7. Pedagógiai alapelvek

  1. Az iskolában olyan légkört kívánunk kialakítani, ahol a tanulók
  2. otthonosan érzik magukat. Ennek érdekében a következőket szükséges

    megvalósítani:

    - a tanuló személyiségi jogait tiszteletben kell tartani,

    - a gyermekek bevonása az iskolai életük megszervezésébe,

    - a diák-tanár viszonyt ne jellemezze az alá-fölé rendeltségi viszony,

    - a tanulói munkáltatás kiemelt szempont, a nevelő szürke eminenciás

    akitől mindig lehet kérdezni, és közösen végzik el a feladatot,

    - a tanuló egyéni képességeinek figyelembe vétele az oktatás során,

    - a tanulót egészséges és biztonságos környezetben kívánjuk nevelni

    oktatni, az iskola tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő,

    testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség

    biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítjuk

    ki,- megismerhetik előre a velük szemben támasztott követelményeket,

    - minden gyermek számíthat a pedagógus segítségére tanulmányi és neve-

    lési téren egyaránt,

    - példás emberi kapcsolatok jellemezzék tanuló-tanuló, tanuló-nevelő,

    szülő-nevelő és nevelő-nevelő egymás közötti viszonyát,

    - nem az életre készülünk, hanem élünk,

    - az emberi személyiség szabadon fejlődhessen, azzá lehessen, aminek a

    lehetőségeit magában hordozza.

  3. A tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek
  4. kialakítása és bővítésével egyidőben a teljes személyiség

    fejlesztése a feladatunk. Szellemileg, erkölcsileg és testileg

    egészséges nemzedéket kívánunk nevelni tanítványainkból.

    - a tervszerű nevelő és oktató munka a tanulók alapkészségeit

    fejleszti és számukra a mindennapi életben hasznosítható, tovább

    építhető alapműveltséget nyújt,

    - az iskola olyan ismereteket közöl (ember, társadalom, művészetek,

    természet, tudományok, technika ), amelyek megalapozzák a tanulók

    műveltségét, világszemléletét és segítik eligazodásukat szűkebb és

    tágabb környezetükben,

    - az oktató tevékenység célja a gyermeki személyiség széleskörű fej-

    lesztése,

    - sajátítsák el az egyéni tanulás módszereit,

    - legyen becsülete a tanulók körében a szorgalomnak, a munkának és a

    tudásnak,

    - teremtsenek értéket iskolájukban, a már meglévőket óvják meg és

    adják át az utánuk jövő tanulóknak,

    - tiszteljék az egyént és a közösséget,

    - vegyék észre a jót, és értékeljék, ismerjék fel és előzzék meg a

    rosszat,

    - az emberek közötti kommunikációban az elfogadott normák helyes for-

    máit alkalmazzák,

    -ismerjék a nemzeti kultúra és történelem jelentős eseményeit, szemé-

    lyiségeit és hagyományait, hogy ezek megbecsülése révén erősödjön

    bennük a haza és a szülőföld iránti szeretet.

    c.) Az iskola a település életében folyamatosan részt kíván venni.

    - rendszeres kapcsolat a tanulók szüleivel,

    - az iskola nyitott a szülők, és az érdeklődő polgárok előtt,

    - tevékenységünk, eredményeink a falu érdekeit is szolgálják,

    - kapcsolatainkat ápolni és bővíteni kívánjuk a Horvát Tanítási Nyelvű

    Iskolával, a művelődési házzal és a gazdasági egységekkel,

    - rendezvényeinken szívesen látjuk a település érdeklődő lakosait,

    - gazdasági egységek rendezvényeinek lebonyolításában részt veszünk,

    ha felkérnek.

  5. A közös családi és iskolai nevelés eredménye alapján tanulóink a

következő tulajdonságokat vallják magukénak:

-erkölcsös

-humánus,

-a közösségi életet elfogadja,

-kötelességtudó,

-kreatív,

-érdeklődő,

-közéleti szereplésre alkalmas,

-állampolgári tudata van,

-demokratikus,

-problémát érzékel és kezelni képes,

-képes eligazodni környezetében,

-a környezeti kultúrát óvja,

-egészséges életmódot folytat,

-a munkát elismeri,

-magyarságtudata nem sért más népet, nemzetet és etnikumot,

-van elképzelése a jövőjéről,

-a másságot elfogadja,

-a művészeti értékeket megbecsüli,

-önálló ismeretszerzésre képes,

-informatikai ismeretekkel rendelkezik,

-a családi élet szabályait betartja,

-a hagyományokat tiszteli,

-versenyszellemű,

-fegyelmezett,

-igazságos,

-szorgalmas,

-a tehetséget tiszteli,

-a kommunikációs képessége megfelelő,

-az emberi jogokat tiszteletben tartja,

-a kihívást elfogadja,

-testileg edzett, szeret sportolni, mozogni,

-megjelenése, környezete tiszta, ápolt, gondozott.

Ezekből az értékekből tanévenként két-három tevékenységet kezelhetünk

kiemelten. A többi személyiségjegy érintőlegesen kerülhet kapcsolatba

tanítványainkkal. Törekednünk kell a mindennapi nevelő és oktató mun-

kánkban - a szülőkkel együtt - hogy a végzős diákjainkat minél több

tulajdonság jellemezze a felsoroltak közül.

8. Az iskola nevelési-oktatási céljai

  1. Munkánk során az a célunk, hogy biztosítsuk a tanulók számára a ta-

nuláshoz szükséges egészséges, szép, otthonos környezetet.

Iskolánk eredményes elvégzése esetén nyújtson garanciát a tanulóknak,

hogy megfelelően előkészítettük a 9. évfolyamba történő belépésre.

b.) Az iskolai oktatás tartalmát, elsősorban a tanulók képességeit fej-

lesztő tananyag mellett az általános emberi és nemzeti értékek elfo-

gadtatása, átadása alkotja.

c.) Az iskola nevelői a tanulók egyéni képességeihez igazodó oktatást

kívánják elősegíteni, különböző módszerek és szervezeti formák alkal-

mazásával.

A differenciált oktatás kiemelt területei a tanulási nehézségek eny-

hitésében, a felzárkóztatásban és a tehetséggondozásban valósul meg.

d.) Az oktatást - a tanulók személyiségének fejlesztése céljából - vál-

tozatos tevékenységrendszer egészíti ki a gyermekek egyéni érdeklődé-

séhez és életkori sajátosságaihoz igazodva.

e.) A tananyag hatékony átadásával párhuzamosan a gyermek személyiségé-

re kívánjuk összpontosítani figyelmünket.

f.) Az iskolában folyó nevelés-oktatás fő feladata, hogy a gyermeki fo-

gékonyságra, kíváncsiságra, érdeklődésre, nyitottságra építve

elsősorban a következő képességeket, készségeket és tulajdonságokat

alakítsa ki és fejlessze a tanulókban:

-az önálló ismeretszerzéshez, tanuláshoz és a problémamegoldó

gondolkodáshoz szükséges alapvető készség és képesség: gondolkodási

képesség, beszéd, írás, olvasás, matematikai képesség,

-az egyéni tanulás hatékony módszereit,

-a kultúrált magatartás és viselkedés, az emberek közötti kapcsolatok,

az együttműködés helyes normáit és módszereit,

-a kommunikáció elfogadott formáit, különös tekintettel a tiszta, szép

magyar beszéd használatára,

-az egészséges életmódhoz kapcsolódó ismereteket és szokásokat,

-nemzeti értékek, hagyományok valamint az anyanyelv ismeretét,

megbecsülését és tiszteletét,

-más népek, etnikumok elfogadását,

-a gyermekek erkölcsi és akarati tulajdonságait.

g.) Elérendő célkitűzés, hogy az iskola végzős diákjai:

-Legalább a Nemzeti Alaptanterv összes műveltségi területének

minimális követelményeit a nyolcadik évfolyam végére teljesítsék,

amellett, hogy az egyéni képességei alapján elvárható legjobb szinten

feleljen meg az iskola helyi tantervében megfogalmazott

követelményeknek.

-Minden tanuló rendelkezzen olyan bővíthető ismeretekkel,

készségekkel, képességekkel és jártasságokkal, amelyek képessé teszik

későbbiekben az alapműveltségi vizsga követelményeinek teljesítésére.

-Ismerjék a kulturált viselkedéshez, a közösségben éléshez szükséges

magatartásformákat.

-Alakuljon ki bennük határozott elképzelés saját közelebbi és

távolabbi jövőjüket és sorsukat illetően.