Miközben a köszönéseket vizsgáltam, a világ valamennyi nyelvének, és így a magyar nyelvnek is a legtöbbet használt rétegével foglalkozhattam. A köszönések a nyelv azon felületét képezik, amely megtalálható annak valamennyi rétegében. Szorosan kapcsolódik a társadalmi léthez, ugyanakkor jelen van az ilyen téren fejletlen élőlények életében is. Ebből következik, hogy a köszönések a nyelv legősibb rétegét képezik a szókészlet, a nyelvtan és a logika szempontjából is, ugyanakkor mindennél hamarabb reagálnak az új és idegen dolgokra. Ha tehát archaizmusokat vagy neologizmusokat keresünk, akkor bátran nyúljunk ezekhez.1 Majdnem minden esetben manuális, testi és mimikális kiegészítőkkel együtt jelentkeznek. Már akkor is jelen voltak, amikor a különböző lingvális jelek, jelrendszerek csak kezdték „fölváltani”2 a különböző testi, hangbeli és egyéb jelrendszereket. Ennek időpontját nem datálhatjuk, csupán azt tudhatjuk biztosan, hogy az emberi faj kiválását az állatvilágból szükségszerűen segítette és tette lehetővé.
      A köszönések jellegüknél fogva fokozottabban tükrözik a társadalmiságot minden más kommunikációs szintnél, egységnél. A legtömörebb, a legtöbb információt hordozó szavaink ezek. Többnyire ezek indítják és zárják le a kommunikáció folyamatát. A nyelvi tiszteletadás egyik formáját képviselik a megszólítások mellett.
      A társas érintkezést szolgáló, kapcsolatra utaló nyelvi elemeket összefoglaló néven fatikus elemeknek nevezzük. A fatikus műszót Bronislav Malinowski a természeti népek kapcsolatteremtési szokásait tanulmányozva3 alkotta meg. A fentebb leírtakkal ellentétben a legtömörebb, a legtöbb információt hordozó szavaink a köszönések. Malinowszki a tartalmi közlés nélküli „fecsegő, csevegő kommunikáció” lényeges összetevői közé sorolja ezeket a nyelvi elemeket.4
      Elméletével mutat rá a beszéd „önmagáért való” funkciójára (a céltalan társadalmi érintkezés). Ekkor a beszéd jelentésének, értelmének nincs nagy szerepe, sokkal fontosabb az ezt kísérő társadalmi esemény (tábortűz, munka stb.) közösség-öszszetartó jelentősége. Ennek kapcsán vezette be a „csevegő közeledésnek” (phatic communion) a fogalmát. Mind a természeti, mind a civilizált népek körében megtalálhatjuk az ilyen gondolatátvitel nélküli nyelvhasználatot. Az embereknél, és ugyanúgy az állatvilágban is a csönd, a szótlanság rosszat, bajt jelent. A folyamatos jelcsere, vagy a beszédhang megnyugtató, tájékoztató jellegű. Ezek ismeretében a fatikus elemek köre kitágul, aminek csak kis részét teszik ki a köszönések.
      Érdekes kérdés az, hogy a különböző gesztusokat, mozdulatokat, mimikai elemeket mennyire lehet elkülöníteni a nyelvtől. Élő kontaktus, beszéd (beszélt nyelv) gyakorlatilag nem létezik ezek nél-kül, és legalább annyira fontosak mint a hanglejtés, hangsúly. Egyes nyelvészeti irányzatok (pl. az Egyesült Államokban) mint a nyelv részeit vizsgálják ezeket a „testnyelvi” mondanivalókat. Amennyiben elfogadjuk ezt a felfogást, akkor a már említett értelmezési kört tovább tágíthatjuk.
      A témát joggal követelheti magának az antropológiai nyelvészet, a szociolingvisztika, az etnolingvisztika, vagy akár a folklorisztika is. Ez a viszonylag nem régen művelt terület csakis interdiszciplináris eszközökkel tanulmányozható. Magyar képviselői közül ki kell emelnünk Balázs Géza, Deme László, Sándor Anna és Wacha Imre nevét. Olyan téma ez, amellyel csak kevesen foglalkoztak még.

     Lényegesek a kérdőív utolsó kérdései, amelyekkel az alany nemére, vallására és anyanyelvére, szüleinek munka-, és mindannyiuk lakó-, valamint szülőhelyére kérdezek rá. A dolgozatom mintájául szolgáló mindhárom munkában5 jelentős szerep jut a tiszteletadási formák nemek szerinti megoszlásának. Az anyanyelv kérdése pátriánk helyzetéből fakad. A vallás szerepe csak fokozódik a kisebbségi létben. A szülő és lakóhely akkor válik még érdekesebbé, ha tudjuk, hogy ezek az iskolák mennyire különböző presztízzsel, társadalmi megítéléssel bírnak Beregszászban.

     Mint már említettem e témában még nem születtek igazán nagy, öszzefoglaló jellegű munkák. A nyelvészet sem foglalkozik régen a területtel. Érvényes ez a magyar lingvisztikára is. Három jelentős munka keletkezett a területen. Balázs Géza, a kapcsolatra utaló (fatikus) nyelvi elemek6 című munkája talán az első összefoglaló jellegű feldolgozás. Sándor Anna a koloni köszönés- és megszólításformákat tanulmányozta.7 Gyűjtésemhez a leginkább közel álló a Kiss Róbert Richárd által írott, a soproni diákság köszönésformáit vizsgáló munka.8 Ezidáig ez volt az egyetlen, konkrétan a diákság köszönésformáival foglalkozó mű.

     A felmérés során mintegy 360 köszönés- és jó néhány megszólításforma gyűlt össze. 173 tanulót sikerült bevonni a munkába, akik négy iskola, összesen tíz osztályába járnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez lenne minden osztály teljes létszáma, mindig akadnak hiányzók, bliccelők. 114 lány és 59 fiú volt az alany. Ez az összámnak 66, illetve 34 %-át jelenti. 26,5 százalékuk volt vidéki, ami a nemek vonatkozásában 29 (lányok) és 22 (fiúk) százalék. A statisztikai mérleg lányok felé billenését többek között az magyarázza, hogy a fiúk kisebb számban folytatják tanulmányaikat felsőfokú tanintézményben, legtöbbjük az általános iskolai évek után a szakközépiskolák padjaiban köt ki.9 Ennek magyarázatát a sokéves rossz beidegződésben és az értelmiség folyamatos elszivárgásában kereshetjük.

A vallások tükrében a következő képpen alakult a helyzet :

     Milyen kritériumok alapján osztályoztam az összegyűjtött anyagot ? A kérdőíven szereplő kérdésekre támaszkodhattam, tehát a kővetkezőket vettem figyelembe:

az alany
nemét
korát
lakóhelyét
anyanyelvét
vallását
társadalmi helyzetét (szüleinek végzettsége, munkahelye alapján)
melyik iskolában tanul
kivel és milyen életkorig tegeződik
a kérdőíven felsorolt szociális helyzetekben milyen köszönésformákat használ
milyen más nyelvű alakokat ismer és használ;

A köszönésformákat az alábbi példa szerint szótáraztam:

1. alakváltozatai: a mielőbbi viszontlátásig, a viszontlátásra, viszlát, viszilát, viszi, viszt-veszt;
2. eredete: (idegen vagy magyar, milyen régi) magyar köszönésforma, magázó, (1812, ETsz. III. 1160 l.(első említése));
3. elterjedtsége: (gyakori, közepes, ritka) gyakori;
4. alkalomhoz való kötöttsége: záróköszönés;
5. napszakhoz való viszonya: semleges;
6. nemekhez való kötöttsége: semleges;
7. hangulata: semleges;

1. Jó példa erre az „ahoj” vagy a „szerbia”, a „szerbusz” vagy a vállásos köszönések. Az „ahoj” a rendszerváltást megelőző években terjedt el, amikor is a bevásárlóturizmussal rengeteg olyan rádióvevőkészülék került az emberek tulajdonába, amelyekkel tisztán és jó minőségben lehetet fogni a közeli szlovák zenei adókat. Az idegen (gyakorlatilag csak a szlovák határ közelében ismerték) nyelvből először ennek a fülbemászó dallamú, rövid kis köszönésnek vált egyértelművé a szerepe. A „szerbia” köszönésforma kialakulásának és elterjedésének a volt Jugoszláviában folyó véres harcok adnak szomorú aktualitást. A világpolitika iránt még nem érdeklődő iskolás korú fiatalok a média csatornáiból ömlő híradásokból hamar kiragadták a szervusz „szerbusz”-hoz hasonló hangalakú országnevet. Ezután már csak némi népi etimológiával fűszerezett logikára volt szükség a párhuzam kialakításához. Vallásainkhoz kötődő köszönéseink történetét a reformációig, a katolikus vonatkozásúakat még korábbra lehet visszavezetni.
2. Nem pontos, mivel nem fölváltották a nem lingvális jeleket, hanem társultak, kiegészítették azokat.
3. Balázs Géza. Kapcsolatra utaló (fatikus) elemek a magyar nyelvben. Nyelvtudományi Értekezések. 137. sz. (1993) 5 l.
4. U.o. 8.o.
5. Balázs Géza. Kapcsolatra utaló (fatikus) elemek a magyar nyelvben. Nyelvtudományi Értekezések. 137. sz. Kiss Róbert Richárd. A soproni diákság köszönésformái. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok, ELTE, Budapest. Sándor Anna. Koloni köszönés- és megszólításformák. Magyar Nyelvőr. 120. évf. 3. sz. (1996).
6. Lásd 5.
7. Lásd 5.
8. Lásd 5.
9. Ez az iskola kivétel, mert profiljából adódóan elsősorban női szakmát oktat.
10. Ezek többnyire a játékosságot tükrözik, ami a hangutánzáson, dallamjátékon, logikai párhuzamok felállításán alapulnak. Ilyenek például a csocsó, a hordozva néz (= viszlát), a hellő stb.
A nagy mennyiségű összegyűjtött szociolingvisztikailag széleskörű elemzésre ad lehetőséget, amiből itt csak az érdekes és tanulságos példákat emeltem ki. Mindenképpen szükség van a téma nagyobb lélegzetvételű, minden szempontot figyelembe vevő, monografikus feldolgozására. Vidékünk történelmi sorsa a szomorú tapasztalatokon túl, még régi állapotában őrzött meg számunkra társadalmi kapcsolatokat, nyelvi elemeket, megnyilvánulásokat, tárgyakat, szokásokat. A fejlődésnek sajátos módja produkálódott mind nyelvi, mind más téren. Az anyaországtól, annak kultúrájától való ilyenféle elszigeteltség egyértelműbben teszi kimutathatóvá a médiahatásokat. Ellentétes folyamat figyelhető meg az utóbbi évek politikai és fizikális nyitásából adódó szellemi és tárgyi újratalálkozásból. Mindez soha vissza nem térő alkalmat nyújt egy olyan nyelvállapot vizsgálatához, ami az anyaország nyelvközegében már nincs jelen, és megismerve erősítheti identitástudatunkat.