtés, illetve a problémák elõli menekülés az oka az alkoholhoz való fordulásnak.

MIKOR ISZOL ALKOHOLT?

"Inni csak akkor szoktunk, ha valamit ünnepelünk, máskor mi értelme van? Akkor elveszíti a varázsát."
"Alkohol csak addig, amíg jó kedvem lesz."
"Ha valami nem jön össze a suliban, összebalhézok a barátnõmmel vagy a szüleimmel, akkor elmegyünk a haverokkal és jól leisszuk magunkat."
"Hogy szokták mondani? Olyan az élet, mint a motor. Ha nem megy, be kell rúgni!"
"Enyhe alkoholizmus, nem alkoholizmus; illetve félig berúgni, kidobott pénz!"
"Nagyobb akaraterõ kell ahhoz, hogy egészségesen, józanul le tudd küzdeni a problémádat, mint tökrészegen azt se tudni, hogy mi/ki van körülötted."
        Azok, akik bizony nem vetik meg az italt, menõ dolognak tartják. Itt is elõjön az, hogy nagyobbaknak látszanak, illetve a felnõttekre való hasonlítás.
        Abban, hogy a felkínált alkoholra nemet mondanak e, nagyban meghatározó a helyszín, a környezet, a személyek és egyáltalán az, hogy mivel kínálják. A többség nem tiltakozna ellene.

HA MEGKÍNÁLNAK ALKOHOLLAL, NEMET MONDASZ?
EGYÁLTALÁN NEMET AKARSZ MONDANI? MIÉRT IGEN ILLETVE NEM?

"Ha egyszer adják!" "Ingyen van, akkor meg?"
"Miért ne?" "Helyzettõl függ!"
"Nem fogadom el, mert semmi jó nincs benne!"
"Csak annyit, amennyi jól esik és nem undorító."
"Vannak olyan szituációk, amikor nem illik nemet mondani ( pl., ha egy hatalmas pisztollyal a lapockád közt megkérdik, hogy kérsz-e egy kis barackpálinkát? Ezt az ajánlatot nem illik visszautasítani… )"
"Abban, ha néha iszol egy kicsit, még semmi rossz nincs, ha tudod a határt."
"Az alkoholt nem vetem meg, a magam módján így én is alkalmi kábítószeres vagyok."
"Ha jó kedvem van, nem iszom, csak rossz hangulatomban."

        Az alkoholisták visszataszító látványt nyújtanak, s ha ez egy fiatal, aki még igencsak az élet elején áll, az már elszomorító is. Csak sajnálni lehet azokat, akik már ilyen korban az alkoholhoz fordulnak bármiféle általuk megfogalmazott illetve kitalált okból is.

MI A VÉLEMÉNYED A TÚL SOK ALKOHOL BEFOLYÁSOLTSÁGA ALATT ÁLLÓ EGYÉNEKRÕL?

"Nincs rosszabb egy részeg lánynál."
"Olyan vagánynak hiszik magukat a fiúk azzal, hogy jól bepiálnak. Fogadást kötnek, hogy ki a részegebb. Úgy gondolják, így a lányok is jobban odafigyelnek rájuk. Pedig egyáltalán nem, sõt!"
"Nem baj ha tudja, hol a határ, vagy érzi, hogy meddig mehet el!"
"Mindenkinek a magánügye, még másokat nem zavar."
"Ha az illetõ tudja, hogy milyen következményei vannak vagy lesznek, és õ ennek ellenére is csinálja, akkor az már az õ baja."
"A mértéktartás az mindig jó, az még nem okozott nagy bajt."

        Ittas állapotban egyesek nyugodtabbak és abszolút közömbösek a külvilág történéseivel szemben. Mások viszont úgy érzik, hatalmas erõvel áldotta meg õket az ég, bármire képesek lennének, bárkivel elbánnának. Kötözködnek és provokálnak. Azonban a szájuk méretével nincs egyenes arányosságban valóságos testi erejük. S mivel ilyen állapotban a reakcióidõ megnõ valamint a koordinációs képesség nagy mértékben romlik, így könnyen elõfordulhat, hogy egy-egy kiprovokált verekedésben õk maradnak alul és jól elbánnak velük. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy a részeg emberek veszélytelenek, mert ugyanakkor elveszíti az önkontrollt, s nem minden esetben van tisztában saját cselekedeteivel - annak következményeivel meg fõleg nem - és elõfordulhat bizony, hogy egy-egy ütés igen komoly sebesüléseket okozhat.

        A szórakozás fontos dolog és szükséges is, csak vigyázni kell, hol a határ. A mértéktelen fogyasztás tragikus következményei ismertek: alkoholmérgezés, diszkó-balesetek, ittas vezetés hatására bekövetkezõ balesetek… A sornak még közel sincs vége. Évente több száz fiatal hal meg a fent említett problémák következtében. Egy-egy meggondolatlan lépés, vagányságnak tûnõ cselekedet, ami akkor jó poénnak tûnhet az életünkbe kerülhet vagy örökre viselnünk kell a nyomait… Nem éri meg! S csak annyi, hogy figyeljünk oda, hol a határ!

Mi a helyzet a felnõttekkel?
Családi problémák, remény az élet másként látására, egyfajta önámítás, menekülés. De ezzel csak nõnek a problémák! Az ember becsapja magát, megváltozik a személyisége, ellöki magától az embereket. Neked ez kell? Ilyen akarsz lenni? Tönkre akarod tenni az életedet és ezáltal másokét is? Hány gyermekélet ment tönkre a szülõk italozása miatt?

Most mutatunk két példát az életbõl, melyek mindennél többet mondanak.

        "Ha Te értelmiségi vagy, két út van elõtted: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan."
Külön foglalkoztunk az értelmiség önpusztító életformájával Magyarországon.

De mi mit is értünk az értelmiségeken? Pedagógusainkat, orvosainkat, ügyvédeinket, szociológusainkat, menedzsereinket .... , életünk meghatározó alakjait

Az értelmiség olyat is lát, amit az egyszerû ember nem, vagy nem is akar. Ezért mondhatjuk azt, hogy minél többet átlát az ember a problémákból, annál bölcsebb lehet, de annál több problémát is lát, annál több feszültség is gyûlhet össze benne.
Ekkor eljutunk ahhoz a tényhez, hogy az alkotó, szellemi munkát végzõ embereknek sokkal nagyobb problémákkal kell megküzdeni. Ennek egy arra lelkileg nem alkalmas embernek, feszültségének feloldására egyik megoldása az, hogy az alkoholhoz nyúl.

De az átlátott problémák mellett még lehetnek érzelmi problémák is. Gondolunk itt arra, hogy Magyarországon a 350 ezer regisztrált munkanélküli 2,2 %-a aki diplomával rendelkezik, bár tanult, képzett emberek, mégsem készültek vagy készítették fel õket arra, hogy diplomaszerzés után további ismeretekre van szükség.

Nem tudja, hogyan reagáljon arra, hogy megszûnik munkahelye, vagy hogy a nehéz élethelyzetbõl kiutat találjon. Elvesztik önbecsülésüket, nem találják helyüket a társadalomban. Ebben a helyzetben nagyobb a veszélye annak, hogy az alkoholhoz nyúlnak, mint segítséghez. Pedig az alkohol nem nyújt semmire megoldást. Aki ebbe menekül, az a saját értékeivel sincs tisztában.

Az értelmiségek kikapcsolódási lehetõségei is teljesen mások. Abból kifolyólag, hogy az értelmiségi megválogatja, hogy kivel ül le egy asztalhoz, kivel "hajlandó" beszélgetni. Ezért is nem beszélhetünk egységes értelmiségrõl, mert külön szférákba tömörülnek. Ennek oka az értelmiség különbözõ helyeken való képzõdése. Sok-sok zárt egység van, pl. a színészbüfében a színészek társulása, múzeumban a régészek társulása, írók vagy pedagógusok társulásai .... stb. Ezek más-más módon és helyen kapcsolódnak ki. Miközben az értelmiségnek keverednie kellene, különbözõ vitaesteken, fórumokon. Sokan vannak viszont, akik kimaradnak ebbõl, vagy csak nem élnek a lehetõségekkel.
 

• - Az egyik ok az anyagi helyzet miatt lehetséges. Köztudott, hogy egy átmeneti társadalomban élünk, a piaci viszonyok közelednek a nyugat-európai szinthez, áraink szintén, az értelmiségi fizetések pedig jóval alatta maradnak. Vegyünk például egy pedagógus házaspárt. Keresetük majdnem, hogy a családfenntartásra is kevés, ezért másod- illetve harmadállást vállalnak. A kultúra manapság számukra megfizethetetlen. Ezt az önhibáján kívül bujkáló, szerep nélküli, jelen nem lévõ, dolgokat nem formáló értelmiséget kísérti meg elõször annak a kérdésnek a megtagadása, hogy "Miért törvényszerû, hogy az értelmiségi lét mentes legyen az önpusztítástól?".

• - A másik ok a múltban keresendõ. Azért is kimaradhatnak, mert nem alakult rá ki vagy egyáltalán nincs is arra igénye, hogy egy kötetlen beszélgetés formájában kikapcsolódjon, értékelje a társadalmi helyzetet, környezetet.

Az értelmiség az a réteg, amely a legjobban palástolja problémáját. Álcázzák magukat és rébuszokban beszélnek, hogy az egyszerû ember ne érthesse meg õket.

De mégis egy út nyitva marad feléjük, mert az alkoholizmus ír!
"Az alkoholizmussal foglalkozókat nagyon zavarba ejti mindig, hogy az írók körében milyen sok az alkoholista. Ilyenkor fölteszik a kérdést: "Miért isznak az írók?"(...) Az alkoholizmus én mániát okoz.(...) A kezdõ alkoholistákat én mániás szükségleteik azt ént kielégítõ pályákra terelik fiatal felnõtt korukban, ezért tapasztalhattuk az utóbbi években olyan gyakran, hogy középkorú hírességek serege vonult be elvonókúrára különbözõ intézetekbe. Ma már elavult az az elképzelés, hogy a "siker" késztette volna õket arra, hogy egyszerre csak töménytelen szeszt kezdjenek fogyasztani. (...) Aki a nyilvánosságnak ír, annak adódik még egy olyan lehetõsége is, amely különösen vonzó az alkoholista ego számára: megtámadhat bárkit." (1.) Ezek az író alkoholisták nagyobb pusztítást végeznek az átlagos alkoholistánál, mert lehetõségük és tehetségük van ahhoz, hogy igen ártalmas módon támadjanak rengeteg embert. Bár ezeknek az embereknek a száma igen elenyészõ és ez már igen csak egy szélsõséges helyzet. Ezáltal önkéntelenül is betekintést enged ebbe a zárt körbe. S ennek kiküszöbölése, megelõzése végett gondolkoztunk mi különféle megoldásokon.

        Több megoldás is lehetséges s nem kellenek hatalmas csodák létrejöttükhöz. Csak annyi, hogy értelmes emberek észrevegyék és segítsenek "eltévedt" társaikon, akárcsak egy kötetlen beszélgetéssel is. Ez is alapja lehetne már annak, hogy a tipikusan pesszimista magyar társadalmat pozitív gondolkodásra sarkallja. Megoldás lehet már az elkerülésre is egy stabil, normális családi élet, vagy egy másfajta nem veszélyes függõség, pl. különbözõ hobbik, futás természetjárás, stb. A lényeg, hogy értelmes dologgal foglalják el magukat. A színvonal emelése és érdekcsoportok alakulása is hatalmas segítség lehet. Ehhez viszont az kell, hogy egy társadalmi mozgást biztosítsanak. Ez elsõsorban a város vezetõségének feladata, de nagyon hozzájárulnának a civil szervezõdések. Ha az értelmiség szórakozni szeretne, sajnos nem sok helyre tud elmenni. Tanárunk, vagy például a háziorvosunk kikapcsolódásra vágyik elmegy a színházba, vagy egy hangversenyre. Több klub mûködik, de ezek tagdíja egy átlagfizetésû értelmiséginek megfizethetetlen. Ezek is inkább csak egy bizonyos kör részére elérhetõek. Kifejezetten olyan klubok, fórumok nincsenek, amelyben az értelmiség keveredhetne, összejöhetne egy kötetlen beszélgetésre. Valamint ott vannak még a különbözõ bálok. Nagyvállalkozók, jól fizetett orvosok, ügyvédek, igazgatók szórakozása. Ám végeredményben az értelmiséget nem õk alkotják. A szegényebb értelmiségi réteg megsegítésére létrejövõ civil szervezõdések megerõsítésével lehetõvé válna a szellemi energiák felszabadulása mások hasznára is. A megoldást mi olyan pályázati lehetõségekben látjuk, amely biztosítani tudja kulturális területen, hogy az értelmiség kevés pénzzel is kikapcsolódáshoz jusson. Mi ebben látjuk a legtermékenyebb megoldást.

Az alkoholizmust, mint betegséget jellemezhetjük a legfõbb tüneteivel, amelyeket nevezhetünk hatalmi tüneteknek is. Ezen a hatalom megszerzését és a vele való visszaélést értjük, ami általában a családban kezdõdik. Ezek a tünetek több viselkedési sémából állnak:
 

• - Tagadás
Az alkoholista akármilyen mûvelt, tanult ember, határozottan tagadja alkoholizmusát. Az értelmiség egy olyan magas önkontrollal rendelkezik, amelyben azt hiszi magáról, hogy rajta az alkohol nem látszik meg. Márpedig a velejáró betegségek (májzsugorodás, szívzavarok..... stb.) rajta is ugyanúgy elõjönnek, mint a többi emberen. De nem elég az értelem, nem az ész dönt mindig, nemcsak értelmi szinten dõlnek el dolgok. Az érzelmi világ is tudja pozitív irányba befolyásolni a dolgokat. Hozzásegíti az értelmes ember ahhoz, hogy eltaszítsa magától az italt. Az értelmiség sohasem nyugszik, hiszen ha látja, hogy körülötte az értelmetlenség burjánzik, megjelenik benne a változtatás igénye. Ismerõseink körében is számos olyan embert ismerünk, aki már évek óta isznak, mértéktelenül, és egy napot sem bírnak ki, hogy ne érezzék magukat az alkohol mámorában. A barátok, családtagok jóindulatú figyelmeztetését gyakran sértésnek, bántásnak veszik, ezért mondhatjuk, hogy "lepereg róluk". De a baj ott kezdõdik, hogy az alkoholista alkoholizmusával nemcsak önmagát teszi tönkre, hanem környezetét is roncsolja. James Graham amerikai író szerint az alkoholista egójába a következõ üzenet tör fölfelé: "Én teljes mértékben ura vagyok a helyzetnek. Az alkoholista nem ura a helyzetnek. Ezért hát nem vagyok alkoholista!" Vagyis saját magát tagadja meg önmagával szemben. Viselkedése, cselekedetei ellentmondanak állításával, "én nem vagyok alkoholista!". Ehhez a sémához kapcsolhatjuk az alkoholizmus következõ jellemzõit:

• -Túlteljesítés
Az alkoholisták gyakran, igen gyakran törnek elõre hivatásukban. Persze amint a betegség elõrehalad, az alkoholista nem lesz képes igényesebb feladatok ellátására. Akik fiatalon rendkívül sikeresek voltak, azok középkorukra valóságos roncsok lesznek.

• - Alattomosság, ravaszság
Az alkoholisták egyik igen jellemzõ tulajdonsága a ravaszság, sunyiság. Ennek is eleinte az italozás eltitkolása a célja. Majd késõbb ezt a ravaszságot az alkoholista kiterjeszti olyan dolgokra is, amelyek nem az ivással kapcsolatosak, hízeleg az alkoholista énnek. Például ilyen a mások manipulálása.

• - Hamis, alaptalan vádaskodás
Az alkoholisták igen gyakran a hamis, alaptalan vádaskodásokkal szapulják környezetüket, azon belül is inkább az ártatlanokat. Az egyes szakirodalmak szerint ez azért van, mert a beteg én semmit sem nyer azzal, ha olyan valakit vádol, akinek a viselkedését már úgyis sokan elítélik. "Akinek nincs jóhíre, annak nem lehet tönkretenni a jóhírét."

• - Mások megalázása
Erre szinte minden alkoholista "specializálódott". Imádják bántani, szapulni környezetüket, bármiféle bûntudat nélkül.

• - Barátok megtagadása
Élete során a tipikus alkoholista barátok tucatjait tagadja meg, veszti el. Fõleg a betegsége elõtt szerzett barátok eltávolodása a jellemzõ, akik egyre inkább képtelen elviselni az adott személy randalírozását egy, már megszokott, nyugodt hangulatú összejövetelen.

N.I. született 1949-ben egy Pest megyei kisfaluban. Szülei egyszerû, paraszt emberek voltak. A kezdet nagyon nehéz volt, se lakás, se pénz, csak ami ennivalóra elég volt. Majd az apa jobb állást kapott, ezért a három gyermekes család Ceglédre települt át. Pár év múlva visszatértek a férj családjához. Itt volt valamennyi földtulajdonuk, mint örökösöknek. Gyûjtögettek, spóroltak és sikerült egy családi házat felépíteni némi földterülettel. N.I. a középsõ fiú volt, édesanyjuk kedvence. Mindent megtett, hogy túléljék az ínséges idõszakokat. Életrevaló gyerek volt. Verebeket, galambokat lövöldözött, amit kevés pénzért megvettek tõle a környékbeli gazdaasszonyok, mondván "levesnek jó az is". Az így spórolt pénzén vette elsõ fényképezõgépét. Miután közelebbrõl megismerkedett vele, cigányokat fényképezett és szintén megkapta érte a neki járó forintokat. Egyre komolyabb gépekre tett szert, és szinte magától tökéletesen kiismerte a fényképezés tudományát. Fõiskola elvégzése után Szolnokra szegõdött egy fényképészethez. Itt kezdõdött valójában pályafutása, ugyanis nem sokkal késõbb állást kapott egy Szolnok megyei napilapnál, mint fotós, majd rohamriporter, újságíró. Idõközben megházasodott és hamarosan két gyermeke született. Karrierje rohamosan tört elõre. Az egész megyében tiszteletben lévõ, közismert újságíró lett. Rengeteg ember megismert, akik szerették, becsülték õt. A megye vezetõ értelmiségi rétegéhez tartozott. Boldog volt õ is, családja is, gyermekei felnéztek rá, és büszkék voltak apjukra. De ahogy teltek az évek a sikerek mellett gyarapodtak a gondok is. Mint minden jó munkahelyen itt is kellemes baráti kör alakult ki, akik gyakran találkoztak az épület klubjában. De ekkor már gyakran megesett, hogy hosszúra nyúltak az esték, egyre késõbb járt haza, persze egy kis alkohollal "fûtve". Otthon emiatt egyre több veszekedés tört ki. Kirobbantója természetesen a család legújabb tagja az alkohol volt. Persze voltak nyugodtabb idõszakok is.

Az alkohol még csak idõszakonként jelentkezett, mint "jóbarát", mint egy segítõtárs a nehezebb problémák leküzdéséhez. Mind ezt leszámítva gõzerõvel tört elõre. Lassacskán összehozott egy magánvállalkozást. Közben persze itt is akadtak nehézségek, amit egyre gyakrabban próbált az itallal könnyíteni. Újabb veszekedések, családi viták. Majd újabb szünet. De ekkora már szerves része lett a napnak az alkohol, ha csak a legminimálisabb formában is. Újabb sikerek következtek, de valami megváltozott N. I. énjében. Rettentõ büszke lett önmagára, ami végül is megérthetõ. De erre rátett még az alkohol is. Egocentrikussá válik, szinte isteníti magát. Barátaival csúnyán összeveszik. Semmi másról nem tud beszélni, csak a vállalkozásáról, hogy Õ mit teremtett úgy, hogy a semmibõl indult. Semmi és senki más nem érdekli, csak a cég és az ital. Hamarosan újabb üzleti vállalkozásba kezd: kocsmát nyit, nem messze lakóhelyüktõl. Ez persze neki pont jól jön, hiszen útban van hazafelé. Beugorhat záróráig. Ez volt a végsõ csapás a család számára. A törzsvendég Õ maga lett, hisz ingyen fogyaszthat, az övé. Ekkor lépett be az alkoholizmus stádiumába. Gyakran hajnalban ment haza, de az is elõfordult, hogy csak másnap délután "került elõ". Éjszakai hazajövetele szinte rituálé szerûen folyt. Gyakran elõfordult, hogy a család többi tagjának nyugalmát figyelmen kívül hagyva bukdácsolt végig a szobán törve, zúzva, csörömpölve. A legrosszabb csak ezután következett. Ha nem volt ébren senki, általában házastársát felébresztette, ha kellett erõszakkal és mindig, de mindig belekötött. A rosszabbik eset viszont a másik véglet, ha a család ébren van. Az este nyugalmasnak indul, igaz a férj még nincs otthon, de addig béke van. 2300 óra után tán már mindenkiben uralkodik a félelem: vajon mi lesz ma este? Majd amikor beállít, már a kinti neszekbõl tudják: ma sem alszunk. Bemegy a házba s az égvilágon mindenkibe beleköt. Alaptalanul vádaskodik, s mocskosan szidja a másikat, anélkül, hogy bárki egy szót is szólt volna. Ha valaki visszaszól, ellenáll neki az még jobban felbõszíti, de valójában ezt szereti. Az kell neki, hogy másokat kihozzon a sodrából. Szinte élvezi, ahogy a másik szenved. Õ csak mondja és kínoz. Egy idõ után viszont a szóbeli erõszak fizikaivá válik. Kultúrált vitára már nem képes. Ha kell õ megmutatja, hogy õt nem lehet legyõzni. Ilyenkor fitogtatja az erejét, ijesztgetésképpen. Vajon mire gondolnak a szegény áldozatok?

Nem értik, hogy egy értelmiségi, normális ember, aki valóban tud rendes, családszeretõ és tisztességes ember lenni, (mert persze ilyen oldala is van) hogy képes megalázni családját szeretteit. Sajnos az az igazság, hogy maga a diktátor jellemû alkoholista sem tudja mit csinál. Az alkohol elvakítja és nem képes felmérni cselekedetei súlyát. Egy részeg, felindult embert nem lehet megállítani. Sajnos megoldást keresni elég nehéz, mert ha maga az alkoholista ember nem jön rá mivoltára, akkor a környezete szinte tehetetlen. Egy értelmiségi alkoholista ember túl büszke ahhoz, hogy másokra hallgasson saját érdekében. Maga felett csakis õ dönthet.

        "Nem tudom pontosan megjelölni azt a napot, amikor kezdett minden elromolni, mert nem is lehet, de ismerem és leírom az elõzményeket és a következményeket." kezdte történetét egy hozzánk közelálló fiatal.
        "A boldog idõkkel, a közös szórakozások, nyaralások, meghitt, nyugodt, családias esték ideével kezdem. Szüleimnek biztos és a megélhetést biztosító állásuk volt. Édesanyám a helybeli Iskolai és Gyermekkönyvtárban dolgozott és a mai napig ott dolgozik, mint könyvtáros. Édesapám az egyik helybeli gyárban dolgozott. Munkaidõ után mindketten hazajöttek, édesanyám fõzött és elvégezte a többi háztartási munkát, amiben édesapám is segített neki. Én és nõvérem éltük boldog, gondtalan gyermekkorunkat, a nagyszülõk, fõleg édesanyám szülei ajándékokkal halmoztak el bennünket. Ez idõ tájt került szóba az, hogy édesapám a gyáron keresztül továbbtanulhatott volna, de ezt apai nagyszüleim, fogalmam sincs, miért, ellenezték. És sajnos eléggé befolyásolták édesapámat, pedig, ha elvégezte volna a fõiskolát, valószínûleg sok minden másképpen alakult volna. Nem sokkal késõbb befejezõdött a házunk építése és ha jól emlékszem, ekkor édesapám személyisége, viselkedése megváltozott, úgy érezte, hogy õ megtette amit kellett, felépítette a házát, megadott nekünk mindent amit lehetett. Ezzel ellentétben a ház anyai nagyszüleim kétszeri örökségébõl épült föl. Ezután egyre több idõt töltött a szüleinél, ahol az õáltaluk készített (pancsolt) bort itta, részegen járt haza, ahelyett, hogy velünk lett volna. Késõbb otthagyta a biztos állását és egy olyan helyre ment dolgozni, ahol minden nap lehettet inni. Ettõl kezdve az életünk egyre rosszabb lett. Már nem segített édesanyámnak, a közben lecsökkent fizetésébõl egyre többet költött italra, így édesanyámnak kellett magára vállalni a családeltartó szerepét, pluszmunkát vállalt a munkahelyén, és így egy kis idõre sikerült neki. A közben megbetegedett anyai nagyapámhoz apám a kórházba ittasan vitt be, nem törõdve az esetleges veszélyekkel. A horgászás lett a mániája, hétvégéken egész napokat töltött a tónál és általában részegen jött haza. Nagyon ritkán vacsoráztunk együtt, és már nem voltak meg a családias esték. 1990. decemberében anyai nagyapám meghalt, így nagymamámat szerettük volna magunkhoz venni, erre késõbb többször is tettünk lépéseket, de õ mindannyiszor elüldözte nagymamámat. Nagymamám ennek ellenére fõzött mindannyiunkra, és nyugdíjának nagyobbik részét odaadta édesanyámnak, hogy el tudjon tartani bennünket. Néhány hónap múlva a "részeges esték" majdnem mindennapossá váltak. Kicsivel késõbb édesapám elvesztette az állását, amit mi csak hat hónappal késõbb tudtunk meg, mert addig tudta titkolni. Reggel úgy ment el, mintha dolgozni menne és valamilyen munkával, nem tudom milyennel, pénzt keresett, havonta egyszer, kereset gyanánt ezt adta be a családi kasszába. Ekkor kezdett megrendülni bennem az apa iránti tisztelet, hiszen képes volt hazudni a családjának. Eközben édesanyám megpróbált minden gondot megoldani, a mi érdekünkben, de most már tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Ebbe majdnem tönkre is ment, lefogyott és sokszorta gyorsabban õszült. Megpróbált beszélni az apai rokonokkal, hogy segítsenek neki, de a kérése nem talált megértést. Közben a viták és a veszekedések mindennapossá váltak, nem volt egy nyugodt esténk. Mindez az elsõ verési kísérletig tartott, ekkor az én és a nõvérem támogatása mellett elhagytuk édesapámat. A tágas kétszintes, kertes házat kénytelenek voltunk egy háromszobás lakásra cserélni (nagymamám lakása). A válóper már három éve tart, édesapám mindenbõl ki akar minket semmizni, valamint, ami nekem a legjobban fáj, nem érdekli mi van velem és a testvéremmel.
Így tett tönkre egy boldog, békés, meghitt családot az alkohol. Az én családomat."

Te is ilyen életet akarsz?????????
 
 

Véleményünket elsõsorban interjúk, illetve szakirodalmi kutatások alapján állítottuk fel. Munkánk alatt eltérõ állításokat kellett figyelembe vennünk, hiszen ebben a témakörben eléggé megoszlanak a vélemények.

1. felhasznált irodalom:

Graham,James: Az alkoholizmus titkos története
    Bp. 1996. Holistic Kiadó
Helmit Harsch: Alkoholizmus
Kurdics Mihály: A kábítószer itt van testközelben
    2Zsiráf Kiadó 1996.
Reader's Digest Válogatás füzetei

Megkérdeztünk 800 diákot, 50 tanárt és 50 szülõt.